Higgyetek az Ő prófétáinak - december 22 - VASÁRNAP - Eszter 10

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 15. fejezet 1622. nap

15. A két "tanú" jövendölése

A XVI. századi reformáció, amely nyitott Bibliát kínált az embereknek, bebocsátást kért Európa minden országába. Egyes nemzetek örömmel fogadták, és a menny ajándékának tekintették. Más országokban a pápaságnak nagyrészt sikerült meggátolni bejutását. Ezekből az országokból a Biblia világosságát és felemelő befolyását csaknem teljesen kizárták. Az egyik országban, ahova bejutott ugyan a világosság, a sötétség nem fogadta be. Az igazság és a tévelygés századokon át harcolt az uralomért. Végül a gonoszság győzött, és az emberek elvetették a menny igazságát. "Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot" (Jn 3:19). E nemzetnek aratnia kellett a maga választotta út következményeit. Isten visszavonta Lelkének fékező erejét attól a néptől, amely semmibe vette kegyelmi ajándékát. A gonoszság beérhetett. És az egész világ látta, mi a következménye annak, ha az igazságot szántszándékkal elvetik.

A Biblia elleni harc, amely Franciaországban hosszú századokon át folyt, a francia forradalom jeleneteiben tetőzött. A világ tanúja volt a pápai politika érvényesítésének, amely azt szemléltette, hogy több mint ezer éven át mit akart az egyház a tanításaival elérni.

A próféták megjövendölték, hogy a pápaság uralma alatt a Szentírás be lesz tiltva. A Jelenések könyvének írója kinyilatkoztatta azt is, hogy milyen iszonyatos következményekkel fog járni - különösen Franciaországban - a "bűn emberének" uralma. Isten angyala ezt mondta: "A szent várost tapodják negyvenkét hónapig. És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak gyászruhákba öltözve, ezerkétszázhatvan napig... És amikor elvégezik az ő bizonyságtételüket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenük, és legyőzi őket, és megöli őket. És az ő holttesteik feküsznek ama nagy városnak utcáin, amely lélek szerint Sodornának és Egyiptomnak hivatik, ahol a mi Urunk is megfeszíttetett... És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtuk, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait. De három és fél nap múlva életnek lelke adaték Istentől őbeléjük, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, akik őket nézik vala" (Jel 11:2-3.7-8.10-11).

Az itt említett két időszak - a "negyvenkét hónap" és az "ezerkétszázhatvan nap" - egy és ugyanaz. Mindkettő azt az időt jelenti, amely alatt Krisztus egyháza Róma elnyomásától szenvedni fog. A pápai fennhatóság 1260 éve i. sz. 538-ban kezdődött, és így 1798-ban ért véget.

Egy francia katonai egység megszállta Rómát, és fogságba ejtette a pápát, aki aztán a számkivetésben meghalt. Jóllehet nemsokára új pápát választottak, de a pápai hierarchia azóta sem tudta előbbi hatalmát gyakorolni.

Az egyház üldöztetése nem tartott az 1260 éves időszak végéig. Isten irgalmas volt népéhez, és megrövidítette a súlyos megpróbáltatás idejét. Amikor a Megváltó megjövendölte az egyház "nagy nyomorúság"-át, ezt mondta: "Ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok" (Mt 24:22). A reformáció hatására az üldözés már 1798 előtt véget ért.

Mai Bibliai szakasz: Eszter 10

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Eszter+10&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Eszter+10&version=NT-HU

Eszter könyvének rövid záró fejezete azzal a biztos jellel kezdődik, hogy a válság és az ezt követő háború ellenére, Perzsiában bizonyos dolgok úgy maradtak, ahogyan régen voltak. Ahasvérus király adókat emelt az egész birodalomban és a szigeteken. Talán ez egy olyan törekvés volt, hogy pótolja azokat a pénzalapokat, amelyeket soha nem kapott meg Hámántól. Több mint valószínű, ez a királynak egy betegsége volt, hogy folyton kedvenc emberének akart kedveskedni, vagyis önmagának.   

Ez a fejezet arra emlékezet bennünket, hogy Márdokeus felhatalmazását megerősítették, és fel is jegyezték a médek és perzsák krónikáiba. Márdokeus nem akart hatalmat, és nem engedte meg, hogy hatalmi helyzete megmérgezze az értelmét, mint elődjének Hámánnak. Isten egy jó embert helyezett befolyásos pozícióba, és tette által nemcsak a zsidó népet áldotta meg, hanem az egész Perzsa Birodalmat. Megérdemelte ezt a pozíciót. 

A záró fejezet nem említi Eszter nevét. Azt kell feltételeznünk, hogy további élete, mint királynő ugyanolyan volt, mint az első öt esztendő. Miután elhárítja a borzasztó válságot, még mindig ugyanannak a férfinak a felesége. Márdokeus még mindig vigyáz rá, és gondoskodik róla, csak azzal a különbséggel, hogy most már a bent a királyi udvarban és nem a kapun kívülről. Nem tudunk arról, hogy Eszternek gyermekei születtek volna, megöregedett volna és boldogan halt volna meg. Csak életének egy részét ismerjük – a legbátrabb és a legnehezebb – és talán a legjobb részét. Életének legszebb szakaszában ismerhettük meg őt.

Jean Boonstra

229. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  15. fejezetéhez (december 22-28.).

A föld történelmének egyik legsötétebb foltja volt a francia forradalom, az a felbolydulás, amely az amerikaiaknak ajándékozta a becses Szabadság-szobrukat. De mi vezetett ehhez a forradalomhoz? És miért kap ez a vérfürdő egy fejezetet abban a könyvben, amelynek oldalait jellemzően a nagy reformátorok történetének elmesélésének szentelték?

A válasz egyszerű. A francia forradalom megmutatta a római katolicizmus végeredményét. Tudjátok, Franciaország, vagyis a frankok voltak az elsők a proto-európai törzsek közül, akik felkarolták az államegyházi rendszert. És Franciaország volt az első nemzet, amely keresztes hadjáratot folytatott a saját, békés polgárai ellen. És Franciaország minden évben elküldte az inkvizíciót a különböző városaiba. Röviden, az egyháznak megvoltak a módszerei Franciaországban. Képes volt meggyilkolni vagy száműzni azokat, akik más nézeteket vallottak, vagy akár elszakadtak. (Még az amerikai egyesült államokbeli Észak- és Dél-Karolinát is eleinte a Franciaországból száműzött, hithű emberekkel töltötték fel.)

És azt kérdezheted, mi lehetett az eredménye 1290 évnyi, csaknem korlátlan pápai felsőbbségnek Franciaországban? Vajon békés és szorgalommal teli katolikus intézmények jöttek létre, amelyek pompás előrelépéseket hoztak a művészetekben és a tudományokban? Vajon hervadhatatlan hűség alakult ki az egyház felé? Nem, hanem ateista lázadásba torkollott. A katolicizmus, mint egyházállami rendszer, ha engedik, hogy kiteljesedjen, végül önmegsemmisüléssel végződik.

És ezért van, hogy a francia forradalom fontos azok számára, akik ma élnek. Olyan kérdéseket válaszol meg, amelyeknek válaszokra van szüksége. Láthatjuk, hogy a dolgok merrefelé haladnak, és kiszállhatunk abból a járműből, amin a sikeres és népszerű mozgalmat követők utaznak.

Eugene Prewitt

igazgató, Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet, Malajzia

Fordította Gősi Csaba