2018. július 17., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 17 - KEDD - Efézus 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 49. fejezet 1100. nap

Az ünnepségek kellős közepén, amikor a Vele kapcsolatos izgalom tetőfokára hágott, a sokaság színe előtt belépett a templomudvarba. Mivel hiányzott az ünnepről, azt hangoztatták, hogy nem merte kitenni magát a papok és vének hatalmának. Megjelenése mindenkit meglepett. Minden hang elcsitult. Mindenki csodálta bátor és méltóságteljes viselkedését hatalmas ellenségei közepette, akik az életére törtek.

Jézus ott állt a hatalmas tömeg érdeklődésének központjában, s úgy szólt hozzájuk, ahogy ember még sohasem. Szavaiból kitűnt, hogy sokkal jobban ismeri Izrael törvényeit, intézményeit, az áldozati szolgálatot és a próféták tanításait, mint a papok és rabbik. Áttörte a formalizmus és a hagyomány korlátait. Látszott, hogy a jövendő élet képe kitárul előtte. Mint aki látja a Láthatatlant, úgy beszélt földi és mennyei dolgokról, biztos hatalommal, emberiről és isteniről. Szavai a legtisztábbak és legmeggyőzőbbek voltak, s mint Kapernaumban, az emberek újra megdöbbentek tanításán, "mert beszéde hatalmas vala" (Lk 4:32). Különféle formában figyelmeztette hallgatóit a szerencsétlenségre, amely mindenkit sújtani fog, aki visszautasítja az Általa hozott áldásokat. Minden lehetséges módon bebizonyította, hogy Istentől jött, minden lehetséges erőfeszítést megtett, hogy bűnbánatra bírja őket. Saját nemzete nem utasította volna el és nem gyilkolta volna meg, ha megmenthette volna őket egy ilyen tett bűnétől.

Mindenki álmélkodott, mennyire ismeri a törvényt és a próféciákat. Szájról szájra járt a kérdés: "Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?!" (Jn 7:15) Senkit sem tekintettek képzett vallási tanítónak, aki nem járta ki a rabbik iskoláját, ezért Jézust és Keresztelő Jánost is tudatlannak tekintették, hiszen nem részesültek ebben az oktatásban. Akik hallották őket, csodálkoztak Írás-ismeretükön, amit nem tanultak. Emberektől valóban nem, de a menny Istene volt tanítójuk, Tőle kapták a legmagasabb szintű bölcsességet.

Jézus beszéde a templom udvarán lenyűgözte a népet. Ugyanazok, akik a legerőszakosabbak voltak Vele, most képtelennek érezték magukat, hogy ártsanak Neki. Egy időre minden egyéb érdekükről megfeledkeztek.

Napról napra tanította a népet, míg elérkezett "az ünnep utolsó nagy napja" (Jn 7:37). A hosszú ünnepi időszak során e nap reggelére elfáradtak az emberek. Jézus hirtelen szólásra emelkedett, hangja végighömpölygött a templom udvarán:

"Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből" (Jn 7:37-38). A nép állapota igen erőteljessé tette ezt a felhívást. Állandóan a pompás, ünnepi látvány foglalkoztatta őket, szemüket elkápráztatták a fények és színek, fülükben zengett a csodálatos zene, de semmi sem volt a ceremóniák sorában, ami kielégítette volna a lelki szükségleteket, ami csillapíthatta volna a lélek szomjúságát a maradandó dolgok után. Jézus hívta őket, jöjjenek és igyanak az élet vizéből, mely örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbennük.
Azon a reggelen a pap azt a szertartást végezte, mely a pusztai szikla megütésére emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az élet vize. Az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát: üssék meg, hogy az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet Fejedelmét akarta megsemmisíteni, de a megütött sziklából élő víz folyt. Amint Jézus beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: "Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)

Jézus ismerte a lelki szükségleteket. Pompa, gazdagság, tisztesség nem elégítheti meg a szívet. "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám" (Jn 7:37). Szívesen fogadja a gazdagot, a szegényt, a magas és alacsony sorsút. Ígérete szerint könnyít a megterhelt lelken, megvigasztalja a szomorkodót, reményt önt a csüggedőbe. Jézus hallgatói közül sokan gyászolták szertefoszlott reményeiket, másokat titkos bánat emésztett, sokan világi dolgokkal, emberi dicséretekkel akarták kielégíteni szüntelen vágyakozásukat, de amikor mindent megnyertek, rájöttek, hogy repedezett kutat ástak, nem olthatják belőle szomjukat. Elégtelenül, szomorúan álltak az örömteli színtér csillogása közepette. A hirtelen kiáltás: "ha valaki szomjúhozik", kizökkentette őket szomorú meditálásukból, és amint hallgatták az ezután következő szavakat, új reménység gyúlt szívükben. A Szentlélek segítségével felismerték Jézus szavaiban az üdvösség mérhetetlen ajándékát.

Krisztus kiáltó szava ma is hangzik a szomjazó lélekhez, és még nagyobb erővel hív minket, mint azokat, akik a templomban, az ünnep utolsó napján hallották. A kút mindenki számára nyitva áll. A menny felajánlja a fáradt, megterhelt lelkeknek az örök élet üdítő vizét. Jézus még mindig kiáltja: "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék" (Jn 7:37). "Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen" (Jel 22:17). "Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:14).

Mai Bibliai szakasz: Efézus 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ha az Efézusi levél 5. fejezetét az elején kezded el olvasni, nem fogod megtalálni a téma teljes erejét, amely aranyfonálként vonul végig. Ezért olvasd el figyelmesen Ef 4:32-5:2-t. Hívőkként arra hívattunk, hogy magatartásunkkal bemutassuk másoknak Isten megbocsátását és kegyelmét. Isten a követendő példaképünk (Mt 5:43-48).  

Pál ellentétbe állítja az isteni szeretet követésének az életformáját a pogány megközelítéssel. Ahelyett, hogy testvérként értékelnék egymást Isten családjában, gyakran szexuális élvezeteik eszközeként használják a másikat és még dicsekszenek is vele (3-4. vers). Arra figyelmeztet, hogy az ilyen hozzáállásnak nincs helye abban az új világban, amelyet Isten tervez (5-7. vers). 

Ehelyett a hívőknek el kell fordulniuk sötét múltjuktól és „éljenek úgy, mint a világosság gyermekei” (8-10. vers), követve az Atya szeretetét. Pál újra felhívja a figyelmet a „sötétség cselekedetei” ellen, amelyeket a „sötétben” követnek el (11-12. vers). Ezzel ellentétben nekünk a Krisztus világosságában kell élnünk (13-14. vers). Ahelyett, hogy ostoba részegségben tékozolnánk el az életünket, arra használjuk az alkalmas időt, hogy hálát mondunk Istennek az irántunk való szeretetéért (15-21. vers)!

Pál kitágítja az isteni szeretet példájának követését a keresztény férj és feleség tanácsolásával. Krisztus önfeláldozó szeretete egyháza irányában, a keresztény férj példája lesz (25-33. vers), miközben az egyház hűsége Krisztus iránt a keresztény feleség példájává válik (22-24. vers). Ahelyett, hogy az emberi szexualitás ajándékát romlott és önző módon használnák, a keresztény férj és feleség annyira arra összpontosítanak, hogy egymást megbecsüljék és értékeljék, hogy „egy testté” válnak (28-33. vers).  

„Isten szeretett gyermekei vagytok, ezért őt kövessétek” (1. vers, ERV). Isten kegyelméből arra hívattál ma, hogy éld meg ezt a buzdítást a másokkal való kapcsolatodban!

John McVay

153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  49-50. fejezeteihez (július 15-21).

Legtöbben azt reméljük, hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz, büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.

Ez nem jelent újat. A sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az értelem és a remény után.

„Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel, megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor nem adja meg magát harc nélkül.

Isten ajándéka annyira lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna Jézushoz.

Ugyanez a kísértés zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten adhat.

Válasszuk hát ehelyett inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az örökkévaló boldogsághoz!

Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba


1 megjegyzés: