Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 50. fejezet 1102. nap
Krisztus hallgatói közül sok jeruzsálemi lakos előtt nem
volt ismeretlen a vének Ellene irányuló összeesküvése, s úgy érezték,
ellenállhatatlan erővel vonzódnak Hozzá. Nőtt bennük a meggyőződés, hogy Ő
Isten Fia. Sátán azonban kész volt kételyt ébreszteni, az utat ehhez saját
téves elgondolásaik képezték a Messiásról és eljöveteléről. Általánosan hitték,
hogy Krisztusnak Bethlehemben kell megszületnie, de egy idő múlva eltűnik és
másodszori megjelenésekor senki sem tudja, honnan jött. Nem kevesen úgy
tartották, hogy a Messiás nem lesz természetes rokonságban az emberiséggel. A
Messiás dicsőségéről alkotott népszerű elképzelés nem egyezett meg a Názáreti
Jézussal, sokan helyt adtak a megállapításnak: "De jól tudjuk, honnan való
ez; mikor pedig eljő a Krisztus, senki sem tudja, honnan való" (Jn 7: 27).
Miközben kétség és hit között ingadoztak, Jézus folytatta
gondolataikat, és válaszolt nekik: "Mind engem ismertek, mind azt tudjátok,
honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, aki engem elküldött,
akit ti nem ismertek" (Jn 7:28). Állításuk szerint ismerték Krisztus
származását, valójában azonban teljesen tudatlanok voltak Felőle. Ha
összhangban éltek volna Isten akaratával, felismerték volna Fiát, amikor
megnyilatkozott nekik.
Krisztus szavait nem lehetett nem megérteni. Világosan
ismétlődött az állítás, melyet hónapokkal azelőtt tett a Magas Tanács színe
előtt: Isten Fiának jelentette ki magát. Ahogyan a vének akkor is megpróbálták
halálra adni Őt, úgy most is el akarták ragadni. Egy láthatatlan erő azonban
megakadályozta őket, határt szabott haragjuknak, és így szólt: eddig és ne
tovább!
A nép közül sokan hittek Benne, s ezt mondták: "A
Krisztus mikor eljő, tehet-é majd több csodát azoknál, amelyeket ez tett?"
A farizeusok vezetői nyugtalanul figyelték az események folyását, észrevették a
rokonszenv kifejezéseit a tömegben. Siettek a főpapokhoz, megtervezték Jézus
elfogatását. Jobbnak látták akkor elfogni, amikor egyedül van, nem mertek kezet
vetni rá a nép színe előtt. Jézus újra kinyilvánította, hogy ismeri
szándékukat: "Egy kevés ideig még veletek vagyok, - mondta - és majd ahhoz
megyek, aki elküldött engem. Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és ahol
én vagyok, ti nem jöhettek oda" (Jn 7:31-34). Hamarosan olyan menedéket
talál, ahol megvetésük, gyűlöletük nem éri Őt utol. Felemelkedik az Atyához,
ismét az angyalok imádottja lesz, oda gyilkosai sohasem mehetnek.
Az írástudók gúnyolódva kérdezték: "Hová akar ez
menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajon a görögök közé szóródottakhoz
akar-é menni, és a görögöket tanítani?" (Jn 7:35) Az áskálódók nem is
álmodtak róla, hogy csúfolódó szavaikkal Krisztus küldetését rajzolják meg!
Egész nap kiterjesztette kezét egy engedetlen és ellentmondó nép felé, mégis
azok találják meg, akik nem keresték, olyan nép között lett nyilvánvalóvá, akik
nem kérdezősködtek felőle (Vö. Róm 10:20-21!).
Sokakat félrevezetett a papok és vének hamis okoskodása,
akik meg voltak róla győződve, hogy Jézus Isten Fia. Ezek a tanítók nagy erővel
ismételgették a Messiásra vonatkozó próféciákat, hogy Ő "uralkodik Sion
hegyén és Jeruzsálemben: s vénei előtt dicsőség lészen" (Ésa 24:23), és
uralkodik "egyik tengertől a másik tengerig, és a nagy folyamtól a föld
határáig" (Zsolt 72:8). Azután megvető összehasonlítást tettek az itt
vázolt dicsőség és Jézus szerény megjelenése közti különbségre. A prófécia
igéit is úgy ferdítették el, hogy szentesítse a tévedést. Ha a nép őszintén,
önmaga tanulmányozta volna az Igét, nem vezethették volna félre. Ésaiás
könyvének hatvanegyedik fejezete szerint Krisztusnak pontosan azt kellett csinálnia,
amit végzett. Az ötvenharmadik fejezet leírja elvettetését és szenvedéseit a
világban, az ötvenkilencedik pedig a papok és írástudók jellemét ismerteti.
Isten nem kényszeríti az embert, hogy hagyjon fel a
hitetlenséggel. Előttük áll a világosság és a sötétség, az igazság és a
tévelygés. Maguknak kell eldönteniük, mit fogadnak el. Az emberi értelemnek
megadatott a képesség, hogy különbséget tegyen jó és rossz között. Isten terve
szerint az embernek nem indulatai alapján kell döntenie, hanem a bizonyítékok
súlya szerint: vessen össze gondosan írást írással. Ha a zsidók félreteszik
előítéletüket és az írott jövendölést összehasonlítják a Jézus életét jellemző
tényekkel, felismerték volna a próféciák és beteljesedésük közti összhangot a
szerény galileai életében és szolgálatában.
Ma is sokan ugyanolyan csalás áldozatai, mint egykor a
zsidók. A vallási tanítók saját felfogásuk, hagyományaik fényében olvassák a
Bibliát, az emberek nem maguk kutatják az Írásokat, nem maguk döntik el, mi az
igazság, hanem ítéletüket alávetik, lelküket rábízzák vezetőikre. Az Ige
tanítása és prédikálása a világosság terjesztésének egyik Istentől rendelt
útja, de bárki tanítását alá kell vetnünk az Írások próbájának. Aki imádkozó
szívvel tanulmányozza a Bibliát, vágyik az igazság ismeretére és
engedelmeskedni kíván annak, az megkapja az isteni világosságot. Meg fogja
érteni az Írásokat: "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát,
megismerheti e tudományról" (Jn 7:17).
Mai Bibliai szakasz: Filippi
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A Filippibeliekhez írott levelében Pál
missziós beszámolót tart munkája előmeneteléről, és megköszöni a gyülekezetnek
azt, hogy befogadták az evangéliumot, és hogy aktívan támogatták szolgálatát
(5. vers).
Pál
először Kr. u. 49-ben, második missziós útja alkalmából prédikált Filippiben. Ezt
a levelét viszont akkor írta, amikor Kr.u. 60-ban vagy 61-ben Rómában börtönben
volt, és arra várt, hogy megjelenjen a császár előtt. Házi fogságában
szabadsága volt arra, hogy megossza az evangéliumot mindenkivel, aki
meglátogatta őt (14. vers).
Annak
ellenére, hogy börtönben íródott, az egész Filippi levél az örömre
összpontosít. Az „öröm” kifejezés különböző formában 16-szor szerepel a
levélben. Figyeljük meg különösképpen a 18. verset, ahol Pál kifejezi örömét
abban, hogy az evangélium hirdettetik sanyarú körülményei ellenére is.
Tudok-e
örülni akkor, amikor a körülményeim nem a legkedvezőbbek, vagy ami ennél is
rosszabb, életveszélyesek? Mi történik az örömömmel, amikor hamisan
megvádolnak, vagy üldöznek Jézusért, vagy az evangéliumért szenvedek? Tudsz-e
örülni ilyen körülmények között? Egyeseknek közülünk könnyebb beszélni erről,
mint megvalósítani. Miközben a boldogságnak lehet egy külső dimenziója, amely a
külső körülményektől függ, belső örömet tudunk megtapasztalni akkor is, amikor
a körülményeink kellemetlenek.
Pál
azt üzeni a gyülekezetnek, hogy ne engedjék meg, hogy ezt az örömet bárki is
ellopja. Abban is bizonyosak lehetünk, hogy bármivel is szembe kell nézzünk ma,
Isten hűséges. Jézus Krisztus be fogja fejezni bennünk a megváltás munkáját,
amelyet Isten elkezdett (6. vers). Nem vagyunk egyedül keresztény
vándorutunkon. Micsoda bizonyosság!!!
Bárcsak
elmondhatnánk Pállal együtt: „Nekem az
élet Krisztus, a meghalás nyereség” (21. vers). Krisztus volt Pál állandó
örömének a titka és forrása. Legyen Jézus a mi örömünk forrása is a mai napon!
Edward
A. Appollis
153. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
49-50. fejezeteihez
(július 15-21).
Legtöbben azt reméljük,
hogy jobb hellyé tehetjük a világot – mégis olyan dolgokat üldözünk nap mint
nap mint a pénz, a hatalom, az élvezetek, a megbecsültség, azt gondolván, hogy
ezek beteljesedést hoznak, és általuk megtalálhatjuk az élet értelmét. Sajnos
ezeknek a dolgoknak az üldözése a legtöbb esetben mohósághoz, kapzsisághoz,
büszkeséghez és legfőképpen ürességhez vezet.
Ez nem jelent újat. A
sátoros ünnep vége felé közeledve az emberek elfáradtak. Ezt megelőzően
elkápráztatta őket a fény, a zene és az ünnepi hangulat, de semmi sem volt
ezekben a ceremóniákban, ami az ő nagyobb szomjukat kielégítette volna az
értelem és a remény után.
„Ha valaki szomjúhozik,
jőjjön én hozzám, és igyék.” Jézus átvágta a formaságokat, a megváltás reményét
kínálva a bűn megkötözöttségétől való szabadulással együtt. Az embereket
magához vonzotta, akik alig várták, hogy találkozhassanak a könyörületességgel,
megbocsátással és igazsággal, amit csak Isten tud biztosítani. Sátán ugyanakkor
nem adja meg magát harc nélkül.
Isten ajándéka annyira
lenyűgöző volt, hogy Sátán egyetlen reménye az maradt, hogy elvakítsa az
emberek szemét, nehogy meglássák azt. Azzal a kísértéssel jött, hogy arra
bátorítsa az embereket, hogy a hagyományokba és a gonosz vágyaikba
kapaszkodjanak, és ne keressenek valami jobbat. Ha az emberek imádságban
tanulmányozták volna a Szentírást maguknak, könnyedén közel kerülhettek volna
Jézushoz.
Ugyanez a kísértés
zajlik napjainkban is. A Bibliák a polcokon porosodnak, miközben az emberek
dolgoznak és kikapcsolódnak, szüntelenül keresve azt a békét, amit csak Isten
adhat.
Válasszuk hát ehelyett
inkább azt, hogy kinyitjuk Bibliánkat és egy lépéssel közelebb lépünk az
örökkévaló boldogsághoz!
Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés