Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 14. fejezet 1617. nap
Amikor szemtől szembe került Skócia királynőjével, aki
előtt sok protestáns vezető buzgósága alábbhagyott, Knox János határozottan
bizonyságot tett az igazságról. Őt nem lehetett megnyerni kedveskedéssel. Ő nem
hunyászkodott meg fenyegetésekre. A királynő eretnekséggel vádolta. Knox az
állam által betiltott vallás elfogadására buzdítja az embereket - mondta a
királynő -, és ezzel áthágja azt az isteni parancsot, hogy az alattvalók
engedelmeskedjenek fejedelmüknek. Knox határozottan válaszolt:
"Mivel az igaz vallás sem kezdeti erejét, sem
tekintélyét nem a világi fejedelmektől kapta, hanem egyedül az örökkévaló
Istentől, ezért az alattvalók sincsenek arra kötelezve, hogy fejedelmeik ízlése
szerint alakítsák hitüket. Mert gyakran előfordul, hogy éppen a fejedelmek
ismerik a legkevésbé Isten igaz vallását... Ha Ábrahám minden magva a fáraó
vallását vette volna fel, akinek hosszú ideig alattvalói voltak, könyörgöm,
felség, milyen vallás lenne ma a világon? Vagy ha az apostolok idejében
mindenki a római császárok vallását tette volna magáévá, milyen vallás terjedt
volna el a föld színén?... És így, felség, megértheti, hogy az alattvalók
nincsenek fejedelmeik vallásához kötve, noha engedelmességgel tartoznak
nekik."
Mária így szólt: "Ön így magyarázza az Írásokat, Róma
tanítói pedig másképpen. Kinek higgyek tehát, és ki legyen a bíró?"
"Istennek higgyen, aki világosan beszél Igéje által! - válaszolta a
reformátor. - És azt a tanítást, ami nem az Igére épül, se az egyiktől, se a
másiktól ne fogadja el! Isten Szava világos önmagában is, s ha valamelyik része
sötétnek tűnik, a Szentlélek, aki soha nem szól önmagával ellentétesen,
ugyanazt a dolgot világosan megmagyarázza egy másik igével úgy, hogy semmi
kétség nem fér hozzá. Csak azok kételkednek, akik csökönyösen megmaradnak
tudatlanságukban.
Ezek voltak azok az igazságok, amelyeket a bátor reformátor
élete kockáztatásával hirdetett a királynő füle hallatára. Rettenthetetlen
bátorsággal tartott ki elhatározása mellett, imádkozva és az Úr harcát
harcolva, míg Skócia fel nem szabadult a katolicizmus alól.
Angliában, amikor a protestantizmus nemzeti vallás lett,
csökkent az üldözés, de nem szűnt meg egészen. Míg Róma számos tantételét
megtagadták, nem kevés volt azoknak a formaságoknak a száma, amelyeket
megtartottak. A pápa felsőbbségét elvetették, de helyette a királyt tették az
egyház fejévé. Az egyházi liturgia még mindig messze volt az evangéliumi
tisztaságtól és egyszerűségtől. A vallásszabadság nagyszerű elvét még mindig
nem ismerték el. Bár a protestáns uralkodók csak ritkán folyamodtak azokhoz a
szörnyű kegyetlenségekhez, amelyeket Róma alkalmazott az eretnekség ellen, de
nem ismerték el, hogy minden embernek joga van saját lelkiismeretének parancsa
szerint imádni Istent. Mindenkitől megkövetelték, hogy fogadja el, illetve
gyakorolja az államegyház által előírt tanokat és istentiszteleti formákat. Az
új tanok hirdetői századokon át szenvedtek a kisebb-nagyobb üldözés miatt.
A XVII. században lelkészek ezrei vesztették el állásukat.
Csak az egyház által jóváhagyott vallásos összejövetelen vehetett részt a nép.
E tilalom megszegéséért súlyos bírság, börtön és számkivetés járt. Azok a
hűséges lelkek, akik nem tudtak lemondani a közös istentiszteletekről,
kénytelenek voltak sötét sikátorokban, homályos padlásszobákban és olykor az éj
közepén az erdőben összejönni. Az erdő oltalmazó sűrűjében, az Isten által
készített templomban gyűltek össze az Úr szétszórt és üldözött gyermekei, hogy
Istent dicsőítve imában öntsék ki lelküket. De minden óvatosságuk ellenére is
sokan szenvedtek hitükért. A börtönök zsúfolásig megteltek. Családok
széthullottak. Sokan külföldre menekültek. Isten azonban népe mellett állt, és
az üldözés nem tudta elnémítani bizonyságtevésüket. Sokan kénytelenek voltak az
óceánon át Amerikába hajózni, ahol megvetették a polgári és vallási szabadság
alapját. Ez ennek az országnak később a védőbástyája és dicsősége lett.
Ekkor is, miként az apostoli időkben, az üldözés
előmozdította az evangélium terjedését. Abban az undorító börtönben, amely
erkölcstelen és gonosztevő emberekkel volt tele, Bunyan János a menny légkörét
érezte. Ott írta meg arról a zarándokról szóló csodálatos allegóriáját, aki a
pusztulás földjéről a mennyei városba utazott. Ez a történet, amely a bedfordi
börtönben íródott több mint kétszáz éve ragadja meg az emberi szíveket. Bunyan
"Pilgrim's Progress" és "Grace Abounding to the Chief of
Sinners" (A zarándok útja és a Gazdag kegyelem a legbűnösebbeknek) című
művei sok embert vezettek az élet útjára.
Baxter, Flavel, Alleine és más tehetséges, művelt és
mélységesen hivő emberek hősiesen védték azt a hitet, "amely egyszer a
szenteknek adatott" (Jud 3). Ezek az emberek, akiket a világ urai
száműztek és törvényen kívül helyeztek, olyan munkát végeztek, ami soha nem
mehet tönkre. Flavel "Fountain of Life and Method of Grace" (Az élet
forrása és a kegyelem módszere) című műve ezreket tanított meg arra, hogy
miként bízzák üdvösségüket Krisztusra. Baxter "Reformed Pastor" (Reformált
pásztor) című munkája áldásnak bizonyult sok olyan ember számára, aki Isten
ügyének megújulására vágyott. A "Saints' Everlasting Rest" (A szentek
örök nyugalma) című műve emberi szíveknek adta meg azt a "nyugalmat",
amelyet Isten a maga népe számára tart fenn.
Száz évvel később, a mélységes lelki sötétség idején
Whitefield és a két Wesley jelent meg Isten világosságának hordozójaként. Az
államegyház uralma alatt Anglia lakóinak vallási élete olyan mélypontra jutott,
hogy alig lehetett megkülönböztetni a pogányságtól. A természetvallás a papság
kedvenc kutatási témája volt, és ez egész teológiájukra kihatott. A magasabb
osztályok megmosolyogták a kegyességet, és azzal büszkélkedtek, hogy felette
állnak annak, mert szerintük az fanatizmus. Az alsóbb osztályok mérhetetlenül
tudatlanok voltak, és gátlástalanul bűnöztek. Az egyháznak pedig többé már nem
volt bátorsága, sem hite arra, hogy perbe szálljon a meggyalázott igazságért.
Mai Bibliai szakasz: Eszter
5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A pompába öltözött
királynő, Eszter, bejelentés nélkül jelent meg a királyi palota belső udvarán,
szemben a királyi palotával, ahol férjének trónja állt. A király szíve még
mindig vonzódott feleségéhez, ezért kinyújtotta felé aranypálcáját. Így a terv
egyik része sikerrel teljesült: amikor Eszter megérinthette a felé nyújtott
aranypálcát, tudta, hogy élete már nincs veszélyben. Most népének életét
kellett megmentenie.
A király – jelleméhez
híven – szenvedélyesen reagált, a királyi udvar minden alattvalója hallatára
felajánlotta Eszternek, hogy bármit neki ad, akár még fele királyságát is.
Eszternek három napja volt, hogy véghezvigye tervét, és tartotta is magát
ehhez, így alázatosan meghívta a királyt és Hámánt egy lakomára a
rezidenciájára.
A finom ételek
elfogyasztása után a király megerősítette ajánlatát, miszerint megadja azt,
amit Eszter kér. Eszter egy újabb lakoma-meghívással válaszolt – a következő
napra. Vajon miért nem mondta meg Eszter, mit szeretne, talán elvesztette a
bátorságát? Meglehet, ez a második lakoma is tervének része volt. Nagyon nehéz
dolga volt. Meg kellett kérnie a királyt, hogy tegyen semmissé egy
visszavonhatatlan rendeletet, mondjon le a hatalmas pénzösszegről, és fogadja
el a tényt, hogy egyik főembere egy gyilkos manipulátor – és mindezt úgy, hogy
megtudja: felesége becsapta őt az elmúlt 5 évben származásával kapcsolatban.
Egy kellemes éjszakai pihenés és egy kicsivel több idő volt a nő egyetlen
reménye arra, hogy valamelyest tompítsa a nyilvánvalóan kemény csapást.
Hámán vígan hagyta el a
lakomát. Ám amint a palota kapujához ért, nagy felháborodás érte. Márdokeus a
posztján állt, és nem hajolt meg előtte, makacsul kitartott, nem félt tőle.
Hámán büszkeségén csorba esett, és minden öröme elszállt.
Hámán magához hívatta
feleségét és barátait, és büszkén emlékeztette őket hatalmára, pozíciójára,
gazdagságára és gyermekei számára. Mesélt nekik a lakomáról, és arról, hogy a
királynő senki mást nem hívott meg a másnapi lakomára csak őt és a királyt. De
mégis panaszkodott, hogy addig semmi más nem számít, amíg Márdokeus él. Barátai
Márdokeus felakasztását javasolták neki. Hámán ismét megnyugodott – megrendelte
az akasztófát, ami rövidesen el is készült.
Hámán büszke ember
volt, és az volt legnagyobb gyengesége, hogy képtelen volt élvezni az élet jó
dolgait egyetlen kellemetlenség, Márdokeus miatt. Milyen gyakran vagyunk mi is
olyanok, mint Hámán! Legtöbben mérhetetlen sok áldást kapunk, mégis engedjük,
hogy egyes dolgok – ebből a szempontból most mindegy, hogy jelentéktelen, vagy
fontosabb ügyek – , megakadályozzanak bennünket abban, hogy boldogok legyünk.
Úgy gondoljuk, boldogok leszünk, ha otthagyjuk a munkánkat; megtaláljuk lelki
társunkat; testvérünk kigyógyul a rákból; elég pénzt keresünk; vagy megjavul az
egészségünk. Az élet nehézségei nem szabad, hogy megakadályozzanak abban,
hogy boldogok legyünk és szeressük
Istent – a jelenben. A nehézségek, amelyek a Krisztusnak odaszentelt élet
részét képezik, valójában boldoggá tehetnek bennünket, míg a büszkeség és az adott körülmények
sohasem!
Jean Boonstra
228. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
14. fejezetéhez
(december 15-21.).
Anglia korai éveiben csak a papok és az egyház emberei
olvashatták Isten Igéjét. A legtöbb ember egyszerűen csak követte azt, amit az
egyház mondott, hogy tenniük kell. Sajnálatos módon, a tanítóik az egyház
érdekeihez alakították tanításaikat, nem pedig az Ige igazságának terjesztése
céljához. Az egyházat akarták gyarapítani, és azt, hogy az egyház virágozzon.
De hol gondoltak akkor a lelkekre?
Dicsőség legyen Istennek, amiért volt akkoriban
olyasvalaki, aki áttörte a falakat, és elvitte az Igét az egyszerű emberekhez,
mindenkihez! Ami pedig még inkább bámulatos, hogy Isten még az ellenséget is
felhasználta ahhoz, hogy segítse az ügyet, amikor Durham püspöke Bibliákat
vásárolt, hogy elégesse őket. A pénz, amit adott, a Biblia jobb minőségű
nyomtatását tette lehetővé!
Attól az időtől fogva a mai napig Isten szavának
terjesztése nehézségekkel jár. Isten azonban mindig velünk van, hogy segítséget
nyújtson, amikor azon igyekszünk, hogy figyelmeztessük azokat, akik nem ismerik
az igazságot. A keresztényi élet nem valami gyerekjáték. Ma is előfordul, hogy
a munkásokat üldözik, nevetség tárgyává teszik, vagy akár meg is ölik.
Bár tudjuk, hogy az igazság terjesztése
veszélyes, mégis terjesztjük. Az embereknek rendelkezniük kell a világossággal.
Ellentmondást nem tűrően szükséges, hogy reményt adjunk mindenkinek. „Mert ez
jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden
ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”
Lubelter Voy Bolodin
Sabah, Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés