Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 41. fejezet 1076. nap
"Akinek szóró lapát van a kezében, és megtisztítja az
ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja" (Mt 3:12). Ez volt a
tisztítás egyik ideje. Az Igazság igéje elválasztotta a polyvát a búzától.
Sokan elfordultak Jézustól, mert túl hiúk és önigazultak voltak ahhoz, hogy
elfogadják a dorgálást, túlságosan szerették a világot, semhogy magukévá tették
volna az alázatos életet. Sokan ma is ugyanezt teszik. Emberek ugyanúgy megpróbáltatnak,
mint a tanítványok a kapernaumi zsinagógában. Amikor az igazság otthonra lel a
szívben, látják, hogy életük nincs összhangban Isten akaratával. Látják, hogy
teljesen meg kell változniuk, de nem hajlandók az önmegtagadó munkát elkezdeni.
Ennélfogva ingerültek, ha bűneiket felfedezik. Sértődötten zúgolódnak:
"Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?" (Jn 6:60)
Dicséret és hízelgés jól esne a fülüknek, az igazságot
azonban nem fogadják szívesen, nem akarják hallani. Amikor tömegek követik Őt,
jóllakatja a sokaságot, zúg a diadalkiáltás, akkor hangosan dicsérnek, ám ha a
Szentlélek vizsgálata felfedi bűneiket, és megparancsolja, hogy hagyják el
azokat, akkor hátat fordítanak az igazságnak, és többé nem járnak Jézussal.
Mihelyt a csalódott tanítványok elfordultak Krisztustól,
egy másik lélek vonta irányítása alá őket. Semmi vonzót nem találtak Benne,
Akire nemrég még odafigyeltek. Ellenségeit keresték, mert az ő szellemükkel,
munkájukkal érezték egynek magukat. Félremagyarázták szavait, meghamisították állításait,
kételkedtek indítékaiban. Eljárásukat azzal támasztották alá, hogy minden
mozzanatot összeszedtek, amit ellene fordíthatnak, és ezekkel a hamis
jelentésekkel olyan felháborodást szítottak, mely veszélybe sodorta Jézus
életét.
Hamar elterjedt a hír, hogy a Názáreti Jézus saját
bevallása szerint nem a Messiás. Így Galileában a néphangulat ellene fordult,
éppúgy, mint egy évvel azelőtt Júdeában. Ó, jaj, Izrael! Visszautasították a
Megváltót, mert hódítót vártak, aki időleges hatalmat ad nékik. Veszendő
eledelt kívántak, nem olyat, mely megmarad az örök életre.
Jézus sóvárgó szívvel nézte egykori tanítványait, akik
távoztak Tőle, az ember Világosságától és Életétől. Kimondhatatlan
szomorúsággal töltötte el a tudat, hogy együttérzését nem értékelték, szeretetét
nem viszonozták, kegyelmét lebecsülték, megváltását visszautasították. Ezek a
fejlemények tették Őt fájdalmak férfiává, szenvedés ismerőjévé.
Anélkül, hogy megkísérelte volna visszatartani az Őt
elhagyókat, Jézus a tizenkettőhöz fordult, és így szólt: "Vajon ti is el
akartok-é menni?" (Jn 6 : 67)
Péter kérdéssel felelt: "Uram, kihez mehetnénk?"
"Örök életnek beszéde van tenálad - tette hozzá - És mi elhittük és
megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" (Jn 6:68-69).
"Kihez mehetnénk?" Izrael tanítói a formalizmus
rabjai voltak. A farizeusok és a szadduceusok szüntelen vitában álltak.
Elhagyni Jézust annyit jelentett, mint a rítusokhoz, ceremóniákhoz mereven
ragaszkodó, becsvágyó emberek közé kerülni, akik a maguk dicsőségét keresték. A
tanítványok több békét, örömöt éreztek, mint annak előtte bármikor, amióta
elfogadták Krisztust. Hogyan mehettek volna vissza azokhoz, akik megvetették és
üldözték a bűnösök Barátját? Régóta várták a Messiást, most eljött, nem
fordulhattak el Tőle azokhoz, akik életére törnek, és őket is üldözik, amiért
követik Őt.
"Kihez mehetnénk?" (Jn 6:68) Nem mehettek
Krisztus tanításától, a szeretet és irgalmasság leckéitől a hitetlenség
sötétjébe, a világ gonoszságához. Miközben sokan hagyták el a Megváltót, akik
látták csodálatos műveit, Péter kifejezte a tanítványok hitét: "Te vagy a
Krisztus" (Jn 6:69). E horgony elveszítésének még a gondolata is
félelemmel, fájdalommal töltötte el lelküket. Nélkülözni a Megváltót annyi,
mint sötét, viharos tengeren hányódni.
Jézus számos kijelentése és tette homályos lehet a véges
elmének, ám minden szónak és tettnek meghatározott célja van megváltásunk
művében. Terv szerint mindegyik elvezet a maga eredményére. Ha képesek lennénk
megérteni szándékát, mindenről felismernénk, hogy fontos, tökéletes, és
küldetésével összhangban áll.
Bár képtelenek vagyunk felfogni Isten műveit és útjait,
érzékelhetjük nagy szeretetét, amely mindennek alapját képezi, amit az emberért
tesz. Aki Jézus közelében él, az sok mindent megért az istenfélelem titkából.
Felismeri a kegyelmet, mely dorgál, megpróbálja a jellemet, és napfényre hozza
a szív szándékát.
Amikor Jézus megismertette velük a próbára tévő igazságot,
amely oly sok tanítványát meghátrálásra bírta, tudta, hogy mi lesz szavainak
következménye, de volt egy irgalmas célja, melyet be akart tölteni. Előre
látta, hogy a kísértés órájában minden szeretett tanítványa komolyan
megpróbáltatik. Gyötrelme a Gecsemánéban, elárulása, megfeszítése igen nagy
erőpróba lett volna számukra. Ha nem kellett volna előzetesen is próbát
kiállniuk, sokan, akiket csak önző indítékok vezettek, velük maradtak volna.
Amikor Urukat elítélték a bírák előtt, amikor a sokaság, amely az imént még
királyként magasztalta, kicsúfolta és elátkozta, amikor a forrongó tömeg
ordított: "Feszítsd meg!" (Mk 15:13), amikor világi becsvágyukban
csalatkozniuk kellett, ezek az önző emberek úgyis megszakították volna a
szövetséget Jézussal. Ez a tanítványoknak keserű, szívet tépő bánatot okozott
volna, ami betetőzi szomorúságukat, csalódásukat dédelgetett reményeik romjain.
Abban a sötét órában a Tőle elfordulók példája másokat is magával sodorhatott
volna. Jézus akkor idézte elő a válságot, amikor még személyes jelenlétével
erősíteni tudta igaz követőinek hitét.
Irgalmas Üdvözítő! Tökéletesen ismerte a Rá váró sorsot,
gyöngéden egyengette a tanítványok útját, előkészítette őket az óriási próbára,
erősítette őket a végső megpróbáltatásra.
Mai Bibliai szakasz: 1
Korinthus 16
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál
néhány gyakorlati tervvel fejezi be levelét. Arra bátorítja a gyülekezet
tagjait, hogy a hét első napján készítsék elő és gyűjtsék össze a Jeruzsálemi
rászorulóknak küldendő adományaikat (1-2. vers). Miközben bizonyos részletek
nem világosak azzal kapcsolatosan, hogy adományokat küldenek Jeruzsálembe, Pál
jelzi azt, hogy keresztényként felelősségünk az, hogy egymásról gondoskodjunk.
Úgy
tűnik, hogy Pál tervezi meglátogatni őket, de később ez a terve megváltozik. A
8. vers arra utal, hogy szándékozik elutazni Efézusba, ami valószínűleg három
éves ott tartózkodásának kezdetét jelzi (ApCsel 20:31). Az Apostolok cselekedetei 19. fejezet feljegyzi néhány küzdelmét és
megpróbáltatását, miközben az efézusi hívekért dolgozik. Az Korinthusi első
levél utolsó szakasza utal Pál személyes tervére, legalábbis eddig a pontig
(5-12. vers). Mivel a kommunikáció problémás volt abban az időben, levelének
utolsó része úgy néz ki, mint egy mai e-mail üzenet. Az utolsó versek (19-20.
vers) köszöntéseket tartalmaznak. Emlékeznünk kell arra, hogy Pálnak voltak
segítői, akik leveleit pergamenre írták, de az utolsó üdvözleteket nem bízta
másra, saját maga írta le: „Köszöntésemet saját kezemmel írom: Pál” (21.
vers).
Tehát
Pál ebben a fejezetben emlékezteti a korinthusi gyülekezetet arra, amit a
szívén visel velük kapcsolatban: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek
férfiak, legyetek erősek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe” (13-14.
vers). Bármilyen téma kerüljön szóba, a keresztény ember élete Isten
szeretetéről szól.
Michael W. Campbell, Ph.D
149. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
40-41. fejezeteihez
(június 17-23).
Jézus közvetlen
közelről ismerte a bánatot, így mélyen megszomorodott, amikor a szeretetét,
kegyelmét és könyörületességét nem értékelték és visszautasították.
Sajnos túl gyakran
alábecsüljük annak a fájdalomnak a mélységét, amit Jézus élt át az emberiség
hideg szívének köszönhetően. Felmagasztaljuk az isteni természetét, és nem
vesszük figyelembe az érzéseket, amelyeket tapasztalt. Azzal, hogy így teszünk,
hatálytalanítjuk az Ő szolgálatát a jelenlétével, megfosztjuk őt attól, hogy vigasztaló
bizalmas legyen a saját próbáinkban.
Krisztus érzelmeit
alábecsülve, és gyakran a saját érzéseinket is megtagadva, semmi mássá nem
válunk, mint intellektuális robotokká, akiket a szellemi jóváhagyásuk a
tantételek iránt vezérel. Az Istenben való elméleti hit semmit nem segít abban,
hogy kiálljuk azokat a fájdalmas próbákat, amelyek megostoroznak minket életünk
során pusztító, hurrikán erejű szelekkel. Meg kell, hogy tapasztaljuk Krisztus
vigasztalását, a megsebzett Istenét, aki jól tudja, milyen szenvedni.
Úgy gondolom, az nagyon
vigasztaló számunkra, hogy Jézus is megtapasztalta a mások barátságtalan
reakciójából eredő fájdalmat. Tudván, hogy fájt neki, amikor mások
elutasították és ócsárolták, könnyebb számomra segítséget találni, hogy hogyan
kezeljem a saját fájdalmamat, amikor velem nem törődnek, és engem utasítanak
vissza. Tudván, hogy ő hasonló érzéseket élt át, könnyebb érezzem az Ő szerető
jelenlétét a próbák közepette.
Ha fájdalom gyötör
minket, meghittségre és vigasztalásra van szükségünk, valakinek a jelenlétére,
aki mélységesen szenvedett, mégsem engedte soha, hogy a fájdalom eltérítse
szándékától. És sosem adta fel az önazonosságát sem a fájdalom miatt.
Szükségünk van egy modellre, amely bemutatja, hogyan szenvedjünk jól, és mintát
ad a szomorúság kezelésére.
Találjuk meg ezt
Immánuelben – Velünk az Isten!
Lori Engel
Lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés