Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 74. fejezet 1196. nap
74.
Gecsemáné
Tanítványai társaságában az Üdvözítő lassan ment a
Gecsemáné kertje felé vezető úton. A húsvéti telihold fényesen ragyogott le a
felhőtlen égről. A zarándok sátrak városa mély csendben pihent.
Eddig valahányszor alkalom adódott rá, Jézus komolyan
elbeszélgetett tanítványaival és oktatta őket. Most azonban, mikor a Gecsemáné
kerthez közeledtek, furcsa módon hallgatag lett. Jézus gyakran felkereste ezt a
kertet, hogy ott elmélkedjék és imádkozzék. Szíve azonban még sohasem volt
annyira tele szomorúsággal, mint kínszenvedésének ezen az éjszakáján. Egész
földi életén át Isten jelenlétének a világosságában járt. Mikor olyan
emberekkel került összeütközésbe, akik Sátán befolyása alatt voltak, Jézus azt
tudta mondani: "Aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya
egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek neki kedvesek" (Jn
8:29). Most azonban úgy látszott, mintha Jézus kirekesztődött volna Isten
jelenlétének világosságából. Most olyan volt, mint aki a bűnösök közé tartozik.
Az elveszett emberiség bűnét neki kellett elhordoznia. Az Úrnak, mindnyájunk
vétkét Reá kellett vetnie, Reá, aki pedig bűnt nem ismert (Vö. Ésa 53). Olyan
rettenetes, szörnyű volt számára a bűn, olyan nagy volt a súlya a véteknek,
amelyet neki kellett elhordoznia, hogy az Atya szeretetéből való örök kizárás
félelme tört lelkére. Miután megérezte, hogy Isten haragja milyen rettenetes
azokkal szemben, akik áthágták parancsolatait, így kiáltott fel: "Felette
igen szomorú az én lelkem mind halálig!" (Mt 26:38).
Mikor megközelítették a kertet, a tanítványok észrevették
azt a változást, amely Mesterükön történt. Soha azelőtt nem látták őt ilyen
végtelenül szomorúnak és hallgatagnak. Minél közelebb kerültek a kerthez,
Jézusnak ez a különös szomorúsága annál jobban fokozódott. A tanítványok
azonban nem merték megkérdezni tőle, hogy mi az oka szomorúságának.
Olyan tántorogva járt, mintha mindjárt elesne. Miután
beléptek a kertbe, a tanítványok oda tekintettek arra a helyre, ahová Mesterük
vissza szokott vonulni, és azt kívánták, bárcsak most is megnyugodhatna. Jézus
minden lépést nagy erőfeszítéssel tett meg. Hangosan fel-feljajdult, mintha
szörnyű teher súlya alatt szenvedett volna. Kétszer is tanítványai támogatták
meg, mert különben a földre zuhant volna.
A kert bejáratának közelében arra kérte tanítványait, hogy
imádkozzanak önmagukért és őérette. Azután Péterrel, Jakabbal és Jánossal arra
a bizonyos elkülönített, magányos helyre ment. Ez a három tanítvány volt
Krisztus legközelebbi társa. Ezek látták Krisztus megdicsőülését és
átváltozását a Megdicsőülés hegyén. Szemtanúi voltak, mikor Mózes és Illés beszélgetett
vele. Ők hallották meg a mennyből érkező hangot. Ezért Krisztus most is, nagy
küzdelmének az időpontjában azt kívánta, hogy ez a három tanítvány maradjon a
közelében. Azelőtt is gyakran töltötték vele az éjszakát ezen a félreeső,
magányos helyen. Ezeken az alkalmakon, a Jézussal való vigyázás és imádkozás
bizonyos időszaka után azonban félrevonultak, kissé távolabb Mesterüktől.
Álomra hajtották le fejüket, és zavartalanul aludtak, míg reggel Jézus fel nem
ébresztette őket, hogy újra kezdjék el napi munkájukat. Most azonban Krisztus
azt akarta, hogy az egész éjszakát éberen és imádkozással töltsék.
Ennek ellenére Jézus mégsem tudta elviselni, hogy éppen ez
a három tanítványa legyen tanúja annak a kínszenvedésnek, amelyet neki kellett
elhordoznia. "Maradjatok itt, - mondotta nekik - és vigyázzatok
énvelem" (Mt 26:38). Azután elment néhány lépésnyi távolságra, - de nem
olyan messzire, hogy ne láthatták és hallhatták volna Őt, és - arcra borulva
zuhant a földre. Krisztus úgy érezte, hogy a bűn elválasztotta Őt Atyjától. A
mélység olyan széles, olyan sötét és olyan riasztó volt, hogy a lelke
megborzadt tőle. Isteni hatalmát nem használhatta fel a kínszenvedéstől való
megszabadulása érdekében. Emberként kellett elszenvednie az emberek által
elkövetett bűnök következményeit. Emberként kellett elhordoznia Istennek a
bűnnel szemben tanúsított haragját.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 9
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Mózes 1. könyvének 9. fejezete bemutatja azt a
szövetséget, amelyet Isten kötött Nóéval és leszármazottaival az idők végéig.
Figyeljük meg tüzetesen, hogy ez a szövetség mindenestől arról szól, amit Isten
fog megtenni, és nem arról, amit Nóé ígért. Isten változhatatlan ígéretéről
tanúskodik, nem az ember gyarló ígérgetéseiről. Minden az Isten szavával
kapcsolatos, és nem az emberével. Az ígéret Isten kegyelmén alapul, nem az
ember kezdeményezésén. A szivárvány annak az örök szövetségnek a jele, hogy
Isten nem fogja ismét vízözönnel elpusztítani a Földet.
De valami mélyebb dologról is szó van itt. A
Biblia a szivárványt Isten tróntermével összefüggésben említi (lásd: Ez 1:28;
Jel 4:3; 10:1). Isten igazságát és irgalmát mutatja be; kegyelmét és hatalmát,
könyörületét és erejét jelképezi. A szivárvány az Ő oltalmának és
szabadításának az ígérete. Isten jellemének a tükröződése és az ő jelenlétének
szimbóluma. Amikor legközelebb szivárványt látsz, emlékezz Istenre, aki a
világegyetem trónján ül, és nemcsak a világ sorsát irányítja, hanem a te
életedet is!
Mark Finley
168. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
74. fejezetéhez
(október 21-27.).
Jézus, a mi Megváltónk
a Gecsemáné kertben volt. Ott szenvedett értünk és az emberiség bűneinek teljes
súlyát érezte. Isten fia szenvedett a mi bűneinkért! Ártatlan volt és hibátlan.
Azon az éjjelen Jézus megkérte a tanítványokat, hogy figyeljenek és
imádkozzanak, de ők elaludtak és nem vették észre, hogy mi történik Jézussal.
Elragadta őket a tudattalanság és az álom állapota. A világegyetem legdöntőbb
pillanatában nem tudtak eleget tenni Jézus kérésének. Az ellenség Jézust
kísértette, a mi Megváltónk pedig érezte a bűneinkért járó szörnyű büntetést. A
béke és szeretet Fejedelme, az, aki a tanítványai szeme láttára meggyógyította
a betegeket és feltámasztotta a holtakat, imára kérte a tanítványait, de azok …
elaludtak.
Jézus mondhatott volna
nemet a további szenvedésre és fájdalomra, és hazamehetett volna az Atyához.
Ezt akarta az ellenség, de Jézus imádkozott és azt kérte, hogy ne az legyen
meg, amit Ő akar, hanem Isten akaratáért könyörgött. És a Világegyetem Istene
meghallgatta. Az Atya angyalt küldött, hogy megvigasztalja Fiát. Gábriel angyal
volt az, aki megerősítette Jézust a küldetése fontosságáról: megmenteni az
emberiséget a bűn örökkévaló következményeitől! Akkor is, ha ez a halált
jelentette!
Jézus látta a te
arcodat, az én arcomat és a szeretteink arcát. Miután a démonok úgy
megkínozták, amit ember el nem viselhetne, azt mondta: „Nem az én akaratom,
hanem a tiéd.” Aztán, szívében határtalan szeretettel, felállt és elindult a
kereszt felé mi értünk.
Mi figyelünk és
imádkozunk? Vagy alszunk? Készülünk-e és segítünk-e másokat drága Megváltónk
eljövetelére? Vagy világi dolgok tompítják el látásunkat? Jézus Krisztus vére
hiába ontatott ki? Itt az idő felkelni, itt az idő figyelni és imádkozni.
Megváltónk hamarosan
jön!
Karina Medrano
Tacoma központi
hetednapi adventista gyülekezet
Washington, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés