2018. július 7., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 7 - SZOMBAT - Galácia 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 46. fejezet 1090. nap

A koronát azonban a keresztnek kell megelőznie. Beszélgetésük tárgya nem Krisztus trónra emelése, hanem Jeruzsálemben bekövetkező halála. Jézus egyedül járt az emberek között, hordozta az emberiség gyengeségeit, annak fájdalma, bűne ránehezedett. Mennél inkább nyomasztotta a közelgő próba lelkileg annál inkább egyedül maradt a világban, mely nem ismerte fel Őt. Még szeretett tanítványai is elmerültek saját kételyeikben, bánatukban, vérmes reményeikben, s nem fogták föl küldetésének titkát. Egykor a menny szeretete és közössége övezte, de az Általa teremtett világban magányos volt. Most a menny elküldte követeit Jézushoz; nem angyalokat, hanem embereket, akik elszenvedtek fájdalmat, bánatot, és együtt tudtak érezni a Megváltóval földi életének próbájában. Mózes és Illés Krisztus munkatársai voltak. Vele együtt sóvárogták az emberiség megváltását. Mózes Izraelért könyörgött: "De most bocsásd meg bűnüket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál" (2Móz 32:32). Illés ismerte a lélek magányosságát, a három és fél éves éhség idején hordozta a nemzet gyűlöletének és bajának terhét. Egyedül állt ki Istenért a Kármel hegyén. Egyedül menekült a pusztába fájdalmával, kétségbeesésével. Isten ezeket az embereket választotta az összes, trónját körülvevő angyal felett, hogy beszéljenek Jézussal szenvedésének körülményeiről, s vigasztalják, biztosítsák a menny együttérzéséről. A világ reménye, minden emberi lény üdvössége volt beszélgetésük lényege.

Mivel elnyomta őket az álom, a tanítványok keveset hallottak a Krisztus és a mennyei követek közötti beszélgetésből. Elmulasztottak vigyázni és imádkozni, így nem részesülhettek abban, amit Isten adni kívánt nekik: Krisztus szenvedéseinek és az azt követő dicsőségnek a megismerésében. Elveszítették azt az áldást, amely az övék lehetett volna, ha ők is vállalják az önfeláldozást. A tanítványok késedelmesek voltak a hit dolgában, kevésre becsülték a kincset, mellyel a menny gazdaggá akarta tenni őket.

Mégis nagy világosságot kaptak. Megbizonyosodtak róla, hogy az egész menny ismeri a zsidó nemzet bűnét, Krisztus elvetését. Mélyebben betekinthettek az Üdvözítő munkájába. Olyan dolgokat látott szemük és hallott fülük, melyek meghaladják az emberi értelmet. "Szemlélői" voltak "az ő nagyságának" (2Pt 1:16), megértették, hogy Jézus valóban a Messiás, akiről a pátriárkák és próféták bizonyságot tettek, akit a mennyei világ is elismer.

Mialatt még a hegyen látott jelenetre szegezték tekintetüket, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm; őt hallgassátok" (Mt 17:5). Amint nézték a dicsfelhőt, amely fényesebb volt a pusztában Izrael törzsei előtt járó felhőnél, amint hallották Isten hangját a maga félelmetes fenségében, mely megremegtette a hegyet, a tanítványok a földre hullottak. Arcukat elrejtették, leborulva maradtak, míg Jézus oda nem jött, megérintette őket, és félelmüket eloszlatta jól ismert hangja: "Keljetek fel és ne féljetek!" (Mt 17:7) Mire felbátorodtak és kinyitották szemüket, látták, hogy a mennyei dicsőség elvonult, Mózes és Illés alakja eltűnt. Egyedül voltak a hegyen Jézussal.

Mai Bibliai szakasz: Galácia 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A Gáláciai levél egy lenyűgöző rövid levél. Mivel ez vélhetően Pál apostol legkorábbi levele, amelyet közvetlen a Kr. u. 50-es Jeruzsálemi zsinat előtt írt, egy érdekes ablakot biztosít számunkra, amelyen betekinthetünk az egyház legkorábbi éveibe, amikor a pogányok nagy számban kezdtek el válaszolni az evangélium megszólítására. Miközben az egyház növekedéséről szóló beszámoló jól hangzik a számunkra, akkoriban nem mindenki örült ennek. A gyülekezetben többen megtért pogányok voltak, akik előbb zsidóvá kellett, hogy váljanak, mielőtt keresztényekké lettek volna – ez azt jelentette, hogy a pogány férfiakat körül kellett metélni (ApCsel 15:1).

Miközben Pál nem volt ellene az engedelmességnek, rájött arra, hogy ez a fajta teológia aláássa az evangélium nagyon jó alapját, a Krisztusban való megváltás mindenre elégséges voltát. Azzal, hogy ragaszkodtak a körülmetélkedéshez, ezek az emberek a gyülekezetben nem szándékosan ugyan, de az emberi viselkedést az üdvösség előfeltételévé tették, ami nem más, mint legalizmus. A Galáciai levél Pál szenvedélyes felhívása az újonnan megtért pogányokhoz, hogy maradjanak hűségesek az evangéliumhoz.  

Köszöntésének részeként Pál emlékezteti őket arra, hogy a megváltás azon alapul, amit Jézus már megtett az emberi fajért azzal, hogy életét helyettesítő áldozatként odaadta a mi bűneinkért – egy olyan áldozatot, amely nemcsak bűnbocsánatot szerez, hanem szabadságot is annak rabságban tartó hatalmából (4. vers). Ezt az evangéliumot nem Pál találta ki. Egyenesen a feltámadt Krisztustól kapta, amikor megjelent neki a damaszkuszi úton, és átváltoztatta őt üldözőből Krisztus követőjévé (11-24. vers).

És mi a helyzet velünk? Vajon előfordul, hogy szavainkkal és tetteinkkel nem szándékosan ugyan, de az emberi engedelmességnek valamilyen formájával helyettesítjük Krisztus mindenre elégséges áldozatát? Miközben időt töltünk Pál apostolnak ezen levelével, emlékezzünk arra, hogy az evangélium mindig és örökre arról szól, amit Krisztus tett, nem pedig arról, hogy nekünk mit kell tenni!

Carl P. Cosaert

151. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  45-46. fejezeteihez (július 1-7).

Képzeld el, hogy az egész életedet láthatod magad előtt, élénk részletes ábrázolásban. Mindent, ami történni fog veled, a helyeket, ahova menni fogsz, és a dolgokat, amiket teszel majd. Túlterhelnének-e ezek téged? Valószínű, hogy igen.

Isten gyakran könyörületesen megóv minket a jövőtől. Hálásak lehetünk ezért! Mindez azonban nem volt így a Megváltónk számára. Bámulatos, hogy Ő mindenről tudott, ami történni fog vele, még mielőtt leszállt trónjáról, és istenségére emberi ruhát öltött. Így olvassuk: „A szívét gyötrő minden fájdalom, a fejére szórt minden sértés, minden elszenvedett nélkülözés ismeretes volt előtte, mielőtt letette koronáját és királyi palástját…” (Jézus élete, 410. o.)

Micsoda elszántság, bátorság, jellembeli fennköltség és hatalmas szeretet volt Jézus szívében! Annak ellenére, hogy mindent ismert előre, önként választotta azt, hogy magához öleli a keresztet. Nem az Atya ítélte el Őt, hogy meghaljon. Nem! Önként választotta azt, hogy odaadja az életét.

Azzal, hogy magához ölelte ezt az áldozatot, Krisztus saját szükségletei elé helyezte annak örömét, hogy megláthatja a megváltott emberi családot! Ezen a földön minden egyes lépését ez az öröm motiválta. Így magához ölelte a keresztet, semmibe vette a szégyent, és az Atya mellett ül győztesként.

Legyen így velünk is! Vállaljuk fel azt az utat, ahogyan Isten vezet minket, még ha önmegtagadást és áldozatot jelent is. Miért? Az öröm miatt, amit Isten kijelölt nekünk. Ez pedig az evangélium másokkal való megosztásának öröme. Annak öröme, hogy közösségben lehetünk Megváltónkkal egy örökkévalóságon keresztül.

Emmanuel Higgins
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése