Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 14. fejezet 1616. nap
Latimer a szószékről hirdette, hogy a Bibliát a nép nyelvén
kell prédikálni. A Szentírás szerzője - mondta - "Isten maga"; és ez
az Írás osztozik szerzője hatalmában és örökkévalóságában: "Nincs olyan
király, császár, magisztrátus és hatalmasság... aki ne volna köteles
engedelmeskedni... a szent Igének. " "Ne térjünk mellékutakra, hanem
hagyjuk, hogy az Ige vezessen bennünket! Ne menjünk... elődeink után, és ne azt
kutassuk, mit cselekedtek, hanem azt, hogy mit kellett volna
cselekedniük!"
Tyndale hűséges barátai, Barnes és Frith vállalták az
igazság védelmét. Ridleyék és Cranmer a nyomukba léptek. Az angol reformáció e
vezetői művelt emberek voltak, akiknek többségét buzgóságáért és kegyes
életéért a katolikus egyház nagyra értékelte. E reformátorok ismerték a
"Szentszék" tévedéseit, és ez a pápasággal szembeni állásfoglalásra
késztette őket. Ismerték Babilon titkait, és ez növelte az ellene való
bizonyságtevésük súlyát.
"Most felteszek egy furcsa kérdést - szólt Latimer. -
Ki a legszorgalmasabb püspök és főpap Angliában?... Látom figyeltek, és
várjátok, hogy megnevezzem... Megmondom nektek: az ördög!... Ő soha nem hagyja
el egyházmegyéjét. Hívjátok csak, amikor akarjátok, mindig otthon van,...
mindig ekéje mellett van... Garantálom, hogy soha nem fogjátok lustálkodáson
érni... Ahol az ördög lakik,... ott el a könyvekkel, és elő a gyertyákkal; el a
Bibliákkal, és elő a rózsafüzérekkel; el az evangélium világosságával, és elő a
gyertyák fényével, bizony még délben is;... le Krisztus keresztjével, elő a
purgatórium zsarolásával,... el a mezítelenek, szegények és tehetetlenek
felruházásával, elő a faragott képek díszítésével, a rönkök és kövek ékesítésével;
elő az emberi hagyományokkal és törvényekkel, el Isten hagyományaival és szent
Szavával!... Bárcsak prelátusaink olyan szorgalmasan vetnék a jó tanítások
magvát, miként Sátán veti a konkolyt és a gazt!"
E reformátorok ugyanazt a nagyszerű elvet vallották, mint
amit a valdensek, Wiclif, Husz János, Luther, Zwingli és a hozzájuk
csatlakozók. Hitték, hogy a Szentírás tévedhetetlen tekintély, a hit és a
cselekedet szabálya! Tagadták, hogy a pápáknak, a zsinatoknak, az
egyházatyáknak és a királyoknak joguk lenne a lelkiismeretet vallási dolgokban
irányítani. Csak a Biblia tekintélyét fogadták el. Számukra a Biblia tanítása
volt minden tan és minden állítás próbaköve. Az Istenbe és Igéjébe vetett hit
adott erőt e szent embereknek, amikor feláldozták életüket a máglyán. "Ne
csüggedj! - kiáltott Latimer mártírtársának, amikor a lángok már-már
elnémították őket. - Isten kegyelméből ma olyan fényt gyújtunk Angliában,
amelyet soha nem fognak kioltani!
Az igazság magvait, amelyeket Columba és munkatársai hintettek
el, Skóciában soha nem irtották ki teljesen. Századokkal azután is, hogy Anglia
gyülekezetei megadták magukat Rómának, a skótok megőrizték szabadságukat. A
XII. században azonban a katolicizmus gyökeret vert Skóciában, és egyetlen
országban sem gyakorolta korlátlanabbul uralmát, mint itt. Sehol sem volt
mélyebb a sötétség. De a fénysugarak, még így is, áttörték a homályt, és
ígéretet hordozva mutattak a jövő felé. A lollardok, akik a Biblia és Wiclif
tanításait hozták Angliából, sokat dolgoztak azért, hogy az evangélium ismerete
fennmaradjon. Minden századnak megvoltak a maga bizonyságtevői és mártírjai.
A nagy reformáció indulásával Luther írásai eljutottak
Skóciába, majd Tyndale angol Újtestamentuma is megérkezett. Ezek a hírnökök,
amelyeket a papság nem vett észre, csendben átkeltek a hegyeken és völgyeken.
Felélesztették az igazság fáklyájának tüzét, amely már-már kialudt Skóciában.
Lerontották azt a munkát, amelyet Róma négy évszázadon át tartó elnyomással
végzett.
Később a mártírok vére új lendületet adott a mozgalomnak. A
katolicizmus vezetői hirtelen ráébredtek az ügyüket fenyegető veszélyre, és
máglyára vitték Skócia néhány legnemesebb és legmegbecsültebb fiát. Ezzel
azonban felállítottak egy szószéket, amelyről e haldokló tanúbizonyságok
szavait a nép az egész országban meghallotta, és elhatározták, hogy
mindenképpen lerázzák Róma béklyóit.
Hamilton és Wishart, akik jellemben éppoly nemesek voltak,
mint származásban, az egyszerűbb tanítványok hosszú sorával együtt feláldozták
életüket a máglyán. De Wishart égő máglyájától elindult valaki, akit a lángok
nem némítottak el, és aki Isten segítségével megkondította a katolicizmus
lélekharangját Skóciában.
Knox János elfordult az egyház hagyományaitól és
miszticizmusától, hogy Isten Igéjének igazságaiból táplálkozzék. Wishart
tanítása megerősítette abban az elhatározásában, hogy elhagyja a római
egyházat, és az üldözött reformátorok mellé állt.
Társai rá akarták bírni arra, hogy legyen prédikátor. De ő
remegve riadt vissza az ezzel járó felelősségtől, és csak a magányban töltött
napok és önmagával vívott kemény harc után mondott igent. És miután vállalta
ezt a hivatást, rendíthetetlen elhatározással, rettenthetetlen bátorsággal ment
előre, amíg csak élt. Ez az őszinte reformátor nem félt az emberektől. A
körülötte fellángoló máglyatüzek még buzgóbbá tették. Feje fölött fenyegetően
függött a zsarnok bárdja, de ő szilárdan állt a helyén, és jobbra-balra lesújtó
hatalmas csapásaival pusztította a bálványimádást.
Mai Bibliai szakasz: Eszter
4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az egykori nemes
köztisztviselő kétségbeesetten megy a király kapuja elé, zsákba és bánatba
öltözve. Márdokeusnak nem volt szabad bemennie. Szomorú jajveszékelését
visszhangozta a népe birodalomszerte, amint a zsidók böjtöltek és – bár ez
nincs megemlítve – biztosan imádkoztak is.
Ennek híre eljutott
Eszterhez, és mélységesen lehangolta őt. Egy felöltő új ruhát küldet
Márdokeusnak, de ő nem fogadja el, és a kapun kívül marad. Egy, az üzeneteket
közvetítő szolgálón keresztül Márdokeus elmagyarázza, mi történt, és végül sikerül
a rendelet egy példányát Eszter kezébe juttatnia.
Talán ha csak saját
életéről lett volna szó, Márdokeus könyörgött volna Eszternek, hogy maradjon
csöndben, és továbbra is különüljön el népétől, hogy megvédje magát. De túl sok
emberélet forgott kockán. A megváltozott Márdokeus arra kérte Esztert, hogy
menjen a királyhoz, és tárja elé népe nyomorúságát. Meghökkenve, Eszter
válaszüzenetében emlékeztet rá, hogy hívatlanul a király elé menni köztudottan
szinte a halállal egyenlő. Ezt persze Márdokeus is tudta, és nyilván
nyomasztotta is ez a gondolat mielőtt odament.
Márdokeus a 14. versben
Isten gondviselésébe vetett bizalmáról tesz bizonyságot. Emlékezteti Esztert,
hogy segítség és szabadulás máshonnan is támadhat – Isten meg fogja óvni népét
– de Eszter élete elveszik. Arra kérni, hogy tegye kockára az életét, az
egyetlen útja volt annak, hogy megmentse a lányt. Ő volt Isten elsődleges
terve, és ezekért az időkért került királyságra.
Nem tudjuk meddig
latolgatta magában ezeket a szavakat Eszter. A palota folyosóin sétált, forró
fürdőben ázott, vagy az ágya mellett térdelt? Öt éve volt királyné, és talán
elidőzött a ténynél, hogy a férje egyáltalán nem töltött vele időt az elmúlt
hónapokban. Talán órákig elmélkedett, de én úgy képzelem, szinte azonnal üzent
a letört Márdokeusnak. Ezúttal kiadta a parancsot: gyűjts össze minden zsidót
Súsán várában, böjtöljetek értem 3 napig, és én bemegyek a király elé, ha
elveszek, hát elveszek.
Eszter Perzsia
királynőjeként kétségtelenül kényelmes környezetben élt. Döntése, hogy kockára
teszi életét népéért – egy népért, amitől gyakorlatilag el volt zárva –
megmutatta igazi jellemét. Jézus elhagyta a Menny kényelmét, hogy közénk jöjjön
mint egy védtelen hétköznapi kisbaba. Feláldozta magát értünk – akiktől gyakorlatilag
el volt szakítva – tudván, hogy az Ő terve az egyedüli terv, ami megválthat
bennünket. Áldozata megmutatja nekünk jellemét, az Isten jellemét és
szeretetteljes szívét.
Jean Boonstra
228. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
14. fejezetéhez
(december 15-21.).
Anglia korai éveiben csak a papok és az egyház emberei
olvashatták Isten Igéjét. A legtöbb ember egyszerűen csak követte azt, amit az
egyház mondott, hogy tenniük kell. Sajnálatos módon, a tanítóik az egyház
érdekeihez alakították tanításaikat, nem pedig az Ige igazságának terjesztése
céljához. Az egyházat akarták gyarapítani, és azt, hogy az egyház virágozzon.
De hol gondoltak akkor a lelkekre?
Dicsőség legyen Istennek, amiért volt akkoriban
olyasvalaki, aki áttörte a falakat, és elvitte az Igét az egyszerű emberekhez,
mindenkihez! Ami pedig még inkább bámulatos, hogy Isten még az ellenséget is
felhasználta ahhoz, hogy segítse az ügyet, amikor Durham püspöke Bibliákat
vásárolt, hogy elégesse őket. A pénz, amit adott, a Biblia jobb minőségű
nyomtatását tette lehetővé!
Attól az időtől fogva a mai napig Isten szavának
terjesztése nehézségekkel jár. Isten azonban mindig velünk van, hogy segítséget
nyújtson, amikor azon igyekszünk, hogy figyelmeztessük azokat, akik nem ismerik
az igazságot. A keresztényi élet nem valami gyerekjáték. Ma is előfordul, hogy
a munkásokat üldözik, nevetség tárgyává teszik, vagy akár meg is ölik.
Bár tudjuk, hogy az igazság terjesztése
veszélyes, mégis terjesztjük. Az embereknek rendelkezniük kell a világossággal.
Ellentmondást nem tűrően szükséges, hogy reményt adjunk mindenkinek. „Mert ez
jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden
ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”
Lubelter Voy Bolodin
Sabah, Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés