Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 43. fejezet 1080. nap
Jézus éppen akkor hagyta el munkaterületét, mert az
írástudók és farizeusok életére törtek. Zúgolódtak és panaszkodtak.
Hitetlennek, keserűnek mutatkoztak, visszautasították az oly szabadon
felajánlott üdvösséget. Itt Krisztus találkozik valakivel egy szerencsétlen és
megvetett nemzetségből, melyet Isten nem tüntetett ki igéjének világosságával -
az asszony mégis azonnal enged Krisztus isteni befolyásának, feltétlenül hisz
képességében, hogy teljesíteni tudja kérését. Ha megkaphatja a kutya
kiváltságát, hajlandó rá, hogy kutyának tekintsék. Viselkedését nem
befolyásolják nemzeti, vallási előítéletek vagy büszkeség, azonnal elismeri
Jézust Megmentőnek, olyannak, aki mindent megtehet, amit kérnek tőle.
A Megváltó elégedett. Megpróbálta a nő hitét. Úgy bánt az
asszonnyal, hogy megmutatta, akit kivetettek Izraelből, többé már nem idegen,
hanem gyermek Isten házanépe között. A gyermek kiváltsága, hogy osztozzék az
Atya ajándékaiban. Krisztus most teljesíti kérését, és befejezi a
tanítványoknak adott leckét. A nőhöz fordul, irgalmas, szerető tekintettel
ránéz, és így szól: "Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te
akaratod szerint" (Mt 15:28). Attól a pillanattól meggyógyult a nő lánya,
a démon nem gyötörte többé. Az asszony eltávozott, megismerte Megváltóját, s
boldog volt, hogy imája meghallgatásra talált.
Ez volt az egyetlen csoda, melyet Jézus utazása során
véghezvitt. Azért ment Tírusz és Szidon határába, hogy ezt megcselekedje.
Könnyíteni akart egy szenvedő asszonyon, ugyanakkor példát akart hagyni az
irgalmas munkára - melyet egy megvetett nép egyik tagjáért végzett -
tanítványai kedvéért akkorra, amikor már nem lesz velük. El akarta vezetni őket
a zsidó kiválasztottságból oda, hogy érdekelje őket a másokért, nemcsak a saját
népükért végzett munka.
Jézus arra vágyott, hogy felfedje az igazság mély titkait,
amelyek korszakok óta el voltak rejtve, és így a pogányok a zsidók örököstársai
lehessenek, "részesei az ő ígéretének Krisztusban az evangélium
által" (Ef 3:6). Ezt az igazságot a tanítványok lassan tanulták meg, az
isteni Tanító egyik leckét a másik után adta nekik. A kapernaumi százados
hitének megjutalmazásával, az evangélium prédikálásával Sikár lakóinak Ő már bizonyítékát
adta, hogy nem osztozik a zsidók türelmetlenségében. A samaritánusok azonban
valamennyire ismerték Istent, és a százados jóindulatú volt Izraellel. Ezért
Jézus kapcsolatot teremtett a tanítványok és egy pogány között, akit úgy
tekintettek, hogy semmiben sem áll népe fölött, amiért jóindulatot várhatna
Tőle. Jézus példát adott arra, hogyan kell az ilyen embert kezelni. A
tanítványok azt gondolták, túlságosan szabadon osztogatja kegyelmi ajándékait.
Ő megmutatta, hogy szeretete nem fajra vagy nemzetre korlátozódik.
Amikor így szólt: "Nem küldettem csak az Izrael
házának elveszett juhaihoz" (Mt 15 : 24), igazat mondott, és a kananeus
asszonyért végzett munkájával küldetését töltötte be. Ez a nő az egyik
elveszett juh volt, akit Izraelnek kellett megmentenie. Ez volt kijelölt
munkájuk - amit megtagadtak, amit Krisztus végzett el.
Ez a cselekedet még inkább megvilágította a tanítványok
számára az előttük álló munkát a pogányok között. Hatalmas, terméketlen
területet láttak Júdeán túl. Lelkeket láttak, akik olyan fájdalmat hordoznak,
amely ismeretlen a nagyobb kegyben részesülők számára. A megvetett lelkek
között olyanok is voltak, akik vágyakoztak a hatalmas Gyógyító segítségére,
éhezték az igazság világosságát, amely oly bőségesen adatott a zsidóknak.
Később, amikor a zsidók még csökönyösebben elfordultak a
tanítványoktól, mert ezek Jézust a világ Megváltójának jelentették ki, és
amikor Krisztus halálával ledőlt a válaszfal a zsidók és pogányok között, ennek
a tanulságnak és néhány hasonlónak, melyek bemutatták, hogy az evangélium
munkája nem szorítkozik szokásokra, nemzetiségekre, erőteljes hatása volt
Krisztus képviselőire munkájuk irányításában.
A Megváltó föníciai látogatásának és az ott véghezvitt
csodának még szélesebb célja volt. A munkát nemcsak a szenvedő asszonyért, még
csak nem is tanítványaiért vagy azokért végezte, akik részesültek áldásában,
hanem azért is, "hogy Jézus a Krisztus, az Istennek fia, és hogy ezt
hívén, életetek legyen az ő nevében" (Jn 20:31). Ugyanazok az elemek, melyek
az embert elválasztották Krisztustól ezernyolcszáz évvel ezelőtt, ma is
működnek. A zsidók és pogányok közti válaszfalat felépítő lelkület ma is
tevékeny. A büszkeség és az előítélet erős válaszfalakat épített az emberek
különböző osztályai közé. Krisztust és küldetését félreértelmezik, tömegek
érzik úgy, hogy gyakorlatilag el vannak zárva az evangélium javaitól. Ám ne
érezzék, hogy el vannak zárva Krisztustól! Nincs olyan, ember vagy Sátán által
emelt korlát, amelyen a hit ne tudna áthatolni.
Hittel lendült át a föníciai asszony a zsidók és pogányok
között tornyosuló korlátokon. Elbátortalanodás, a kíméletlen látszat kételyt
ébreszthetett volna benne, de ő bízott a Megváltó szeretetében. Így vágyik arra
Krisztus, hogy bízzunk Benne. A megváltás áldásai minden léleknek szólnak. Az
embert csak saját választása akadályozhatja meg abban, hogy az evangélium által
Krisztus ígéretének részese legyen.
Az osztálytagozódás gyűlöletes Isten előtt. Ő az ilyen
jellegű dolgokat semmibe veszi. Szemében minden ember lelke egyenértékű. Ő
"az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a
földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak
határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák,
jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem" (Acs 17:26-27). Korra,
rangra, nemzetiségre, vallási előjogra való tekintet nélkül mindannyiunkat
Magához hív, hogy éljünk. "Valaki hisz őbenne, meg nem szégyenül. Mert
nincs különbség" (Róm 10:11). "Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga,
sem szabad" (Gal 3:28). "A gazdag és szegény összetalálkoznak,
mindkettőt pedig az Úr szerzi" (Péld 22:2). "Ugyanaz az Ura
mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják.
Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik" (Róm
10:12-13).
Mai Bibliai szakasz: 2
Korinthus 4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A keresztény egyház
történetében igen korán bekövetkezett az, amivel úgy tűnik a korinthusi
gyülekezet is szembesült: a nézet terjedése, miszerint az evangélium híre
titkos tudomány lenne. Az apostol kijelenti: „visszautasítjuk a szégyenteljes, titkolt dolgokat, nem járunk
ravaszságban, és nem hamisítjuk meg Isten igéjét” (2. vers). A keresztények
valójában „az igazság nyílt
megvallásával” hirdették az evangélium üzenetét (2/b vers).
A tény, hogy egyesek
nem ismerik fel a világosságot, még nem jelenti azt, hogy az igazság hirdetése
nem leplezetlenül és nyíltan történik: „…
akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a
Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki Isten képe” (4. vers –
ÚRK).
Isten kinyilatkoztatásának
egyik legbuzdítóbb ténye, hogy az Ő igazsága nyíltan szembeszáll a bűnnel, és
ellenzi azt. Érdekes módon Ellen G. White Bizonyságtételek
a gyülekezetnek című művének egyik fő témája is az, hogy mi emberi lényként
vakká válunk a bűnnel szemben. Ezért figyelmeztet újra, meg újra: „Bárcsak a
Menny nézőpontjából látnátok magatokat!” (többek
között: 3. kötet, 39. oldal). Ez a
veszély is indokolja, hogy az egyetlen fennhatóságot elfogadjuk. Végső soron
Krisztus az igazság mércéje, és nem mi. Ezt a hírt nyíltan és világosan kell,
és muszáj is hirdetni a világnak.
Egy főiskolai tanár a
szemeszter végén felmérést készített diákjai között arról, hogy szerintük Jézus
extrovertált, vagy visszahúzódó volt. A diákok több mint 90%-ának véleménye
szerint Jézus ugyanolyan személyiség volt, mint ők. A saját életükkel
azonosították Jézusét. Keresztényként azonban soha nem mérhetjük önmagunkhoz
hitbéli tapasztalatainkat.
Valószínűleg ezért is
köti össze Pál apostol az Isten dicső világosságáról szóló gondolatot a „cserépedényekről ” szóló hasonlattal,
ami Isten rendkívüli erejéről beszél. (7. vers). Életünkre minden szempontból
hatással van, amit hiszünk, beleértve a testünket is. Az evangéliumi üzenet
kincse Pál gyenge testében (a cserépedényben) van elrejtve. Annak ellenére,
hogy Pál apostol és társai nélkülöznek minden földi pompát, testükben hordozzák
„a Krisztus dicsőséges evangéliumának
világosságát” (4. vers).
A 13-18. igeversekben
Pál a héber Írások görög változatából idéz, a 116. és 115. Zsoltárokra
hivatkozik, melyekben Jézus nem észérveket, hanem a Szentírást előtérbe
helyezve szól. Pál és társai is ezt tették. Ilyen szellemben éltek, a
Szentírást tették életük irányadójává és a feltámadásba vetett hitük alapjává.
Michael W. Campbell, Ph.D
150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
42-44. fejezeteihez
(június 24-30).
Ahogyan korábbi
olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól
eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a
múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy
mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.
Sokan és sokat tudunk
erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső
megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket
Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a
külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették
az előttük lévő küldetést.
Tekinthetünk úgy a
mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a
másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét
bemutassuk neki.
Végül azon kaphatjuk
magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira
kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek,
hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.
Jézus tudatja velünk,
hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian
egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem
szeretni. A gyülekezetem szeretete és
elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet
tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik
hozzám hasonló háttérből jöttek.
Jill Simpson Palffy
Westminster adventista
gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése