Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 41. fejezet 1075. nap
Krisztus testét enni és vérét inni annyit jelent, mint
elfogadni Őt személyes Megváltónak, hinni, hogy megbocsátja bűneinket, Benne
teljességre jutunk. Ha szeretetét szemléljük, abban lakozunk, abból iszunk,
természetének részesévé válhatunk. Ami az étel a testnek, annak kell lennie
Krisztusnak a lélek számára. Az étel nem segít rajtunk, csak ha megesszük, és
ha lényünk részévé válik. Így Krisztus sem érték számunkra, ha nem ismerjük el
személyes Megváltónknak. Az elméleti tudás nem használ nekünk. Vele kell
táplálkoznunk, be kell fogadnunk Őt szívünkbe, és így élete a mi életünkké
válik. Hozzá kell idomulnunk szeretetéhez, kegyelméhez.
Ám még ezek a jelképek sem tudják megjeleníteni a hivő
kiváltságát, mely Krisztussal való kapcsolatából származik. Jézus így szólt:
"Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként
az is, aki engem eszik, él énáltalam" (Jn 6:57). Ahogyan Isten Fia hit által
az Atyában élt, úgy kell nekünk is hit által Krisztusban élni. Jézus olyan
tökéletesen alárendelte Magát Isten akaratának, hogy egyedül az Atya volt
látható életében. Bár mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan, mégis úgy
állt a világ előtt, mint akin nem ejtett foltot az Őt körülvevő bűn. Úgy kell
nekünk is győznünk, ahogyan Krisztus győzött.
Krisztus követője vagy? Akkor minden, a lelki életről írt
dolog számodra íródott, s ha eggyé válsz Jézussal, elérhető lesz. Buzgóságod
lankadozik? Első szereteted kihűlt? Fogadd el újból Krisztus felajánlott
szeretetét! Edd az Ő testét, idd az Ő vérét, és egy leszel az Atyával és a
Fiúval.
A hitetlen zsidók a Megváltó szavainak csakis a szó
szerinti értelmét akarták látni. A rituális törvény megtiltotta nekik a vér
ízlelését, és most Krisztus nyelvezetét istenkáromló beszédnek minősítették, s
egymás között megtárgyalták. Sokan még a tanítványok közül is így szóltak:
"Kemény beszéd ez; ki hallgathatja Őt?" (Jn 6:60)
A Megváltó így felelt nekik: "Titeket ez
megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, ahol
elébb vala?! A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit a beszédek,
amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6: 61-62).
Krisztus élete, mely életet ad a világnak, Igéjében rejlik.
Jézus szava által gyógyított betegségeket és űzött démonokat, szavára
csendesedett le a tenger, támadt föl a halott, és az emberek tanúsították, hogy
szavában hatalom van. Isten igéjét szólta, amikor az Ószövetség összes
prófétája és tanítója által szólt. Az egész Biblia Krisztus megnyilatkozása, s
a Megváltó az Igéhez akarta erősíteni követőinek hitét. Amikor látható
jelenléte visszavonul, az Ige lesz erejük forrása. Mesterükhöz hasonlóan nekik
is minden Igével kellett élniük, "amely Istennek szájából származik"
(Mt 4:4).
Amiképpen fizikai életünket az élelem tartja fönn,
azonképpen lelki életünket Isten Igéje élteti. Minden léleknek Isten Igéjéből
kell életet kapnia saját maga számára. Ahogyan magunknak kell ennünk, hogy
táplálékhoz jussunk, úgy magunknak kell bevennünk az Igét is. Ne pusztán más
értelmének a közvetítésével kapjuk meg. Gondosan tanulmányozzuk a Bibliát,
kérjük Istentől a Szentlélek segítségét, hogy megérthessük Igéjét. Vegyünk egy
verset, és agyunkat összpontosítsuk a feladatra, hogy megbizonyosodjunk a
gondolatról, melyet Isten a versbe helyezett számunkra. Addig időzzünk a
gondolat felett, míg sajátunkká nem válik, s megismerjük, "mit szól az
Úr".
Ígéreteiben és figyelmeztetéseiben Jézus engem tart szem
előtt. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha én
hiszek Őbenne, el ne vesszek, hanem örök életem legyen. Az Isten Igéjében
feljegyzett tapasztalatok az enyéim. Enyém az ima és ígéret, a parancs és a
figyelmeztetés. "Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem
én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten
Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem" (Gal
2:20). Amint a hit így elfogadja és magába szívja az igazság alapelveit, azok a
személyiség részévé és éltető erővé válnak. A lélek által befogadott isteni Ige
formálja a gondolatokat, megindítja a jellem fejlődését.
Ha hitszemünket szilárdan Jézusra szegezzük, megerősödünk.
Isten a legdrágább kijelentésekkel fogja megajándékozni éhező, szomjazó népét.
Krisztust személyes Megváltónak ismerik meg. Amikor Igéjével táplálkoznak,
rájönnek, hogy az lélek és élet. Az Ige lerombolja a természetes, földi
természetet, és új életet ad Krisztus Jézusban. A Szentlélek Vigasztalóként hat
a lélekre. Kegyelmének átalakító ereje által Isten képmása formálódik a
tanítványban: új teremtés lesz. Szeretet veszi át a gyűlölet helyét, a szív
isteni hasonlatosságot nyer. Ezt jelenti élni "minden igével, amely
Istennek szájából származik" (Jn 4:4). Ez a Kenyér evése, amely a mennyből
száll alá.
Krisztus a Közte és követői közötti szent és örök
igazságról beszélt. Ismerte azok jellemét, akik tanítványainak vallották
magukat, Igéje megpróbálta hitüket. Kijelentette, hogy tanítása alapján kell
hinniük és cselekedniük. Mindaz, aki elfogadta Őt, természetének részesévé
lesz, és jellemére alakul át. Ez magában foglalta a lemondást a dédelgetett
becsvágyakról, megkövetelte, hogy teljesen alávessék magukat Jézusnak. Arra
hivatottak, hogy önfeláldozóak, szelídek és alázatos szívűek legyenek. Azon a
keskeny úton kell járniuk, amelyet megtett a Kálvária Krisztusa, ha osztozni
akarnak az élet ajándékában és a menny dicsőségében.
A próba túl nagy volt. Lelohadt azok lelkesedése, akik
erőszakkal el akarták Őt ragadni és királlyá tenni. Ez a zsinagógai beszéd -
mondották - felnyitotta szemüket. Most már nem lehet becsapni őket. Meglátásuk
szerint szavai közvetlenül bizonyították, hogy nem Ő a Messiás, és a Vele
fenntartott kapcsolat révén semmilyen földi jutalmat nem remélhetnek. Üdvözölték
csodatévő erejét, meg akartak szabadulni a betegségtől és a szenvedéstől, de
nem tudtak rokonszenvezni önfeláldozó életével. Nem törődtek a titokzatos lelki
királysággal, melyről beszélt. A nem őszinték, az önzők, akik azelőtt keresték,
többé nem vágyakoztak Utána. Ha erejét és befolyását nem a rómaiaktól való
szabadulás érdekében használja fel, akkor semmi közük Hozzá.
Jézus egyszerűen ezt mondta nekik: "Vannak némelyek
közöttetek, akik nem hisznek" (Jn 6:64), és hozzátette: "Senki sem
jöhet énhozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki" (Jn 6:65). Azt
akarta megértetni velük, hogy azért nem vonzódnak Hozzá, mert nem nyitották meg
szívüket a Szentlélek előtt. "Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten
Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen
ítéltetnek meg" (lKor 2:14). A lélek hit által látja Jézus dicsőségét. Ez
a dicsőség rejtve marad, míg a Szentlélek által hit fogan a lélekben.
Hitetlenségük nyilvános megdorgálása miatt ezek a
tanítványok még inkább elidegenedtek Jézustól. Igen elégedetlenek voltak, s
hogy megsebezzék a Megváltót és hízelegjenek a farizeusok rosszindulatának,
hátat fordítottak, s megvetéssel távoztak. Meghozták a döntést - a formát
választották a lélek nélkül, a polyvát a gabonaszemek nélkül. Határozatukat
sohasem vonták vissza: többé nem jártak Jézussal.
Mai Bibliai szakasz: 1
Korinthus 15
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál
miután egy sor gyülekezeti nehézséggel foglalkozott, arra bátorítja a
korinthusi keresztényeket, hogy tartsanak ki amellett az ige mellett, amelyet
hirdetett nekik (2. vers). Üzenetének középpontjában található az a tény, hogy „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások
szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik
napon” (3-4. vers – új prot. ford.). A korai apostolok közösen tettek
bizonyságot Krisztus halála és feltámadása hitelességéről.
A
korinthusi gyülekezetet aggasztotta a feltámadás mikéntje (12-19. vers). „hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy
nincs halottak feltámadása”? Más
szavakkal, ha Krisztus nem támadt fel, halálának nincs semmi értelme (14.
vers). A halottak állapotáról szóló üzenet világos: amikor valaki Krisztusban
való hitben hal meg, alszik az igazak feltámadásáig, amely Jézus visszatérésekor
fog megtörténni (18. vers).
Ázsiai
misszionáriusként tapasztaltam, hogy a legvitatottabb világnézeti kérdés a
halállal kapcsolatos. Két egyetemista diákunk fiának nem régen bekövetkezett
halálesete emlékezetett erre ezen a héten, amikor ezt az áhitatot írtam. A
válság pillanatában hajlunk arra, hogy visszatérjünk ahhoz, ami megszokott volt
számunkra. Sok fiatal megkérdezte tőlem, amikor a temetésre készültem, hogy
valójában mi is történik, amikor az ember meghal. Sok más vallás hívei, úgymint
a buddhisták, hinduk, sőt még a római katolikusok is úgy képzelik el a lelket,
mint ami ott lebeg a halott test körül. A Biblia üzenete azonban egyértelmű:
amikor egy ember meghal, alszik Jézus második eljöveteléig. Csak Jézusnak van
hatalma életet visszaadni. Minden más tanítás téves, és azt hinni, hogy a
szellemek lebegnek a holtak fölött, egyenesen démoni.
Végül „mint utolsó ellenség töröltetik el a halál”
(26. vers). Ez az áldott reménység, amelybe mindannyian belekapaszkodunk,
miközben várjuk a nagy találkozást Jézus második eljövetelekor. Pál ezt mondja:
„Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk
ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy
szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona,
és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk”
(51-52. vers). A halál és a bűn soha nem képezte Isten tervének részét. „De hála az Istennek, aki a diadalt adja
nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (57. vers).
Michael W. Campbell, Ph.D
149. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
40-41. fejezeteihez
(június 17-23).
Jézus közvetlen
közelről ismerte a bánatot, így mélyen megszomorodott, amikor a szeretetét,
kegyelmét és könyörületességét nem értékelték és visszautasították.
Sajnos túl gyakran alábecsüljük
annak a fájdalomnak a mélységét, amit Jézus élt át az emberiség hideg szívének
köszönhetően. Felmagasztaljuk az isteni természetét, és nem vesszük figyelembe
az érzéseket, amelyeket tapasztalt. Azzal, hogy így teszünk, hatálytalanítjuk
az Ő szolgálatát a jelenlétével, megfosztjuk őt attól, hogy vigasztaló bizalmas
legyen a saját próbáinkban.
Krisztus érzelmeit
alábecsülve, és gyakran a saját érzéseinket is megtagadva, semmi mássá nem
válunk, mint intellektuális robotokká, akiket a szellemi jóváhagyásuk a
tantételek iránt vezérel. Az Istenben való elméleti hit semmit nem segít abban,
hogy kiálljuk azokat a fájdalmas próbákat, amelyek megostoroznak minket életünk
során pusztító, hurrikán erejű szelekkel. Meg kell, hogy tapasztaljuk Krisztus
vigasztalását, a megsebzett Istenét, aki jól tudja, milyen szenvedni.
Úgy gondolom, az nagyon
vigasztaló számunkra, hogy Jézus is megtapasztalta a mások barátságtalan
reakciójából eredő fájdalmat. Tudván, hogy fájt neki, amikor mások
elutasították és ócsárolták, könnyebb számomra segítséget találni, hogy hogyan
kezeljem a saját fájdalmamat, amikor velem nem törődnek, és engem utasítanak
vissza. Tudván, hogy ő hasonló érzéseket élt át, könnyebb érezzem az Ő szerető
jelenlétét a próbák közepette.
Ha fájdalom gyötör
minket, meghittségre és vigasztalásra van szükségünk, valakinek a jelenlétére,
aki mélységesen szenvedett, mégsem engedte soha, hogy a fájdalom eltérítse
szándékától. És sosem adta fel az önazonosságát sem a fájdalom miatt.
Szükségünk van egy modellre, amely bemutatja, hogyan szenvedjünk jól, és mintát
ad a szomorúság kezelésére.
Találjuk meg ezt
Immánuelben – Velünk az Isten!
Lori Engel
Lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés