2018. július 14., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 14 - SZOMBAT - Efézus 2


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 48. fejezet 1097. nap

A megtérő bűnös szegezze tekintetét Istennek ama bárányára, "aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29), s Őt szemlélve elváltozik. Félelme örömre, kételye reményre fordul. Felbuzog a hála. A kőszív megtörik. A lelket szeretet árja tölti el. Krisztus örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne. Ha Jézust nézzük, a fájdalmak Férfiát, betegség ismerőjét, akit megvetnek, gúnyolnak, semmibe vesznek, úgy munkálkodik az elveszettek megmentéséért, űzik városról városra, míg küldetését bevégzi; ha nézzük Őt a Gecsemánéban, amint nagy cseppekben hull róla a véres veríték, majd a kereszten, amint halált szenved - ha ezt szemléljük, az én többé nem követeli, hogy rá hallgassunk. Ha Jézusra nézünk, elszégyelljük magunkat hidegségünk, levertségünk, önzésünk miatt. Hajlandóak vagyunk bármivé, semmivé válni, hogy szívből szolgálhassuk a Mestert. Örömmel visszük a keresztet Jézus nyomában, elviselünk próbát, szégyent, üldöztetést drága ügyéért.

"Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk" (Róm 15:1). Egy lelket sem szabad lebecsülni, aki hisz Krisztusban, legyen bár hite gyönge, lépte ingatag, mint a kisgyermeké! Mindennel, ami előnyt jelent számunkra másokkal szemben - legyen az műveltség, finomság, nemes jellem, keresztény nevelés, vallási tapasztalat - adósak vagyunk a hátrányosabb helyzetben élőknek, és amennyire csak erőnkből telik, szolgálnunk kell őket. Ha erősek vagyunk, emeljük föl a gyengék kezét. A dicsőség angyalai, akik mindig a mennyei Atya arcát szemlélik, örülnek, ha a kicsinyeket szolgálhatják.

Különös gondjuk van azokra a remegő lelkekre, akiknek jellemvonásaiban sok kifogásolnivaló van. Az angyalok mindig ott állnak, ahol a leginkább szükség van rájuk, azokkal harcolnak, akik a legkeményebb csatát vívják az énnel, akiknek körülményei a legkilátástalanabbak. Ebben a szolgálatban közreműködnek Krisztus igaz követői. Ha az egyik e kicsinyek közül csatát veszít és rosszat tesz neked, a te feladatod, hogy keresd a gyógyulását. Ne várj rá, amíg megteszi az első lépést a megbékélés felé. "Mit gondoltok? - kérdezte Jézus - Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, amelyik eltévelyedett? És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett. Ekképpen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül" (Mt 18:12-14).

A szelídség lelkével "ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is" (Gal 6:1), menj a tévelygőhöz, és "dorgáld meg őt négy szem között" (Mt 18:15). Ne hozd szégyenbe, ne teregesd ki hibáját mások előtt, ne hozz gyalázatot Krisztusra olyan ember vétkének, tévedésének nyilvános feltárásával, aki az Ő nevét viseli. Az igazságot sokszor nyíltan el kell mondani a tévelygőnek, hogy belássa hibáját és megújulhasson. Nem szabad azonban bíráskodnod vagy ítélkezned. Ne próbáld magadat igazolni. Minden erőfeszítésed gyógyulására irányuljon. Lelki sebek kezelésekor a legtapintatosabb érintésre, a legkifinomultabb érzékenységre van szükség. Csakis a Kálvária Szenvedőjéből áradó szeretet győzedelmeskedhet itt. Gyöngéd szelídséggel kezelje testvér a testvért, mint aki tudja: ha sikert ér el, "lelket ment meg a haláltól" és "sok bűnt elfedez" (Jak 5:20).

Még ez az erőfeszítés is lehet hasztalan. Ekkor, mondotta Jézus, "végy magad mellé még egyet vagy kettőt" (Mt 18:16). Lehet, hogy együttes befolyásuk győzni fog ott, ahol az első rábeszélés nem ért el eredményt. Mivel nincsenek benne az ügyben, sokkal valószínűbb, hogy pártatlanok lesznek, tanácsuk nagyobb súllyal esik latba a tévelygő szemében.

Ha nem hallgat rájuk - de addig nem -, akkor az ügyet a hívők egész testülete elé kell hozni. A gyülekezet tagjai mint Krisztus képviselői egyesüljenek imában és szerető könyörgésben, hogy a kihágást elkövető észhez térjen. A Szentlélek szólni fog szolgái által, kérleli a tévelygőt, jöjjön vissza Istenhez. Pál apostol ihletett állapotban így szól: "Mintha Isten kérne miáltalunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel" (2Kor 5:20). Aki ezt az egyesült kezdeményezést is visszautasítja, az elvágja a Krisztushoz fűződő köteléket, s kitépi magát a gyülekezet közösségéből. Ettől fogva, mondta Jézus, "legyen előtted olyan, mint a pogány, és a vámszedő" (Mt 18:17). Mégsem szabad rá úgy tekinteni, mint akit Isten kizárt kegyelméből. Korábbi testvérei ne vessék meg és ne hanyagolják el, hanem kezeljék szelíden, irgalommal, mint elveszett bárányt, melyet Krisztus még mindig vissza akar hozni nyájába.

Krisztusnak a vétkezőket illető tanítása kifejezettebb formában ismétli az Izraelnek Mózes által adott oktatást: "Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyílván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét" (3Móz 19:17). Vagyis, ha valaki elhanyagolja a Krisztus által ráruházott kötelességet, és nem próbálja helyreigazítani a tévelygőket, bűnösöket, a bűn részesévé válik. Azokért a vétkekért, melyeket megakadályozhattunk volna, éppoly felelősek vagyunk, mint ha magunk követtük volna el őket.

A hiba elkövetőjének kell elmondanunk a bűnt. Nem szabad megjegyzések, bírálat tárgyává tennünk magunk között, még azután sem ismételgethetjük másoknak, hogy elmondtuk a gyülekezetnek. A keresztények bűneinek megismerése csak botránkozás okozója lehet a hitetlen világban, s ha állandóan ezekkel a dolgokkal foglalkozunk, az csak kárunkra válhat, mert a szemlélés által változunk meg. Miközben egy testvér hibáit akarjuk kijavítani, Krisztus Lelke arra indít, hogy védelmezzük, amennyire csak lehet, saját testvéreinek bírálatától is, mennyivel inkább a hitetlen világ ítélkezésétől. Mi magunk is tévelygünk, szükségünk van Krisztus irgalmára, megbocsátására, s ahogyan szeretnénk, hogy Ő bánjon velünk, parancsa szerint nekünk is úgy kell bánnunk egymással.

"Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen" (Mt 18:18). A menny követeiként cselekesztek, az örökkévalóságra szól munkátok kimenetele.

Azonban nem egyedül kell hordoznunk ezt a nagy felelősséget. Krisztus ott lakozik, ahol a szavának őszinte szív engedelmeskedik. Nemcsak a gyülekezet összejövetelein van jelen, hanem ott is, ahol csak tanítványai - bármily kevesen is - nevében egybegyűlnek. Ő így szól: "Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám" (Mt 18:19).

Jézus mondja: "az én mennyei Atyám", ezzel emlékezteti tanítványait, hogy noha emberi természete hozzájuk köti, osztozik próbáikban, együttérez velük szenvedéseikben, istensége által kapcsolatban áll az Örökkévaló trónjával. Csodás biztosíték! A mennyei értelmes lények rokonszenveznek az emberrel, és együttmunkálkodnak vele az elveszettek megmentéséért. A menny minden ereje egyesül az emberi képességekkel, hogy lelkeket vonzzon Krisztushoz.

Mai Bibliai szakasz: Efézus 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

„De az Isten ...” Minden bizonnyal ez az a három szó, ami a lehető legtöbb reményt ad az emberiség számára. Az első 10 versben Pál felvázolja olvasóinak szomorú múltját. Osztozva az egész emberiség állapotában, ők is hajlamosak voltak Isten ellen lázadni, az ő életüket is a bűn és sátán uralta (1-3. vers). „De az Isten ...” És mit tett Isten értük és értünk? 1) Megelevenített együtt a Krisztussal – Krisztus feltámadása feltámadás a mi számunkra is; 2) És Krisztus Jézussal együtt bennünket is feltámasztott—Krisztus menybemenetele a mi menybemenetelünk záloga; 3) Krisztus Jézussal együtt ültetett a mennyekben – Krisztus megkoronázása a miénk is, Krisztus Jézusban (4-7. vers). Krisztus élete egész Világegyetemet átformáló eseményeinek nem csupán szemlélői vagyunk! Isten nem azért viszi véghez ezeket a figyelemre méltó cselekedeteket, mintha bármi érdemük volna, hanem kegyelme által (8-9. vers), és arra indítja a hívőket, hogy vállaljanak sorsközösséget Jézussal, és gyakorolják a „jó cselekedeteket” (10. vers).

Ha az első 10 vers arra tanít, hogy vállaljunk sorsközösséget Jézussal, akkor a 11-22. versig terjedő igeszakasz arra tanít, hogy mint egyházának tagjai vállaljunk sorsközösséget testvéreinkkel is. Jézus halálának egyik gyümölcse, hogy megalapozza a hívők kapcsolatát Istennel (1-10 vers), másrészt megszilárdítja az egymáshoz fűződő kapcsolatukat is (11-22. vers). Jézus kereszthalála által lerombol minden közbevetett válaszfalat, ami elválaszthatná egymástól a pogány és a zsidó hívőket, ideértve a Törvény téves alkalmazását, amely csak elmélyítené a szakadékot (11-18. vers). Jézus azonban épít is valamit – egy csodálatos, új templomot, amelynek maguk a hívők az élő építőkövei. A pogányok, akik egykor ki voltak zárva a templom szent helyén folytatott istentiszteletből, most csatlakoznak a zsidó hívőkhöz, és eggyé lesznek velük Krisztusban. És mi is Isten templomának, az „Úr szent templomának” részeivé leszünk.

Isten kegyelme által az a kiváltságunk ma, hogy Jézussal és hittestvéreinkkel sorsközösségben élhetünk.

John McVay

152. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  47-48. fejezeteihez (július 8-14).

A Jézussal a hegyen töltött éjszaka után a tanítványok lelkileg feltöltődtek, és készen álltak a szolgálatra, azonban az elhatározásukból hamarosan vetekedés lett a betöltött helyért. Micsoda lecke ez számomra! Nemrégiben egy ifjúsági táborba látogattam, ahol én is feltöltődtem lelkileg és felbátorodtam, hogy keressem az alkalmakat, amikor megoszthatom Krisztust másokkal. Azonban alig hogy elhagytam a tábort, az élet szükségletei elkezdték kiszorítani a célomat a helyéből. Elárasztottak a „sürgős” dolgok, jöttek az emberek, akikre figyelnem kellett, olyanok, akiknek semmi közük nem volt a küldetésemhez.

Talán téged is eltérítenek dolgok az isteni elhívástól. Talán az elismerés iránti vágyad az, ami akadályozza az Istenért végzendő munkádat, ahogyan történt a kiválasztott tizenkettő esetében is, önző ambíciójuk miatt. Talán a figyelem elkalandozását a hit hiánya okozza, mint ahogy azoknál a tanítványoknál volt, akik elmaradtak, és megpróbálták kiűzni a fiúból a démont, sikertelenül. Talán egy visszatérő bűn az, ami megcsapolja az energiádat, és amitől érdemtelennek érzed magad a szolgálatra. Bármi is térít el, tudjuk, hogy a gyógymód az Isten szavából való táplálkozásban rejlik.

A Szentírásban találunk utasítást arra, hogy Isten munkáját rangsoroljuk előre (Lukács 12:29–31), az alázat nagyszerű példáit (Filippi 2:3–8; Máté 18:3), lehetőséget a hit megújítására (Róma 10:17) és erőt arra, hogy ellenálljunk a kísértésnek (Zsolt. 119:11–16). Az imádság, illetve az Isten szava mellett eltöltött idő lehet a mi napi hegyi tapasztalatunk, amelyből erőt meríthetünk, amelyet megígért az Ő nevében, hogy segítségével sebeket kötöz be és foglyokat szabadít meg.

Cindy Blades
Barbados, jelenleg Új-Zélandon él
Fordította Gősi Csaba


1 megjegyzés: