Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 47. fejezet 1091. nap
47.
Szolgálat
Az egész éjjel a hegyen telt el, s amint felkelt a nap,
Jézus és tanítványai leereszkedtek a síkságra. A tanítványok megfélemlettek -
gondolataikba merültek és hallgattak. Péternek sem volt semmi mondanivalója.
Örömmel ott maradtak volna azon a szent helyen, melyet a mennyei világosság
érintett, ahol Isten Fia kinyilatkoztatta dicsőségét, de még sokat kellett
munkálkodni a népért, akik már közel s távol keresték Jézust.
A hegy lábánál nagy csoport gyűlt össze. A hátramaradt
tanítványok vezették őket ide, akik tudták, merre vonult el Jézus. Ahogy a
Megváltó közeledett, ezekkel a szavakkal parancsolta meg három társának, hogy
el ne mondjanak semmit abból, amit láttak: "Senkinek se mondjátok el amit
láttatok, míg fel nem támadt az embernek Fia a halálból" (Mt 17:9). A
tanítványoknak a kapott kinyilatkoztatást szívükben kellett megőrizniük, nem
pedig elbeszélniük mindenfelé. Ha a sokaság tudomására hozzák, azzal csak
értetlen csodálkozást vagy nevetést váltanak ki. Még a kilenc apostol sem
értette meg a jelenést, míg Krisztus föl nem támadt a halálból. Milyen nehezen
értette meg ezt még a három kiváltságos tanítvány is, ez abból is látszik, hogy
jóllehet Krisztus elmondta, mi áll előtte, mégis azon tanakodtak egymás között,
mit is jelenthet a halálból való feltámadás. Mégsem kértek magyarázatot
Jézustól. A jövőre vonatkozó szavai szomorúsággal töltötték el őket, s nem
kívántak újabb kinyilatkoztatást arról, amiről szívesebben hitték volna, hogy
sohasem következik be.
Amint az emberek a síkságon észrevették Jézust,
elészaladtak, tisztelettel és örömmel üdvözölték. Az Ő éles szeme ennek
ellenére észrevette, hogy valami baj van. A tanítványok zavartnak látszottak.
Olyasvalami történt az imént, ami keserű csalódást és megaláztatást okozott.
Miközben a hegy lábánál várakoztak, egy apa hozta elébük
fiát, hogy szabadítsák meg a gyötrő néma lélektől. Jézus akkor adott hatalmat a
tizenkettőnek a tisztátalan lelkek kiűzésére, amikor szétküldte őket, hogy
hirdessék az evangéliumot szerte Galileában. Amíg erősen jártak a hitben, a
gonosz lelkek engedtek szavuknak. Most Krisztus nevében megparancsolták a kínzó
léleknek, hogy hagyja el áldozatát, de az csúfot űzött belőlük: újra megmutatta
erejét. A tanítványok nem tudták mire vélni vereségüket, s úgy érezték,
szégyent hoztak magukra és Mesterükre. A sokaságban írástudók is voltak, akik
felhasználták ezt az alkalmat, hogy megalázzák őket.
Körülfogták a tanítványokat, kérdéseket szegeztek nekik, s
megpróbálták bebizonyítani: Mesterükkel együtt csalók. Itt van egy gonosz lélek
- jelentették ki a rabbik diadalmasan - akit sem a tanítványok, sem maga
Krisztus nem győzhetne le. A nép már-már az írástudók oldalára állt, a lenézés
és megvetés érzése átjárta a sokaságot.
Ám hirtelen abbamaradtak a vádaskodások. Jézus közeledett
három tanítványával, s egy gyors érzelmi áthangolódás hatására az emberek
megfordultak Jézus irányába. A mennyei dicsőség megtapasztalásának fénye
meglátszott a Megváltón és társain. Olyan világosság ragyogott arcukon, hogy
szemlélőik félelemmel teltek el. Az írástudók rémülten húzódtak hátra, mialatt
a nép üdvözölte Jézust.
Mai Bibliai szakasz: Galácia
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Épeszű ember soha nem
próbálna meg úgy kezelni egy szívbeteget, hogy egyszerűen elmondja neki, hogy
jobban figyeljen oda a személyes higiéniára. Ez azonban hasonlít arra, amit
gyakran megteszünk a gyülekezetben, amikor a lelki szívbetegségről – a bűnről
van szó. Ezt a problémát kezeli Pál mesterien Gal 2-ben, ahogy folytatja
apostoli elhívásának és evangéliumi üzenetének a védelmezését, amelyet
hirdetett.
Ahogy tegnap láttuk, a
korai egyházban egyesek ragaszkodtak ahhoz, hogy minden pogány férfit körül
kell metélni, ha keresztény szeretne lenni (ApCsel 15:1). Az ő szemszögükből
nem is kértek olyan nagy dolgot az új megtérőktől. Természetesen ez pillanatnyi
kellemetlenséggel járt, de szerintük ez valójában csak egy kis kérés volt. De
épp ez volt a probléma. Azzal, hogy az üdvösség feltételeként megkövetelték a
körülmetélkedést, a bűnkérdést egy kis műtéti beavatkozásra minimalizálták – csak
ennyi az egész!
Pár arra emlékezteti a
galatákat, hogy a mi problémánk sokkal nagyobb beavatkozást igényel. Nem egy
kis metszésre van szükségünk, hanem egy teljesen új azonosságra – egy olyan
valamire, amit mi soha nem tehetünk meg magunkért. És ez az, amit Isten
Krisztusban felajánl nekünk. Pál úgy utal erre a radikális megoldásra, mint a
hit általi megigazulásra – az isteni tettre, amelyben Isten Jézus tökéletes
életét nekünk tulajdonítja (Gal 2:16; Róm 3:21-30). Ha lenne valami, amit meg
tudnánk tenni, amivel meg tudnánk szerezni, vagy hozzá tudnánk járulni
üdvösségünkhöz, akkor, ahogy Pál mondja, Krisztusnak nem kellett volna meghalni
(21. vers).
Bárcsak felismernénk ma
ezt a dicsőséges igazságot arról, hogy Isten mit tett érettünk Krisztusban, és
hirdetnénk az apostollal együtt: „Krisztussal
együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”
(20. vers).
Carl
P. Cosaert
152. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
47-48. fejezeteihez
(július 8-14).
A Jézussal a hegyen
töltött éjszaka után a tanítványok lelkileg feltöltődtek, és készen álltak a
szolgálatra, azonban az elhatározásukból hamarosan vetekedés lett a betöltött
helyért. Micsoda lecke ez számomra! Nemrégiben egy ifjúsági táborba látogattam,
ahol én is feltöltődtem lelkileg és felbátorodtam, hogy keressem az alkalmakat,
amikor megoszthatom Krisztust másokkal. Azonban alig hogy elhagytam a tábort,
az élet szükségletei elkezdték kiszorítani a célomat a helyéből. Elárasztottak
a „sürgős” dolgok, jöttek az emberek, akikre figyelnem kellett, olyanok,
akiknek semmi közük nem volt a küldetésemhez.
Talán téged is
eltérítenek dolgok az isteni elhívástól. Talán az elismerés iránti vágyad az,
ami akadályozza az Istenért végzendő munkádat, ahogyan történt a kiválasztott
tizenkettő esetében is, önző ambíciójuk miatt. Talán a figyelem elkalandozását
a hit hiánya okozza, mint ahogy azoknál a tanítványoknál volt, akik elmaradtak,
és megpróbálták kiűzni a fiúból a démont, sikertelenül. Talán egy visszatérő
bűn az, ami megcsapolja az energiádat, és amitől érdemtelennek érzed magad a
szolgálatra. Bármi is térít el, tudjuk, hogy a gyógymód az Isten szavából való
táplálkozásban rejlik.
A Szentírásban találunk
utasítást arra, hogy Isten munkáját rangsoroljuk előre (Lukács 12:29–31), az
alázat nagyszerű példáit (Filippi 2:3–8; Máté 18:3), lehetőséget a hit
megújítására (Róma 10:17) és erőt arra, hogy ellenálljunk a kísértésnek (Zsolt.
119:11–16). Az imádság, illetve az Isten szava mellett eltöltött idő lehet a mi
napi hegyi tapasztalatunk, amelyből erőt meríthetünk, amelyet megígért az Ő
nevében, hogy segítségével sebeket kötöz be és foglyokat szabadít meg.
Cindy Blades
Barbados, jelenleg
Új-Zélandon él
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés