Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 43. fejezet 1079. nap
43.
A válaszfalak leomlanak
A farizeusokkal történt találkozása után Jézus elhagyta
Kapernaumot, átkelt Galileán, és a hegyes országrészbe vonult vissza, Fönícia határvidékére.
Nyugat felé nézve láthatta az alant elterülő síkságot, Tírusz és Szidon ősi
városait, pogány templomaikkal, nagyszerű palotáikkal, piacaikkal, hajókkal
teli kikötőikkel. Azon túl hullámzott hatalmasan a kék Földközi-tenger, amelyen
át az evangélium küldötteinek vinniük kellett az örömhírt a világ nagy
birodalmának központjába. Ez az idő azonban még nem jött el. Jézus munkája most
az volt, hogy előkészítse tanítványait küldetésükre. Azért jött erre a vidékre,
mert itt remélte megtalálni azt a nyugalmat, amelyet Bethsaida nem tudott
biztosítani. Ám nem ez volt az egyedüli célja az utazás vállalásakor.
"És ímé egy kananeai asszony jővén ki abból a
tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én
leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik " (Mt 15 :22). Ennek a területnek
a népe az ősi kananeusokhoz tartozik. Bálványimádók voltak, a zsidók
megvetették, gyűlölték őket. Ehhez az osztályhoz tartozott az asszony, aki most
Jézushoz jött. Pogány volt, ezért nem élvezhette azokat az előnyöket, melyekben
a zsidók naponta részesültek. Sok zsidó élt a föníciaiak között, Krisztus
munkájának híre bejárta ezt a vidéket. Néhányan hallgatták igéit, látták csodás
műveit. Ez az asszony hallott a prófétáról, aki - mint mondták - mindenféle betegséget
meggyógyított. A nő hallott az Ő hatalmáról, és remény gyúlt szívében. Fűtötte
az anyai szeretet, s elhatározta, hogy előadja Neki lányának ügyét. Eltökélt
szándéka volt, hogy bánatát Jézus elé viszi. Meg kell gyógyítania gyermekét.
Sóvárogta a pogány istenek segítségét, de nem nyert megkönnyebbülést. Időnként
kísértette a gondolat: mit tehet értem ez a zsidó tanító? Ám jött a hír: Ő
mindenféle betegséget meggyógyít, akár szegény, akár gazdag, aki Hozzá fordul
segítségért. Elhatározta, hogy nem veszíti el egyetlen reményét.
Krisztus ismerte ennek a nőnek a helyzetét. Tudta, vágyik
találkozni Vele, és úgy intézte, hogy az útjába kerüljön. Vigaszt nyújt
bánatára, élő példáját adhatja a leckének, amit meg akart tanítani. Ezért hozta
tanítványait erre a vidékre. Azt akarta, hogy tudják milyen tudatlanság honol
az Izrael földjével határos városokban, falvakban. Azok az emberek, akiknek
minden lehetőségük megvolt, hogy megértsék az igazságot, egyáltalán nem
ismerték a körülöttük élők szükségleteit. Nem tettek erőfeszítéseket, hogy
segítsenek a sötétségben élő lelkeken. A zsidó gőg által emelt válaszfal még a
tanítványokat is megakadályozta abban, hogy együttérezzenek a pogány világgal.
Ezek a korlátok most ledőltek.
Krisztus nem adott közvetlen választ az asszony kérésére.
Úgy fogadta a megvetett nép képviselőjét, ahogyan a zsidók tették volna. Így
akarta láthatóvá tenni tanítványai előtt azt a hűvös és szívtelen magatartást,
amit a zsidók az ilyen esetben tanúsítanak, hogy annál nyilvánvalóbb legyen az az
irgalmas lelkület, amelyet tanúsítaniuk kellett volna. Ez utóbbit ki is
mutatta, amikor ezt követően teljesítette az asszony kérését.
Bár Jézus nem válaszolt, az asszony nem veszítette el
hitét. Amint továbbhaladt, mintha nem is hallotta volna a nőt, emez követte, és
folytatta a kérlelést. A tanítványokat bosszantotta az asszony
alkalmatlankodása, és megkérték Jézust, küldje el.
Látták, hogy Mesterük közömbösen kezeli a nőt, ezért
feltételezték, hogy a zsidók kananeusokkal szembeni előítélete tetszik neki.
Azonban az asszony az irgalmas Üdvözítőnek terjesztette elő kérelmét, és Jézus
válaszul a tanítványok kérésére így szólt: "Nem küldettem csak az Izrael
házának elveszett juhaihoz" (Mt 15:24). Noha a válasz látszólag
összhangban állt a zsidók előítéletével, rejtett szemrehányást tartalmazott a
tanítványoknak. Ezt később értették meg, amikor emlékeztette őket arra, amit
már sokszor mondott nekik: Ő azért jött a világra, hogy mindenkit megmentsen,
aki elfogadja Őt.
Az asszony még nyíltabban sürgette ügyét, leborult Krisztus
lábához, és felkiáltott: "Uram, légy segítségül nékem!" (Mt 15 : 25).
Jézus látszólag még mindig elutasította a könyörgést, és a zsidók érzéketlen
előítéleteinek megfelelően így felelt: "Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és
az ebeknek vetni" (Mt 15:26). Ezzel látszólag azt állította, hogy nem
igazságos az Isten választott népének járó áldásokat idegeneknek, Izraellel
ellenséges népeknek eltékozolni. Ez a válasz teljesen kiábrándított volna egy
kevésbé őszinte esdeklőt. A nő azonban tudta, hogy eljött a nagy lehetőség.
Jézus látszólagos elutasítása mögött el nem rejthető könyörületességet látott.
"Úgy van, Uram; - felelte - de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból,
amik az ő uruknak asztaláról aláhullanak" (Mt 15:2'7). Miközben a házigazda
gyermekei az apa asztalánál esznek, a kutyák sem maradnak éhen. Megehetik az
asztalról lehulló morzsalékot, s ez bőségesen elég nékik. Hasonlóképpen
miközben Izrael oly sok áldást kapott, neki nem jut egy rész ebből? Úgy nézett
föl, mint egy kutya; nem kérhet egy morzsát bőkezűségéből?
Mai Bibliai szakasz: 2
Korinthus 3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál apostol emlékezteti
a korinthusi hívőket, hogy nincs szüksége ajánlólevélre, amiben jellemzi magát
(3:1). Puszta jelenlétük tesz bizonyságot Pál mellett és a hívek jelleme mellett.
Ezen felül az életük tanúskodik lelki útjukról. „Nem tintával, hanem az élő Isten
Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira ” (3. vers – új prot. ford.).
Pál lelkipásztorként
cselekszik. Törődik velük. Tudom mit érzett Pál, mert lelkészként – aki most
lelkészeket tanítok – elmondhatom, hogy szeretek hallani korábbi gyülekezeti
tagjaimról. Együtt örülök velük, amikor jó híreket hallok, máskor pedig együtt
sírok velük. A szívünk összeforrt, még akkor is, ha nem túl gyakran értesülök
felőlük.
Ezután Pál ellentétbe
állítja szolgálatát Mózesével (amit segítenek megérteni az alábbiak).
Mózes szolgálata
Dicsőséges szolgálat, ami
ugyanakkor halált és kárhoztatást is hozott (2Kor 3:7, 9)
Betűkkel kőtáblákra
vésett szolgálat (2Kor 3:7)
Ideiglenes és
elhalványuló dicsőséggel járt (2Kor 3:7, 9-11)
Mózes leplet viselt,
hogy eltakarja az átmeneti dicsőség fényét (2Kor 3:13)
Mózes olvasóinak elméje
zárt, szívükön lepel van (2Kor 3:14-15)
Pál szolgálata
Az életadó Lélek
szolgálata, aki igazságot hoz (2Kor 3:8 vö. 2Kor 3:6)
Az emberi szívek
tábláira íródott (2Kor 3:3)
Magasztosabb szolgálat,
fényesebb, örökké tartó dicsőséggel (2Kor 3:8-11)
„Mi pedig az Úrnak dicsőségét
mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén” (2Kor 3:18)
Akik az Úrhoz térnek, azokról
lehull a lepel (2Kor 3:16)
Mindenekfelett ez a „Léleknek szolgálata”, ami „még inkább dicsőséges” (8. vers). Mózes
valójában előre mutatott a jelenre a „régi szövetség” által. Ez nem két
különböző szövetség, hanem arról van szó, hogy Mózes tanításáról „a
lepel… csak Krisztusban tűnik el” (14. vers). Más szavakkal: Mózes szavai és tettei
Jézus Krisztusra, a megígért Messiásra mutattak előre.
Michael W. Campbell, Ph.D
150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
42-44. fejezeteihez
(június 24-30).
Ahogyan korábbi
olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól
eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a
múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy
mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.
Sokan és sokat tudunk
erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső
megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket
Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a
külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették
az előttük lévő küldetést.
Tekinthetünk úgy a
mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a
másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét
bemutassuk neki.
Végül azon kaphatjuk
magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira
kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek,
hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.
Jézus tudatja velünk,
hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian
egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem
szeretni. A gyülekezetem szeretete és
elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet
tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik
hozzám hasonló háttérből jöttek.
Jill Simpson Palffy
Westminster adventista
gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés