2018. október 21., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 21 - VASÁRNAP - 1 Mózes 9


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 74. fejezet 1196. nap

74. Gecsemáné

Tanítványai társaságában az Üdvözítő lassan ment a Gecsemáné kertje felé vezető úton. A húsvéti telihold fényesen ragyogott le a felhőtlen égről. A zarándok sátrak városa mély csendben pihent.

Eddig valahányszor alkalom adódott rá, Jézus komolyan elbeszélgetett tanítványaival és oktatta őket. Most azonban, mikor a Gecsemáné kerthez közeledtek, furcsa módon hallgatag lett. Jézus gyakran felkereste ezt a kertet, hogy ott elmélkedjék és imádkozzék. Szíve azonban még sohasem volt annyira tele szomorúsággal, mint kínszenvedésének ezen az éjszakáján. Egész földi életén át Isten jelenlétének a világosságában járt. Mikor olyan emberekkel került összeütközésbe, akik Sátán befolyása alatt voltak, Jézus azt tudta mondani: "Aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek neki kedvesek" (Jn 8:29). Most azonban úgy látszott, mintha Jézus kirekesztődött volna Isten jelenlétének világosságából. Most olyan volt, mint aki a bűnösök közé tartozik. Az elveszett emberiség bűnét neki kellett elhordoznia. Az Úrnak, mindnyájunk vétkét Reá kellett vetnie, Reá, aki pedig bűnt nem ismert (Vö. Ésa 53). Olyan rettenetes, szörnyű volt számára a bűn, olyan nagy volt a súlya a véteknek, amelyet neki kellett elhordoznia, hogy az Atya szeretetéből való örök kizárás félelme tört lelkére. Miután megérezte, hogy Isten haragja milyen rettenetes azokkal szemben, akik áthágták parancsolatait, így kiáltott fel: "Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig!" (Mt 26:38).

Mikor megközelítették a kertet, a tanítványok észrevették azt a változást, amely Mesterükön történt. Soha azelőtt nem látták őt ilyen végtelenül szomorúnak és hallgatagnak. Minél közelebb kerültek a kerthez, Jézusnak ez a különös szomorúsága annál jobban fokozódott. A tanítványok azonban nem merték megkérdezni tőle, hogy mi az oka szomorúságának.

Olyan tántorogva járt, mintha mindjárt elesne. Miután beléptek a kertbe, a tanítványok oda tekintettek arra a helyre, ahová Mesterük vissza szokott vonulni, és azt kívánták, bárcsak most is megnyugodhatna. Jézus minden lépést nagy erőfeszítéssel tett meg. Hangosan fel-feljajdult, mintha szörnyű teher súlya alatt szenvedett volna. Kétszer is tanítványai támogatták meg, mert különben a földre zuhant volna.

A kert bejáratának közelében arra kérte tanítványait, hogy imádkozzanak önmagukért és őérette. Azután Péterrel, Jakabbal és Jánossal arra a bizonyos elkülönített, magányos helyre ment. Ez a három tanítvány volt Krisztus legközelebbi társa. Ezek látták Krisztus megdicsőülését és átváltozását a Megdicsőülés hegyén. Szemtanúi voltak, mikor Mózes és Illés beszélgetett vele. Ők hallották meg a mennyből érkező hangot. Ezért Krisztus most is, nagy küzdelmének az időpontjában azt kívánta, hogy ez a három tanítvány maradjon a közelében. Azelőtt is gyakran töltötték vele az éjszakát ezen a félreeső, magányos helyen. Ezeken az alkalmakon, a Jézussal való vigyázás és imádkozás bizonyos időszaka után azonban félrevonultak, kissé távolabb Mesterüktől. Álomra hajtották le fejüket, és zavartalanul aludtak, míg reggel Jézus fel nem ébresztette őket, hogy újra kezdjék el napi munkájukat. Most azonban Krisztus azt akarta, hogy az egész éjszakát éberen és imádkozással töltsék.

Ennek ellenére Jézus mégsem tudta elviselni, hogy éppen ez a három tanítványa legyen tanúja annak a kínszenvedésnek, amelyet neki kellett elhordoznia. "Maradjatok itt, - mondotta nekik - és vigyázzatok énvelem" (Mt 26:38). Azután elment néhány lépésnyi távolságra, - de nem olyan messzire, hogy ne láthatták és hallhatták volna Őt, és - arcra borulva zuhant a földre. Krisztus úgy érezte, hogy a bűn elválasztotta Őt Atyjától. A mélység olyan széles, olyan sötét és olyan riasztó volt, hogy a lelke megborzadt tőle. Isteni hatalmát nem használhatta fel a kínszenvedéstől való megszabadulása érdekében. Emberként kellett elszenvednie az emberek által elkövetett bűnök következményeit. Emberként kellett elhordoznia Istennek a bűnnel szemben tanúsított haragját.

Mai Bibliai szakasz: 1 Mózes 9

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Mózes 1. könyvének 9. fejezete bemutatja azt a szövetséget, amelyet Isten kötött Nóéval és leszármazottaival az idők végéig. Figyeljük meg tüzetesen, hogy ez a szövetség mindenestől arról szól, amit Isten fog megtenni, és nem arról, amit Nóé ígért. Isten változhatatlan ígéretéről tanúskodik, nem az ember gyarló ígérgetéseiről. Minden az Isten szavával kapcsolatos, és nem az emberével. Az ígéret Isten kegyelmén alapul, nem az ember kezdeményezésén. A szivárvány annak az örök szövetségnek a jele, hogy Isten nem fogja ismét vízözönnel elpusztítani a Földet.

De valami mélyebb dologról is szó van itt. A Biblia a szivárványt Isten tróntermével összefüggésben említi (lásd: Ez 1:28; Jel 4:3; 10:1). Isten igazságát és irgalmát mutatja be; kegyelmét és hatalmát, könyörületét és erejét jelképezi. A szivárvány az Ő oltalmának és szabadításának az ígérete. Isten jellemének a tükröződése és az ő jelenlétének szimbóluma. Amikor legközelebb szivárványt látsz, emlékezz Istenre, aki a világegyetem trónján ül, és nemcsak a világ sorsát irányítja, hanem a te életedet is!

 Mark Finley

168. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  74. fejezetéhez (október 21-27.).

Jézus, a mi Megváltónk a Gecsemáné kertben volt. Ott szenvedett értünk és az emberiség bűneinek teljes súlyát érezte. Isten fia szenvedett a mi bűneinkért! Ártatlan volt és hibátlan. Azon az éjjelen Jézus megkérte a tanítványokat, hogy figyeljenek és imádkozzanak, de ők elaludtak és nem vették észre, hogy mi történik Jézussal. Elragadta őket a tudattalanság és az álom állapota. A világegyetem legdöntőbb pillanatában nem tudtak eleget tenni Jézus kérésének. Az ellenség Jézust kísértette, a mi Megváltónk pedig érezte a bűneinkért járó szörnyű büntetést. A béke és szeretet Fejedelme, az, aki a tanítványai szeme láttára meggyógyította a betegeket és feltámasztotta a holtakat, imára kérte a tanítványait, de azok … elaludtak.

Jézus mondhatott volna nemet a további szenvedésre és fájdalomra, és hazamehetett volna az Atyához. Ezt akarta az ellenség, de Jézus imádkozott és azt kérte, hogy ne az legyen meg, amit Ő akar, hanem Isten akaratáért könyörgött. És a Világegyetem Istene meghallgatta. Az Atya angyalt küldött, hogy megvigasztalja Fiát. Gábriel angyal volt az, aki megerősítette Jézust a küldetése fontosságáról: megmenteni az emberiséget a bűn örökkévaló következményeitől! Akkor is, ha ez a halált jelentette!

Jézus látta a te arcodat, az én arcomat és a szeretteink arcát. Miután a démonok úgy megkínozták, amit ember el nem viselhetne, azt mondta: „Nem az én akaratom, hanem a tiéd.” Aztán, szívében határtalan szeretettel, felállt és elindult a kereszt felé mi értünk.

Mi figyelünk és imádkozunk? Vagy alszunk? Készülünk-e és segítünk-e másokat drága Megváltónk eljövetelére? Vagy világi dolgok tompítják el látásunkat? Jézus Krisztus vére hiába ontatott ki? Itt az idő felkelni, itt az idő figyelni és imádkozni.

Megváltónk hamarosan jön!

Karina Medrano
Tacoma központi hetednapi adventista gyülekezet
Washington, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: