2019. december 16., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 16 - HÉTFŐ - Eszter 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 14. fejezet 1616. nap

Latimer a szószékről hirdette, hogy a Bibliát a nép nyelvén kell prédikálni. A Szentírás szerzője - mondta - "Isten maga"; és ez az Írás osztozik szerzője hatalmában és örökkévalóságában: "Nincs olyan király, császár, magisztrátus és hatalmasság... aki ne volna köteles engedelmeskedni... a szent Igének. " "Ne térjünk mellékutakra, hanem hagyjuk, hogy az Ige vezessen bennünket! Ne menjünk... elődeink után, és ne azt kutassuk, mit cselekedtek, hanem azt, hogy mit kellett volna cselekedniük!"

Tyndale hűséges barátai, Barnes és Frith vállalták az igazság védelmét. Ridleyék és Cranmer a nyomukba léptek. Az angol reformáció e vezetői művelt emberek voltak, akiknek többségét buzgóságáért és kegyes életéért a katolikus egyház nagyra értékelte. E reformátorok ismerték a "Szentszék" tévedéseit, és ez a pápasággal szembeni állásfoglalásra késztette őket. Ismerték Babilon titkait, és ez növelte az ellene való bizonyságtevésük súlyát.

"Most felteszek egy furcsa kérdést - szólt Latimer. - Ki a legszorgalmasabb püspök és főpap Angliában?... Látom figyeltek, és várjátok, hogy megnevezzem... Megmondom nektek: az ördög!... Ő soha nem hagyja el egyházmegyéjét. Hívjátok csak, amikor akarjátok, mindig otthon van,... mindig ekéje mellett van... Garantálom, hogy soha nem fogjátok lustálkodáson érni... Ahol az ördög lakik,... ott el a könyvekkel, és elő a gyertyákkal; el a Bibliákkal, és elő a rózsafüzérekkel; el az evangélium világosságával, és elő a gyertyák fényével, bizony még délben is;... le Krisztus keresztjével, elő a purgatórium zsarolásával,... el a mezítelenek, szegények és tehetetlenek felruházásával, elő a faragott képek díszítésével, a rönkök és kövek ékesítésével; elő az emberi hagyományokkal és törvényekkel, el Isten hagyományaival és szent Szavával!... Bárcsak prelátusaink olyan szorgalmasan vetnék a jó tanítások magvát, miként Sátán veti a konkolyt és a gazt!"

E reformátorok ugyanazt a nagyszerű elvet vallották, mint amit a valdensek, Wiclif, Husz János, Luther, Zwingli és a hozzájuk csatlakozók. Hitték, hogy a Szentírás tévedhetetlen tekintély, a hit és a cselekedet szabálya! Tagadták, hogy a pápáknak, a zsinatoknak, az egyházatyáknak és a királyoknak joguk lenne a lelkiismeretet vallási dolgokban irányítani. Csak a Biblia tekintélyét fogadták el. Számukra a Biblia tanítása volt minden tan és minden állítás próbaköve. Az Istenbe és Igéjébe vetett hit adott erőt e szent embereknek, amikor feláldozták életüket a máglyán. "Ne csüggedj! - kiáltott Latimer mártírtársának, amikor a lángok már-már elnémították őket. - Isten kegyelméből ma olyan fényt gyújtunk Angliában, amelyet soha nem fognak kioltani!

Az igazság magvait, amelyeket Columba és munkatársai hintettek el, Skóciában soha nem irtották ki teljesen. Századokkal azután is, hogy Anglia gyülekezetei megadták magukat Rómának, a skótok megőrizték szabadságukat. A XII. században azonban a katolicizmus gyökeret vert Skóciában, és egyetlen országban sem gyakorolta korlátlanabbul uralmát, mint itt. Sehol sem volt mélyebb a sötétség. De a fénysugarak, még így is, áttörték a homályt, és ígéretet hordozva mutattak a jövő felé. A lollardok, akik a Biblia és Wiclif tanításait hozták Angliából, sokat dolgoztak azért, hogy az evangélium ismerete fennmaradjon. Minden századnak megvoltak a maga bizonyságtevői és mártírjai.

A nagy reformáció indulásával Luther írásai eljutottak Skóciába, majd Tyndale angol Újtestamentuma is megérkezett. Ezek a hírnökök, amelyeket a papság nem vett észre, csendben átkeltek a hegyeken és völgyeken. Felélesztették az igazság fáklyájának tüzét, amely már-már kialudt Skóciában. Lerontották azt a munkát, amelyet Róma négy évszázadon át tartó elnyomással végzett.

Később a mártírok vére új lendületet adott a mozgalomnak. A katolicizmus vezetői hirtelen ráébredtek az ügyüket fenyegető veszélyre, és máglyára vitték Skócia néhány legnemesebb és legmegbecsültebb fiát. Ezzel azonban felállítottak egy szószéket, amelyről e haldokló tanúbizonyságok szavait a nép az egész országban meghallotta, és elhatározták, hogy mindenképpen lerázzák Róma béklyóit.

Hamilton és Wishart, akik jellemben éppoly nemesek voltak, mint származásban, az egyszerűbb tanítványok hosszú sorával együtt feláldozták életüket a máglyán. De Wishart égő máglyájától elindult valaki, akit a lángok nem némítottak el, és aki Isten segítségével megkondította a katolicizmus lélekharangját Skóciában.

Knox János elfordult az egyház hagyományaitól és miszticizmusától, hogy Isten Igéjének igazságaiból táplálkozzék. Wishart tanítása megerősítette abban az elhatározásában, hogy elhagyja a római egyházat, és az üldözött reformátorok mellé állt.

Társai rá akarták bírni arra, hogy legyen prédikátor. De ő remegve riadt vissza az ezzel járó felelősségtől, és csak a magányban töltött napok és önmagával vívott kemény harc után mondott igent. És miután vállalta ezt a hivatást, rendíthetetlen elhatározással, rettenthetetlen bátorsággal ment előre, amíg csak élt. Ez az őszinte reformátor nem félt az emberektől. A körülötte fellángoló máglyatüzek még buzgóbbá tették. Feje fölött fenyegetően függött a zsarnok bárdja, de ő szilárdan állt a helyén, és jobbra-balra lesújtó hatalmas csapásaival pusztította a bálványimádást.

Mai Bibliai szakasz: Eszter 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Az egykori nemes köztisztviselő kétségbeesetten megy a király kapuja elé, zsákba és bánatba öltözve. Márdokeusnak nem volt szabad bemennie. Szomorú jajveszékelését visszhangozta a népe birodalomszerte, amint a zsidók böjtöltek és – bár ez nincs megemlítve – biztosan imádkoztak is.

Ennek híre eljutott Eszterhez, és mélységesen lehangolta őt. Egy felöltő új ruhát küldet Márdokeusnak, de ő nem fogadja el, és a kapun kívül marad. Egy, az üzeneteket közvetítő szolgálón keresztül Márdokeus elmagyarázza, mi történt, és végül sikerül a rendelet egy példányát Eszter kezébe juttatnia.

Talán ha csak saját életéről lett volna szó, Márdokeus könyörgött volna Eszternek, hogy maradjon csöndben, és továbbra is különüljön el népétől, hogy megvédje magát. De túl sok emberélet forgott kockán. A megváltozott Márdokeus arra kérte Esztert, hogy menjen a királyhoz, és tárja elé népe nyomorúságát. Meghökkenve, Eszter válaszüzenetében emlékeztet rá, hogy hívatlanul a király elé menni köztudottan szinte a halállal egyenlő. Ezt persze Márdokeus is tudta, és nyilván nyomasztotta is ez a gondolat mielőtt odament.

Márdokeus a 14. versben Isten gondviselésébe vetett bizalmáról tesz bizonyságot. Emlékezteti Esztert, hogy segítség és szabadulás máshonnan is támadhat – Isten meg fogja óvni népét – de Eszter élete elveszik. Arra kérni, hogy tegye kockára az életét, az egyetlen útja volt annak, hogy megmentse a lányt. Ő volt Isten elsődleges terve, és ezekért az időkért került királyságra.

Nem tudjuk meddig latolgatta magában ezeket a szavakat Eszter. A palota folyosóin sétált, forró fürdőben ázott, vagy az ágya mellett térdelt? Öt éve volt királyné, és talán elidőzött a ténynél, hogy a férje egyáltalán nem töltött vele időt az elmúlt hónapokban. Talán órákig elmélkedett, de én úgy képzelem, szinte azonnal üzent a letört Márdokeusnak. Ezúttal kiadta a parancsot: gyűjts össze minden zsidót Súsán várában, böjtöljetek értem 3 napig, és én bemegyek a király elé, ha elveszek, hát elveszek.

Eszter Perzsia királynőjeként kétségtelenül kényelmes környezetben élt. Döntése, hogy kockára teszi életét népéért – egy népért, amitől gyakorlatilag el volt zárva – megmutatta igazi jellemét. Jézus elhagyta a Menny kényelmét, hogy közénk jöjjön mint egy védtelen hétköznapi kisbaba. Feláldozta magát értünk – akiktől gyakorlatilag el volt szakítva – tudván, hogy az Ő terve az egyedüli terv, ami megválthat bennünket. Áldozata megmutatja nekünk jellemét, az Isten jellemét és szeretetteljes szívét.
Jean Boonstra

228. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  14. fejezetéhez (december 15-21.).

Anglia korai éveiben csak a papok és az egyház emberei olvashatták Isten Igéjét. A legtöbb ember egyszerűen csak követte azt, amit az egyház mondott, hogy tenniük kell. Sajnálatos módon, a tanítóik az egyház érdekeihez alakították tanításaikat, nem pedig az Ige igazságának terjesztése céljához. Az egyházat akarták gyarapítani, és azt, hogy az egyház virágozzon. De hol gondoltak akkor a lelkekre?

Dicsőség legyen Istennek, amiért volt akkoriban olyasvalaki, aki áttörte a falakat, és elvitte az Igét az egyszerű emberekhez, mindenkihez! Ami pedig még inkább bámulatos, hogy Isten még az ellenséget is felhasználta ahhoz, hogy segítse az ügyet, amikor Durham püspöke Bibliákat vásárolt, hogy elégesse őket. A pénz, amit adott, a Biblia jobb minőségű nyomtatását tette lehetővé!

Attól az időtől fogva a mai napig Isten szavának terjesztése nehézségekkel jár. Isten azonban mindig velünk van, hogy segítséget nyújtson, amikor azon igyekszünk, hogy figyelmeztessük azokat, akik nem ismerik az igazságot. A keresztényi élet nem valami gyerekjáték. Ma is előfordul, hogy a munkásokat üldözik, nevetség tárgyává teszik, vagy akár meg is ölik.

Bár tudjuk, hogy az igazság terjesztése veszélyes, mégis terjesztjük. Az embereknek rendelkezniük kell a világossággal. Ellentmondást nem tűrően szükséges, hogy reményt adjunk mindenkinek. „Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”

Lubelter Voy Bolodin
Sabah, Malajzia
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: