Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 45. fejezet 1084. nap
45.
A kereszt árnyékában
Krisztus földi munkásságának vége gyorsan közeledett. Éles
körvonalakkal rajzolódtak ki előtte az események, melyek felé léptei vezettek.
Még mielőtt emberi testet öltött volna, végig látta az utat, amelyen haladnia
kell, hogy megmentse, ami elveszett. A szívét gyötrő minden fájdalom, a fejére
szórt minden sértés, minden elszenvedett nélkülözés ismeretes volt előtte,
mielőtt letette koronáját és királyi palástját, leszállt trónjáról, hogy
istenségére emberi ruhát öltsön. Szeme elé tárult a bölcsőtől a Kálváriáig vivő
ösvény. Ismerte a Reá váró kínokat. Mindent tudott, mégis ezt mondta: "Ímé
jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem a Te akaratodat;
ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:
8-9).
Előre látta küldetésének eredményét. Küzdelmes,
önfeláldozással teli földi életét megvidámította a kilátás, hogy munkája nem
lesz hiábavaló. Életét adja az ember életéért, s ezzel visszanyeri a világot az
Isten iránti hűségnek. Bár először a vér keresztségében kell részesülnie, bár a
világ bűneit ártatlan lelkének kell hordoznia, bár kimondhatatlan gyötrelem
árnyéka borul Reá - mégis az előtte álló örömért megvetve a gyalázatot,
keresztet szenved.
Szolgálatának választott társai előtt az eljövendő
események még rejtve voltak, ám közelgett az idő, amikor látniuk kellett
szenvedését. Látniuk kellett, hogy Őt, akit szerettek és akiben bíztak,
ellenségei kezére adják, és a Kálvária keresztjére feszítik. Nemsokára el
kellett hagynia őket, hogy látható jelenlétének vigasza nélkül kerüljenek
szembe a világgal. Jézus tudta, milyen keserű gyűlölettel és hitetlenséggel
fogják üldözni őket, és fel akarta készíteni tanítványait a megpróbáltatásokra.
Jézus és tanítványai most betértek az egyik Cézárea Filippi
környékén fekvő városba. Galilea határain túl jártak, olyan vidéken, ahol a
bálványimádás volt az uralkodó. A tanítványokat itt nem érte el a judaizmus
irányító befolyása, s közelebbi kapcsolatba kerültek a pogány
istentisztelettel. A világ minden részén létező babonák különböző formáit
képviselték körülöttük. Jézus célja az volt, hogy ezek láttán felelősségérzet
ébredjen bennük a pogányok iránt. Míg ezen a vidéken tartózkodott, a nép
tanítása helyett inkább tanítványainak óhajtotta szentelni magát.
Beszélgetnie kellett a Reá váró szenvedésekről. Először
azonban egyedül elvonult és imádkozott, hogy szívük legyen készen szavai
befogadására. Amikor visszatért közéjük, nem jelentette be azonnal mondandóját.
Előtte alkalmat adott nekik, hogy megvallják Belé vetett hitüket, és
megerősödjenek az eljövendő próbára. Megkérdezte: "Engemet, embernek Fiát,
kinek mondanak az emberek?" (Mt 16:13)
A tanítványoknak szomorúan kellett belátniuk, hogy Izrael képtelen
volt felismerni Messiását. Egyesek, amikor látták csodáit, Dávid Fiának mondták
Őt. A Bethsaidánál megvendégelt sokaság Izrael királyává akarta kikiáltani.
Sokan készek voltak prófétának elfogadni, de nem hittek benne, mint Messiásban.
Jézus most feltette a második kérdést, mely magukra a
tanítványokra vonatkozott: "Ti pedig kinek mondotok engem?" (Mt
16:15) Péter így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia"
(Mt 16:16).
Péter elejétől fogva Messiásnak hitte Jézust. Sokan mások,
akik Keresztelő János prédikálása alapján meggyőződtek és elfogadták Krisztust,
kételkedni kezdtek János küldetésében, amikor a prófétát bebörtönözték és
halálra adták. Most Jézus Messiás-voltában is kételkedtek, Ő-e, akit oly régen
vártak? Számos tanítványa, akik buzgón várták, hogy Jézus elfoglalja Dávid
trónját, elhagyta Őt, amikor felfogták, hogy nincs ilyen szándéka. Péter és
társai azonban hűségesek maradtak. A tegnap még dicsőítők, ma megtagadók
ingatag magatartása nem rombolta le a Megváltó igaz követőjének hitét. Péter
kijelentette: "Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" (Mt 16:16).
Nem királyi tisztességre vágyott, hogy megkoronázza Urát, hanem elfogadta Őt
megaláztatásában.
Mai Bibliai szakasz: 2
Korinthus 8
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet a
nagylelkűségről szól. Most, hogy Pál befejezte a szolgálatának védelméről szóló
részt, valamint erősítette hitükben a korinthusi hívőket, immár felszólítja
őket, hogy segítsék a jeruzsálemi hittestvéreiket (lásd 1Kor 16:1-4, Róm 15:
22-23).
A helyzetet bonyolítja,
hogy Pál apostol gyülekezetet alapít Macedóniában (a mai Észak-Görögországban),
legnagyobb valószínűség szerint a béreai-, a tesszalonikai- és a filippi
gyülekezettel. Azzal kezdi, hogy beszél nekik „Isten kegyelméről”, amely a
macedóniai gyülekezeteknek adatott. Ezt a szót, hogy „kegyelem”, úgy is lehet
fordítani, hogy „kiváltság”, vagy „hála” (lásd 8: 4, 16). A felhívás egészen
világos a korinthusi hívek felé. Mivel a macedóniaiak nagylelkűségről tettek
bizonyságot egészen mély szegénységük ellenére is, ezért a korinthusiaknak
nincs mentségük arra, hogy ne támogassák az ügyet a „feleslegükkel” (14. vers).
Lehetséges azonban, hogy a korinthusi hívők sem voltak sokkal jobb anyagi
helyzetben, mint a macedóniaiak. Egyes történészek becslése szerint a Római Birodalom
lakosságának több mint 90 százaléka élt a létminimumon, illetve kicsivel
afölött, vagy az alatt (értsd: szükséges kalória a túléléshez).
A 7-12. versekben Pál dicséri
a korinthusiakat a Szentlélekkel teljes hitükért, beszédükért, tudásukért és
teljes odaszánásukért és szeretetükért. Ahelyett, hogy parancsolgatna nekik,
arra törekszik, hogy bátorítsa őket az önkéntes segítségnyújtásra. Végeredményben
minden támogatás, mellyel a másiknak segítünk, jelentéktelen Jézus Krisztus
végtelen áldozatához képest. „Mert
ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé
lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (9. vers).
Mindent egybevetve Pál
apostol emlékezteti őket az „egyenlőség kérdésére”. Azzal, hogy másokat támogatnak,
az „egyenlőség” fenntartásában segítenek. A világban létező társadalmi-,
gazdasági és más jellegű egyenlőtlenség ellenére nekünk, keresztényeknek azt a
kiváltságot adta Isten, hogy az ő eredeti terve szerinti egyenlőségre
törekedjünk.
Az utolsó részben
(16-24. versek) Pál javasol három küldöttet: Tituszt (16, 23. vers) és másik
két, meg nem nevezett személyt (18-19, 22-23. vers) az adománygyűjtés
koordinálására. Aggodalmát fejezi ki, nehogy „valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye
miatt” (20. vers). Az egyház tagjainak szent felelőssége, hogy éberek
legyünk a pénzügyi kérdésekben; különösen az egyházon belül, hogy ne
kifogásolhassák semmilyen cselekedetünket.
Michael W. Campbell, Ph.D
151. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
45-46. fejezeteihez
(július 1-7).
Képzeld el, hogy az
egész életedet láthatod magad előtt, élénk részletes ábrázolásban. Mindent, ami
történni fog veled, a helyeket, ahova menni fogsz, és a dolgokat, amiket teszel
majd. Túlterhelnének-e ezek téged? Valószínű, hogy igen.
Isten gyakran
könyörületesen megóv minket a jövőtől. Hálásak lehetünk ezért! Mindez azonban
nem volt így a Megváltónk számára. Bámulatos, hogy Ő mindenről tudott, ami
történni fog vele, még mielőtt leszállt trónjáról, és istenségére emberi ruhát
öltött. Így olvassuk: „A szívét gyötrő minden fájdalom, a fejére szórt minden
sértés, minden elszenvedett nélkülözés ismeretes volt előtte, mielőtt letette
koronáját és királyi palástját…” (Jézus élete, 410. o.)
Micsoda elszántság,
bátorság, jellembeli fennköltség és hatalmas szeretet volt Jézus szívében!
Annak ellenére, hogy mindent ismert előre, önként választotta azt, hogy magához
öleli a keresztet. Nem az Atya ítélte el Őt, hogy meghaljon. Nem! Önként
választotta azt, hogy odaadja az életét.
Azzal, hogy magához
ölelte ezt az áldozatot, Krisztus saját szükségletei elé helyezte annak örömét,
hogy megláthatja a megváltott emberi családot! Ezen a földön minden egyes
lépését ez az öröm motiválta. Így magához ölelte a keresztet, semmibe vette a
szégyent, és az Atya mellett ül győztesként.
Legyen így velünk is!
Vállaljuk fel azt az utat, ahogyan Isten vezet minket, még ha önmegtagadást és
áldozatot jelent is. Miért? Az öröm miatt, amit Isten kijelölt nekünk. Ez pedig
az evangélium másokkal való megosztásának öröme. Annak öröme, hogy közösségben
lehetünk Megváltónkkal egy örökkévalóságon keresztül.
Emmanuel Higgins
Fordította
Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése