Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 50. fejezet 1104. nap
Jézus egy pillanatra körbenézett a helyszínen - a
szégyenében remegő áldozaton, a kemény tekintetű, emberi együttérzést nélkülöző
méltóságokon.
Szeplőtlen tisztaságú lelke visszarettent a látottaktól.
Jól tudta, miért hozták eléje ezt az ügyet. Olvasott a szívekben, a jelenlévők
mindegyikének ismerte jellemét és életútját. Az igazságnak ezek az úgynevezett
őrei maguk vitték áldozatukat a bűnbe, hogy tőrbe csalhassák Jézust. Jézus úgy
tett, mintha nem hallotta volna kérdésüket, lehajolt, a földre szegezte
tekintetét, és írni kezdett a porba.
Látván késlekedését és látszólagos közömbösségét, közelebb
húzódtak, hogy felhívják figyelmét az ügyre. Ám amint tekintetük a Jézusét követve
a földre esett, ábrázatuk elváltozott. Ott látták leírva saját életük bűnös
titkait. Az emberek figyeltek, látták az arckifejezések megváltozását és
odatolakodtak, hogy meglessék, mi az, amit oly meghökkenten és szégyenkezve
néznek.
Ezek a rabbik azzal együtt, hogy szavaikkal tisztelték a
törvényt, az asszony bevádolásával megszegték annak előírásait. A férj
kötelessége volt, hogy eljárást indítson felesége ellen, és a bűnös feleket
egyformán kellett büntetni. A vádlók eljárása teljesen jogtalan volt. Jézus
azonban saját térfelükön fogadta őket. A törvény előírta, hogy a megkövezés
végrehajtásakor a tanúknak kell az első követ elvetniük. Jézus most
felemelkedett, szemét az összeesküvő vénekre szegezte, és így szólt: "Aki
közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ" (Jn 8:7). Azután
lehajolt, és tovább írt a földre.
Nem tette félre a mózesi törvényt, és nem sértette meg a
római fennhatóságot sem. A vádolók vereséget szenvedtek. Színlelt szentségük
köpenye lehullt róluk, bűnösen, ítélet alatt álltak a Végtelen Tisztaság előtt.
Reszkettek, hogy életük rejtett bűnei a sokaság elé kerülnek, s egyenként,
lehajtott fővel és lesütött szemmel oldalogtak el, áldozatukat otthagyták az
irgalmas Megváltóval.
Jézus felemelkedett, az asszonyra tekintett, és így szólt:
"Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az
pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el
és többé ne vétkezzél!" (Jn 8:10-11)
Az asszony reszketett a félelemtől Jézus előtt. A szavak:
"aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ" (Jn 8 :7),
halálos ítéletként hangzottak fülében. Nem merte a Megváltóra emelni szemét,
hanem csöndben várta elítélését. Döbbenten nézte, ahogy vádlói szótlanul és
zavartan távoznak, azután a remény szavai hangzanak el: "Én sem
kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!" (Jn 8:11) Szíve felolvadt,
Jézus lábához vetette magát, zokogással fejezte ki hálás szeretetét, keserű
könnyek között vallotta meg bűneit.
Ez számára új élet kezdetét jelentette, a tisztaság és béke
Isten szolgálatának szentelt életét. Ennek az elbukott léleknek a felemelésével
Jézus nagyobb csodát művelt, mint a legsúlyosabb testi betegség
meggyógyításával, mert halálos lelki kórt űzött el. Ez a bűnbánó asszony az
egyik legállhatatosabb követő lett. Önfeláldozó szeretettel és
odaszentelődéssel hálálta meg a megbocsátó kegyelmet.
Jézus jelleme a tökéletes igazság szépségében ragyog fel
ezzel a tettel: megbocsátott ennek a nőnek, és jobb életre bátorította. Nem
enyhíti a bűnt, nem csökkenti a bűnösség érzetét, nem elítélni, hanem
megmenteni akar. A világ csak lenézni és megvetni tudta ezt a tévelygő
asszonyt, Jézus azonban a vigasz és remény szavait szólja. A Bűntelen Lény
szánja a bűnös gyöngeségét, segítő kezét nyújtja neki. Míg a képmutató
farizeusok megbélyegzik, Jézus megparancsolja neki: "Eredj el és többé ne
vétkezzél!" (Jn 8:11)
Nem Krisztus követője, aki lesüti a szemét, elfordul a
tévelygőtől, s hagyja akadálytalanul lezuhanni a lejtőn. Akik elől járnak mások
bevádolásában, buzgón a törvény elé vonják őket, azoknak élete gyakran bűnösebb
a meghurcoltakénál. Az emberek gyűlölik a bűnöst, de szeretik a bűnt. Krisztus
gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Ez a lelkület jellemzi minden követőjét
is. A keresztény szeretet késedelmes a bírálatban, gyorsan észreveszi a
megbánást, kész megbocsátani, bátorítani, a vándort a szentség ösvényére
állítani, és lépteit ott megerősíteni.
Mai Bibliai szakasz: Filippi
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet igazán
megérdemli az „összehasonlítások fejezete” címet. Pál vívmányai, amelyeket
rengeteg zsidó elsődlegesnek tekintett abban az időben, mint a körülmetélés, a
nemzeti büszkeség, lelki vezetői kiváltságok, törvény szerinti igazság,
tökéletesek voltak test szerint (4-6. vers). Azonban amikor Pál ezeket a
dolgokat Krisztus kimagasló értékéhez hasonlítja, az emberi eredmények
értéktelennek bizonyulnak (7. vers). Fontos, hogy lecseréljük a mások által
értékesnek tekintett értékeinket a Krisztus szerinti értékekre, miközben a
saját eredményeinket és veszteségeinket szemétnek ítéljük.
Legtöbben fontosnak
tartjuk a kapcsolatokat – egészséges kapcsolat a családdal és szeretteinkkel,
és erős kapcsolat Istennel. Igenis ezek azok a kapcsolatok, amelyekre halálos
ágyunkon minden ember vágyik.
A 14. versben
megtalálhatjuk az összehasonlítások értékét. Igaz, hogy az összehasonlítás
megöli az elégedettséget, de az is igaz, hogy sohasem tudhatunk meg dolgokat,
ha nem hasonlítgatunk. Pál saját életének arra a jelenetére összpontosít,
amikor Saulból Pállá változott. Ezután felszólítja a gyülekezetet, hogy felejtsék
el a múltat, mivel az rabbá tehet minket. Arra kéri az olvasóit, hogy inkább a
jövőre figyeljenek, mivel ott van minden reményük. Sohasem szabad elfelednünk,
hogy honnan jöttünk, és milyen események formáltak minket, de nem szabad
engednünk, hogy a múltra figyeljünk az állampolgárságunk helyett – mely a
mennybe szól (20. vers). Ez azt is jelenti, hogy Jézus Krisztusban igyekezzünk
elérni a célunkat.
Adja az Úr, hogy
elérjük ezt a célt, bárhol is dolgozunk Istenért ma!
Edward A. Appollis
153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
49-50. fejezeteihez
(július 15-21).
Legtöbben azt reméljük,
hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint
nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy
ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos
ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz,
büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.
Ez nem jelent újat. A
sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően
elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt
ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az
értelem és a remény után.
„Ha valaki szomjúhozik,
jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét
kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket
magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel,
megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor
nem adja meg magát harc nélkül.
Isten ajándéka annyira
lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az
emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra
bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba
kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban
tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna
Jézushoz.
Ugyanez a kísértés
zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek
dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten
adhat.
Válasszuk hát ehelyett
inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az
örökkévaló boldogsághoz!
Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés