Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 44. fejezet 1082. nap
"Ő pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván
jelt ez a nemzetség?" (Mk 8:12) "Nem adatik néki jel, hanemha a Jónás
prófétának jele" (Mt 16:4). Amiképpen Jónás három nap, három éjjel volt a
cethal gyomrában, azonképpen Krisztusnak is ugyanaddig kellett "a föld
gyomrában" lennie. És ahogyan Jónás prédikálása jel volt a niniveieknek,
úgy Krisztus prédikálása is jel volt a saját nemzedékének. De micsoda különbség
mutatkozott az ige fogadtatásában! A nagy pogány város lakói megremegtek Isten
figyelmeztető szózatának hallatán. Királyok, nemesek megalázkodtak, a hatalmas
és a kicsiny együtt kiáltott a menny Istenéhez, Ő pedig megkegyelmezett nekik.
"Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a
nemzetséggel, és kárhoztatják ezt - mondotta Krisztus - mivelhogy ők megtértek
a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál" (Mt 12:41).
Krisztus minden csodája istenségének egy-egy jele volt.
Pontosan azt művelte, amit a Messiásról megjövendöltek, de a farizeusok ezeket
az irgalmas cselekedeteket valóságos sértésnek tekintették. A zsidó vezetők
szívtelen közönnyel nézték az emberi szenvedéseket. Sok esetben önzésük,
elnyomásuk okozta a szenvedést, melyen Krisztus könnyített. Ezért csodái
szemrehányásként érték őket.
Ami a zsidókat a Megváltó munkájának elvetésére késztette,
az éppen isteni jellemének legfőbb bizonyítéka volt. Csodáinak az a legnagyobb
jelentősége, hogy az emberiség áldására cselekedte őket. Élete Isten jellemét
nyilatkoztatta ki - ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Ő Istentől jött. Isten
művét végezte, Isten igéit szólta. Az ilyen élet minden csodánál nagyobb.
Amikor napjainkban elhangzik az igazság üzenete, a
zsidókhoz hasonlóan sokan kérik: mutass nékünk jelt! Tégy csodát! Krisztus nem
művelt csodát a farizeusok követelésére. Nem tett csodát a pusztában sem Sátán
hízelkedése után. Nem részesít minket erejében önmagunk igazolására, vagy
hitetlenségünk, büszkeségünk kielégítésére. Az evangélium nem nélkülözi isteni
eredetének jeleit. Nem csoda-e, hogy kitörhetünk Sátán fogságából? A Sátánnal
szembeni ellenségeskedés nem természetes az emberi szív számára, azt Isten
kegyelme plántálja el. Amikor valaki, akit önfejű, makacs akarat tartott hatalmában,
megszabadul, és teljes szívvel aláveti magát Isten mennyei küldöttei
vonzásának, csoda történik - ugyanez következik be, midőn valaki súlyos csalás
után megérti az erkölcsi igazságot. Valahányszor megtér egy lélek, megtanulja
Istent szeretni, és parancsolatait megtartani, beteljesül Isten ígérete:
"És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek" (Ez 36:26). Az
emberi szív megváltozása, az emberi jellem átalakulása olyan csoda, mely az
örökké élő, lelkek mentésén fáradozó Megváltót nyilatkoztatja ki. A
következetesen Krisztusban élt élet nagy csoda. A Szentlélek jelenléte legyen a
most és mindig megnyilvánuló jel Isten Igéjének hirdetésekor, hogy az Ige
megújító erővé váljék hallgatói számára. Isten ezzel tanúsítja a világ előtt
Fiának isteni küldetését.
Akik jelt vártak Jézustól, annyira megkeményítették
szívüket a hitetlenségben, hogy nem fedezték fel jellemében az isteni
hasonlatosságot. Nem akarták látni, hogy küldetése az Írások beteljesedését
jelenti. A gazdag emberről és Lázárról szóló példázatában Jézus ezt mondta a
farizeusoknak: "Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi
meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad" (Lk 16:31). Sem mennyen,
sem földön adott jel nem segít rajtuk.
Jézus "lelkében felfohászkodván" elfordult a gáncsoskodók
csoportjától, s visszatért a hajóra tanítványaival. Nyomasztó csöndben újra
átszelték a tavat. Nem tértek vissza a kiindulási pontra, hanem Bethsaida felé
vették útjukat, ahol az ötezret megvendégelték. Amikor elérték a túlsó partot,
Jézus így szólt: " Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és
szadduceusok kovászától" (Mt 16:6). A zsidóknál Mózes ideje óta szokás
volt a kovászt eltávolítani házukból a húsvét idején, mert úgy tanulták, hogy
azt a bűn jelképének tekintsék. A tanítványok mégsem értették meg Jézust. Olyan
hirtelen távoztak Magdalából, hogy elfelejtettek kenyeret venni, és csak
egyetlen cipójuk volt. Azt hitték, Krisztus erre a körülményre hivatkozik, és
arra figyelmezteti őket, hogy ne vásároljanak kenyeret a farizeusoktól vagy a szadduceusoktól.
Hitük, lelki felfogóképességük hiányos volta miatt gyakran ehhez hasonlóan
félreértették szavait. Ekkor Isten megfeddte őket, amiért azt gondolták, hogy
aki ezreket táplált néhány hallal és árpakenyérrel, az ezzel az ünnepélyes
figyelmeztetéssel pusztán időleges táplálékra utal. Fennforgott a veszély, hogy
a farizeusok és szadduceusok ravasz okoskodása a hitetlenség kovászát keleszti
meg tanítványaiban, s végül könnyelműen fogják föl Krisztus munkásságát. A
tanítványok hajlottak a gondolatra, hogy Mesterüknek teljesítenie kellett volna
a mennyei jelre vonatkozó kérést. Hitték, hogy tökéletesen képes megtenni, s
egy ilyen jel elhallgattatná ellenségeit. Nem vették észre ezeknek a
kötekedőknek a képmutatását.
Mai Bibliai szakasz: 2
Korinthus 6
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 6. fejezetben Pál
apostol folytatja szolgálatának védelmét. Korábban intette a korinthusiakat,
most emlékezteti őket, hogy helyzetük igen gyors döntést és cselekvést kíván: „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most
van az üdvösség napja!” (6:2 – új prot. ford.). Kérleli őket, hogy
figyeljenek. Erről eszembe jut egy gyülekezeti tag, akinek az a rossz szokása
volt, hogy folyton beszélgetett istentisztelet alatt, s ezzel elvonta mások
figyelmét is. Egyszer aztán prédikáció közben megelégeltem a dolgot, és küldtem
neki egy sms üzenetet. Pár pillanat múlva meg is kapta az üzenetet, és szemem
sarkából láttam, hogy hirtelen kiegyenesedik. Az istentisztelet után odajött
hozzám, és döbbenten kérdezte: „Hogy tudtál sms-t küldeni, miközben
prédikáltál?” Azt válaszoltam, hogy megkaptam az sms-ezés lelki ajándékát. Ha
Pál apostol ma élne, azt hiszem, nagyon sürgető üzeneteket küldene szét a
világhálón és a közösségi oldalakon, hogy emlékeztesse az embereket arra,
mennyire fontos a lelki életük, és késlekedés nélkül hozzanak döntést arra
vonatkozóan, hogy elfogadják Jézus Krisztust.
Pál a lelki készenlétre
való felhívást rögtön azután intézi olvasóihoz, hogy idézi Ézs 49:8-at. Itt
arra utal, hogy az „üdvösség napja”
elérkezett Jézus Krisztusban. A továbbiakban emlékezteti olvasóit arra, hogy
szükség van tűrésre „nyomorúságban,
szükségben, szorongattatásban” (4. vers). A szolgálat nem attól lesz
dicsérendő, hogy a szolgálattevő mennyi nehézségen megy keresztül, hanem attól,
hogy mi mindent tesz a Szentlélek által. Ennek eredménye a képmutatás nélküli
szeretet, az igazság igéjének hirdetése, s az Isten ereje (lásd 6/b-7. vers).
Végül Pál apostol
lezárja szolgálata „védőbeszédét”. Emlékezteti őket az apai szerepre, amit
betölt a „lelki gyermekek” életében. Apaként inti őket, hogy ne legyenek „hitetlenekkel felemás igában”, mert „mi az élő Isten temploma vagyunk” (14,
16. vers). Még ennél is fontosabb az arra figyelmeztető üzenet, hogy Isten a mi
mennyei Atyánk. A személyes, de mégis természetfeletti Istenbe vetett hit volt
az, ami megkülönböztette a korai keresztények és zsidók hitét minden más
világvallástól.
Michael W. Campbell, Ph.D
150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
42-44. fejezeteihez
(június 24-30).
Ahogyan korábbi
olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól
eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a
múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy
mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.
Sokan és sokat tudunk
erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső
megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket
Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a
külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették
az előttük lévő küldetést.
Tekinthetünk úgy a
mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a
másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét
bemutassuk neki.
Végül azon kaphatjuk
magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira
kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek,
hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.
Jézus tudatja velünk,
hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian
egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem
szeretni. A gyülekezetem szeretete és
elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet
tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik
hozzám hasonló háttérből jöttek.
Jill Simpson Palffy
Westminster adventista
gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés