Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 52. fejezet 1113. nap
Amint a pásztor vezeti nyáját sziklás dombokon, rengetegen
át, vad szakadék mentén a folyóparti dús legelőkre, amint figyeli őket a
hegyekben magányos éjszakákon, védi a tolvajoktól, szelíden gondoskodik a
gyöngékről, betegekről, élete egybefonódik az övékkel. Erős, de gyöngéd
vonzalom fűzi össze gondoskodásának alanyaival. Bármily nagy is legyen a nyáj,
a pásztor minden juhot ismer. Mindegyiknek neve van, melyre válaszol, ha a
pásztor hívja.
Ahogyan a földi pásztor ismeri juhait, úgy ismeri az isteni
Pásztor is a világban szétszóródott nyáját. "Ti az én [...] juhaim,
legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr
Isten" (Ez 34:31). Jézus így szól: "Neveden hívtalak téged enyém
vagy!" (Ésa 43:1) "Az én markaimba metszettelek fel téged" (Ésa
49:16).
Jézus egyénenként ismer minket, és megindul gyöngeségeink
láttán. Ismeri a házat, melyben lakunk, s mindegyik lakó nevét is. Időnként
utasítást ad szolgáinak, menjenek el egy bizonyos városba, egy bizonyos utcába,
egy házba, és keressék meg egyik juhát.
Minden lelket oly tökéletesen ismer Jézus, mintha ő lenne
az egyetlen, akiért a Megváltó meghalt. Mindenkinek a bánata fáj szívének. A
segélykiáltás fülébe hatol. Azért jött, hogy minden embert magához vonzzon.
Megparancsolja: "Kövess engem" (Jn 1:44), s Lelke indítja és vonzza a
szívet, hogy Hozzá jöjjön. Sokan visszautasítják a vonzást. Jézus tudja, kik
ezek. Azt is tudja, kik hallják boldogan hívását, s készek alávetni magukat
pásztori gondoskodásának. Ezt mondja: "Az én juhaim hallják az én szómat,
és én ismerem őket, és követnek engem" (Jn 10:27). Mindenkivel úgy
törődik, mintha nem is volna más a föld színén.
"A maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket.
[...] És a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját" (Jn 10: 3-4). A
keleti pásztor nem hajtja juhait. Nem erőszakos, nem félemlít meg, hanem elől
jár, úgy hívja őket. Ismerik hangját, engednek hívásának. Így tesz a
Megváltó-Pásztor is juhaival. Az Írás így szól: " Vezetted mint nyájat, a
te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével" (Zsolt 77:21). Jézus kijelenti a
próféta által "Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért
terjesztettem reád az én irgalmasságomat" (Jer 31:3). Senkit sem kényszerít,
hogy kövesse. "Emberi kötelékekkel vontam őket, - mondja - szeretetnek
köteleivel" (Hós 11: 4).
Nem a büntetéstől való félelem, sem nem az örökkévaló
jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait, hogy kövessék Őt. Szemlélik a
Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul földi vándorútjában a
bethlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő látványa vonzza,
meglágyítja és engedelmességre bírja a lelkeket. Szeretet ébred a szemlélők
szívében. Hallják hangját és követik Őt.
Ahogyan a pásztor nyája előtt jár, s elsőnek találkozik az
út veszélyeivel, úgy tesz Jézus is népével. "Mikor kiereszti az ő juhait,
előttük megy" (Jn 10:4). A mennybe vezető utat megszentelik a Megváltó
lábnyomai. Lehet az ösvény meredek és rögös - Jézus végigment rajta. Lábai
taposták a kegyetlen töviseket, s tették az ösvényt könnyebbé számunkra. Minden
terhet, amit el kell viselnünk, Ő maga is hordozott.
Bár felemelkedett Isten színe elé, s osztozik a
világegyetem trónján, Jézus mit sem veszített irgalmas természetéből. Ugyanaz a
kedves, együttérző szív ma is nyitva áll az emberiség minden keserve számára.
Kinyújtja átszegezett kezét, hogy még bővebb áldást osszon a világban népének.
"És soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én
kezemből" (Jn 10:28). Aki átadta magát Krisztusnak, az többet ér szemében,
mint az egész világ. A Megváltó egy emberért is vállalta volna a Kálvária
haláltusáját, hogy megmentse országa számára. Sohasem mond le egyről sem,
akiért meghalt. Hacsak követői nem döntenek úgy, hogy elhagyják, szorosan
tartja őket.
Minden próbánkban olyan segítőnk van, Aki sohasem bukik el.
Sohasem hagy minket egyedül harcolni a kísértéssel, küzdeni a gonosszal, hogy
végül a terhek és a bánat összetörjenek. Bár most elrejtőzött a halandó szemek
elől, hit-fülünkkel hallhatjuk hangját: Ne félj, veled vagyok! "Én vagyok
az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké" (Jel 1:18).
Elviseltem bánatotokat, megtapasztaltam küzdelmeiteket, szembenéztem
kísértéseitekkel. Ismerem könnyeiteket: én is sírtam. Ismerem a fájdalmat, mely
túlságosan mély, semhogy emberi fül számára kibeszélhető lenne. Ne gondold,
hogy elhagyatott, elfeledett vagy. Ha bánatodra egyetlen húr sem rezdül
egyetlen emberi szívben sem, nézz rám, és élsz. "A hegyek eltávoznak, és a
halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik és békességem
szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad" (Ésa 54:10).
Bármennyire is szereti egy pásztor a juhait, fiait és
leányait még jobban szereti. Jézus nemcsak a mi pásztorunk. Ő a mi örökkévaló
Atyánk is. Ezt mondja: "Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az
enyéim. Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát" (Jn
10:14-15). Micsoda kijelentés! Az egyszülött Fiú, - aki az Atya keblén van,
akit az Atya így nevez: "a férfiú, [...] aki nékem társam" (Zak 13:7)
- és az örök Isten közti kapcsolat szemlélteti a közösséget Krisztus és földi
gyermekei között!
Mivel Atyjának ajándékai vagyunk, munkájának jutalma, Jézus
szeret minket. Gyermekeiként szeret. Szeret téged is! Maga a menny sem nyújthat
sem jobbat, sem nagyobbat. Bízzál tehát!
Jézus azokra a lelkekre is gondolt szerte a világon, akiket
a hamis pásztorok félrevezettek. Azokat, akik szétszóródtak a farkasok között,
össze akarta őket gyűjteni, mint az Ő legelőjének juhait, s így szólt:
"más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is
elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy
pásztor" (Jn 10:16).
"Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én
életemet, hogy újra felvegyem azt" (Jn 10:17). Azaz: az én Atyám úgy
szeretett titeket, hogy még jobban szeret engem, mert életemet adtam
megváltásotokért. Helyettesetek, kezesetek lettem, letettem életemet, hogy
felvegyem a ti tartozásotokat, törvényszegéseiteket, s ezzel drágább lettem
Atyám szemében.
"Én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van
hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét. felvenni azt" (Jn 10:17-18).
Krisztus az emberi család tagjaként halandó volt, de Istenként az élet
kútfejeként buzgott a világ számára. Ellenállhatott volna a halál közeledtének,
visszautasíthatta volna, hogy uralma alá kerüljön, ezzel szemben Ő önként
letette életét, hogy világosságra hozza az életet és a halhatatlanságot.
Hordozta a világ bűneit, elszenvedte átkát, feláldozta életét, hogy az ember ne
haljon meg örökre. "Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat
hordozá. [...] Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott vétkeinkért, békességünknek
büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok
eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét őreá
veté" (Ésa 53:4-6).
Mai Bibliai szakasz: 1
Thesszalónika 4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 4. és 5. fejezetekben
Pál a múltról áttér a jövőre. Voltak olyan dolgok, amelyek hiányosak voltak a
thesszalonikai gyülekezeti tagok életében (3:10). Pál segít ezeket a
hiányosságokat orvosolni. A levél elkezdi ezt a folyamatot, de a megvalósulás
nem lehet teljes egészen addig, míg Pál és a thesszalonikaiak nem lesznek újra
együtt.
Isten örül annak,
amikor a mi jellemünk és viselkedésünk összhangban van az Ő jellemével és
magatartásával (4:1-2). Amikor kedvesek és szívélyesek vagyunk, akkor Isten
kedves és szívélyes jellemét tükrözzük. Amikor megtartoztatjuk magunkat a
szexuális erkölcstelenségtől, tiszteletben tartjuk azt az értéket, amit Isten
tulajdonít a másik embernek (4:3-8).
Hogyan élhetnénk
„csendes életet” egy mai nagyvárosban (4:9-12), ahol a pénzhajhászás, a dolgok
hajhászása és a földi kapcsolatok hajhászása tűnik a legfontosabb dolognak?
Ezek azonban nem tudnak megelégíteni hosszú távon. Csak az örök érvényű dolgok
biztosítanak békességet az élet zűrzavarában.
A 13-18. versekben Pál
rátér a végidei eseményekre, nem azért, hogy minden részletet tisztázzon, hogy
mi fog történni a vég előtt, hanem azért, hogy élet egy valós kérdésével, a
reménytelen gyásszal foglalkozzon. A szakasz kulcsszava minden bizonnyal az
„együtt” kifejezés. Az élők és a meghaltak együtt vitetnek fel, hogy
mindannyian együtt legyenek az Úrral. Ez előtt egyik csoport sem volt ebben az
értelemben az Úrral. A reménytelen gyászra való válasz az egész örökkévalóságon
át tartó folyamatos közösség reménye.
Jon Paulien
155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
52-53. fejezeteihez
(július 29 – augusztus 4).
Pár évvel ezelőtt egy
hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy
kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a
furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy
folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér
szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!”
Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták
szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom
irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna
állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy
több gyerek válaszolt volna a hívásomra.
Miben volt más ez a
három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a
kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban
felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel
tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.
„Nem a büntetéstől való
félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait
arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely
megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig,
s az Ő látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket.
Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése