Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 37. fejezet 1058. nap
37.
Az első evangélisták
Az apostolok Jézus családjának tagjai voltak, és Vele
járták végig gyalog Galileát. Osztoztak Vele az út fáradalmaiban,
nehézségeiben. Hallgatták beszédeit, együtt jártak, beszélgettek Isten Fiával,
napi útmutatása alapján tanulták meg, hogyan dolgozzanak az emberiség
felemeléséért. Míg Jézus a köré sereglő hatalmas sokasággal foglalkozott,
tanítványai kíséretében voltak, hogy teljesítsék parancsait, könnyítsék
munkáját. Segítettek rendet tartani a nép között, elhozták a szenvedőket a
Megváltóhoz, mindenkit vigasztaltak. Megkeresték az érdeklődő hallgatókat,
magyarázták nekik az Írásokat és többféleképpen munkálkodtak lelki javukra.
Tanították, amit Jézustól hallottak, minden nap gazdag élményekre tettek szert.
De egyedül is kellett tapasztalatot szerezniük a munkában. Szükségük volt még
számos tanításra, nagy türelemre, szelídségre. Most, amíg még a Megváltó
személyesen volt velük, rámutathatott hibáikra, és tanácsolta,
helyreigazította, majd kiküldte őket, mint képviselőit.
Amíg Vele voltak, a tanítványokat gyakran összezavarta a
papok és farizeusok tanítása, de problémáikkal Jézushoz mentek. Ő a
hagyományokkal szemben a Szentírás igazságait tárta eléjük. Így erősítette
bizodalmukat Isten igéjében, és nagymértékben oldotta félelmüket a rabbiktól,
lazította kötődésüket a hagyományokhoz. A Megváltó életének példája sokkal
hatékonyabb volt a tanítványok nevelésében, mint egymagában bármilyen oktatás a
tantételekre. Amikor elváltak Tőle, minden tekintet, hangsúly és szó eszükbe
jutott. Gyakran, amikor összeütközésbe kerültek az evangélium ellenségeivel,
megismételték szavait, és ahogy látták azok hatását az emberekre, ez igen
megörvendeztette őket.
Jézus maga köré hívta a tizenkettőt, és megparancsolta:
menjenek széjjel kettesével a városokba és falvakba. Senkit sem küldött ki
egyedül, hanem testvért a testvérrel, barátot a baráttal. Így segíthették,
bátoríthatták egymást, együtt tanácskoztak, imádkoztak, mindegyikük ereje
kiegészítette a másik gyöngeségét. Jézus ugyanígy küldte ki később a hetvenet.
Az volt a szándéka, hogy az evangélium hírnökei így társuljanak. A mi időnkben
is sokkal sikeresebb lenne az evangéliumi munka, ha szorosabban követnénk ezt a
példát.
A tanítványok üzenete ugyanaz volt, mint Keresztelő Jánosé,
vagy magáé Krisztusé. "Elközelített az Istennek országa" (Mk 1:15).
Nem volt szabad vitába keveredniük az emberekkel, hogy a Názáreti Jézus-e a
Messiás, hanem nevében kellett az Ő irgalmas cselekedeteit véghezvinniük. Ő
parancsolta nekik: "Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok,
halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen
adjátok" (Mt 10:8).
Szolgálata során Jézus több időt szentelt a betegek gyógyításának,
mint a prédikálásnak. Csodái bizonyították szavainak igazságát: nem
elveszíteni, hanem megmenteni jött. Igazságossága előtte járt, az Úr dicsősége
pedig mögötte. Bárhová ment, irgalmas cselekedetei megelőzték. Ahol csak
elhaladt, az emberek, akiken könyörült, egészségben örvendeztek, s próbálgatták
újonnan visszanyert erejüket. Tömegek gyűltek köréjük, hogy ajkukról hallják,
amit az Úr művelt velük. Sokak számára Jézus hangja volt az első, melyet
hallottak, neve az első, melyet kiejtettek, arca az első, melyet láttak. Miért
ne szeretnék tehát Jézust, s zengenék dicséretét? Ahogy áthaladt a falvakon,
városokon, olyan volt Ő mint az életadó folyó, élet és öröm áradt, amerre csak
ment.
Krisztus követőinek Hozzá hasonlóan kell munkálkodniuk.
Enni kell adnunk az éhezőnek, felruháznunk a mezítelent, megvigasztalnunk a
szenvedőt, a lesújtottat. Szolgálnunk kell a kétségbeesettet, reményt kell
keltenünk a reménytelenben. Számunkra is beteljesedik az ígéret:
"Igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ" (Ésa 58:8).
Krisztusnak az önzetlen szolgálatban megnyilvánuló szeretete hatásosabb a
gonosztevő megjobbításában, mint a pallos vagy a törvényszék. Ezek a
törvényszegő elrettentéséhez szükségesek, ám a szerető misszionárius ennél
többet tehet. A szív a megrovás hatására gyakran megkeményedik - ám Krisztus
szeretetére meglágyul. A misszionárius nemcsak hogy megszabadít a testi
betegségektől, hanem a Nagy Orvoshoz vezetheti a bűnöst, Ő megtisztíthatja a
lelket a bűn poklosságától. Isten terve az, hogy szolgái által a betegek, a
szerencsétlenek, a gonosz lelkek megszállottjai meghallják az Ő hangját. Emberi
képviselői által Jézus olyan Vigasztaló akar lenni, amilyet a világ nem ismer.
Mai Bibliai szakasz: Róma
14
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a szakaszban Pál
a kereszténységen belüli különböző gyakorlatokkal foglalkozik. Ezt a fejezetet
az 1Korinthus 8-cal együtt olvasva, ahol ugyanezekkel a témákat taglalja a
gyülekezeten belül, jobban megérthetjük, hogy mit is tanít az apostol.
Akkoriban a keresztények kérdéseket tettek fel a piacon kapható, bálványoknak
felajánlott áldozati ételekkel kapcsolatban, és arra vonatkozóan is, hogy ők
miként viszonyuljanak ezekhez. Voltak, akik pogány szokások hátteréről jöttek,
és ők nem akartak többé bálványoknak áldozott ételeket enni. Pál arra szólítja
fel őket, hogy ne gyengüljenek meg a hitben, mivel néhányan közülük, ha ennének
abból az ételből, vágyakozást éreznének arra, hogy visszatérjenek a
bálványimádás korábban gyakorolt szokásához. Mások megehetnék ugyanazt az
ételt, mégsem gondolnának egyszer se a bálványokra, akiknek azt az ételt
felajánlották. Pál azt kéri azoktól, akik megeszik ezt az ételt, hogy ne nézzék
le azokat, akik nem eszik meg azt, és azokat, akik nem eszik, meg arra
figyelmezteti, hogy ne ítéljek el azokat, akik viszont megeszik (3-4. vers).
Azokat a
nézetkülönbségeket is taglalja, amik abból erednek, hogy néhány keresztény
megtartja a ceremoniális ünnepnapokat, míg mások nem (ld. Gal 4:10). Pál azt
mondja, hogy mindenki „legyen bizonyos a
maga meggyőződésében”. Más szavakkal a bálványoknak áldozott ételek
fogyasztásának vagy a ceremoniális ünnepek megtartásának kérdése nincsenek
hatással az üdvözülésünkre (5-6. vers). Mindemellett Pál emlékezteti a híveket,
hogy „senki sem él önmagának, és senki
sem hal önmagának” (7. vers). A cselekedeteink befolyásolják a körülöttünk
lévőket. Ezután arra mutat rá, hogy mindannyiunknak meg kell állnunk Krisztus
ítélőszéke előtt, és a mi saját cselekedeteink szerint fogunk megítéltetni, nem
másokéi szerint (8-12. vers). Innentől a fejezet végéig Pál abbéli
aggodalmainak ad hangot, hogy azok, akik esznek a bálványoknak áldozott húsból,
megütközés kövei lesznek azok számára, akik nem esznek olyat.
Pál személyes
meggyőződése az, hogy az ilyen étel nem tisztátalan, még ha bálványoknak is
áldozták fel. És bár mindkét oldalt arra figyelmeztette, hogy ne ítéljék el a
másikat, mégis aggódik azért, hogy a lelkiekben gyengék elveszthetik a hitüket,
ha azt látják, hogy más keresztények bálványoknak áldozott ételeket esznek.
Ezek miatt az aggodalmak miatt Pál arra bátorítja a hitben erőseket, hogy
tartózkodjanak olyan dolgok evésétől vagy ivásától, ami megbánthat egy
testvért, és elfordíthatja Krisztus követésétől (21-23. vers).
Ahogy az ebből a
fejezetből látható, nem tisztátalan vagy tiszta ételek evése a fő téma, ahogy
azt sok keresztény állítja. A mögöttes elv mégis egyértelmű. El kell kerülnünk
minden olyasmit, ami azt okozhatja, hogy az újonnan megtérek visszaforduljanak
ahhoz, amit a kereszténnyé válásuk előtt csináltak. Ez a figyelmeztetés a
következő fejezetben is folytatódik.
Norman McNulty, M.D.
147. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
36-37. fejezeteihez
(Június- 3-9).
Az asszonyt, aki
megérintette Jézus ruhájának a szélét, nem a ruhában rejlő valamiféle
természetfeletti sajátosság gyógyította meg; a Jézusban való őszinte és teljes
hite tette őt újra egészségessé. Sok csodáról hallott és látott, amelyeket
Jézus vitt véghez, és tudta, hogy neki megvan a képessége, hogy embereket
gyógyítson. És ami a legfontosabb, elhitte, hogy Ő meggyógyítja ŐT.
Megérintette a ruháját,
nem babonából, vagy halvány reménnyel, hanem erős és valódi hittel. Hitte, hogy
meg fog gyógyulni. A félszívű hittel nem sokra megyünk. Pusztán elfogadni
Krisztust, mint az emberiség megmentőjét, nem elég ahhoz, hogy a lélek
meggyógyuljon és megnyugvást találjon. Szükség van rá, hogy elfogadjuk
személyes Megváltónként.
Számomra a legélesebben
kirajzolódó rész a 37. fejezetben az volt, ahogy a tanítványok nem hagyták,
hogy a visszautasítás elcsüggessze őket és elrontsa a napjukat. Jézus azt
mondta, hogy „rázzák le az út porát” a lábukról és menjenek tovább a következő
házig vagy városig.
Krisztus tanúiként
találkozni fogunk elutasítással és üldözéssel az üzenetünk miatt, azonban nem
szabad, hogy ez elbátortalanítson minket attól, hogy megosszuk azt. Isten
helyzeteket teremt számunkra, amelyekben tanúskodhatunk – olyan lehetőségeket,
amelyeket elszalaszthatunk, ha elcsüggedünk és feladjuk. Mert ki tudja, talán
rögtön a következő ember, akivel találkozunk, ő lehet az, akinek legjobban
szüksége van arra, hogy az Ő szeretetéről halljon!
Jasmine Tregenza
önkéntes, „Tedd és
merd!” Ifjúsági Biblia-tábor
Bundaberg, Queensland,
Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése