Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 14. fejezet 1619. nap
Wesley továbbra is lelkiismeretes és önmegtagadó életet
élt, de most már nem hite alapjaként, hanem eredményeként; nem a szentség
gyökereként, hanem gyümölcseként. Isten Krisztusban nyújtott kegyelme a
keresztény reménységének alapja, és ez a kegyelem engedelmességben ölt testet.
Wesley azoknak a nagy jelentőségű igazságoknak a prédikálására szentelte
életét, amelyeket megismert - a megigazulást, amely a Krisztus engesztelő
vérébe vetett hit által érhető el; a Szentlélek erejét, amely megújítja a
szívet, és olyan életre buzdít, amilyet Krisztus élt.
Whitefieldet és a Wesley fivéreket elveszett voltuk
gondolata - amely sokáig mardosta lelküket - készítette fel szolgálatukra. Hogy
Krisztus jó katonáiként el tudják viselni a nehézségeket, súlyos próbáknak:
megvetésnek, gúnynak és üldözésnek voltak kitéve, mind az egyetemen, mind a
szolgálatba lépéskor. Hitetlen iskolatársaik metodistáknak csúfolták őket és
azokat is, akik szimpatizáltak velük. Ma ezt a nevet Anglia és Amerika egyik
legnagyobb felekezete megtisztelőnek tartja.
Az anglikán egyház tagjai voltak, és nagyon kötődtek ennek
az egyháznak istentiszteleti formáihoz. Az Úr azonban Igéje által magasabb
normát mutatott nekik. A Szentlélek arra indította őket, hogy a megfeszített
Krisztust prédikálják. Munkájukat a Magasságos Isten ereje kísérte. Ezrek
győződtek meg az igazságról, és őszintén megtértek. Ezeket a juhokat meg
kellett védeni a ragadozó farkasoktól. Wesley jóllehet nem akart új vallást
alapítani, de "metodista közösség" néven gyülekezetté szervezte őket.
Érthetetlen és fájdalmas volt az a támadás, amit ezek a
prédikátorok az államegyháztól elszenvedtek. A bölcs Isten azonban úgy
irányította az eseményeket, hogy a reform az egyházon belül kezdődjék el. Ha
teljesen kívülről indult volna, nem jutott volna el oda, ahol oly nagy szükség
volt rá. Mivel azonban a reformáló prédikátorok az egyház tagjai voltak, és az
egyházon belül mindenütt dolgoztak, ahol csak alkalom kínálkozott rá, az
igazság utat talált ott, ahol máskülönben az ajtók zárva maradtak volna. A papok
közül néhányan felébredtek erkölcsi tespedtségükből, és saját parókiájukban
buzgó prédikátorok lettek. A formalizmustól megkövesedett gyülekezetek életre
keltek.
Wesley korában, miként az egyház történelmének minden
korszakában, a különböző adományokkal megáldott emberek végezték a maguk
feladatát. Nem voltak mindenben közös nevezőn, de mindnyájukat Isten Lelke
ösztönözte, és közös volt mindennél fontosabb céljuk: lelkeket nyerni
Krisztusnak. Egy időben félő volt, hogy Whitefield és a Wesley fivérek a köztük
levő nézetkülönbségek miatt elhidegülnek egymástól. De amikor Krisztus
iskolájában megtanulták a szelídséget, a kölcsönös megbocsátás és jóindulat
megbéküléshez vezette őket. Miközben mindenütt oly sokan tévelyegtek,
vétkeztek, és bűnösök rohantak a pusztulásba, nem volt idejük a vitára.
Isten szolgái rögös úton jártak. Befolyásos és művelt
emberek felhasználták hatalmukat ellenük. Egy idő után sok pap ádáz harcot
indított Isten szolgái ellen és a gyülekezetek ajtaját bezárták a tiszta
igazság és hirdetői előtt. A papság a szószékről bélyegezte meg őket, táplálva
a sötétség, a tudatlanság és a gonoszság lelkületét. Az irgalmas Isten Wesley
Jánost újra meg újra csoda útján mentette meg a haláltól. Amikor a csőcselék
dühe feltámadt ellene, és nem látszott semmi út a menekvésre, egy emberi formát
öltött angyal lépett mellé. A csőcselék meghátrált, és Krisztus szolgája
épségben került ki a veszélyből.
Wesley ezt mondta egyik alkalommal, amikor megszabadult a
felbőszült csőcseléktől: "Sokan megpróbáltak letaszítani, amikor a csúszós
hegyi ösvényen a város felé igyekeztünk. Jól tudták, hogy ha egyszer már a
földön vagyok, aligha állok fel újból. De egyáltalán nem botlottam meg, még
csak meg sem csúsztam, míg teljesen ki nem kerültem a kezük közül... Bár sokan szerettek
volna a galléromat vagy ruhámat megragadva lerántani, de meg sem tudtak fogni.
Csak egyetlen ember tudta a mellényem végét megragadni, amely csakhamar a
kezében maradt; a másik végének, amelynek a zsebében egy bankjegy volt, csak a
fele szakadt le... Egy erős, izmos férfi, aki teljesen mögém került, többször
felém csapott egy nagy tölgyfa bottal, amellyel ha csak egyszer is a tarkómra
sújt, minden további bajomtól megóv. De minden alkalommal mellé talált. Nem tudom
hogyan, mert sem jobbra, sem balra nem tudtam kitérni... Egy másik rohanva
közelített a tömegen keresztül, s amikor ütésre emelte a karját, hirtelen
leejtette, s miközben csak megsimogatta a fejem, így szólt: ,Milyen puha a
haja'... Az elsők, kiknek az érzései megváltoztak, minden alkalommal a város
hősei voltak, a csőcselék vezérei, akik közül az egyik díjnyertes birkózó volt
a zsibvásáron...
Milyen apró fokonként készít fel Isten bennünket akaratának
teljesítésére! Két évvel ezelőtt egy tégladarab horzsolta fel a vállamat. Egy
év múlva pedig egy kő ütött meg a két szemem között. A múlt hónapban egy ütést
kaptam, ma este pedig kettőt; az egyiket, mielőtt a városba jöttünk, a másikat,
miután elhagytuk a várost. De egyik sem számított. Jóllehet, egy ember teljes
erejéből mellbe vágott, a másik pedig szájon, olyan erővel, hogy azonnal
kiserkent a vérem, de egyiktől sem éreztem nagyobb fájdalmat, mintha csak egy
szalmaszállal érintettek volna. "
Azokban az első időkben a metodistákat - a népet éppúgy,
mint a prédikátorokat - az egyház tagjai gúnyolták és üldözték. De üldözték
őket a köztudottan hitetlenek is, akiket haragra lobbantott a metodistákról
festett hamis kép. Az igazságszolgáltatás elé állították őket, amelynek csak a
neve volt ez, mert annak a kornak a törvényszékei csak ritkán szolgáltattak
igazságot. Üldözőik sokszor bántalmazták őket. A csőcselék házról házra járva
megrongálta bútoraikat és egyéb tárgyaikat. Meglopta őket, és durván
bántalmazta a férfiakat, nőket és gyermekeket. Egyszer-másszor ilyen
hirdetményekkel szólították fel az embereket: "Akik vállalkoznak a
metodisták ablakainak betörésére és házuk kifosztására, gyűljenek össze a
megadott időben és helyen! " - Az emberi és isteni törvénynek ez a nyílt
megsértése büntetlen maradt. Rendszeresen üldözték azokat, akiknek csak az volt
a vétkük, hogy a bűnösöket a pusztulás útjáról a szentség útjára akarták
vezetni.
Mai Bibliai szakasz: Eszter
7
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Eszter második vacsorája a következő napig
tartott, és hatalmas sikert aratott. Újra, a király megkérdezte, hogy mit
szeretne, és azt is megígérte, hogy bármit kér, úgy lesz. Ez alkalommal Eszter
válaszolt is.
Eszter ismerte a király - a férje - erősségét
és gyengéit, ezért válaszát előre gondosan megtervezte. Először könyörgött,
hogy kímélje meg az életét, bízva a király érte érzett vonzalmában. A király
szemei biztos tágra nyíltak a csodálkozástól, ahogy Eszter leírta a tervet az
ellene és népe ellen tervezett megsemmisítésről. A király követelte, hogy
mondja meg, ki tud ilyet tenni. Eszter bátran a király legkedveltebb
tanácsadójára mutatott, és megnevezte mint ellenséget.
Hámán megrettent. Eszter biztosan remegett. A
király felbőszülten kisietett. Hogyan változtathatna meg egy ilyen, a saját
gyűrűjével lepecsételt rendeletet? Hogyan őrizhetné meg a méltóságát? Hogyan
ismerheti el, hogy a saját jobb keze, legkedvesebb főembere csapta be?
Közben benn, a teremben Hámán térdre borult a
királynő előtt, a díványára dobva magát, könyörgött az életéért. Ez az ember,
akit egy zsidó – konkrétan Márdokeus – bőszített fel azzal, hogy nem akart
leborulni előtte, most egy zsidó asszony előtt térdelt. A király ekkor lépett
be, és Hámán testtartása adta meg a lehetőséget, hogy megőrizze méltóságát.
Megvádolta Hámánt a felesége meggyilkolásának kísérletével, és alighogy szavai
elhagyták a király száját, a szolgák betakarták Hámán arcát. A végzete
utolérte. Az egyik udvarmester gyorsan javasolta, hogy a Márdokeusnak épített
akasztófát használni kellene. A király egyetértett, és Hámánt felakasztották
arra a fára, amit még büszkeségében építtetett Márdokeusnak.
Ahasvérus király személyisége nagyon aggasztó.
Az egyetlen felmentő tulajdonsága az Eszter iránti vonzalma volt. Engedélyezte
ártatlan nők és gyermekek kiírtását a legkisebb utána való járás nélkül. Még az
sem érdekelte, hogy anyagilag jól járjon. Önelégült, dicsekvő, érdektelen
vezető volt. Az udvarnokok az estélyen tudtak Hámán akasztófájáról, és sokkal
jobban tájékozottak voltak a királyság politikai helyzetéről, mint maga a
király.
A király alkalmatlan volt a vezetésre, nem
figyelt a részletekre, és mivel csak magára gondolt, Hámán megtehette, hogy
keresztülvigye a rendeletet. De személyiségének ezen hibái Eszter előnyére
váltak. Készségesen elhitte a király, hogy Eszter verziója az eseményekről igaz.
Nem véletlen volt, hogy Isten engedte, hogy a gyönyörű, okos Eszter színre
léphessen. Valóban kellett neki ilyen
időkben, hogy megmenthesse általa a népét.
Jean Boonstra
228. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
14. fejezetéhez
(december 15-21.).
Anglia korai éveiben csak a papok és az egyház emberei
olvashatták Isten Igéjét. A legtöbb ember egyszerűen csak követte azt, amit az
egyház mondott, hogy tenniük kell. Sajnálatos módon, a tanítóik az egyház
érdekeihez alakították tanításaikat, nem pedig az Ige igazságának terjesztése
céljához. Az egyházat akarták gyarapítani, és azt, hogy az egyház virágozzon.
De hol gondoltak akkor a lelkekre?
Dicsőség legyen Istennek, amiért volt akkoriban
olyasvalaki, aki áttörte a falakat, és elvitte az Igét az egyszerű emberekhez,
mindenkihez! Ami pedig még inkább bámulatos, hogy Isten még az ellenséget is
felhasználta ahhoz, hogy segítse az ügyet, amikor Durham püspöke Bibliákat
vásárolt, hogy elégesse őket. A pénz, amit adott, a Biblia jobb minőségű
nyomtatását tette lehetővé!
Attól az időtől fogva a mai napig Isten szavának
terjesztése nehézségekkel jár. Isten azonban mindig velünk van, hogy segítséget
nyújtson, amikor azon igyekszünk, hogy figyelmeztessük azokat, akik nem ismerik
az igazságot. A keresztényi élet nem valami gyerekjáték. Ma is előfordul, hogy
a munkásokat üldözik, nevetség tárgyává teszik, vagy akár meg is ölik.
Bár tudjuk, hogy az igazság terjesztése
veszélyes, mégis terjesztjük. Az embereknek rendelkezniük kell a világossággal.
Ellentmondást nem tűrően szükséges, hogy reményt adjunk mindenkinek. „Mert ez
jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden
ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”
Lubelter Voy Bolodin
Sabah, Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés