Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 49. fejezet 1099. nap
József fiai készülődtek a sátoros ünnepre, s észrevették:
Krisztus semmi jelét nem adja, hogy részt szándékozna venni rajta. Nyugtalanul
figyelték Őt. A bethesdai gyógyítás óta nem vett részt nemzeti ünnepeken.
Elkerülte a fölösleges összeütközést a jeruzsálemi vezetőkkel, munkálkodását
Galileára korlátozta. Látszólag nem vett tudomást a nagy vallási
összejövetelekről, a papok és írástudók ellenségesek voltak Vele szemben - mindez
megzavarta körülötte az embereket, még tanítványait és rokonait is.
Tanításaiban hangsúlyozta az Isten törvénye iránti engedelmesség áldásait, s
most Ő maga közömbösnek tűnt az isteni elrendelésű szolgálat iránt. Elvegyült
vámszedőkkel és más, rosszhírű egyénekkel, semmibe vette a rabbik előírásait,
szabadon kezelte a szombatra vonatkozó hagyományos követelményeket - mindez
szembeállította az egyházi hatóságokkal, és számos kérdést vetett föl.
Testvérei helytelenítették, hogy elzárkózik a nemzet nagy és tanult embereitől.
Úgy érezték, ezeknek a férfiaknak igazuk van, s Jézus hibázik, ha
szembehelyezkedik velük. Másfelől látták szeplőtlen életét, s bár nem
csatlakoztak tanítványaihoz, mélyen érintette őket munkája. Galileai
népszerűsége hízelgett becsvágyuknak, még mindig remélték, hogy bebizonyítja
hatalmát, s a farizeusok belátják: Ő az, akinek mondja magát. És mi van, ha Ő a
Messiás, Izrael Fejedelme! Büszke elégedettséggel dédelgették ezt a gondolatot.
Annyira izgalomban voltak, hogy sürgették Krisztust, menjen
Jeruzsálembe. "Menj el innen, - javasolták - és térj Júdeába, hogy a te
tanítványaid is lássák a te dolgaidat, amelyeket cselekszel. Mert senki sem
cselekszik titkon semmit, aki maga ismeretessé akar lenni. Ha ilyeneket
cselekszel, mutasd meg magadat a világnak" (Jn 7: 3-4). A "ha"
kételyt és hitetlenséget fejezett ki. Gyávának, gyengének mondták. Ha tudja,
hogy Ő a Messiás, miért ez a furcsa tartózkodás és tétlenség? Ha valóban
rendelkezik ilyen erővel, miért nem megy bátran Jeruzsálembe, hogy alátámassza
igényét? Miért nem viszi véghez Jeruzsálemben azokat a csodákat, melyek
Galileában hírlenek felőle? Ne rejtőzz el félreeső tartományokban, mondták,
hogy csodás tetteidet tudatlan parasztokra, halászokra pazarold! Mutasd meg
magad a fővárosban, nyerd meg a papok és vezetők támogatását, egyesítsd a
nemzetet, alapítsd meg az új országot!
Jézus testvéreit azok az önző indítékok vezérelték, melyek
gyakran húzódnak meg a törtetők szívében. Ez volt az uralkodó szellem a
világban. Megbotránkoztak, mert Krisztus ahelyett, hogy időleges trónra vágyna,
az élet kenyerének jelentette ki magát. Nagyon letörtek, amikor oly sok
tanítványa elhagyta. Maguk is elfordultak Tőle, hogy meneküljenek a kereszttől.
Be kellett azonban látniuk: munkája nyilvánvalóvá tette, hogy Ő Isten Küldötte.
"Monda azért nékik Jézus: Az én időm még nincs itt; a
ti időtök pedig mindig készen van. Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem
gyűlöl; mert én bizonyságot teszek felőle, hogy az ő cselekedetei gonoszak. Ti
menjetek fel erre az ünnepre: én még nem megyek fel erre az ünnepre; mert az én
időm még nem tölt be. Ezeket mondván pedig nékik, marada Galileában" (Jn
7: 6-9). Testvérei parancsoló hangon beszéltek Vele, megszabták az utat, melyen
haladnia kell. Jézus visszafordította rájuk a megrovást: nem önmegtagadó
tanítványai közé sorolta őket, hanem a világhoz. "Titeket nem gyűlölhet a
világ, - mondotta - de engem gyűlöl; mert én bizonyságot teszek felőle, hogy az
ő cselekedetei gonoszak" (Jn 7:7). A világ nem gyűlöli azt, aki hozzá
hasonló lelkületű, hanem sajátjaként szereti.
Krisztus számára a világ nem a kényelem vagy a ragyogó
pályafutás helye volt. Nem kereste az alkalmat, hogy mikor kaparinthatja meg
hatalmát, dicsőségét. Ez nem lett volna kitüntetés számára. A világ az a hely
volt, ahová Atyja küldte, Ő annak életéért adatott, hogy véghezvigye a
megváltás nagy tervét. Elvégezte munkáját az elveszett fajért. Nem volt szabad
veszélybe rohannia, vakmerőnek lennie, siettetnie a válságot. Munkásságában
minden eseménynek megjelölt órája volt. Türelmesen kellett várnia. Tudta, hogy
a világ gyűlöletét veszi magára, tudta, hogy munkája végén a halál várja,
azonban mindennek idő előtt kitenni magát - ez nem egyezett Atyja akaratával.
Krisztus csodáinak híre mindenhová elterjedt Jeruzsálemből,
ahová csak a zsidók szétszóródtak, s bár több hónapon át hiányzott az
ünnepekről, az érdeklődés nem terelődött el Róla. A világ minden részéről sokan
jöttek el a sátoros ünnepre abban a reményben, hogy találkoznak Vele. Az ünnep
kezdetén sokan keresték. A farizeusok és vének figyelték, jön-e, mert remélték,
itt az alkalom, hogy elítéljék. Zavartan kérdezgették: "Hol van Ő?"
(Jn 7:12) - de senki sem tudta. Mindenkinek körülötte forogtak a gondolatai. Az
írástudóktól és papoktól való félelmében senki sem merte Messiásnak elismerni
Őt, de mindenütt csendes, komoly beszélgetés folyt Róla. Sokan védték, mint
Isten küldöttét, mások azonban a nép megcsalójának bélyegezték.
Eközben Jézus csendben megérkezett Jeruzsálembe. Járatlan
utat választott, hogy elkerülje a minden irányból Jeruzsálembe igyekvő
utazókat. Ha csatlakozott volna valamelyik, az ünnepre feljövő karavánhoz,
akkor a városba érve ráterelődött volna az általános figyelem, a nép hangos
rokonszenvezése újból ellene fordítja a hatóságokat. Ennek elkerülésére döntött
úgy, hogy egyedül utazik.
Mai Bibliai szakasz: Efézus
4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az Efézusi levél 4. fejezete az egymás iránti szeretetre és különösen
gondos törődésre való buzdítással kezdődik és fejeződik be (1-2, 32. vers). E
két, egymás szeretetére felszólító tanács között Pál apostol kihangsúlyozza,
mennyire nagy becsben kell tartanunk, és erősítenünk az egyházon belüli
egységet. Az „egyek” felsorolásával kezdi: „Egy
a test és egy a Lélek”, „Egy az Úr (Jézus Krisztus), egy a hit, egy a
keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja” (4-6. vers). Összekötnek minket ezek a lelki igazságok.
Valóságos egységben élünk.
Bár az egység teológia
bizonyosság, ám meglétéért állandóan munkálkodnunk kell. Tehát folyton
igyekeznünk kell „megtartani a Lélek
egységét” (3. vers). Ezt úgy teljesíthetjük, ha Krisztus testének aktív
tagjaiként élünk (7, 16. vers). A test minden egyes tagjának megvan a maga
funkciója, amihez tehetséget kapott, és amivel hozzá kell járulnia annak
egészségéhez (7, 16. vers). Az apostolok, próféták, evangelizátorok, lelkészek
és tanítók munkája által pedig mindnyájuknak épülniük, fejlődniük kell (11.
vers). Mindezek, akár szervezetünkben az inak és szalagok, egyesítő
funkciójukkal segítenek a Krisztusban való egységbe felnőni, aki a test feje (11,
15. vers).
Miközben a befejező
felszólítás felé halad, miszerint: „Legyetek
pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak…” (32. vers),
Pál apostol arra kéri a hívőket, hogy kerüljék a régi életükre oly jellemző
keményszívűséget (17-24. vers), és a haragot, a durva beszédet. Szavaik inkább
a hallgatók áldására és épülésére szolgáljanak (25-31. vers).
Könnyű ezt a fejezetet
akkor olvasni, amikor a dolgok békességben folynak. Sokkal fontosabb és
ösztönzőbb azonban a tanulmányozása, amikor valamilyen konfliktusba kerülünk.
Fontosnak tartod ma is Krisztus teste egységének megtapasztalását, az egységét,
amiért Ő az életét adta?
John McVay
153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
49-50. fejezeteihez
(július 15-21).
Legtöbben azt reméljük,
hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint
nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy
ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos
ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz,
büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.
Ez nem jelent újat. A
sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően
elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt
ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az
értelem és a remény után.
„Ha valaki szomjúhozik,
jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét
kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket
magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel,
megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor
nem adja meg magát harc nélkül.
Isten ajándéka annyira
lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az
emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra
bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba
kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban
tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna
Jézushoz.
Ugyanez a kísértés
zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek
dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten
adhat.
Válasszuk hát ehelyett
inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az
örökkévaló boldogsághoz!
Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés