2018. június 17., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 17 - VASÁRNAP - 1 Korinthus 10


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 40. fejezet 1070. nap

40. Egy éj a tavon

Az emberek ültek a füves síkságon a tavaszi alkonyatban, és ették az eledelt, melyről Krisztus gondoskodott. Az aznap hallott szavakat Isten hangjaként fogadták. A látott gyógyításokat csak isteni erő vihette véghez. A kenyerekkel történt csoda pedig mindenkit foglalkoztatott a hatalmas sokaságban. Mindenki részesült annak áldásában. Mózes idejében Isten mannával táplálta Izraelt a sivatagban, ki tehát az, aki ma jóllakatta őket, ha nem Ő akiről Mózes jövendölt? Nincs emberi erő, mely öt árpakenyérből és két kis halból éhes emberek ezreinek elegendő ételt teremthetne. Ezt mondogatták egymás közt: "Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő vala a világra" (Jn 6:14).

Meggyőződésük a nap folyamán egyre erősödött. Az eddigieket megkoronázó tett bebizonyította, hogy a régvárt Szabadító köztük van. A nép reménye mind magasabbra szárnyalt. Ő az, aki Júdeát földi paradicsommá, tejjel-mézzel folyó földdé teszi. Ő minden kívánságot teljesíthet. Megtörheti a gyűlölt rómaiak hatalmát. Megszabadíthatja Júdát és Jeruzsálemet. Meggyógyíthatja a csatában megsebesült katonákat. Egész hadseregeket láthat el élelemmel. Legyőzheti a nemzeteket, s hozzájuttathatja Izraelt a vágyva vágyott uralomhoz.

Lelkesedésében a nép kész azonnal királlyá koronázni Őt. Látják, hogy nem igyekszik felhívni a figyelmet, vagy tisztességet szerezni Magának. Ebben alapvetően különbözik a papoktól és vénektől, s attól tartanak, hogy sohasem fogja Magának követelni Dávid trónját. Tanácskoznak, és abban egyeznek meg, hogy erőszakkal elragadják Őt, és kikiáltják Izrael királyának. A tanítványok is csatlakoznak a sokasághoz, és kijelentik, hogy Dávid trónja Mesterük jogos öröksége. Krisztus - mondják - csak szerénysége miatt utasít vissza ilyen megtiszteltetést. Hadd emelje trónra a nép Szabadítóját! A gőgös papok és vének kényszerüljenek tisztelni Őt, aki Isten hatalmába öltözötten jő.

Buzgón szervezkednek céljuk véghezvitele érdekében. Jézus azonban látja, mi van készülőben, és tudja, amit ők nem, hogy mi lenne az eredménye egy ilyen mozgalomnak. A papok és vének már így is fejvadászatot indítottak ellene. Azzal vádolják, hogy elvonja a népet tőlük. Ha trónra akarnák emelni, azt erőszak, lázadás követné, s a lelki ország munkálása akadályokba ütközne. Késlekedés nélkül véget kell vetni a mozgalomnak. Jézus magához szólítja tanítványait, s megparancsolja, hogy szálljanak hajóra, s azonnal térjenek vissza Kapernaumba, Ő pedig majd elbocsátja a népet.

Krisztusnak egyetlen eddigi parancsát sem volt ilyen nehéz teljesíteni. A tanítványok rég vártak egy olyan népi megmozdulásra, amely Jézust trónra emeli - nem tudták elviselni a gondolatot, hogy lelkesedésük semmivé váljék. A húsvét megünneplésére összegyűlt tömeg látni akarta az új prófétát. Követői számára ez a legmegfelelőbb alkalomnak látszott, hogy szeretett Mesterüket Izrael trónjára ültessék. Ennek az új, hő reménynek a fényében nehezükre esett távozni, s Jézust otthagyni egyedül a kietlen parton. Tiltakoztak a rendelkezés ellen, de Jézus most olyan hatalommal beszélt, amit még sohasem alkalmazott velük szemben. Tudták, hogy hasztalan lenne részükről a további ellenkezés, és csöndben a tenger felé fordultak.

Jézus most megparancsolja a sokaságnak, hogy oszoljanak. Viselkedése olyan határozott, hogy azonnal engedelmeskednek. A dicséret, magasztalás szavai elhalnak ajkukon. Épp mikor közelednek Felé, hogy megragadják Őt, megtorpannak, a boldog várakozás pírja eltűnik arcukról. A tömegben vannak éles elméjű, igen határozott emberek, de Jézus királyi magatartása, néhány nyugodt parancsszava lecsillapítja a rajongást, s meghiúsítja terveiket. Felismerik Benne a minden földi tekintély fölött álló hatalmat, s szó nélkül engedelmeskednek.

Amikor magára maradt, Jézus "felméne a hegyre, magányosan imádkozni" (Mt 14:23). Órákon át könyörgött Istenhez. Nem magáért, hanem az emberért imádkozott. Erőt kért, hogy bemutathassa az embereknek küldetésének isteni jellegét, s Sátán ne homályosíthassa el értelmüket, ne ronthassa meg ítélőképességüket. A Megváltó tudta, hogy személyes földi szolgálata végéhez közeledik, és kevesen fogadják el Őt.

Mai Bibliai szakasz: 1 Korinthus 10

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Pál apostol a fejezet elején „a bizonyságok fellegéről” beszél, melyek „példaképpen, a mi tanulságunkra” írattak meg (1. és 11. vers). Csodálatos a Biblia feljegyzéseiben, hogy Isten népének nemcsak a győzelmeit, hanem a szent történelem során elszenvedett kudarcait is rögzítik. Ezért a történelem tanulmányozásának alázatra kell késztetnie bennünket.

A történészeknek van egy kifejezésük arra, amikor ez az őszinte vizsgálat nem történik meg. Legendáriumnak nevezik a szentek életének tanulmányozását. A kifejezés egy ember élettörténetének kritikátlan tanulmányozását jelenti. Mozgalmak résztvevői gyakran teszik ezt, amikor vezetőjüket magasztalják, vagy ilyen vezetők csoportját emelik piedesztálra, azok jellemhibáinak felismerése nélkül. A Biblia viszont éppen ezért nem legendárium. Amint Ellen G. White is megállapítja, a Biblia feljegyzései tényeken alapulnak, Isten népének sikereit és kudarcait egyaránt bemutatják, ami lenyűgöző bizonyítéka a Szentírás ihletettségének.  (Bizonyságtételek 4. kötet)

Ezért késztet alázatosságra minket a szent történelem tanulmányozása.  „Azért, aki azt gondolja, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék” (12. vers). S ami még ennél is több: a Biblia reményt ad jelen életünkhöz is: „Nem emberi erőn felüli kísértés esett rajtatok, mert Isten hű, és ő nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja majd, hogy el tudjátok hordozni” (13. vers).

Egy régebbi kérdéssel is foglalkozik itt ismét az apostol, a bálványáldozati állatok húsának fogyasztásával. Óva inti a hívőket attól, hogy ne törődjenek mások lelkiismeretével (29. vers). „Tehát – figyelmeztet Pál – akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (31. vers). Összefoglalóul azt tanácsolja, minden tőlünk telhetőt tegyünk meg, hogy ne botránkoztassuk meg hittestvéreinket (32. vers).

Michael W. Campbell, Ph.D

149. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  40-41. fejezeteihez (június 17-23).

Jézus közvetlen közelről ismerte a bánatot, így mélyen megszomorodott, amikor a szeretetét, kegyelmét és könyörületességét nem értékelték és visszautasították.

Sajnos túl gyakran alábecsüljük annak a fájdalomnak a mélységét, amit Jézus élt át az emberiség hideg szívének köszönhetően. Felmagasztaljuk az isteni természetét, és nem vesszük figyelembe az érzéseket, amelyeket tapasztalt. Azzal, hogy így teszünk, hatálytalanítjuk az Ő szolgálatát a jelenlétével, megfosztjuk őt attól, hogy vigasztaló bizalmas legyen a saját próbáinkban.

Krisztus érzelmeit alábecsülve, és gyakran a saját érzéseinket is megtagadva, semmi mássá nem válunk, mint intellektuális robotokká, akiket a szellemi jóváhagyásuk a tantételek iránt vezérel. Az Istenben való elméleti hit semmit nem segít abban, hogy kiálljuk azokat a fájdalmas próbákat, amelyek megostoroznak minket életünk során pusztító, hurrikán erejű szelekkel. Meg kell tapasztaljuk Krisztus vigasztalását, a megsebzett Istenét, aki jól tudja, milyen szenvedni.

Úgy gondolom, az nagyon vigasztaló számunkra, hogy Jézus is megtapasztalta a mások barátságtalan reakciójából eredő fájdalmat. Tudván, hogy fájt neki, amikor mások elutasították és ócsárolták, könnyebb számomra segítséget találni, hogy hogyan kezeljem a saját fájdalmamat, amikor velem nem törődnek és engem utasítanak vissza. Tudván, hogy ő hasonló érzéseket élt át, könnyebb érezzem az Ő szerető jelenlétét a próbák közepette.

Ha fájdalom gyötör minket, meghittségre és vigasztalásra van szükségünk, valakinek a jelenlétére, aki mélységesen szenvedett, mégsem engedte soha, hogy a fájdalom eltérítse szándékától. És sosem adta fel az önazonosságát sem a fájdalom miatt. Szükségünk van egy modellre, amely bemutatja, hogyan szenvedjünk jól, és mintát ad a szomorúság kezelésére.

Találjuk meg ezt Immánuelben – Velünk az Isten!

Lori Engel
Lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: