Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 42. fejezet 1078. nap
Jézus sem szóval, sem tettel soha nem becsülte le az ember
kötelezettségét, hogy ajándékokat, felajánlásokat tegyen Istennek. Krisztus
adta a törvény összes utasítását a tizedre, ajándékokra nézve. A földön járva
megdicsérte a szegény asszonyt, aki mindenét a templomi kincstárnak
adományozta. A papok és rabbik látszólagos lelkesedése Isten iránt azonban csak
tettetés volt, mely elfedte az önmegdicsőülés vágyát. A népet becsapták. Olyan
terheket vetettek a népre, amelyeket nem Isten rakott rájuk. Még Krisztus
tanítványai sem rázták le magukról teljesen az igát, mellyel az örökölt
előítélet és a rabbinikus hatalom sújtotta őket. Most Jézus leleplezte a rabbik
igazi lelkületét, s mindenkit meg akart szabadítani a hagyomány kötelékéből,
aki igazán Istent akarja szolgálni.
"Képmutatók - mondta a ravasz kémeknek címezve -
igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám,
és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek
engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai"
(Mt 15:7-9). Krisztus szavai a farizeizmus egész rendszerét vádolták.
Kijelentette: a rabbik saját kívánalmaiknak az isteni előírások fölé
helyezésével Isten fölé helyezik magukat.
A jeruzsálemi küldöttekben forrt a düh. Nem vádolhatták
Krisztust a Sínai-hegyi törvény megszegésével, mert annak védelmezőjeként
lépett föl hagyományaikkal szemben. A törvény nagy előírásai, melyeket Ő bemutatott,
éles ellentétben álltak az örökölt kicsinyes szabályokkal.
A sokaságnak - majd később még tökéletesebben
tanítványainak - elmagyarázta Jézus, hogy a szenny nem kívülről, hanem belülről
jő. A tisztaság és a tisztátalanság sajátossága a léleknek. A gonosz tett, a
gonosz szó, a gonosz gondolat, Isten törvényének áthágása szennyezi be az
embert, nem pedig a külső, ember alkotta ceremóniák elhanyagolása.
A tanítványok észrevették a kémek haragját, amint kiderült
tanításuk hamis volta. Látták a mérges pillantásokat, hallották a félhangosan
mormolt elégedetlen, bosszús szavakat. Elfelejtették, Krisztus mily gyakran
adta bizonyságát, hogy a szívekben nyitott könyvként olvas, felhívták tehát
figyelmét szavainak hatására. Remélték, hogy megbékél a feldühödt tisztviselőkkel,
és így szóltak Jézushoz: "Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván,
megbotránkoztak?" (Mt 15:12).
Ő így felelt: "Minden plánta, amelyet nem az én
mennyei Atyám plántált, kitépetik" (Mt 15 :13). A rabbik által oly nagyra
becsült hagyományok és szokások evilágiak, nem pedig mennyeiek voltak. Bármily
nagy hatalommal rendelkeztek is az emberek fölött, Isten próbáját nem állták
ki. Minden, Isten parancsolatait helyettesítő emberi találmány hiábavalónak fog
bizonyulni ama napon, amikor "minden cselekedetet az Isten ítéletre
előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az" (Préd
12:16).
Isten parancsolatainak emberi előírásokkal történő
helyettesítése nem szűnt meg. Még a keresztényeknél is vannak olyan
intézmények, szokások, melyeknek nincs szilárdabb alapjuk, mint az atyák
hagyományai. Az ilyen, pusztán emberi tekintélyen nyugvó szokások helyettesítik
az isteni rendeléseket. Az emberek ragaszkodnak hagyományaikhoz, nagyra
becsülik szokásaikat, és gyűlöletet táplálnak azok iránt, akik megpróbálják
megmutatni nekik tévedésüket. Napjainkban, amikor felhívást kapunk, hogy
figyeljünk Isten parancsolataira és a Jézus hitére, ugyanazt az
ellenségeskedést tapasztaljuk, ami Jézus idejében megnyilvánult. Isten maradék
népéről íratott meg: "Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra, és
elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten
parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus
bizonyságtétele" (Jel 12:17).
Ám "minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám
plántált, kitépetik" (Mt 15:13). Az egyház úgynevezett atyáinak tekintélye
helyett Isten azt parancsolja nekünk, hogy fogadjuk el az örök Atyának, az ég
és föld Urának igéjét.
Dávid így szólt: "Minden tanítómnál értelmesebb
lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim. Előrelátóbb vagyok, mint az
öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra" (Zsolt 119:99-100).
Mindenki, aki behódol az emberi tekintélynek, egyházi szokásoknak vagy az ősök
hagyományainak, figyeljen jól oda a Krisztus szavaiban hordozott
figyelmeztetésre: "Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak,
amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:9).
Mai Bibliai szakasz: 2
Korinthus 2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál azzal kezdi ezt a
fejezetet, hogy emlékezteti a korinthusi híveket az irántuk érzett „igen erős
szeretetére” (4. vers). Utal arra a „sok könnyhullatással” írt rövid levélre,
amit valószínűleg a két korinthusi levél közötti időszakban írt. Pál, aki
szívében lelkész, arra bátorítja őket a megpróbáltatásaik és konfliktusaik
közepette, hogy szeretettel forduljanak azok felé, akik bűnbe estek és
kiigazításra szorulnak, nehogy bánat és elkeseredés legyen úrrá rajtuk (8.
vers). Az apostol Titusz iránti aggodalmának ad hangot a továbbiakban, akit
látni szeretett volna, mielőtt elindul Macedóniába, de nem találkozott vele
(13. vers). Ők ketten együtt, egy csapatként szolgáltak Pál korábbi missziós
útjain.
Az én kedvenc részem
ebben a fejezetben Pál hálaadásának leírása a korinthusi hívekért. Ahogy
mondja, minden, amit teszünk, Krisztus körül forog, és hívőként elismerjük és
felemeljük Őt, mintha egy róla szóló felvonuláson lennénk. Krisztus az, aki
rajtunk keresztül kiárasztja az Ő ismeretének illatát, bárhova is megyünk. Pál
arra emlékezteti őket, hogy mi Krisztus Isten számára felajánlott áldozatának
jó illata vagyunk, miközben azokért dolgozunk, akik megtartatnak, és azokért,
akik elvesznek (14-15. vers).
Jelenleg a
Fülöp-szigeteken szolgálok misszionáriusként, és új lakóhelyünkön a csodálatos
illatokat szeretem a legjobban. Amikor ideköltöztünk, a gyerekeimnek nagyon
hiányzott a megszokott otthonuk. A kisfiam különösen nehezen fogadta el a
helyzetet, de eljött a pillanat, amikor odajött hozzám, és így szólt: „Tudod,
apa, mit szeretek az új otthonunkban?” Azt válaszoltam, hogy nem, de kértem,
hogy mondja el. „Azt szeretem, hogy egy igazi dzsungelben élünk!” Azonnal
tudtam, mire utal. Közvetlenül az épület mögött dús lombú banánfák állnak, a
házunk pedig egy hatalmas mangófa alatt épült. Ez különösen tetszik a
gyerekeknek! Körülöttünk pedig mindenhol trópusi virágok illatoznak, és
gyümölcsök érnek. Minden nap hálát adunk Istenünknek ezért a sok
szépségért.
Az iskola területétől
nem messze van egy szemétdomb is. Amikor a közelében vagyok, rögtön eszembe jut
Pál apostol utalása a jó illat ellentétpárjára: „ezeknek a halál illata
halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?” (16. vers – új
prot. ford.). Nem nehéz megállapítani a különbséget a szemétdomb bűze és a
virágok illata között. Ezért tanácsolja Pál, hogy legyünk élet illata, vagy
élet forrása azok számára, akik hisznek, s akik elfogadják Jézus megváltását.
Michael W. Campbell, Ph.D
150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
42-44. fejezeteihez
(június 24-30).
Ahogyan korábbi
olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól
eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a
múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy
mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.
Sokan és sokat tudunk
erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső
megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket
Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a
külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették
az előttük lévő küldetést.
Tekinthetünk úgy a
mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a
másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét
bemutassuk neki.
Végül azon kaphatjuk
magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira
kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek,
hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.
Jézus tudatja velünk,
hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian
egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem
szeretni. A gyülekezetem szeretete és
elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet
tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik
hozzám hasonló háttérből jöttek.
Jill Simpson Palffy
Westminster adventista
gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése