Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 39. fejezet 1069. nap
Krisztus országa építésének munkája haladni fog, noha
látszólag minden arra mutat, hogy a fejlődés lassú, lehetetlennek tűnik a
haladás. A mű Istené, Ő gondoskodik eszközökről, küld segítőket, igaz, komoly
tanítványokat, akiknek keze tele lesz eleséggel az éhező tömeg számára. Isten
nem feledkezik meg azokról, akik szeretettel munkálkodnak, hogy átadják az élet
igéjét a veszendő lelkeknek. Ezek, mikor itt az ideje, szintén kinyújtják
kezüket eledelért más éhező lelkek számára.
Istenért végzett munkánk azt a veszélyt hordozza, hogy
túlságosan bízunk abban, amit az ember saját képességeivel, tehetségével
elvégezhet. Így szem elől tévesztjük az egyetlen Mesterművest. Krisztus munkása
nagyon gyakran nincs tisztában személyes felelősségével. Az a veszély
fenyegeti, hogy terhét különféle szervezetekre helyezi át, ahelyett, hogy Abban
bízna, Aki minden erő kútforrása. Isten művének végzésekor súlyos hiba emberi
bölcsességben vagy számokban bízni. A Krisztusért tett dolgok sikere nem
annyira számokon vagy tehetségen múlik, hanem a szándék tisztaságán, a komoly,
bízó hit igaz őszinteségén. El kell hordozni a személyes felelősséget, el kell
vállalni a személyes kötelességet, személyesen kell erőfeszítéseket tenni
azokért, akik nem ismerik Krisztust. Ahelyett, hogy áthárítanád felelősségedet
olyasvalakire, akiről azt hiszed, hogy tehetségesebb nálad, dolgozz képességed
szerint!
Amikor szívedben felvetődik a kérdés: "Honnan vegyünk
kenyeret, hogy ehessenek ezek?" (Jn 6:5), válaszod ne a hitetlenség
felelete legyen. Amikor a tanítványok meghallották a Megváltó utasítását:
"Adjatok nékik ti enni" (Lk 9:13), minden nehézség eszükbe jutott.
Megkérdezték: Elmenjünk a falvakba eledelt vásárolni? Így most is, mikor az
emberek híján vannak az élet kenyerének, az Úr gyermekei megkérdezik:
Elküldjünk valakiért a távolba, hogy jöjjön és megetesse őket? Ezzel szemben
mit mondott Krisztus? "Ültessétek le az embereket" (Jn 6:10) - s ott
helyben megetette őket. Amikor olyan lelkek vannak körülöttetek, akik
szűkölködnek, tudjátok, hogy Krisztus ott van. Lépjetek érintkezésbe Vele!
Hozzátok árpakenyereiteket Jézushoz!
A rendelkezésünkre álló eszközök látszólag nem elegendőek a
munkához, de ha hitben előrehaladunk, bízunk Isten mindent megelégítő erejében,
akkor bőséges források tárulnak fel számunkra. Ha a mű Istené, akkor Ő Maga fog
gondoskodni az elvégzéséhez szükséges eszközökről. Megjutalmazza a Belé vetett
őszinte, egyszerű bizodalmat. A kevés, ha bölcsen, takarékosan használják föl a
menny Urának szolgálatában, megsokasodik a szétosztás során. Krisztus kezében
nem fogyatkozott meg a kevés élelem, míg az éhező sokaság meg nem elégedett. Ha
a minden erő Forrásához járulunk, s kinyújtjuk hit-kezünket, hogy kapjunk, meg
fogunk erősödni munkánkban még a legfenyegetőbb körülmények között is, és
képesek leszünk átadni másoknak az élet kenyerét.
Az Úr így szól: "Adjatok, néktek is adatik" (Lk
6:38). "Aki szűken vet, szűken is arat. [...] Az Isten pedig hatalmas arra,
hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes
elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek, amint meg van írva:
"Szórt, adott a
szegényeknek;
Az ő igazsága örökké
megmarad."
Aki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül ád, és
megsokasítja a ti vetéstekei és megnöveli a ti igazságtoknak gyümölcsét, hogy
mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást
szerez az Istennek" (2Kor 9:6-11).
"Elméne Jézus,
[...] mondván: Bétölt az idő,
és elközelített az
Istennek országa; térjetek
meg, és higgyetek az
evangéliumban" (Mk 1:14-15).
Mai Bibliai szakasz: 1
Korinthus 9
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Miután rengeteg kérdést
érint a szexualitástól kezdve az ételekig, Pál emlékezteti a korinthusi hívőket
a mozgatórugóra, amelynek viselkedésüket meg kell határoznia. Cselekedeteik
mögött az önmegtagadás lelkületének kell meghúzódnia. Ez nagyon fontos, mivel
akik saját jogaikat követelik, rosszul járnak el (4. vers). Az egyéni jogok
követelése helyett inkább úgy kellene tenniük, ahogy Pál is: „mindent
elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé.”
(12. vers – új prot. ford.).
A középpontban az
evangéliumnak kell állnia. „Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit
dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem
az evangéliumot!” (16. vers). Keresztény vezetőként emlékezteti
őket, hogy szent felelőssége nem visszaélni hatalmával (18. vers).
A 19-23. versekben Pál
apostol rámutat, hogy az igazi vezető szolgálatközpontú. Az ilyen szolga lelke
alakítható és alkalmazkodó, mert a szolgálat nem a vezetőről szól, hanem
Jézusról! „…mindenkinek
mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.” (22. vers).
A Pál apostol által
leírt szolgálat és önfeláldozás lelkülete volt az, ami megmutatkozott William
A. Spicer-ben, a Generál Konferencia korábbi elnökében. Talán sok adventista
számára ismeretlen, hogy egyházunk történelmének egyik legszokatlanabb Generál
Konferenciai ülésére 1922-ben került sor. Az egyházban afelett kívántak
dönteni, hogy újraválasszák-e A. G. Daniellst a Generál Konferencia elnökévé,
vagy pedig W. A. Spicer kapja ezt a megbízást, aki – noha részt vett az ülésen
– megígérte feleségének, hogy nyugdíjba vonul. Az egyik leglenyűgözőbb
dokumentum az adventista történelemben a levél, amelyben feleségének
magyarázza, hogyan is lett mégis ő a Generál Konferencia elnöke. E szavakkal
zárja írását: „Isten országában nincsenek tiszteletbeli posztok, csak szolgáló
pozíciók.” E szavak fényében kell élnünk, ha a kereszténység igazi önmegtagadó
lelkületét keressük.
Zárásképp Pál apostol
arra hív, hogy magatartásunk legyen „mindenben önmegtartóztató” (25. vers). Ha
fontossági sorrendünk helyes, akkor hajlandóak leszünk a szolgálatnak alávetni
magunkat (27. vers). Így érhetjük el az egyensúlyt, ami indítékainkkal
kezdődik, és átformálja életünk minden területét Krisztusban.
Michael W. Campbell,
Ph.D.
148. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
38-39. fejezeteihez
(június 10-16).
Jézus mélységesen
törődött a tanítványai teljes jólétével. Látta, hogy szükségük van fizikai
élelemre, „oktatásra szorulnak” a szolgálatban és pihenésre is – valójában
„kötelesek voltak pihenni.” (360. o.)
Mit is jelent pihenni?
Hogyan néz ki az elegendő és hathatós pihenés? Egy dolog biztos, azt olvassuk,
hogy „a természet tájai önmagukban is nyugalmat kínáltak, kellemes változást
jelentettek az érzékszerveknek.” (361. o.) Azt is észrevehetjük, hogy „ez a
pihenő nem önző élvezetet szolgált”, hanem azt a célt, hogy merengjenek rajta,
és okuljanak a téren, hogy hogyan tehetnék eredményesebbé a küldetésüket. Jézus
nem a „szüntelen munkálkodás szükségességét kötötte tanítványai lelkére”.
Sajnálatos módon
napjainkban úgy tűnik, hogy az alapján érdemel ki valaki világi tiszteletet és
jó hírnevet, hogy mekkora mennyiségű munkát végzett el – még akkor is, ha ez
olyan szintre jut el, hogy a személyes egyensúly és egészség csorbát szenved.
Ha azonban ezt az utat követjük, „a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az
emberi gyengeségeket”. (362. o.)
„Mihelyt fokozódik az
ember aktivitása…egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit.” (362. o.)
Voltál már valaha annyira elfoglalt az Isten munkájában, hogy nem maradt elég
időd, hogy imádkozz hozzá, vagy megismerd Őt – aki minden hatalom, energia,
hatékonyság és még a pihenésnek is a végső forrása? Nem csupán arra vágyik,
hogy pihenni menjünk hozzá, de tanulni is tőle, amint keressük imában és
tanulmányozzuk az ő Igéjét – a lélek élő vizét.
Rosanna Laredo
általános iskolai tanár
Melbourne, Victoria,
Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés