Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 48. fejezet 1097. nap
A megtérő bűnös szegezze tekintetét Istennek ama bárányára,
"aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29), s Őt szemlélve elváltozik.
Félelme örömre, kételye reményre fordul. Felbuzog a hála. A kőszív megtörik. A
lelket szeretet árja tölti el. Krisztus örök életre buzgó víznek kútfeje lesz
őbenne. Ha Jézust nézzük, a fájdalmak Férfiát, betegség ismerőjét, akit
megvetnek, gúnyolnak, semmibe vesznek, úgy munkálkodik az elveszettek megmentéséért,
űzik városról városra, míg küldetését bevégzi; ha nézzük Őt a Gecsemánéban,
amint nagy cseppekben hull róla a véres veríték, majd a kereszten, amint halált
szenved - ha ezt szemléljük, az én többé nem követeli, hogy rá hallgassunk. Ha
Jézusra nézünk, elszégyelljük magunkat hidegségünk, levertségünk, önzésünk
miatt. Hajlandóak vagyunk bármivé, semmivé válni, hogy szívből szolgálhassuk a
Mestert. Örömmel visszük a keresztet Jézus nyomában, elviselünk próbát,
szégyent, üldöztetést drága ügyéért.
"Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek
erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk" (Róm 15:1). Egy
lelket sem szabad lebecsülni, aki hisz Krisztusban, legyen bár hite gyönge,
lépte ingatag, mint a kisgyermeké! Mindennel, ami előnyt jelent számunkra
másokkal szemben - legyen az műveltség, finomság, nemes jellem, keresztény
nevelés, vallási tapasztalat - adósak vagyunk a hátrányosabb helyzetben
élőknek, és amennyire csak erőnkből telik, szolgálnunk kell őket. Ha erősek
vagyunk, emeljük föl a gyengék kezét. A dicsőség angyalai, akik mindig a
mennyei Atya arcát szemlélik, örülnek, ha a kicsinyeket szolgálhatják.
Különös gondjuk van azokra a remegő lelkekre, akiknek
jellemvonásaiban sok kifogásolnivaló van. Az angyalok mindig ott állnak, ahol a
leginkább szükség van rájuk, azokkal harcolnak, akik a legkeményebb csatát
vívják az énnel, akiknek körülményei a legkilátástalanabbak. Ebben a
szolgálatban közreműködnek Krisztus igaz követői. Ha az egyik e kicsinyek közül
csatát veszít és rosszat tesz neked, a te feladatod, hogy keresd a gyógyulását.
Ne várj rá, amíg megteszi az első lépést a megbékélés felé. "Mit
gondoltok? - kérdezte Jézus - Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok
közül eltévelyedik: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-é ott, és a hegyekre
menvén, nem keresi-é azt, amelyik eltévelyedett? És ha történetesen megtalálja
azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilencvenkilencen, amely
el nem tévelyedett. Ekképpen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is
elvesszen e kicsinyek közül" (Mt 18:12-14).
A szelídség lelkével "ügyelvén magadra, hogy meg ne
kísértessél te magad is" (Gal 6:1), menj a tévelygőhöz, és "dorgáld
meg őt négy szem között" (Mt 18:15). Ne hozd szégyenbe, ne teregesd ki
hibáját mások előtt, ne hozz gyalázatot Krisztusra olyan ember vétkének,
tévedésének nyilvános feltárásával, aki az Ő nevét viseli. Az igazságot sokszor
nyíltan el kell mondani a tévelygőnek, hogy belássa hibáját és megújulhasson.
Nem szabad azonban bíráskodnod vagy ítélkezned. Ne próbáld magadat igazolni.
Minden erőfeszítésed gyógyulására irányuljon. Lelki sebek kezelésekor a
legtapintatosabb érintésre, a legkifinomultabb érzékenységre van szükség.
Csakis a Kálvária Szenvedőjéből áradó szeretet győzedelmeskedhet itt. Gyöngéd
szelídséggel kezelje testvér a testvért, mint aki tudja: ha sikert ér el,
"lelket ment meg a haláltól" és "sok bűnt elfedez" (Jak
5:20).
Még ez az erőfeszítés is lehet hasztalan. Ekkor, mondotta
Jézus, "végy magad mellé még egyet vagy kettőt" (Mt 18:16). Lehet, hogy
együttes befolyásuk győzni fog ott, ahol az első rábeszélés nem ért el
eredményt. Mivel nincsenek benne az ügyben, sokkal valószínűbb, hogy
pártatlanok lesznek, tanácsuk nagyobb súllyal esik latba a tévelygő szemében.
Ha nem hallgat rájuk - de addig nem -, akkor az ügyet a
hívők egész testülete elé kell hozni. A gyülekezet tagjai mint Krisztus
képviselői egyesüljenek imában és szerető könyörgésben, hogy a kihágást
elkövető észhez térjen. A Szentlélek szólni fog szolgái által, kérleli a
tévelygőt, jöjjön vissza Istenhez. Pál apostol ihletett állapotban így szól:
"Mintha Isten kérne miáltalunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az
Istennel" (2Kor 5:20). Aki ezt az egyesült kezdeményezést is
visszautasítja, az elvágja a Krisztushoz fűződő köteléket, s kitépi magát a
gyülekezet közösségéből. Ettől fogva, mondta Jézus, "legyen előtted olyan,
mint a pogány, és a vámszedő" (Mt 18:17). Mégsem szabad rá úgy tekinteni,
mint akit Isten kizárt kegyelméből. Korábbi testvérei ne vessék meg és ne
hanyagolják el, hanem kezeljék szelíden, irgalommal, mint elveszett bárányt,
melyet Krisztus még mindig vissza akar hozni nyájába.
Krisztusnak a vétkezőket illető tanítása kifejezettebb
formában ismétli az Izraelnek Mózes által adott oktatást: "Ne gyűlöld a te
atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyílván, hogy ne viseljed az ő
bűnének terhét" (3Móz 19:17). Vagyis, ha valaki elhanyagolja a Krisztus
által ráruházott kötelességet, és nem próbálja helyreigazítani a tévelygőket,
bűnösöket, a bűn részesévé válik. Azokért a vétkekért, melyeket
megakadályozhattunk volna, éppoly felelősek vagyunk, mint ha magunk követtük
volna el őket.
A hiba elkövetőjének kell elmondanunk a bűnt. Nem szabad
megjegyzések, bírálat tárgyává tennünk magunk között, még azután sem
ismételgethetjük másoknak, hogy elmondtuk a gyülekezetnek. A keresztények
bűneinek megismerése csak botránkozás okozója lehet a hitetlen világban, s ha
állandóan ezekkel a dolgokkal foglalkozunk, az csak kárunkra válhat, mert a
szemlélés által változunk meg. Miközben egy testvér hibáit akarjuk kijavítani,
Krisztus Lelke arra indít, hogy védelmezzük, amennyire csak lehet, saját
testvéreinek bírálatától is, mennyivel inkább a hitetlen világ ítélkezésétől.
Mi magunk is tévelygünk, szükségünk van Krisztus irgalmára, megbocsátására, s
ahogyan szeretnénk, hogy Ő bánjon velünk, parancsa szerint nekünk is úgy kell
bánnunk egymással.
"Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen;
és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen" (Mt 18:18). A
menny követeiként cselekesztek, az örökkévalóságra szól munkátok kimenetele.
Azonban nem egyedül kell hordoznunk ezt a nagy
felelősséget. Krisztus ott lakozik, ahol a szavának őszinte szív
engedelmeskedik. Nemcsak a gyülekezet összejövetelein van jelen, hanem ott is,
ahol csak tanítványai - bármily kevesen is - nevében egybegyűlnek. Ő így szól:
"Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől,
amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám" (Mt 18:19).
Jézus mondja: "az én mennyei Atyám", ezzel emlékezteti
tanítványait, hogy noha emberi természete hozzájuk köti, osztozik próbáikban,
együttérez velük szenvedéseikben, istensége által kapcsolatban áll az
Örökkévaló trónjával. Csodás biztosíték! A mennyei értelmes lények
rokonszenveznek az emberrel, és együttmunkálkodnak vele az elveszettek
megmentéséért. A menny minden ereje egyesül az emberi képességekkel, hogy
lelkeket vonzzon Krisztushoz.
Mai Bibliai szakasz: Efézus
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
„De az Isten ...” Minden bizonnyal ez az a három szó, ami a
lehető legtöbb reményt ad az emberiség számára. Az első 10 versben Pál
felvázolja olvasóinak szomorú múltját. Osztozva az egész emberiség állapotában,
ők is hajlamosak voltak Isten ellen lázadni, az ő életüket is a bűn és sátán
uralta (1-3. vers). „De az Isten ...”
És mit tett Isten értük és értünk? 1) Megelevenített együtt a Krisztussal – Krisztus feltámadása feltámadás a mi számunkra
is; 2) És Krisztus Jézussal együtt
bennünket is feltámasztott—Krisztus menybemenetele a mi menybemenetelünk záloga;
3) Krisztus Jézussal együtt ültetett a
mennyekben – Krisztus megkoronázása a miénk is, Krisztus Jézusban (4-7.
vers). Krisztus élete egész Világegyetemet átformáló eseményeinek nem csupán
szemlélői vagyunk! Isten nem azért viszi véghez ezeket a figyelemre méltó
cselekedeteket, mintha bármi érdemük volna, hanem kegyelme által (8-9. vers),
és arra indítja a hívőket, hogy vállaljanak sorsközösséget Jézussal, és
gyakorolják a „jó cselekedeteket”
(10. vers).
Ha az első 10 vers arra
tanít, hogy vállaljunk sorsközösséget Jézussal, akkor a 11-22. versig terjedő
igeszakasz arra tanít, hogy mint egyházának tagjai vállaljunk sorsközösséget
testvéreinkkel is. Jézus halálának egyik gyümölcse, hogy megalapozza a hívők
kapcsolatát Istennel (1-10 vers), másrészt megszilárdítja az egymáshoz fűződő
kapcsolatukat is (11-22. vers). Jézus kereszthalála által lerombol minden
közbevetett válaszfalat, ami elválaszthatná egymástól a pogány és a zsidó
hívőket, ideértve a Törvény téves alkalmazását, amely csak elmélyítené a
szakadékot (11-18. vers). Jézus azonban épít is valamit – egy csodálatos, új templomot, amelynek maguk a hívők
az élő építőkövei. A pogányok, akik egykor ki voltak zárva a templom szent
helyén folytatott istentiszteletből, most csatlakoznak a zsidó hívőkhöz, és
eggyé lesznek velük Krisztusban. És mi is Isten templomának, az „Úr szent templomának” részeivé leszünk.
Isten kegyelme
által az a kiváltságunk ma, hogy Jézussal és hittestvéreinkkel sorsközösségben
élhetünk.
John
McVay
152. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
47-48. fejezeteihez
(július 8-14).
A Jézussal a hegyen
töltött éjszaka után a tanítványok lelkileg feltöltődtek, és készen álltak a
szolgálatra, azonban az elhatározásukból hamarosan vetekedés lett a betöltött
helyért. Micsoda lecke ez számomra! Nemrégiben egy ifjúsági táborba látogattam,
ahol én is feltöltődtem lelkileg és felbátorodtam, hogy keressem az alkalmakat,
amikor megoszthatom Krisztust másokkal. Azonban alig hogy elhagytam a tábort,
az élet szükségletei elkezdték kiszorítani a célomat a helyéből. Elárasztottak
a „sürgős” dolgok, jöttek az emberek, akikre figyelnem kellett, olyanok,
akiknek semmi közük nem volt a küldetésemhez.
Talán téged is
eltérítenek dolgok az isteni elhívástól. Talán az elismerés iránti vágyad az,
ami akadályozza az Istenért végzendő munkádat, ahogyan történt a kiválasztott
tizenkettő esetében is, önző ambíciójuk miatt. Talán a figyelem elkalandozását
a hit hiánya okozza, mint ahogy azoknál a tanítványoknál volt, akik elmaradtak,
és megpróbálták kiűzni a fiúból a démont, sikertelenül. Talán egy visszatérő
bűn az, ami megcsapolja az energiádat, és amitől érdemtelennek érzed magad a
szolgálatra. Bármi is térít el, tudjuk, hogy a gyógymód az Isten szavából való
táplálkozásban rejlik.
A Szentírásban találunk
utasítást arra, hogy Isten munkáját rangsoroljuk előre (Lukács 12:29–31), az
alázat nagyszerű példáit (Filippi 2:3–8; Máté 18:3), lehetőséget a hit
megújítására (Róma 10:17) és erőt arra, hogy ellenálljunk a kísértésnek (Zsolt.
119:11–16). Az imádság, illetve az Isten szava mellett eltöltött idő lehet a mi
napi hegyi tapasztalatunk, amelyből erőt meríthetünk, amelyet megígért az Ő
nevében, hogy segítségével sebeket kötöz be és foglyokat szabadít meg.
Cindy Blades
Barbados, jelenleg
Új-Zélandon él
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés