Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 46. fejezet 1090. nap
A koronát azonban a keresztnek kell megelőznie.
Beszélgetésük tárgya nem Krisztus trónra emelése, hanem Jeruzsálemben
bekövetkező halála. Jézus egyedül járt az emberek között, hordozta az emberiség
gyengeségeit, annak fájdalma, bűne ránehezedett. Mennél inkább nyomasztotta a
közelgő próba lelkileg annál inkább egyedül maradt a világban, mely nem ismerte
fel Őt. Még szeretett tanítványai is elmerültek saját kételyeikben, bánatukban,
vérmes reményeikben, s nem fogták föl küldetésének titkát. Egykor a menny
szeretete és közössége övezte, de az Általa teremtett világban magányos volt.
Most a menny elküldte követeit Jézushoz; nem angyalokat, hanem embereket, akik
elszenvedtek fájdalmat, bánatot, és együtt tudtak érezni a Megváltóval földi
életének próbájában. Mózes és Illés Krisztus munkatársai voltak. Vele együtt
sóvárogták az emberiség megváltását. Mózes Izraelért könyörgött: "De most
bocsásd meg bűnüket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet
írtál" (2Móz 32:32). Illés ismerte a lélek magányosságát, a három és fél
éves éhség idején hordozta a nemzet gyűlöletének és bajának terhét. Egyedül
állt ki Istenért a Kármel hegyén. Egyedül menekült a pusztába fájdalmával,
kétségbeesésével. Isten ezeket az embereket választotta az összes, trónját
körülvevő angyal felett, hogy beszéljenek Jézussal szenvedésének
körülményeiről, s vigasztalják, biztosítsák a menny együttérzéséről. A világ
reménye, minden emberi lény üdvössége volt beszélgetésük lényege.
Mivel elnyomta őket az álom, a tanítványok keveset
hallottak a Krisztus és a mennyei követek közötti beszélgetésből.
Elmulasztottak vigyázni és imádkozni, így nem részesülhettek abban, amit Isten
adni kívánt nekik: Krisztus szenvedéseinek és az azt követő dicsőségnek a
megismerésében. Elveszítették azt az áldást, amely az övék lehetett volna, ha
ők is vállalják az önfeláldozást. A tanítványok késedelmesek voltak a hit
dolgában, kevésre becsülték a kincset, mellyel a menny gazdaggá akarta tenni
őket.
Mégis nagy világosságot kaptak. Megbizonyosodtak róla, hogy
az egész menny ismeri a zsidó nemzet bűnét, Krisztus elvetését. Mélyebben
betekinthettek az Üdvözítő munkájába. Olyan dolgokat látott szemük és hallott
fülük, melyek meghaladják az emberi értelmet. "Szemlélői" voltak
"az ő nagyságának" (2Pt 1:16), megértették, hogy Jézus valóban a
Messiás, akiről a pátriárkák és próféták bizonyságot tettek, akit a mennyei
világ is elismer.
Mialatt még a hegyen látott jelenetre szegezték tekintetüket,
fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én
szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm; őt hallgassátok" (Mt 17:5). Amint
nézték a dicsfelhőt, amely fényesebb volt a pusztában Izrael törzsei előtt járó
felhőnél, amint hallották Isten hangját a maga félelmetes fenségében, mely
megremegtette a hegyet, a tanítványok a földre hullottak. Arcukat elrejtették,
leborulva maradtak, míg Jézus oda nem jött, megérintette őket, és félelmüket
eloszlatta jól ismert hangja: "Keljetek fel és ne féljetek!" (Mt
17:7) Mire felbátorodtak és kinyitották szemüket, látták, hogy a mennyei
dicsőség elvonult, Mózes és Illés alakja eltűnt. Egyedül voltak a hegyen
Jézussal.
Mai Bibliai szakasz: Galácia
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A
Gáláciai levél egy lenyűgöző rövid levél. Mivel ez vélhetően Pál apostol
legkorábbi levele, amelyet közvetlen a Kr. u. 50-es Jeruzsálemi zsinat előtt
írt, egy érdekes ablakot biztosít számunkra, amelyen betekinthetünk az egyház
legkorábbi éveibe, amikor a pogányok nagy számban kezdtek el válaszolni az
evangélium megszólítására. Miközben az egyház növekedéséről szóló beszámoló jól
hangzik a számunkra, akkoriban nem mindenki örült ennek. A gyülekezetben többen
megtért pogányok voltak, akik előbb zsidóvá kellett, hogy váljanak, mielőtt
keresztényekké lettek volna – ez azt jelentette, hogy a pogány férfiakat körül
kellett metélni (ApCsel 15:1).
Miközben
Pál nem volt ellene az engedelmességnek, rájött arra, hogy ez a fajta teológia
aláássa az evangélium nagyon jó alapját, a Krisztusban való megváltás mindenre
elégséges voltát. Azzal, hogy ragaszkodtak a körülmetélkedéshez, ezek az
emberek a gyülekezetben nem szándékosan ugyan, de az emberi viselkedést az
üdvösség előfeltételévé tették, ami nem más, mint legalizmus. A Galáciai levél
Pál szenvedélyes felhívása az újonnan megtért pogányokhoz, hogy maradjanak
hűségesek az evangéliumhoz.
Köszöntésének
részeként Pál emlékezteti őket arra, hogy a megváltás azon alapul, amit Jézus
már megtett az emberi fajért azzal, hogy életét helyettesítő áldozatként
odaadta a mi bűneinkért – egy olyan áldozatot, amely nemcsak bűnbocsánatot
szerez, hanem szabadságot is annak rabságban tartó hatalmából (4. vers). Ezt az
evangéliumot nem Pál találta ki. Egyenesen a feltámadt Krisztustól kapta,
amikor megjelent neki a damaszkuszi úton, és átváltoztatta őt üldözőből
Krisztus követőjévé (11-24. vers).
És mi
a helyzet velünk? Vajon előfordul, hogy szavainkkal és tetteinkkel nem
szándékosan ugyan, de az emberi engedelmességnek valamilyen formájával
helyettesítjük Krisztus mindenre elégséges áldozatát? Miközben időt töltünk Pál
apostolnak ezen levelével, emlékezzünk arra, hogy az evangélium mindig és
örökre arról szól, amit Krisztus tett, nem pedig arról, hogy nekünk mit kell
tenni!
Carl
P. Cosaert
151. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
45-46. fejezeteihez
(július 1-7).
Képzeld el, hogy az
egész életedet láthatod magad előtt, élénk részletes ábrázolásban. Mindent, ami
történni fog veled, a helyeket, ahova menni fogsz, és a dolgokat, amiket teszel
majd. Túlterhelnének-e ezek téged? Valószínű, hogy igen.
Isten gyakran
könyörületesen megóv minket a jövőtől. Hálásak lehetünk ezért! Mindez azonban
nem volt így a Megváltónk számára. Bámulatos, hogy Ő mindenről tudott, ami
történni fog vele, még mielőtt leszállt trónjáról, és istenségére emberi ruhát
öltött. Így olvassuk: „A szívét gyötrő minden fájdalom, a fejére szórt minden
sértés, minden elszenvedett nélkülözés ismeretes volt előtte, mielőtt letette
koronáját és királyi palástját…” (Jézus élete, 410. o.)
Micsoda elszántság,
bátorság, jellembeli fennköltség és hatalmas szeretet volt Jézus szívében!
Annak ellenére, hogy mindent ismert előre, önként választotta azt, hogy magához
öleli a keresztet. Nem az Atya ítélte el Őt, hogy meghaljon. Nem! Önként
választotta azt, hogy odaadja az életét.
Azzal, hogy magához
ölelte ezt az áldozatot, Krisztus saját szükségletei elé helyezte annak örömét,
hogy megláthatja a megváltott emberi családot! Ezen a földön minden egyes
lépését ez az öröm motiválta. Így magához ölelte a keresztet, semmibe vette a
szégyent, és az Atya mellett ül győztesként.
Legyen így velünk is!
Vállaljuk fel azt az utat, ahogyan Isten vezet minket, még ha önmegtagadást és
áldozatot jelent is. Miért? Az öröm miatt, amit Isten kijelölt nekünk. Ez pedig
az evangélium másokkal való megosztásának öröme. Annak öröme, hogy közösségben
lehetünk Megváltónkkal egy örökkévalóságon keresztül.
Emmanuel Higgins
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése