Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 53. fejezet 1114. nap
53.
Az utolsó út Galileából
Ahogyan szolgálatának vége közeledett, változás állt be
Krisztus munkamódszerében. Mindeddig igyekezett elkerülni a nyilvánosságot, az
izgalmakat. Visszautasította az emberek hódolatát, gyorsan haladt egyik helyről
a másikra, amikor a nép lelkesedése korlátozhatatlanná vált. Újra és újra
megparancsolta, hogy senki se mondja Őt a Krisztusnak.
A sátoros ünnep idején gyorsan és titkon tette meg az utat
Jeruzsálembe. Amikor testvérei sürgették, hogy jelentse ki magát nyilvánosan
Messiásnak, válasza így hangzott: "Az én időm még nincs itt" (Jn
7:6). Észrevétlenül tette meg az utat Jeruzsálemig, bejelentés nélkül lépett be
a városba, a sokaság hódolt Neki. Nem így történt utolsó utazásakor. A papok és
vének rosszindulata miatt egy időre elhagyta Jeruzsálemet. Most a nyilvánosság
színe előtt indult el visszafelé, - egy kanyargósabb úton. Jövetelét olyan
hírverés kísérte, mint még soha. Nagy áldozatának helyszíne felé haladt, erre
kellett felhívni az emberek figyelmét.
"Amiképpen, felemelte Mózes a kígyót a pusztában,
akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie" (Jn 3:14). Ahogyan Izraelben
minden szemnek a felemelt kígyóra kellett néznie, mely gyógyulásuk elrendelt
jelképe volt, úgy kellett most minden tekintetnek Krisztusra, az áldozatra
szegeződnie, aki üdvösséget hozott az elveszett világnak.
A Messiás munkájáról alkotott hamis elképzelés és Jézus
Isten-voltába vetett hit hiánya vezette oda fivéreit, hogy sürgessék: jelentse
ki magát nyilvánosan a népnek a sátoros ünnepen. Most viszont a tanítványok az
előbbivel rokon szellemben akarták megakadályozni a jeruzsálemi utazást.
Eszükbe jutottak szavai, hogy mi fog ott Vele történni, ismerték a vallási
vezetők halálos ellenségességét, és örömmel lebeszélték volna Mesterüket az
odautazásról.
Krisztus szívének nagyon fájt szeretett tanítványainak
félelme, csalódása és hitetlensége, de ennek ellenére útnak indult. Nehéz volt
a Jeruzsálemben rájuk váró fájdalom felé vezetni őket. Sátán a sarkában volt,
hogy rákényszerítse kísértéseit. Miért kellene most Jeruzsálembe mennie, a
biztos halálba? Körülötte mindenfelé lelkek éhezték az élet kenyerét. Mindenütt
szenvedők várták gyógyító szavát. A kegyelmének evangéliuma által elvégzendő
munka épphogy csak elkezdődött. Ő pedig most van legszebb férfikorában. Miért
nem megy el a világ hatalmas területeire kegyelmének igéivel, gyógyító erejének
érintésével? Miért nem szerez örömet magának azzal, hogy világosságot és
boldogságot áraszt a sötétben búslakodó milliókra? Miért hagyja a termés
begyűjtését a tanítványokra, akik gyengék a hitben, felfogásuk nehézkes, s oly
késedelmesen cselekszenek? Miért néz szembe most a halállal, és hagyja ott a
munkát a kezdet kezdetén? Az ellenség, aki a pusztában szembeszállt
Krisztussal, most is heves, álcázott kísértésekkel ostromolta. Ha Jézus csak
egy percre is enged, ha a legkisebb mértékben is változtat útján, hogy mentse
magát, Sátán ügynökei diadalmaskodnak, a világ pedig elvész.
Ám Jézus "eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe
megy" (Lk 9:51). Életének egyetlen törvénye az Atya akarata volt. Mikor
gyermekkorában felvitték a templomba, így szólt Máriához: "Avagy nem
tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak
dolgai?" (Lk 2:49) Kávában, amikor Mária szerette volna, ha megmutatja
csodatévő erejét, Ő így válaszolt: "Nem jött még el az én órám" (Jn
2:4). Ugyanezekkel a szavakkal válaszolt fivéreinek, amikor sürgették, hogy
menjen fel az ünnepre. Isten nagy tervében azonban ki volt jelölve az óra,
amikor majd felajánlja magát az emberek bűneiért, és ez az idő rohamosan
közeledett. Ő nem lankadt, nem ingadozott. Lépteit Jeruzsálem felé irányította,
ahol ellenségei már régóta összeesküdtek élete ellen - most majd leteszi azt.
Eltökélten indult az üldöztetésbe, megtagadtatásba, elvettetésbe,
elítéltetésbe, halálba.
"És követeket külde az ő orcája előtt; és azok
elmenvén, bemenések egy samaritánus faluba, hogy néki szállást
készítsenek" (Lk 9:52). Az emberek azonban nem akarták befogadni Őt, mert
útban volt Jeruzsálem felé. Ezt úgy értelmezték, hogy Krisztus előnyben
részesíti a zsidókat, akiket ők mélységesen gyűlöltek. Ha helyreállította volna
a Garizim-hegyi templomot és az istentiszteleteket, akkor boldogan elfogadták
volna, de mivel Jeruzsálembe ment, nem gyakorolták Vele a vendégszeretetet. Nem
vették észre, hogy a menny legjobb ajándékát utasítják vissza küszöbükről.
Jézus hívta az embereket: fogadják be Őt. Szívességet kért tőlük, hogy közel
férkőzhessen hozzájuk és a leggazdagabb áldásokat nyújthassa nékik. Minden
elvett jóért drágább kegyelemmel fizetett. A samaritánusok azonban mindezt
elvesztették előítéleteik és csökönyösségük miatt.
Mai Bibliai szakasz: 1
Thesszalónika 5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
1Thesszalonika
5:1-11-ben még mindig a második advent a fő téma, de a fókusz eltolódik. Itt
Pál nem annyira Jézus visszajövetelének a részleteit tisztázza, hanem a
folyamatos készenlét szükségletét az utolsó ítélet fényében. Ahol Isten ítél,
ott megtalálható az ítélet pozitív és negatív oldala egyaránt. Az ítélet két
oldala nyilvánvaló az 1Thessz 5-ben, ahol egy sor ellentétpárt találunk,
úgymint: sötétség/világosság, éjszaka/nappal, részeg/ józan (4-8. vers).
A második adventre való
felkészülés arról szól, hogy jelentős időt töltünk Isten Igéjének
tanulmányozásával (5:1-5). Nagyon sok dolog akadályoz ebben bennünket manapság
a kimerítő munkától az e-maileken, a szórakozáson egészen a hangulatjavítók
bőségzavaráig. Pál arra hív, hogy tegyük Isten Igéjét az első helyre
életünkben, és akkor nem lepnek majd meg az események, bármennyire váratlan
időpontban érkezzenek is.
Pál egy tizenhét
tételből álló tanács sorozattal fejezi be a Thesszalonikai első levelet (12-22.
vers), amit egy záró ima követ (23-24. vers). Az 1Thess 5:12-22 tizenhét
tanácsát két csoportra lehet osztani: 1) tanácsok a helyi gyülekezet
szolgálataihoz (12-15) és 2) tanácsok az általános keresztényi élethez (16-22.
vers). Ezt a természetes felosztást a szöveg nyelvtana is jelzi. Az első kilenc
tanács (12-15) igével kezdődik, és a szolgálatra összpontosít. A második nyolc tanács
igével fejeződik be, és a személyes életre összpontosít.
A záró imában (23-24)
Pál összefoglalja levele fő témáját, hogy a thesszalonikai hívek növekedjenek a
megszentelődésben és a szentségben egészen Jézus második eljöveteléig. Ez a
növekedés sarkalatos pont marad, hiszen ennek folytatódnia kell a mai a helyi
gyülekezetekben szerte a világon.
Jon Paulien
155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
52-53. fejezeteihez
(július 29 – augusztus 4).
Pár évvel ezelőtt egy
hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy
kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a
furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy
folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér
szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!”
Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták
szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom
irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna
állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy
több gyerek válaszolt volna a hívásomra.
Miben volt más ez a
három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a
kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban
felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel
tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.
„Nem a büntetéstől való
félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait
arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely
megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig,
s az Ő látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket.
Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése