Higgyetek az Ő prófétáinak - július 10 - KEDD - Galácia 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 47. fejezet 1093. nap

A kiváltságos tanítványok rövid időn belül látták a két végletet: dicsőséget és megaláztatást. Látták az embert átváltozni Isten képmására, és lealacsonyodni Sátán hasonlatosságára. Látták Jézust leszállni a hegyről, ahol az égi küldöttekkel beszélt, ahol a sugárzó dicsőségből jövő hang Isten Fiának jelentette ki, hogy a legkétségbeejtőbb és legfelháborítóbb kép táruljon elé: az eszelős fiú eltorzult ábrázattal, kínok görcsétől csikorgó fogakkal - emberi erő nem tudott rajta segíteni. A hatalmas Üdvözítő, aki néhány órával ezelőtt megdicsőülten állt álmélkodó tanítványai előtt, lehajol, hogy felemelje Sátán áldozatát a földről, ahol az fetrengett, és testi, szellemi egészségben adja vissza atyjának, otthonának.

A megváltás példaképe volt ez: Isten Egyetlene leereszkedett az Atya dicsőségéből, hogy megmentse az elveszettet. Ez megmutatta a tanítványok küldetését is. Krisztus szolgáinak életüket nemcsak a hegyen, Jézussal kell eltölteniük, a lelki megvilágosodás óráiban. Munka vár rájuk lent a síkon. Sátán rabságába vetett lelkek várják a hit és az imádság szavait, melyek megszabadítják őket.

A kilenc tanítvány még mindig a kudarc keserű tényén töprengett, s amikor Jézus ismét egyedül maradt velük, megkérdezték: "Mi miért nem űzhettük ki azt?" (Mk 9:28) Jézus így felelt: "A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek. Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által" (Mt 17:24-21). Hitetlenségük, mely kizárta őket a Krisztussal való mélyebb közösségből, valamint felületességűk, mellyel a rájuk bízott szent munkát tekintették, okozta vereségüket a sötétség erőivel vívott küzdelemben.

Krisztusnak a saját halálára mutató szavai szomorúságot, kételyt ébresztettek. A Jézust a hegyre kísérő három tanítvány kiválasztása felkeltette a többi kilenc irigységét. Ahelyett, hogy imádkozással, a Krisztus szavain való elmélkedéssel erősítették volna hitüket, inkább csüggedésükkel, személyes sérelmeikkel foglalkoztak. A sötétségnek ebben az állapotában vállalták a küzdelmet Sátánnal.

Ahhoz, hogy sikerrel vegyenek föl egy ilyen harcot, más lelkülettel kellett munkához látniuk. Hitüket meg kellett erősíteniük hő imával, böjttel, szívbéli megalázkodással. Meg kellett üresíteniük önmagukat énjüktől, be kellett telniük Isten Lelkével és erejével. Komolyság, hit általi könyörgés Istenhez: kizárólag ez biztosíthatja a Szentlélek segítségét a fejedelemségek és hatalmasságok, e világ sötétségének bírói és a világban lakozó gonosz lelkek elleni harchoz. Hit által teljes függőségbe kerülünk Istentől, fenntartás nélkül odaszentelődünk munkájára.

"Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, - mondta Jézus - azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne" (Mt 17:20). Bár a mustármag oly kicsiny, mégis ugyanazt az életerőt tartalmazza, amely a leghatalmasabb fa növekedését is biztosítja. Ha a mustármagot elvetik a földbe, a parányi csíra minden elemet magába szív, melyet Isten táplálására adott, s rohamos fejlődésnek indul. Ha ehhez hasonló hited van, megragadod Isten Igéjét, és minden Tőle rendelt segédeszközt. Így hited megerősödik, s a menny erejét hozza segítségedre. A Sátán által felhalmozott akadályok - legyenek bár látszólag oly áthatolhatatlanok, mint az örök hegyek - eltűnnek a hit parancsára. "Semmi sem volna lehetetlen néktek" (Mt 17:20).

Mai Bibliai szakasz: Galácia 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galat%C3%A1khoz+4&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galata+4&version=NT-HU

Biztos vagyok benne, hogy mindenki ismeri a régi mondást „Segíts magadon és Isten is megsegít.” Amennyire ismert ez a mondás, annyira nem igaz, mikor a megváltás szemszögéből nézzük. Mint a galáciaiak, mi is gyakran megfeledkezünk erről a tényről a mindennapi teendőink között. Megtanultuk, hogy csak magunkra hagyatkozhatunk ezen a földön, ha valamit el szeretnénk érni, és ezt átvisszük a lelki életünkbe is. Pál utolsó kísérletként megemlíti a Szentírásból a galáciaiaknak, hogy milyen ostobaság ez a gondolkodás, és Ábrahámra emlékezteti őket, aki egykor bizony kételkedett Isten ígéretében.

Miután már tíz éve vártak a megígért gyermekre, Ábrám és Szárai végül úgy gondolták, Isten csak arra vár, hogy ők tegyenek valamit. Mivel az ősi szokások szerint a rabszolganők helyettes szülőként szolgálhattak terméketlen feleség esetén, Ábrám és Szárai úgy döntöttek, hogy az egyiptomi szolgálójukon, Hágáron keresztül szülessen gyermekük (1Móz 16:1-6). Azonban a tervük már a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve. Ahelyett, hogy áldás lett volna, a tervük csak zűrzavart és fájdalmat okozott – és mikor a gyermek megszületett, az egyetlen „csodálatos” elem a Izmáel világra jöttében az volt, hogy Sára hajlandó volt megosztani férjét egy másik nővel! Mindez nagyjából 15 évvel azután volt, hogy Ábrahám végre felismerte: Isten ígérete a megváltásról olyan dolog, amit csak Isten tud véghezvinni –  éppen mint Izsák születése a meddő Sárától.

Visszanézve könnyű elítélni Ábrahámot és Sárát, hogy milyen rövidlátóak voltak, mikor segíteni akartak Istennek ígéretének megvalósításában. Azonban mi magunk hányszor cselekszünk hasonlóképpen? Ahelyett, hogy várnánk az Úrra, hogy megtegye, amit megígért – a mi, családunk, barátaink, vagy akár a világ életében – mi mégis türelmetlenek leszünk és magunk akarjuk véghezvinni, miközben csak romokat hagyunk magunk után. Ábrahám tapasztalatából tanulva próbáljunk meg kevésbé bízni magunkban, és sokkal mélyebben Isten ígéreteiben!

  
Carl P. Cosaert

152. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  47-48. fejezeteihez (július 8-14).

A Jézussal a hegyen töltött éjszaka után a tanítványok lelkileg feltöltődtek, és készen álltak a szolgálatra, azonban az elhatározásukból hamarosan vetekedés lett a betöltött helyért. Micsoda lecke ez számomra! Nemrégiben egy ifjúsági táborba látogattam, ahol én is feltöltődtem lelkileg és felbátorodtam, hogy keressem az alkalmakat, amikor megoszthatom Krisztust másokkal. Azonban alig hogy elhagytam a tábort, az élet szükségletei elkezdték kiszorítani a célomat a helyéből. Elárasztottak a „sürgős” dolgok, jöttek az emberek, akikre figyelnem kellett, olyanok, akiknek semmi közük nem volt a küldetésemhez.

Talán téged is eltérítenek dolgok az isteni elhívástól. Talán az elismerés iránti vágyad az, ami akadályozza az Istenért végzendő munkádat, ahogyan történt a kiválasztott tizenkettő esetében is, önző ambíciójuk miatt. Talán a figyelem elkalandozását a hit hiánya okozza, mint ahogy azoknál a tanítványoknál volt, akik elmaradtak, és megpróbálták kiűzni a fiúból a démont, sikertelenül. Talán egy visszatérő bűn az, ami megcsapolja az energiádat, és amitől érdemtelennek érzed magad a szolgálatra. Bármi is térít el, tudjuk, hogy a gyógymód az Isten szavából való táplálkozásban rejlik.

A Szentírásban találunk utasítást arra, hogy Isten munkáját rangsoroljuk előre (Lukács 12:29–31), az alázat nagyszerű példáit (Filippi 2:3–8; Máté 18:3), lehetőséget a hit megújítására (Róma 10:17) és erőt arra, hogy ellenálljunk a kísértésnek (Zsolt. 119:11–16). Az imádság, illetve az Isten szava mellett eltöltött idő lehet a mi napi hegyi tapasztalatunk, amelyből erőt meríthetünk, amelyet megígért az Ő nevében, hogy segítségével sebeket kötöz be és foglyokat szabadít meg.

Cindy Blades

Barbados, jelenleg Új-Zélandon él

Fordította Gősi Csaba