Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 49. fejezet 1100. nap
Az ünnepségek kellős közepén, amikor a Vele kapcsolatos
izgalom tetőfokára hágott, a sokaság színe előtt belépett a templomudvarba.
Mivel hiányzott az ünnepről, azt hangoztatták, hogy nem merte kitenni magát a
papok és vének hatalmának. Megjelenése mindenkit meglepett. Minden hang
elcsitult. Mindenki csodálta bátor és méltóságteljes viselkedését hatalmas
ellenségei közepette, akik az életére törtek.
Jézus ott állt a hatalmas tömeg érdeklődésének
központjában, s úgy szólt hozzájuk, ahogy ember még sohasem. Szavaiból kitűnt,
hogy sokkal jobban ismeri Izrael törvényeit, intézményeit, az áldozati
szolgálatot és a próféták tanításait, mint a papok és rabbik. Áttörte a formalizmus
és a hagyomány korlátait. Látszott, hogy a jövendő élet képe kitárul előtte.
Mint aki látja a Láthatatlant, úgy beszélt földi és mennyei dolgokról, biztos
hatalommal, emberiről és isteniről. Szavai a legtisztábbak és legmeggyőzőbbek
voltak, s mint Kapernaumban, az emberek újra megdöbbentek tanításán, "mert
beszéde hatalmas vala" (Lk 4:32). Különféle formában figyelmeztette
hallgatóit a szerencsétlenségre, amely mindenkit sújtani fog, aki
visszautasítja az Általa hozott áldásokat. Minden lehetséges módon
bebizonyította, hogy Istentől jött, minden lehetséges erőfeszítést megtett,
hogy bűnbánatra bírja őket. Saját nemzete nem utasította volna el és nem
gyilkolta volna meg, ha megmenthette volna őket egy ilyen tett bűnétől.
Mindenki álmélkodott, mennyire ismeri a törvényt és a
próféciákat. Szájról szájra járt a kérdés: "Mimódon tudja ez az írásokat,
holott nem tanulta?!" (Jn 7:15) Senkit sem tekintettek képzett vallási
tanítónak, aki nem járta ki a rabbik iskoláját, ezért Jézust és Keresztelő
Jánost is tudatlannak tekintették, hiszen nem részesültek ebben az oktatásban.
Akik hallották őket, csodálkoztak Írás-ismeretükön, amit nem tanultak.
Emberektől valóban nem, de a menny Istene volt tanítójuk, Tőle kapták a
legmagasabb szintű bölcsességet.
Jézus beszéde a templom udvarán lenyűgözte a népet.
Ugyanazok, akik a legerőszakosabbak voltak Vele, most képtelennek érezték
magukat, hogy ártsanak Neki. Egy időre minden egyéb érdekükről megfeledkeztek.
Napról napra tanította a népet, míg elérkezett "az
ünnep utolsó nagy napja" (Jn 7:37). A hosszú ünnepi időszak során e nap
reggelére elfáradtak az emberek. Jézus hirtelen szólásra emelkedett, hangja
végighömpölygött a templom udvarán:
"Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki
hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak
belsejéből" (Jn 7:37-38). A nép állapota igen erőteljessé tette ezt a
felhívást. Állandóan a pompás, ünnepi látvány foglalkoztatta őket, szemüket
elkápráztatták a fények és színek, fülükben zengett a csodálatos zene, de semmi
sem volt a ceremóniák sorában, ami kielégítette volna a lelki szükségleteket,
ami csillapíthatta volna a lélek szomjúságát a maradandó dolgok után. Jézus
hívta őket, jöjjenek és igyanak az élet vizéből, mely örök életre buzgó víznek
kútfeje lesz őbennük.
Azon a reggelen a pap azt a szertartást végezte, mely a
pusztai szikla megütésére emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála
által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az
élet vize. Az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát: üssék meg, hogy
az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet
Fejedelmét akarta megsemmisíteni, de a megütött sziklából élő víz folyt. Amint
Jézus beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan
készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: "Uram, add nékem
azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)
Jézus ismerte a lelki szükségleteket. Pompa, gazdagság,
tisztesség nem elégítheti meg a szívet. "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön
énhozzám" (Jn 7:37). Szívesen fogadja a gazdagot, a szegényt, a magas és
alacsony sorsút. Ígérete szerint könnyít a megterhelt lelken, megvigasztalja a
szomorkodót, reményt önt a csüggedőbe. Jézus hallgatói közül sokan gyászolták szertefoszlott
reményeiket, másokat titkos bánat emésztett, sokan világi dolgokkal, emberi
dicséretekkel akarták kielégíteni szüntelen vágyakozásukat, de amikor mindent
megnyertek, rájöttek, hogy repedezett kutat ástak, nem olthatják belőle
szomjukat. Elégtelenül, szomorúan álltak az örömteli színtér csillogása
közepette. A hirtelen kiáltás: "ha valaki szomjúhozik", kizökkentette
őket szomorú meditálásukból, és amint hallgatták az ezután következő szavakat,
új reménység gyúlt szívükben. A Szentlélek segítségével felismerték Jézus
szavaiban az üdvösség mérhetetlen ajándékát.
Krisztus kiáltó szava ma is hangzik a szomjazó lélekhez, és
még nagyobb erővel hív minket, mint azokat, akik a templomban, az ünnep utolsó
napján hallották. A kút mindenki számára nyitva áll. A menny felajánlja a
fáradt, megterhelt lelkeknek az örök élet üdítő vizét. Jézus még mindig
kiáltja: "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék" (Jn
7:37). "Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét
ingyen" (Jel 22:17). "Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én
adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok
néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:14).
Mai Bibliai szakasz: Efézus
5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ha az
Efézusi levél 5. fejezetét az elején kezded el olvasni, nem fogod megtalálni a
téma teljes erejét, amely aranyfonálként vonul végig. Ezért olvasd el
figyelmesen Ef 4:32-5:2-t. Hívőkként arra hívattunk, hogy magatartásunkkal
bemutassuk másoknak Isten megbocsátását és kegyelmét. Isten a követendő
példaképünk (Mt 5:43-48).
Pál
ellentétbe állítja az isteni szeretet követésének az életformáját a pogány
megközelítéssel. Ahelyett, hogy testvérként értékelnék egymást Isten
családjában, gyakran szexuális élvezeteik eszközeként használják a másikat és
még dicsekszenek is vele (3-4. vers). Arra figyelmeztet, hogy az ilyen
hozzáállásnak nincs helye abban az új világban, amelyet Isten tervez (5-7.
vers).
Ehelyett
a hívőknek el kell fordulniuk sötét múltjuktól és „éljenek úgy, mint a világosság gyermekei” (8-10. vers), követve az
Atya szeretetét. Pál újra felhívja a figyelmet a „sötétség cselekedetei” ellen, amelyeket a „sötétben” követnek el (11-12. vers). Ezzel ellentétben nekünk a
Krisztus világosságában kell élnünk (13-14. vers). Ahelyett, hogy ostoba
részegségben tékozolnánk el az életünket, arra használjuk az alkalmas időt,
hogy hálát mondunk Istennek az irántunk való szeretetéért (15-21. vers)!
Pál
kitágítja az isteni szeretet példájának követését a keresztény férj és feleség
tanácsolásával. Krisztus önfeláldozó szeretete egyháza irányában, a keresztény
férj példája lesz (25-33. vers), miközben az egyház hűsége Krisztus iránt a
keresztény feleség példájává válik (22-24. vers). Ahelyett, hogy az emberi
szexualitás ajándékát romlott és önző módon használnák, a keresztény férj és
feleség annyira arra összpontosítanak, hogy egymást megbecsüljék és értékeljék,
hogy „egy testté” válnak (28-33.
vers).
„Isten szeretett gyermekei vagytok, ezért őt kövessétek” (1. vers, ERV). Isten
kegyelméből arra hívattál ma, hogy éld meg ezt a buzdítást a másokkal való
kapcsolatodban!
John
McVay
153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
49-50. fejezeteihez
(július 15-21).
Legtöbben azt reméljük,
hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint
nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy
ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos
ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz,
büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.
Ez nem jelent újat. A
sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően
elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt
ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az
értelem és a remény után.
„Ha valaki szomjúhozik,
jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét
kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket
magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel,
megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor
nem adja meg magát harc nélkül.
Isten ajándéka annyira
lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az
emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra
bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba
kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban
tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna
Jézushoz.
Ugyanez a kísértés
zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek
dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten
adhat.
Válasszuk hát ehelyett
inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az
örökkévaló boldogsághoz!
Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés