Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 50. fejezet 1103. nap
Az ünnep utolsó napján a papok és vének tisztségviselőket
küldtek ki, hogy letartóztassák Jézust, de azok nélküle tértek vissza. A
főemberek haragosan kérdezték: "Miért nem hoztátok el őt?" (Jn 7:45)
Emezek ünnepélyes arccal válaszoltak: "Soha ember úgy nem szólott, mint ez
az ember!" (Jn 7:46).
Akármilyen kemény volt is a szívük, az Ő szavai
meglágyították. Mialatt Jézus beszélt a templomudvarban, közelebb jöttek
lassan, hátha meghallanak valamit, amit ellene fordíthatnak. De ahogy
hallgatták, elfelejtették, miért küldték őket. Elbűvölten álltak. Krisztus
kinyilatkoztatta magát nekik. Látták, amit a papok és vének nem: az isteni
dicsőséggel elárasztott embert. Visszatértek, s annyira lekötötte őket ez a
gondolat, annyira meghatódtak szavain, hogy a kérdésre: "Miért nem
hoztátok el őt?" (Jn 7: 45), csak ezt tudták válaszolni: "Soha ember
úgy nem szólott, mint ez az ember!" (Jn 7:46).
A papok és vének ugyanígy meggyőződtek, amikor először
jöttek Krisztus színe elé. Szívük mélyen megindult, a gondolat befészkelte
magát a fejükbe: "Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!" (Jn
7:46) Mégis ellenálltak a Szentlélek meggyőzésének. Most feldühödtek, amiért a
törvény szolgáit ennyire befolyásolja a gyűlölt galileai, és felkiáltottak:
"Vajon ti is el vagytok-é hitetve? Vajon a főemberek vagy a farizeusok
közül hitt-é őbenne valaki? De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt,
átkozott!" (Jn 7:47-49)
Akivel az igazság üzenetét közlik, ritkán kérdezi:
"Igaz ez?", inkább ezt: "De ki támogatja?" Tömegek
értékelnek az elfogadók száma szerint, s ma is felteszik a kérdést:
"Elhitték-e tanult emberek vagy vallási vezetők?" Az emberek ma sem
veszik szívesebben az igazi istenességet, mint Krisztus idejében. Éppoly
lázasan keresik a földi jót, elhanyagolják az örök javakat. Nem érv az igazság
ellen, hogy sokan nem akarják elfogadni, vagy hogy a világ nagyjai, esetleg
vallási vezetők nem adnak helyet neki.
A papok és vének újból terveket szőttek Jézus elfogására.
Sürgette őket, hogy ha továbbra is szabadon hagyják, elvonja a népet a
hivatalos vezetőktől. Az egyetlen biztos módszer, ha késedelem nélkül
elhallgattatják Őt. A megbeszélés kellős közepén hirtelen félbeszakította őket
valaki. Nikodémus megkérdezte: "Vajon a mi törvényünk kárhoztatja-é az
embert, ha előbb ki nem hallgatja, és nem tudja, hogy mit cselekszik?" (Jn
7:51). Csend ülte meg a gyűlést. Nikodémus szavai a lelkiismeretüket
érintették. Nem ítélhetnek el egy embert, akit meg sem hallgattak. Nemcsak
ezért némultak el a dölyfös vezetők. Arra néztek, aki szót mert emelni az
igazság érdekében. Meglepte és bosszantotta őket, hogy közülük valakit ennyire
meghatott Jézus jelleme: szót emel a védelmében. Amikor magukhoz tértek
döbbenetükből, metsző gúnnyal kérdezték meg Nikodémust: "Vajon te is
galileus vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt
próféta" (Jn 7:52).
Az ellenvetés eredménye mégis az lett, hogy a tanács
elnapolta az ügyet. A vének nem tudták véghezvinni szándékukat: nem ítélték el
Jézust kihallgatás nélkül. Egy időre vereséget szenvedtek, "mindnyájan
hazamenének. Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére" (Jn 7:53-8:1).
Jézus visszavonult a város zajából és zűrzavarából, a
kíváncsi tömegtől, az alattomos írástudóktól az olajfák csöndjébe, ahol egyedül
lehetett Istennel. Korán reggel azonban visszatért a templomba, a nép köré
gyűlt, Ő leült, és tanította őket.
Hamarosan félbeszakították. Farizeusok és írástudók
csoportja közelített hozzá, magukkal vonszoltak egy halálra rémült nőt, akit
kemény, mohó hangon azzal vádolták, hogy megszegte a hetedik parancsolatot.
Jézus színe elé toloncolták, és képmutató tisztelettel megkérdezték: "A
törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg:
te azért mit mondasz?" (Jn 8:5)
Tettetett megbecsülésük jól álcázott összeesküvést
leplezett Jézus elpusztítására. Megragadták ezt az alkalmat, hogy véghezvigyék
elítélését, mert azt gondolták: bármilyen döntést is hoz, megvan az ok a
vádemelésre. Ha felmenti az asszonyt, akkor Mózes törvényének megvetésével
vádolhatják. Ha halálra méltónak ítéli, bevádolhatják a rómaiaknál, amiért az ő
hatáskörükbe tartozó dolgokba avatkozik be.
Mai Bibliai szakasz: Filippi
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben
a fejezetben Pál megmutatja nekünk azt, hogy az ő szeretete hogyan lehet
teljes, és a mienk is Jézus Krisztus példája által. Pál öröme a gyülekezet
tagjaitól származik, akik céljaikban egyek (2. vers).
Az
alázat azt jelenti, hogy önzetlenek vagyunk, és mások érdekeit a magunkéi fölé
helyezzük. Ez az öröm képlete: tedd Jézust az első helyre, ez után jöjjön
mindenki más, és utoljára te. Ez annyira ellene mond egy olyan világnak, amely
azt mondja, hogy nekem kell az elsőnek lennem. Az emberiség önzéséből azonban
hatalmas szenvedés fakad. Az egyik legjobb példa a vezetés közbeni dühöngés.
Keresztényként
hogyan tapasztalhatjuk meg az örömöt? Az öröm annak a változásnak az eredménye,
hogy önközpontú lényből Krisztus-központúvá válok. Valaki egyszer ezt mondta:
„Az, aki önmagában és önmagáért él, képes arra, hogy tönkretegye azt, akiért
él.” Ezzel ellentétben, a keresztény behívja Jézust az ő életébe, hogy az ő
példaképe legyen.
Arra
hívattunk, hogy úgy szeressünk és olyan alázatosak legyünk, mint Jézus, egy
olyan kultúrában, amely az ént teszi az első helyre. A „selfie-k” –önmagukról
készített képek – majdnem világméretű jelensége jelzi azt, hogy milyen korban
élünk. Közülünk egyeseknek nagyon nehéz mások érdekeit a sajátjuk elé helyezni.
De Jézus pontosan ezt tette, és ez az, amire nekünk is törekednünk kell (5.
vers).
Arra
kell igyekeznünk, hogy Jézus példáját kövessük, és olyan alázatosak legyünk,
mint Ő (5-7. vers). Jézus a mi érdekeinket az Övé fölé helyezte, megüresítette
önmagát, és a legalacsonyabb emberi formát vette fel, amikor rabszolgaként
meghalt a kereszten.
Pál
két példával fejezi be a fejezetet, akik mások érdekeit az övéik elé helyezték:
Timóteus és Epafróditust. Önfeláldozó szolgálatuk egy olyan időben érkezett,
amikor az emberek a maguk hasznát keresték (21. vers), éppen úgy, ahogyan
manapság is. Milyen bátorító az a tudat, hogy örömet tudunk szerezni másoknak
azzal, ha szükségleteiket a mienk elé helyezzük!
Edward
A. Appollis
153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
49-50. fejezeteihez
(július 15-21).
Legtöbben azt reméljük,
hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint
nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy
ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos
ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz,
büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.
Ez nem jelent újat. A
sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően
elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt
ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az
értelem és a remény után.
„Ha valaki szomjúhozik,
jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét
kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket
magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel,
megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor
nem adja meg magát harc nélkül.
Isten ajándéka annyira
lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az
emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra
bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba
kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban
tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna
Jézushoz.
Ugyanez a kísértés
zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek
dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten
adhat.
Válasszuk hát ehelyett
inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az
örökkévaló boldogsághoz!
Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés