2019. december 1., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 1 - VASÁRNAP - Nehémiás 2


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 11. fejezet 1601. nap

12. A francia reformáció

A speieri protestálást és az augsburgi hitvallást, amelyek a reformáció németországi győzelmét jelezték, évekig tartó harc és bizonytalanság követte. Úgy látszott, mintha a hívei közti viszálytól meggyengült és hatalmas ellenségeitől támadott protestantizmus teljes pusztulásra lett volna ítélve. Ezrek pecsételték meg bizonyságtevésüket vérükkel. Polgárháború tört ki. A protestáns ügyet egyik kimagasló híve elárulta. A protestáns fejedelmek - a legkiválóbbak - a császár fogságába estek, és városról városra hurcolták őket. De a császár látszólagos győzelme pillanatában lett vesztes. A zsákmányt ki kellett engednie a kezéből, és végül kénytelen volt megtűrni azokat a tanításokat, amelyeknek szétzúzását életcéljául tűzte ki. Hatalmát, kincseit és még az életét is feltette az eretnekség elfojtására. Most pedig azt látta, hogy katonái elpusztulnak a csatában, kincstárai kiürülnek, jó néhány országát lázadás fenyegeti, és közben mindenütt terjed az a vallás, amit hasztalan próbált elfojtani. V. Károly a Mindenható ellen harcolt. Isten ezt mondta: "Legyen világosság! " A császár pedig maradandóvá akarta tenni a sötétséget. Szándéka azonban meghiúsult. Ő pedig idő előtt megöregedve, a hosszú küzdelemtől elcsigázva lemondott a trónról, és bezárkózott egy kolostorba.

Svájcban, miként Németországban is, sötét napok köszöntöttek a reformációra. Míg számos kanton elfogadta a reformált vallást, mások vakbuzgalommal ragaszkodtak Róma tanításaihoz. Az igazságot megismerni vágyók üldözéséből végül polgárháború lett. Zwingli és sokan mások, akik követték reformját, elestek Cappel véres mezején. Az iszonyatos katasztrófa miatt elkeseredett Oecolompadius nemsokára szintén meghalt. Róma örömmámorban úszott, és úgy látszott, hogy számos helyen visszaszerzi mindazt, amit elvesztett. De Isten, akinek szándékai örök érvényűek, nem hagyta el ügyét és népét. Szabadulást hozott. Más országokban támasztott munkásokat, hogy a reformot továbbvigyék.

Franciaországban már a lutheri reformáció előtt hajnalodott. A nagy műveltségű Lefevre, a párizsi egyetem idős professzora, a buzgó, hűséges katolikus azok között volt, akik elsőként látták meg a fényt. Az ókori irodalom kutatása közben Lefevre figyelme a Bibliára terelődött, és tanítani kezdte.
Lefevre, aki a szentek lelkes tisztelője volt, vállalkozott arra, hogy az egyházi legendák alapján megírja a szentek és mártírok történetét. Ez a feladat nagyon munkaigényes volt, de számottevő részével már elkészült, amikor elkezdte tanulmányozni a Bibliát - gondolva, hogy segítséget meríthet belőle. A Bibliában valóban talált szenteket, de nem a római naptár által megjelölt szenteket. Mennyei fényözön áradt a lelkébe. Csodálkozva és méltatlankodva hagyta abba maga választotta feladatát, és buzgón kezdte Isten Igéjét tanulmányozni. A felismert drága igazságot nemsokára tanítani is kezdte.

1512-ben, még mielőtt Luther vagy Zwingli elkezdte volna a reform munkáját, Lefevre ezt írta: "Isten az, aki hit által adja nekünk az igazságot, amely egyedül kegyelemből igazít meg az örök életre. " A megváltás titkain elmélkedve így kiáltott: "Milyen kimondhatatlanul csodálatos ez a csere! A bűntelent elítélik a bűnös pedig szabad lesz! Az Áldás viseli az átkot, és az átkozott áldást kap! Az Élet meghal, a halottak pedig élnek; a Dicsőség sötétségbe burkolózik, és a szégyenkező dicsőségbe öltözik."

Lefevre azt hirdette, hogy a megváltásért egyedül Istent illeti a dicsőség, az embernek pedig az a kötelessége, hogy engedelmeskedjék. "Ha Krisztus egyházának tagja vagy - mondta -, testének is tagja vagy; ha pedig az Ő testéből való vagy, akkor az isteni természet részese is vagy... Ó, ha az emberek meg tudnák érteni ezt a kiváltságot, milyen tisztán, erkölcsösen és szentül élnének, és milyen megvetendőnek ítélnék a világ minden dicsőségét a bennük lakozó dicsőséghez képest, amelyet testi szem nem láthat. "

Lefevre tanítványai közül néhányan lelkesen hallgatták tanáruk szavait, és hosszú idővel Lefevre elnémítása után hirdették tovább az igazságot. Közülük került ki William Farel is. Farel vallásos szülők gyermeke volt, akit arra tanítottak, hogy feltétlen hittel fogadja el az egyház tanításait. Pál apostollal együtt ő is elmondhatta önmagáról: "Én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem mint farizeus" (Acs 26:5). Mint hű katolikus, izzó buzgóságában elpusztított volna mindenkit, aki szembe mert helyezkedni az egyházzal. "Dühödt farkasként vicsorítottam a fogam, amikor meghallottam, hogy valaki a pápa ellen szól" - mondta később életének erről a szakaszáról. Farel a szentek vakbuzgó imádója volt. Lefevre társaságában fáradhatatlanul járta Párizs templomait, ájtatoskodott az oltároknál, és ajándékokkal ékesítette a kegyhelyeket. De ezek a cselekedetek nem adtak békét lelkének. Bűntudat gyötörte, amit semmilyen vezekléssel sem tudott elűzni. Mennyei hangként fogadta a reformátor szavait: "Az üdvösség kegyelemből van. " "Az egyedül Ártatlant elítélik, és a bűnözőt felmentik. a "Csak Krisztus keresztje nyitja meg a menny kapuit, és zárja be a pokol kapuit. "'

Farel örömmel elfogadta az igazságot. Páléhoz hasonló megtérésével a hagyomány szolgaságából az Isten fiainak szabadságához tért. "A gyilkos szívű ragadozó farkas helyett szelíd, ártatlan bárány tért vissza csendesen - mondta -, aki teljesen visszavette szívét a pápától, és Jézus Krisztusnak adta. "

Míg Lefevre a saját tanítványai között terjesztette tovább a világosságot, Farel, aki úgy buzgólkodott Krisztus ügyében, mint hajdan a pápáéban, a nyilvánosság előtt hirdette. Az egyik egyházi méltóság, Meaux püspöke csakhamar csatlakozott hozzá. Más tanítók is, akiket tehetségükért és műveltségükért nagyra értékeltek, az evangélium hirdetői közé léptek, és híveket szereztek minden osztályból – a kézművesek és parasztok otthonától a királyi palotáig. I. Ferencnek, az akkori uralkodónak a nővére is elfogadta a reformált vallást. Egy ideig úgy tűnt, hogy a király és az anyakirálynő is pártfogolja. A reformátorok reményekkel telten várták azt az időt, amikor Franciaország elfogadja az evangéliumot.

De reményeik nem váltak valóra. Krisztus követőire megpróbáltatás és üldözés várt. Ezt azonban az irgalmas Isten eltakarta előlük. Eleinte békés időszak következett, hogy megerősödve fogadhassák a vihart - és a reformáció gyorsan haladt előre. Meaux püspöke buzgón dolgozott körzetében, és tanította mind a papságot, mind a népet. Eltávolította a tudatlan és erkölcstelen papokat, és amennyire csak lehetett, művelt és kegyes embereket állított a helyükre. A püspök nagyon szerette volna, ha népe kézbe kapja Isten Igéjét, és ez nemsokára meg is valósult. Lefevre vállalkozott az Újtestamentum lefordítására. És pontosan akkor, amikor Luther német Bibliája kikerült a wittenbergi nyomdából, a francia Újtestamentum megjelent Meaux-ban. A püspök fáradságot és költséget nem sajnálva terjesztette egyházközségeiben, és Meaux parasztjainak csakhamar saját Bibliájuk lett.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ez az egész fejezet az Istenben való bizalomról szól. Nehémiás nemcsak abból a szempontból bízott Istenben, hogy Ő a megfelelő szavakat adja majd neki, amikor a királlyal beszél, hanem abban is hitt, hogy a király szívét meg fogja annyira lágyítani, hogy kedvezően válaszoljon a felvetésére. Isten képes rá! És, mintha a Jeruzsálembe való visszatérésre való engedélykérés nem lett volna elég, Nehémiás egy levelet kér a királytól, amiben jóváhagyja az ő Istentől kapott szenvedélyes szándékát, hogy újjáépítse Jeruzsálem falait. Isten munkálkodik a királyban és megadja még ezt is. Ámen!

Ahogy az lenni szokott, nem mindenki örül annak, ha valaki belekezd valamibe Istenért. Mindig is ellenállás várt azokra, akik Isten akaratát próbálták kivitelezni. Sátán indít arra embereket, hogy hátráltassák Isten művét. Ebben az esetben sátán Szanballat és Tóbiás ammonita tisztviselőket használta fel, hogy szembeszálljanak Nehémiással.

Nehémiás válasza ez volt: „Maga a menny Istene ad nekünk sikert...” (20. vers - új prot. ford.). Amikor Isten akaratának teljesítésére indulunk el, a fejlődés és siker kulcsa az, hogy teljesen Istenre bízzuk magunkat.

Ezen felül Nehémiás egy körültekintő munkás volt, aki nem kezdett el mindaddig dolgozni, amíg nem végzett egy teljes kárfelmérést azért, hogy felmérje az elvégzendő munka nagyságát. Alaposságra van szükség valahányszor Isten munkáját végezzük.

Ábrahám Istene, segíts nekünk a Te művedet mindig körültekintően és gondosan végezni!

Pardon Mwansa

226. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  12. fejezetéhez (december 1-7.).

Európa valamennyi országának megvolt a saját reformációs mozgalma. Franciaországnak is, habár mindössze csekély mértékű együttműködése volt más országok, mint pl. Németország, reformmozgalmainak vezetőivel.

És annak ellenére, hogy ez a két mozgalom egymástól teljesen független volt, a Szentírásban ugyanazt a fényt találták, és ugyanazt a fényt vitték el az embereknek. Isten úgy akarta, hogy az emberek egyidejűleg lássák a fényt, ahogy kezd kivilágosodni Európa valamennyi részén. Így aztán mindenki láthatta, hogy a hatalmas mozgalom felülről jött, Istentől.

Malajziai missziós hallgatóként rendkívül lenyűgözött Kálvin János élete. Szellemi emberként neki volt elég bölcsessége, hogy az idősebb teológusok hibáit kijavítsa. Azonban ahelyett, hogy csupán teológiai vitákat folytatott volna velük, alázatos, házról házra járó munkát is végzett. Kereste azokat, akik érezték az igazság szükségét. És talált is ilyen személyeket.

Nagy meglepetésemre, nem az volt a legnagyobb dolog, amit Kálvin tett az evangélium előmozdítására, hogy vitákba bonyolódott azokkal, akik úgy gondolták, hogy már birtokolják az igazságot! Hanem az, hogy a keresőkkel az otthonaikban találkozott.

„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jakab 1:27)


Timothy Chin
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet igazgatója
Malajzia
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: