Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1630. nap
A menekülők elhagyták házukat, javaikat és megélhetési
eszközeiket. Idegenek voltak az idegen földön, más nyelvű és más szokású
emberek között. Új és ismeretlen munkához kellett fogniuk, hogy megkeressék
kenyerüket. Az eddig földműveléssel foglalkozó középkorú embereknek most
kézművességet kellett tanulniuk. De jókedvvel vállalták ezeket a körülményeket.
Nem vesztegették az időt semmittevéssel és sopánkodással. Bár sokszor
szegénységgel küszködtek, de megköszönték Istennek azokat az áldásokat,
amelyekben még így is részesültek, és örömet leltek a háborítatlan lelki
közösségben. "Tudták, hogy zarándokok e földön, de nem nagyon törődtek
vele, hanem az égre, szeretett honukra emelték szemüket, és lelkük
megnyugodott. "
A száműzetés és a nehézségek közepette szeretetük és hitük
egyre erősödött. Bíztak az Úr ígéreteiben, és Ő nem hagyta el őket a szükség
idején. Angyalai mellettük álltak, bátorították és támogatták őket. És amikor e
száműzöttek úgy látták, hogy Isten a tenger túlsó partjára mutat, arra a
földre, ahol maguk is államot alapíthatnak, és gyermekeiknek a vallásszabadság
drága örökségét hagyhatják, mentek tovább a gondviselés jelezte úton, és nem
hátráltak meg.
Isten próbákat engedett meg népe életében, hogy elkészítse
őket irgalmas tervének megvalósítására. Az egyház megalázottsága
felmagasztaláshoz vezetett. Isten megmutatta hatalmát egyháza érdekében. Hadd
lássa meg újólag a világ, hogy Isten nem hagyja el a benne bízókat. Úgy
irányította az eseményeket, hogy Sátán haragja és a gonosz emberek ármánykodásai
által növekedjék dicsősége, és népe biztonságos helyre jusson. Az üldözés és
számkivetés utat nyitott a szabadság felé.
Amikor a puritánok első ízben kényszerültek arra, hogy
elszakadjanak az anglikán egyháztól, az Úr szabad népeként szent fogadalmat tettek,
hogy "Isten már megismert és a jövőben megismerendő útján együtt fognak
járni". Ilyen volt az igazi reformációs lelkület, a protestantizmus ékesen
szóló elve. A zarándokok azért hagyták el Hollandiát, hogy az Újvilágban
otthonra találjanak. Lelkészük, John Robinson, akit Isten nem engedett el
velük, a száműzöttekhez intézett búcsúbeszédében ezt mondta:
"Testvéreim, most el kell válnunk, és csak az Úr
tudja, fogom-e még valaha is orcátokat látni. S akár az Úr rendelte így, akár
nem, Isten és szent angyalai előtt kérlek titeket, hogy csak addig kövessetek
engem, amíg én Krisztust követem. Ha Isten bármilyen más eszköze által bármit
kijelent nektek, olyan készségesen fogadjátok el, mint ahogy az általam közölt
igazságot elfogadtátok, mert meg vagyok győződve arról, hogy az Úr szent
Igéjében még van kinyilatkoztatandó igazság és világosság. "
"Ami engem illet, nem tudok eleget siránkozni a
reformált egyházak állapota miatt, amelyek holtpontra jutottak, és jelenleg nem
lépik túl megreformálóik szintjét. A lutheránusokkal nem lehet a Luther által
felismert világosságnál többet megláttatni,... a kálvinisták pedig, amint
látjátok, erősen leragadtak ott, ahol Isten nagy embere hagyta őket, aki
azonban nem ismerte fel a teljes igazságot. Ez mélyen megrendítő nyomorúság,
mert bár ők a maguk korában égő és fénylő fáklyák voltak, de nem ismerték fel
Isten minden szándékát. De ha ma élnének, éppoly szívesen elfogadnának újabb
igazságokat, miként az elsőket elfogadták. "
Mai Bibliai szakasz: Jób
8
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben a
súahi Bildád beszél. Nem azért van ott, hogy Jóbnak segítsen, hanem hogy saját
világnézetét védelmezze. Bildád tévedésekkel övezett részigazságokat sorolt
fel. Tisztában volt az ősatyák felismeréseivel és azzal, ami Mózes első
könyvében, az 1:11-ben szerepel
(8-10.vers). Tehát azt mondja Jóbnak, hogy ne csak tanulmányozza a
történelmet, hanem engedje, hogy az ősök felfedezései vezessék (8. vers).
Bildád szerint Jóbnak
erre van szüksége. Azt kérdezi tőle, hogy növekedhet-e a káka mocsár nélkül,
vagy a sás víz nélkül (11. vers). Hasonlóképpen, a gonosz ember is csak Isten
büntetését és nem áldását kaphatja (13. vers). Bildád gondolkodása szerint, ha
valaki elfeledkezik Istenről, attól Ő megvonja áldását, aki pedig megemlékezik
Róla, arra áldásait árasztja. Az „ilyen az ösvényük” kifejezés azt jelenti,
hogy az ember életében ugyanúgy működnek a dolgok, mint a természet törvényei a
káka és a sás esetében.
Akik elfeledkeznek
Istenről, elvesznek (13. vers), és az ember magabiztossága és önbizalma olyan,
mintha pókhálóra támaszkodna (14. vers). Ez a gondolkodásmód nagyon törékeny és
önáltató, csalóka biztonsággal teli (15. vers).
A hízelgő úgy megcsalja önmagát, hogy ha valami bántaná, letagadja azt.
Bildád ezzel arra utal, hogy Jób is tagadja, hogy Isten a rossz cselekedeteiért
büntetné őt (18. vers). Ha ez így folytatódik és Jób meghal, senki sem fogja
meggyászolni, és mások foglalják el a helyét (19. vers).
Becsületére legyen
mondva, Bildád kihangsúlyozza az igaz elvet, miszerint Isten nem utasítja
vissza az ártatlanokat, és nem emeli fel a gonosztevőket (20. vers). Majd utal
rá, hogy Jób esete nem reménytelen, ha megbánja bűneit, Isten nevetéssel tölti
meg száját és ajkait vidámsággal (21. vers). Ha ez megtörténik, Jób ellenségei
szégyenbe öltöznek és a gonoszok sátra megsemmisül. (22. vers).
Bildád tanácsa nagyon jól
hangzik, de a 18. fejezet fényében, mint azt később látni fogjuk, semmi kétség,
hogy – Isten szavai szerint – a jövendőt próbálja jelenné tenni. Ez annak a
következménye, ha valaki a látottak szerint akar élni, és azt gondolja, hogy
ismeri a teljes igazságot, figyelmen kívül hagyva a mennyei lázadás történetét.
Drága Istenünk! Mózes felhívta figyelmünket a megtévesztő
mértékhez való ragaszkodás és a törékeny alapokra építkezés veszélyeire. Ez
sátán és életünk elleni csapásinak tagadása. Kérünk, ments meg minket korunk
Bildádjaitól! Ámen.
Koot van Wyk
230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
16. fejezetéhez
(december 29 – január 4.).
A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy
becsben tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a
testvéreinkre. Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ
problémáit, amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de
úgy véljük, ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az
embereknek jó indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami
a világot hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor
meg nem tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek
lennének, méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik.
Míg a jó cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg
nem tért szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.
A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy
kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de
amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt.
Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a
Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban jelen
lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők jelenlétét,
amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a hitünk
szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig tart és
nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e kérdésben.
Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén kalauzoljanak
minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy erős, elkötelezett
kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a Szentírás mérlegének
próbája elé állítunk.
Lisa Ward
Vidéki Élet adventista tisztviselő
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés