Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 36. fejezet 1056. nap
36.
A hit érintése
Amikor Jézus Gadarából visszatért a nyugati partra, sokaság
özönlött ki a fogadására, örömmel üdvözölték. Egy darabig a tengerparton
maradt, tanított és gyógyított, azután betért Lévi-Máté házába, hogy részt
vegyen a lakomán a vámszedőkkel. Itt talált Rá Jairus, a zsinagóga vezetője.
Ez a zsidó vén nagy bánattal jött Jézushoz, lábához vetette
magát, és így kiáltott: "Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá
kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen" (Mk 5:23).
Jézus azonnal elindult a főemberrel annak háza felé. Bár a
tanítványok már oly sok irgalmas cselekedetét látták, mégis meglepte őket, hogy
Jézus hajlandó engedni az öntelt rabbi kérésének. Csatlakoztak Mesterükhöz, az
emberek pedig felajzva, várakozón követték őket.
A főember háza nem volt messze, de Jézus és kísérete lassan
haladt, mert a tömeg mindenhonnan szorította őket. A késlekedés nyugtalanította
az aggódó apát, Jézus még itt is, ott is megállt, hogy könnyítsen egy
szenvedőn, vagy megvigasztaljon egy megtört szívet.
Még útban voltak, amikor egy küldönc furakodott Jairushoz a
tömegben, és hírül adta, hogy leánya meghalt, ne fárassza többé fölöslegesen a
Mestert. E szavakat Jézus is meghallotta. "Ne félj; - mondotta - csak
higgy, és megtartatik" (Lk 8:50).
Jairus közelebb húzódott a Megváltóhoz, és együtt siettek a
főember otthonába. A fizetett siratók és síposok már ott voltak, a levegőt
betöltötte lármázásuk. A tömeg, a zűrzavar bántotta Jézus lelkét. Így intette
csendre őket: "Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem
alszik." Az emberek méltatlankodva fogadták az Idegen szavait. Látták a
gyermeket a halál karmai közt, megvetően nevettek hát Jézuson. Ő megkérte az
embereket, hagyják el a házat, Maga mellé vette a leány apját és anyját,
valamint három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost, s bementek a halott
szobájába.
Jézus az ágyhoz lépett, kezébe vette a gyermek kezét, és
lágyan, az otthon meghitt nyelvezetével ejtette ki e szavakat: "Leányka;
néked mondom, kelj föl" (Mk 5:41).
Az élettelen testen azonnal remegés futott végig. Az élet
lüktetése visszatért. Az ajkak mosolyra nyíltak. A leány nagyra nyitotta
szemét, mint álom után, s csodálkozva nézte a körülötte álló csoportot.
Felkelt, szülei magukhoz ölelték, sírtak örömükben.
Mai Bibliai szakasz: Róma
12
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet egy
felhívással kezdődik minden keresztény felé, hogy szánják oda testüket élő
áldozatul. Pál intézi ezt a hívást: „Kérlek
azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti
testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos
tiszteleteteket.” Ez a felhívás az evangélium megértésén alapszik, ahogy az
előző tizenegy fejezet is. Attól, hogy valaki zsidó vagy nem zsidó, mindenképp szüksége
van az evangéliumra; és ez az evangélium arra kér, hogy úgy gondoskodjunk a mi
testünkről, hogy azt, mint egy élő áldozatot mutathassuk be. Ez párhuzamos
azzal a gondolattal, amit a Róma 6:6-7 és Gal 2:20 versekben mondott, hogy
feszíttessünk meg Krisztussal. Amikor élő áldozatként mutatjuk be a testünket
Krisztusnak; akkor átalakulunk elménk megújulása által, és már nem igazodunk
ehhez a világhoz. Ez az megtérés tapasztalata, és az Isten tökéletes akarata.
Ezután Pál arra inti
keresztény hívőket, hogy ha már megújult az elméjük, akkor ne tartsák többre
magukra, mint amennyire kellene. A miértre a válasz az, hogy Krisztus testén
belül – ami az egyház –, sok különböző ajándék található. Nem mindenkinek jut
ugyanaz az ajándék, s így míg az egyik tehetséges a prófétálásban, a másik
ajándéka a lelkészi hivatásban mutatkozik meg, illetve a tanításban, a buzdításban,
vagy a jótékonyságban, esetleg mások vezetésében (3-8. vers). Egyik ajándék sem
jobb a másiknál, de az összes szükséges Krisztus testének felépítéséhez.
A fejezet többi
versében Pál az evangélium hatalmának gyakorlati példáit vázolja fel, ami
megnyilvánul majd a keresztény hívők között. Szeretetünk mindenféle tettetés és
képmutatás nélküli lesz. Gyűlölni fogjuk, ami gonosz, és elhagyjuk azt; a jóhoz
pedig kitartóan ragaszkodunk. Szívbéli jósággal, testvéri szeretettel fordulunk
majd egymás felé, egymást különbnek tartván önmagunknál. Nem leszünk lusták a
munkánkban, és buzgó lelkületűvé válunk, mint Istent szolgái. Örvendezni fogunk
abban a reményben, melyet Isten adott nekünk; türelmesekké válunk a próbák során,
és megtanuljuk, hogy minden helyzetben imában forduljunk Isten felé.
Jótékonysági munkát
fogunk végezni úgy, hogy adunk azoknak, akik szükséget szenvednek; és megáldjuk
az ellenségeinket, nem pedig megátkozzuk. Békében fogunk élni minden emberrel,
amennyire csak lehetséges; enni adunk ellenségeinknek, ha éhesek, és jóval
győzzük meg a rosszat. Engedni fogjuk, hogy Isten döntsön azok fegyelmezéséről,
akik rosszat tettek velünk, mert ez a felelősség az Övé. Pál az evangélium
hatalmát nagyon világos és gyakorlati módon szemlélteti. Azzal, hogy átadjuk
testünket élő áldozatul neki, önzetlenné válunk; és krisztusi életet élünk
azáltal, ahogyan hittársainkhoz és azokhoz viszonyulunk a világon, akik nem
hisznek.
Norman McNulty, M.D.
147. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
36-37. fejezeteihez
(Június- 3-9).
Az asszonyt, aki
megérintette Jézus ruhájának a szélét, nem a ruhában rejlő valamiféle
természetfeletti sajátosság gyógyította meg; a Jézusban való őszinte és teljes
hite tette őt újra egészségessé. Sok csodáról hallott és látott, amelyeket
Jézus vitt véghez, és tudta, hogy neki megvan a képessége, hogy embereket
gyógyítson. És ami a legfontosabb, elhitte, hogy Ő meggyógyítja ŐT.
Megérintette a ruháját,
nem babonából, vagy halvány reménnyel, hanem erős és valódi hittel. Hitte, hogy
meg fog gyógyulni. A félszívű hittel nem sokra megyünk. Pusztán elfogadni
Krisztust, mint az emberiség megmentőjét, nem elég ahhoz, hogy a lélek
meggyógyuljon és megnyugvást találjon. Szükség van rá, hogy elfogadjuk
személyes Megváltónként.
Számomra a legélesebben
kirajzolódó rész a 37. fejezetben az volt, ahogy a tanítványok nem hagyták,
hogy a visszautasítás elcsüggessze őket és elrontsa a napjukat. Jézus azt
mondta, hogy „rázzák le az út porát” a lábukról és menjenek tovább a következő házig
vagy városig.
Krisztus tanúiként
találkozni fogunk elutasítással és üldözéssel az üzenetünk miatt, azonban nem
szabad, hogy ez elbátortalanítson minket attól, hogy megosszuk azt. Isten
helyzeteket teremt számunkra, amelyekben tanúskodhatunk – olyan lehetőségeket,
amelyeket elszalaszthatunk, ha elcsüggedünk és feladjuk. Mert ki tudja, talán
rögtön a következő ember, akivel találkozunk, ő lehet az, akinek legjobban
szüksége van arra, hogy az Ő szeretetéről halljon!
Jasmine Tregenza
önkéntes, „Tedd és merd!”
Ifjúsági Biblia-tábor
Bundaberg, Queensland,
Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése