Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 49. fejezet 1098. nap
49.
A sátoros ünnepen
A zsidóknak évente háromszor Jeruzsálemben kellett
összegyűlniük, vallási célzattal. Izrael felhőoszlopba öltözött láthatatlan
Vezetője adott utasításokat az ilyen gyűlésekre vonatkozóan. Fogságuk alatt a
zsidók nem tarthatták meg ezeket, de amikor a nép visszatért otthonába, újra
elkezdődött az emlékünnepek megtartása. Isten terve az volt, hogy ezek az
évfordulók idézzék Őt a nép emlékezetébe. Kevés kivétellel azonban a nemzet
papjai és vezetői szem elől tévesztették ezt a célt. Aki ezeket a nemzeti
ünnepeket elrendelte, és ismerte jelentőségüket, most látta elferdítésüket.
A sátoros ünnep az év záró összejövetele volt. Isten terve
szerint ekkor a népnek az Ő jóságára, kegyelmére kellett gondolnia. Az egész
ország az oltalma alatt állt, áldásaiban részesült. Gondviselése őrködött
felettük éjjel-nappal. A nap és az eső megérlelte a föld gyümölcseit.
Palesztina völgyeiben, síkságain learatták a termést. Az olajbogyót leszedték,
a drága olajat edényekben tárolták. A pálmafák is átadták termésüket. A szőlő
vörös gerezdjeit kipréselték a borsajtóban.
Az ünnep hét napon át tartott, Palesztina és más országok
lakói is elhagyták otthonukat, és Jeruzsálembe jöttek, hogy részt vegyenek
rajta. Közelről, távolról özönlött a nép, hozták az öröm jeleit. Öreg és
fiatal, gazdag és szegény egyaránt elhozta a hálaadás ajándékát Neki, aki
jóságával koronázta meg az esztendőt, s akinek nyomdokán kövérség fakadt.
Mindent elhoztak az erdőből, ami csak kedves volt a szemnek, és kifejezhette az
általános örömet, s a város gyönyörű ligetnek tűnt.
Ez az ünnep nemcsak aratási hálaadás volt, hanem
emlékeztetett Isten oltalmazó gondoskodására a pusztában Izrael iránt. Sátoros
életük emlékére az ünnep alatt az izraeliták zöld gallyakból formált sátrakban,
hajlékokban laktak. Ezeket az utcákon, a templomudvarban vagy háztetőkön
állították föl. Jeruzsálem körül a hegyeken, völgyekben is számtalan ilyen
lombos hajlék volt, melyeket élettel töltöttek be az emberek.
A hívek szent énekekkel, hálaadásokkal ünnepelték meg ezt
az alkalmat. Kevéssel az ünnep előtt volt a nagy engesztelési nap, amikor a nép
megvallotta bűneit, és békességet szerzett a mennyel. Így készítettek utat az
ünnep örömének. "Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az Ő
kegyelme" (Zsolt 106:1) - hangzott diadalmasan, miközben sokféle zeneszó
hozsánnakiáltásokkal együtt kísérte a közös éneklést. Az általános öröm
központja a templom volt. Itt zajlottak a pompás áldozati szertartások. A szent
épület fehér márvány lépcsőinek mindkét oldalán sorakozott fel a léviták kara,
ők énekükkel szolgáltak. A hívek hada pálma és mirtuszágakat lengetve vette át
a dallamot, s visszhangozta a kórust. Mind távolabbi és távolabbi hangok
kapcsolódtak be, míg a környező hegyek is zengték a dicséretet.
Éjjel a templom és udvara fényben ragyogott. A zene, a
lengő pálmaágak, a boldog hozsannák, a nép nagy felvonulása, fölöttük a függő
lámpákból sugárzó fény, a papok öltözete és a szertartások magasztossága olyan
képet alakítottak ki, amely nagy hatással volt a szemlélőre. Az ünnep legmeghatóbb
szertartása - ami a legnagyobb örvendezést váltotta ki - a visszaemlékezés volt
a pusztai vándorlás egyik eseményére.
Hajnalhasadáskor felharsant a papok ezüst kürtjének hosszú,
átható hangja. A válaszoló kürtök, s a lombsátrakban lakozó emberek
üdvrivalgása visszhangzott hegyen-völgyön - köszöntötték az ünnepnapot. Azután
a pap merített egy korsó vizet a Kidron patakjának folyóvizéből, magasra
emelte, s a kürtök zengésének közepette felvitte a templom széles lépcsőin,
lassú, kimért léptekkel követte a zene ritmusát, s közben énekelt: "Ott
álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem!" (Zsolt 122:2).
A korsót a papok udvarának közepén levő oltárhoz vitte. Két
ezüst medence volt itt, mindegyiknél egy pap állt. Az egyikbe beleöntötte a
korsó vizet, a másikba a korsó bort. Mindkét medence tartalma egy csövön át a
Kidronba, onnan a Holt-tengerbe jutott. A szentelt víz bemutatása jelképezte a
kútfőt, mely Isten parancsára fakadt a sziklából, hogy oltsa Izrael
gyermekeinek szomját. Ekkor felcsendült az ünnepi ének: "Erősségem és
énekem az Úr, az Úr, [...] s örömmel merítetek vizet a szabadító
kútfejéből" (Ésa 12:2-3).
Mai Bibliai szakasz: Efézus
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Mindig bátorítóan hat
rám, ha a gyülekezeti tagok pozitív dolgokat mondanak az egyházról. Ugyanakkor
közülünk a leglelkesebb is csak árnyéka lehet Pál Efézus 3-ban leírt kiemelkedő
bizonyságtevésének az egyházról.
Pál kezdésként az
efézusi hívekért mondott imáiról ír (1. vers, vö. 1:15-23), de mielőtt ezt
befejezné (14-21. vers) kitérőt tesz, hogy Isten csodájáról tudósítson, amivel
létrehozta az egyházat (2-13. vers). Útközben fontos dolgokat érthetünk meg
Isten tervéből, és misztériumából.
Istennél öröktől fogva
megvolt az egyház terve és titka (3-5,9,11 v.)
Jézus élete és halála
által ez a sokáig rejtett terv végbe ment (11. v. vö. 2:11-22)
Kijelentés által Pál
megérthette az egyház misztériumát és a lenyűgöző tényt, hogy a pogányok az egyház
teljes értékű tagjai lehetnek (3-6.v.).
Pál mint prédikátor
hirdeti a pogányoknak „Isten mérhetetlen
gazdagságát” (8-9. vers).
A Krisztusnak megnyert
lelkekkel az egyház, zsidó és pogány tagjaival együtt, „Isten sokféle bölcsességét” jelenti ki a „mennyei fejedelemségek és hatalmasságok” számára (10. vers) eléjük
tárva a rájuk váró ítéletet (vö. 6:10-20). A Krisztusban való egység terve
(1:10) teljesedőben van, és az idejük rövid.
Ez a megértés az
egyházról Pált buzgó imára készteti a régi hívők iránt. Miért ne
vonatkoztathatnád a 14-21. versekben leírt szívbéli imáját magadra? Azért is
imádkozott, hogy Te „teljességre juthass,
az Isten mindent átfogó teljességéig” (19. vers), és részese lehess az
egységes egyház csodálatos, kibontakozó misztériumának.
John McVay
153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
49-50. fejezeteihez
(július 15-21).
Legtöbben azt reméljük,
hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint nap
mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy ezek
beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos
ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz,
büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.
Ez nem jelent újat. A
sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően
elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt
ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az
értelem és a remény után.
„Ha valaki szomjúhozik,
jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét
kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket
magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel,
megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor
nem adja meg magát harc nélkül.
Isten ajándéka annyira
lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az emberek
szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra bátorítsa az
embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba kapaszkodjanak, és ne
keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban tanulmányozták volna a
Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna Jézushoz.
Ugyanez a kísértés
zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek
dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten
adhat.
Válasszuk hát ehelyett
inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az
örökkévaló boldogsághoz!
Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés