Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1631. nap
"Emlékezzetek vissza gyülekezeti fogadalmatokra,
amelyben vallottátok, hogy Isten minden megismert és megismerendő igazsága
szerint fogtok járni! Emlékezzetek Istennel és egymással kötött
szövetségetekre, amelyben megígértétek, hogy elfogadjátok a világosságot és
igazságot, amit az írott Igéből felismertek! De nagyon kérlek titeket, arra is
vigyázzatok, mit fogadtok el igazságként! Vessétek és mérjétek össze az igazság
más igéivel, mielőtt elfogadjátok, mert nem lehetséges, hogy a
keresztényietlenség sűrű sötétségéből épphogy kilépett keresztény világ azonnal
tökéletesen tudjon mindent. "
A lelkiismereti szabadság utáni vágy sarkallta a
zarándokokat arra, hogy bátran szembenézzenek a hosszú tengeri út veszélyeivel;
hogy elviseljék a pusztaság nehézségeit és veszedelmeit, és Isten áldásával
Amerika partjain lerakják egy hatalmas nemzet alapjait. A zarándokok becsületes
és istenfélő emberek voltak, de még nem értették a vallásszabadság nagy elvét.
Abban a szabadságban, amelynek megszerzéséért oly sokat áldoztak, nem voltak
készek ugyanúgy másokat is részesíteni. "A XVII. század kiemelkedő
gondolkodói és erkölcstanítói közül is csak igen kevesen alkottak valamennyire
is helyes fogalmat arról a csodálatos újtestamentumi alapelvről, amely Istent
az emberi hit egyedüli bírájaként ismeri el. "9 Az a tanítás, amely
szerint Isten az egyháznak adta a lelkiismeret irányításának, valamint az
eretnekség meghatározásának és megbüntetésének jogát, az egyik legmélyebben gyökerező
pápai tévedés. A reformátorok megtagadták ugyan Róma hitvallását, de a
türelmetlenségtől nem szabadultak meg teljesen. Az a sűrű sötétség, amely a
pápaság uralkodásának hosszú századai alatt beburkolta a kereszténységet, még
nem oszlott el egészen. A massachusettsi öbölben levő kolónia egyik vezető
lelkésze ezt mondta: "A türelem tette a világot keresztényietlenné, és az
egyháznak soha nem ártott az eretnekek megbüntetése." A telepesek
elfogadták azt a szabályt, hogy csak egyháztagok szólhatnak bele a polgári
kormányzásba. Valamiféle államegyház alakult, amelyben az egész népnek hozzá
kellett járulnia a papság fenntartásához. Az eretnekség elfojtása pedig a
magisztrátusok feladata lett. Tehát a világi hatalom az egyház kezében volt.
Nem sok idő telt el, és ezek az intézkedések elkerülhetetlenül üldözéshez
vezettek.
Tizenegy évvel az első kolónia felállítása után jött az
Újvilágba Roger Williams. Az első zarándokokhoz hasonlóan ő is azért jött, hogy
élvezze a vallásszabadságot. E zarándokokkal ellentétben látta, amit abban a
korban még nagyon kevesen láttak, hogy a szabadság mindenkinek
elidegeníthetetlen joga, bármi legyen is a hitvallása. Roger Williams buzgón
kutatta az igazságot, és Lehetetlennek tartotta, akárcsak Robinson, hogy már
eljutottak volna Isten szavának teljes világosságára. Williams "volt az
első az újkori kereszténységben, aki a vallásszabadság tantételére és a törvény
előtti nézetegyenlőségre épített polgári kormányzatot alapított". Azt
mondta, hogy a magisztrátusok kötelessége a bűn megfékezése, nem pedig a
lelkiismeret irányítása. "A nép vagy a magisztrátusok meghatározhatják -
mondta -, hogy mivel tartozik az ember az embernek, de amikor megkísérlik az
embernek Isten iránti kötelességét előírni, túllépik hatáskörüket, és megszűnik
a biztonság. Mert világos, hogy ha a magisztrátus kezében van a hatalom, ma
egyféle hitrendszert ír elő, holnap pedig másikat, amint azt Angliában a
különböző királyok és királynők, vagy a római egyház különböző pápai és zsinatai
tették. A vallás így egy hatalmas káoszszó válna."
Mai Bibliai szakasz: Jób
9
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben Jób
Bildád és Elifáz igazsággal vegyes tévedéseire válaszol. Jób egyetért az
úgynevezett vigasztaló szavaik egy részével. „Valóban, tudom, hogy így van” –
mondja arra, amivel egyetért üzeneteikből. Majd megkérdezi, mi teszi az embert
Isten előtt igazzá. Még ha egy jó ember akarna is Istennel vitázni arról, amit
Ő tesz, ezer kérdésből egyre sem tudna felelni Neki (3. vers).
A Jelenések könyve 20.
fejezete szerint Isten ezer évet fog adni a szenteknek, hogy beszéljenek Vele
azokról a szeretteikről, akik nem jutottak oda. Ez az ítélet igazolásának ideje
is, a felismerésé, hogy Isten ítéletei minden vitán felül igazságosak és
kegyelmesek. Jób Isten védelmére kel (4-13. vers), felsorolja mennyire bölcs és
hatalmas, hegyeket mozdít el, parancsol a Napnak, hogy ne keljen föl,
lepecsételi a csillagokat, kifeszíti az eget, a tenger magas hullámain jár, Ő
alkotta a csillagképeket, és láthatatlan, – ezért, amikor elvonul előtte, Jób
nem láthatja Istent, mert egyetlen ember sem láthatja Isten arcát úgy, hogy
életben maradna. Isten soha nem vonja vissza ítéleteit, míg mindent véghez nem
vitt.
Jób visszatér fő
gondolatához (14. vers), a vizsgálati ítélet szükségességéhez. Ezután kilenc
„ha”-val kezdődő kijelentés sora következik. „Ha igazam volna is, meg tudnék-e
felelni Istennek, és lenne-e hatalmam ítélkezni?” Jób nem hiszi, hogy Isten
valaha is figyelne ilyen beszédre. Megsemmisítő lenne számára, ha a mindenható
Isten, aki szét tudja őt morzsolni, figyelmet fordítana rá. Jób felismeri, hogy
Isten nem szünteti meg szenvedéseit most azonnal. Még ha igaz lenne is, lesz
egy vizsgálati ítélet, amelynek során a saját szája nem lesz képes megmenteni
őt, inkább az is csak vádolja majd.
Jób számára az a gond,
hogy bár tudja, hogy ártatlan, nem ismeri a saját lelkét és életének megvetendő
dolgait (21-24. vers). Jób következtetése szerint „Csak egy van, aki képes az
ártatlant és a gonoszt is elpusztítani.” Azonban amikor sátán gyilkol, az az
ártatlanok megcsúfolása. Ha viszont nem sátán pusztítja az ártatlanokat, akkor
honnan ered a gonosz?
Ezután Jób éveinek és
napjainak gyors elmúlására mutat rá (25-28. vers), hogy milyen fürgén
elszaladnak. Gyorsak, mint a hajók, vagy a zsákmányára lecsapó sas. A hallgatás
és betegségének mérlegelése nem segít. Másrészt, ha Jób rossz ember, akkor
nincs értelme jónak lennie (29. vers).
Az sem segít, ha pogány szokás
szerint hóban mosakszik meg, vagy szappannal mos kezet, mert Isten akkor is
posványba mártaná őt (31. vers).
Jób szerint szükség van
a vizsgálati ítéletre, és emberi közbenjárót kér az örökkévaló és az emberi
között (32-33. vers). Azt szeretné, ha Isten adna neki egy kis szünetet (34.
vers). De nem fél Istentől, mert tudja, hogy magától nem képes válaszolni Neki
(25. vers).
Drága Istenünk! Jób azért küzd, hogy megértse, miért
szenvedés a sorsa, élete végéhez ily' közel. Urunk, kérünk, add nekünk Jób
látásmódját sátán szerepéről, és a Te oltalmadat, hogy Veled maradhassunk, mint
védelmezőnkkel!
Koot van Wyk
230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
16. fejezetéhez
(december 29 – január 4.).
A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy becsben
tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a testvéreinkre.
Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ problémáit,
amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de úgy véljük,
ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az embereknek jó
indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami a világot
hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor meg nem
tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek lennének,
méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik. Míg a jó
cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg nem tért
szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.
A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy
kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de
amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt.
Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a
Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban
jelen lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők
jelenlétét, amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a
hitünk szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig
tart és nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e
kérdésben. Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén
kalauzoljanak minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy
erős, elkötelezett kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a
Szentírás mérlegének próbája elé állítunk.
Lisa Ward
Vidéki Élet adventista tisztviselő
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés