Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 40. fejezet 1071. nap
Azt hiszik, a jelenség pusztulásuk előhírnöke, s
megrettenve kiáltanak fel. Jézus úgy közeledik, mintha el akarna menni
mellettük, ők azonban felismerik, s kiáltanak, segítségért esdekelnek.
Szeretett Mesterük odafordul, hangja eloszlatja félelmüket: "Bízzatok; én
vagyok, ne féljetek!" (Mt 14:27) Amint hitelt adhattak a csodának, Péter
szinte magánkívül volt a boldogságtól. Mintha még mindig alig hinné,
felkiáltott: " Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a
vizeken. Ő pedig monda: Jövel!" (Mt 14:28)
Péter Jézusra tekint, s biztosan jár, de amikor visszanéz a
hajóban lévő társaira, szemét elfordítja a Megváltóról. Fékevesztett szél fúj.
A hullámok magasra tornyosulnak, épp Péter és a Mester közé emelkednek - az
előbbi megijed. Egy pillanatra Krisztus eltűnik a szeme elől, hite elhagyja.
Süllyedni kezd. Amikor a hullámok már a halált hozzák, Péter felemeli szemét a
dühödt vizekről, Jézusra tekint és felkiált: " Uram, tarts meg
engem!" (Mt 14:30) Jézus azonnal megragadja a kinyújtott kezet, és így
szól: "Kicsinyhitű, miért kételkedél?" (Mt 14:31)
Egymás mellett haladtak, Péter fogta Mestere kezét, így
léptek a hajóra. Péter engedékennyé és csendessé vált. Nem volt már miért
dicsekednie társainak, mert hitetlensége és önmagasztalása majdnem az életébe
került. Amikor elfordította tekintetét Jézusról, nem tudott többé járni, s a
hullámokba merült.
Ha bajba kerülünk, milyen sokszor hasonlítunk Péterre! A
hullámokat nézzük, ahelyett, hogy tekintetünket a Megváltóra szegeznénk. Lábunk
megcsúszik, a büszke vizek elöntik lelkünket. Jézus nem azért hívta Pétert,
hogy elveszítse. Minket sem azért hív követésére, hogy azután megfeledkezzék
rólunk. "Ne félj, - mondja – mert megváltottalak, neveden hívtalak téged,
enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem
borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert
én vagyok az Úr, a te Istened, Izraelnek Szentje, a te megtartód (Ésa 43:1-3).
Jézus ismerte tanítványai jellemét. Tudta, hitüknek milyen
kemény próbát kell kiállnia. A tengeri események által meg akarta mutatni
Péternek saját gyengeségét és azt, hogy biztonsága azon múlik, állandóan
aláveti-e magát az isteni erőnek. A kísértés viharaiban csak akkor járhat
bizton, ha tökéletes önmegtagadással a Megváltóra hagyatkozik. Péter éppen
akkor volt gyenge, amikor erősnek hitte magát, és amíg fel nem ismerte
gyengeségét, addig nem jött rá, hogy szüksége van a függőségi viszonyra
Jézussal. Ha a tengeren átélt tapasztalatból tanult volna, akkor később hite
nagy próbájában nem bukott volna el.
Isten naponta tanítja gyermekeit. Mindennapi körülmények
között készíti fel őket, hogy elvégezzék feladatukat azon a szélesebb
területen, melyet gondviselése számukra kijelölt. Ez az értelme a naponkénti
próbáknak, melyek meghatározzák, hogy az élet nagy válságában győznek-e vagy
veszítenek.
Akik nem ismerik föl állandó függőségüket Istentől, azokat
leteríti a kísértés. Hihetjük, hogy biztos lábakon állunk, és sosem ingunk meg.
Mondhatjuk magabiztosan: tudom, kiben hiszek, semmi sem ingathatja meg Istenbe
és igéjébe vetett hitemet. Sátán terve azonban az, hogy kihasználja öröklött és
szerzett jellemvonásainkat, és megvakítsa szemünket, hogy ne lássuk
szükségünket, hibáinkat. Csakis akkor járhatunk biztonságban, ha felismerjük
gyengeségeinket, és szilárdan Jézusra tekintünk.
Alighogy Jézus beszállt a hajóba, megszűnt a szél, "és
a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének" (Jn 6:21). A borzalmak
éjét felváltotta a hajnal pírja. A tanítványok, és mások, akik még velük voltak
a fedélzeten, hálatelt szívvel borultak Jézus lábához, mondván: "Bizony,
Isten fia vagy!" (Mt 14:33).
Mai Bibliai szakasz: 1
Korinthus 12
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben Pál
a „tudatlanság" ellen tanácsolja a korinthusi gyülekezetet (1.
vers). Ez eszembe juttatja C.S. Lewis kijelentését a Keresztény vagyok című könyvében, ahol a
hívőket a bölcsesség elvére emlékezteti:
„A bölcsesség nem más,
mint a gyakorlati józan ész, amelynek segítségével az illető veszi magának a
fáradságot, hogy átgondolja, mit fog tenni, és nagy valószínűséggel mi lesz
annak az eredménye. Manapság az emberek aligha gondolnak a bölcsességre, mint
az egyik »erényre«. Sőt, mivel Krisztus azt mondta, hogy csak akkor
mehetünk be az ő országába, ha olyanok leszünk, mint a gyermekek, sok
keresztény úgy képzeli, hogy ha valaki jó, nem számít, hogy együgyű. Ám ez
félreértés! Először is a legtöbb gyermek nem csekély »bölcsességet« tanúsít,
amikor valami olyat csinál, ami igazán érdekli, s azt igazán okosan eszeli ki.
Másodszor, ahogy Pál rámutat, Krisztus nem úgy értette, hogy értelmileg
maradjunk gyermekek, intelligenciánk tekintetében, sőt éppen ellenkezőleg.
Nemcsak azt mondta nekünk, hogy legyünk »ártalmatlanok, mint a galambok«,
hanem azt is, hogy legyünk »bölcsek, mint a kígyók«. Krisztus gyermeki
szívet, de felnőtt fejet kíván tőlünk. Azt akarja, hogy egyszerűek,
céltudatosak, szeretetre méltók és taníthatók legyünk, mint a jó gyermekek, de
azt is, hogy értelmünk minden szikrája készenlétben és elsőrendű
harckészültségben legyen... Mindenki, aki őszintén igyekszik keresztény lenni,
hamarosan úgy találja, hogy esze élesebb lett" (108-109. oldal).
Így a fejezetben illusztrált
lelki ajándékok el kell, hogy vezessék a keresztényt a bölcsesség erényéhez, és
ahhoz, hogy használják józan eszüket.
Egy másik fontos kérdés, ami
zavarta a hívőket az, hogy egyesek, akik azt állították, hogy Isten Lelke által
beszélnek, Jézust átkozottnak nevezték, vagy átkozták Jézust (3. vers). Sok
éven keresztül gondolkoztam ezen szöveg gyakorlati értelmén és Pál tanácsán az
ilyen emberek ellen. Bruce Winter teológus felfedezett legkevesebb 27 ősi átok
táblácskát. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy Pál intette a korai
keresztény hívőket, hogy ne kérjék Jézust, hogy átkozza meg ellenfeleiket. A
keresztény közösség egy szorosabb közösségre kell, hogy elvezessen, amelyben
nincs helye a lelki erőszaknak az által, hogy a gyülekezet tagjai Jézust és a
keresztény teológiát arra használnák, hogy egymásnak ártsanak.
Pál a lelki ajándékok
sokféleségére is emlékezteti a hívőket, amit a Szentlélek idéz elő (4-11.
vers). Ezek együttesen elvezetnek a nevezetes szakaszig, amely összehasonlítja
a lelki ajándékokat az emberi testtel (12-31. vers). Mindennek az eredménye
az, „hogy ne legyen
meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok" (25. vers). Felismerve
azt, hogy mindenkinek egyedi lelki ajándékai vannak és az a szükségletünk, hogy
a legjobbat adjuk testvéreinknek; ez az igazi „kiváltképpen való
út" (31.
vers). Ennek eredményeként megtanuljuk, hogy hogyan lehetünk
sokkal „szeretőbb és szeretetre méltóbb keresztények" (Ministry of
Healing, 470.
oldal).
Michael W. Campbell, Ph.D
149. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
40-41. fejezeteihez
(június 17-23).
Jézus közvetlen
közelről ismerte a bánatot, így mélyen megszomorodott, amikor a szeretetét,
kegyelmét és könyörületességét nem értékelték és visszautasították.
Sajnos túl gyakran
alábecsüljük annak a fájdalomnak a mélységét, amit Jézus élt át az emberiség
hideg szívének köszönhetően. Felmagasztaljuk az isteni természetét, és nem
vesszük figyelembe az érzéseket, amelyeket tapasztalt. Azzal, hogy így teszünk,
hatálytalanítjuk az Ő szolgálatát a jelenlétével, megfosztjuk őt attól, hogy
vigasztaló bizalmas legyen a saját próbáinkban.
Krisztus érzelmeit
alábecsülve, és gyakran a saját érzéseinket is megtagadva, semmi mássá nem
válunk, mint intellektuális robotokká, akiket a szellemi jóváhagyásuk a
tantételek iránt vezérel. Az Istenben való elméleti hit semmit nem segít abban,
hogy kiálljuk azokat a fájdalmas próbákat, amelyek megostoroznak minket életünk
során pusztító, hurrikán erejű szelekkel. Meg kell, hogy tapasztaljuk Krisztus
vigasztalását, a megsebzett Istenét, aki jól tudja, milyen szenvedni.
Úgy gondolom, az nagyon
vigasztaló számunkra, hogy Jézus is megtapasztalta a mások barátságtalan
reakciójából eredő fájdalmat. Tudván, hogy fájt neki, amikor mások
elutasították és ócsárolták, könnyebb számomra segítséget találni, hogy hogyan
kezeljem a saját fájdalmamat, amikor velem nem törődnek, és engem utasítanak
vissza. Tudván, hogy ő hasonló érzéseket élt át, könnyebb érezzem az Ő szerető
jelenlétét a próbák közepette.
Ha fájdalom gyötör
minket, meghittségre és vigasztalásra van szükségünk, valakinek a jelenlétére,
aki mélységesen szenvedett, mégsem engedte soha, hogy a fájdalom eltérítse
szándékától. És sosem adta fel az önazonosságát sem a fájdalom miatt.
Szükségünk van egy modellre, amely bemutatja, hogyan szenvedjünk jól, és mintát
ad a szomorúság kezelésére.
Találjuk meg ezt
Immánuelben – Velünk az Isten!
Lori Engel
Lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés