Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 75. fejezet 1203. nap
75.
Jézus, Annás és Kajafás előtt
A Kidron patakon át, a kertek és az olajfa ligetek mellett
elhaladva, az alvó város csöndes utcáin át, nagy sietséggel hurcolták magukkal
Jézust. Az idő már éjfél után járt, és a zajongó tömeg kiáltása, amelyekkel
Jézust követték, megzavarták az éjszaka csendjét. Az Üdvözítőt megkötözték és
szoros őrizet alatt kísérték. Csak fájdalmak közepette tudott járni. Elfogói
azonban siettették Őt Annás, a volt főpap palotájáig.
Annás volt a hivatalban levő papi család feje, és
tekintettel életkorára, a nép még mindig főpapként ismerte el. Kikérték a
tanácsát és Isten szavaként teljesítették azt. Neki kellett először látnia
Jézust, aki ténylegesen a papi hatalmasságok foglya volt. Annásnak jelen
kellett lennie a fogoly kihallgatásán, mert félt, hogy a kevésbé tapasztalt
Kajafás majd nem úgy fogja képviselni a vádat, mint ahogy ők kitervelték. Ez
alkalommal Annásnak minden furfangját, ravaszságát és éleselméjűségét elő
kellett vennie, hogy Krisztus elítéltetését valamilyen módon biztosítani
tudják.
Krisztust formálisan a Szanhedrin, - a nagy főtanács -
előtt kellett kihallgatni; de Annás előtt egy előzetes kihallgatásnak vetették
alá. A római uralom alatt a Szanhedrin nem hajthatott végre halálos ítéletet. A
főtanács a fogságba vitt személyt csak kihallgathatta, ügyét megvizsgálhatta,
és ítéletet hozhatott ellene, de ezt az ítéletet a római hatóságoknak kellett
megerősíteniük. Tehát szükséges volt, hogy olyan vádakat hozzanak fel, és bizonyítsanak
be Krisztus ellen, amelyek alapján a rómaiak gonosztevőnek tekintik majd. Olyan
vádat is ki kellett találniuk Krisztus ellen, amelynek alapján a zsidók
szemében is elítélendő személy lesz. A papok és a főemberek között nem kevesen
voltak olyanok, akiket Krisztus tanításai meggyőztek, és csak a kiközösítéstől
való félelmük akadályozta meg őket abban, hogy hitvallást tegyenek mellette. A
papok jól emlékezetükbe vésték Nikodémus kérdését: "Vajon a mi törvényünk
kárhoztathatja-e az embert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit
cselekszik?" (Jn 7:51). Ez a kérdés akkor félbeszakította a főtanács
ülését, úgy, hogy a terveik halomra dőltek. Arimáthiai Józsefet és Nikodémust
azért most meg sem hívták a Szanhedrin ülésére, de voltak a főtanács tagjai
között mások is, akik szót emelhettek volna az igazság érdekében. A
kihallgatást úgy kellett vezetni, hogy a Szanhedrin tagjait egyesítse Krisztus
ellen. Két olyan vád volt, amelyet a papok fenn akartak tartani. Ha Jézusra rá
tudnák bizonyítani azt, hogy istenkáromló, akkor a zsidók biztosan elítélnék.
Ha lázításért is sikerülne őt bűnösnek találni, akkor ezzel biztosítanák a
rómaiak részéről történő elítéltetését. Annás mindenekelőtt ezt a második vádat
akarta megalapozni. Tanítványairól és tanairól tett fel kérdéseket Jézusnak.
Azt remélte, hogy a fogoly a feltett kérdésekkel kapcsolatban olyan választ ad
majd, amellyel adatot szolgáltat a kezébe annak a vádnak a bizonyításához,
amelyen dolgozott. Azt gondolta, hogy sikerül majd olyan kijelentést kapnia
Jézustól, amellyel bizonyítani tudja azt, hogy Jézus egy titkos társaságot
akart alapítani azzal a szándékkal, hogy egy új királyságot állítson fel. Akkor
a papok átadhatnák Krisztust a rómaiaknak, mint lázítót és felkelés
szervezőjét.
Krisztus felismerte a papok szándékát. Úgy olvasott
szívükben, mint egy nyitott könyvben. Mivel pedig tudta kérdezője szívének
legelrejtettebb gondolatait is, azért tagadta azt, hogy titkos szövetséget
kötött volna tanítványaival, vagy hogy titokban és sötétben gyűjtötte volna
őket össze terveik elrejtése céljából. Nem voltak neki szándékaival és tanaival
kapcsolatban semmiféle titkai. "Én nyílván szóltam a világnak, -
válaszolta - én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, ahol a
zsidók mindennemű emberei összegyülekeznek; és titkon semmit sem
szólottam" (Jn 18:20).
Az Üdvözítő szembe állította saját munkamódszereit vádlói
módszereivel. Hónapokig vadásztak rá. Igyekeztek tőrbe csalni és egy titkos
bíróság elé hurcolni Őt, hogy hamis vád alapján elérjék azt, amit tisztességes
eszközökkel lehetetlen volt elérniük. Most valósították meg szándékukat. Éjféli
elfogása a csőcselék segítségével, kigúnyolása és tettleges bántalmazása, még
mielőtt elítélték vagy éppen megvádolták volna, - ez volt az ő módszerük.
Tettük, a törvény megsértése volt. Saját törvényük
jelentette ki, hogy minden embert ártatlanként kell kezelni mindaddig, míg
bűnösnek nem bizonyult. Saját törvényeik szerint nem Krisztus, hanem a papok
álltak elítéltként Isten és az emberek színe előtt.
Jézus odafordult kihallgatójához és azt mondotta neki:
"Mit kérdesz engem?" (Jn 18:21). Vajon a papok és főemberek nem
küldöttek-e ki kémeket, hogy figyeljék meg Jézus minden mozdulatát,
tevékenységét és tegyenek jelentést minden szaváról? Nem voltak-e ezek a kémek
jelen minden összejövetelükön, és nem vittek-e a papoknak jelentést Jézus
minden mondásáról és cselekedetéről? "Kérdezd azokat, akik hallották, mit
szóltam nekik; ímé ők tudják, amiket nekik szólottam" (Jn 18:21).
A válasz határozottsága elhallgattatta Annást. Mivel félt
attól, hogy Krisztus a vele szemben alkalmazott eljárás módjáról is mond
valamit, amit pedig szeretett volna titokban tartani, ez alkalommal semmi
többet nem mondott. Egyik szolgája, aki felettébb haragra gerjedt, mikor azt
látta, hogy Annás elhallgatott, odalépett Jézushoz és arcul ütötte ezen szavak
kíséretében: "Így felelsz-e a főpapnak?" (Jn 18:22).
Krisztus higgadtan ezt felelte: "Ha gonoszul szóltam,
tégy bizonyságot a gonoszságról, ha pedig jól, miért versz engem" (Jn 18:
23). Jézus nem éles és bántó szavakkal vágott vissza. Higgadt válasza bűntelen,
türelmes és szelíd szívéből jött, amelyet nem lehetett felingerelni.
Krisztus nagyon szenvedett a rossz bánásmód és a
sértegetések miatt. Azoknak a kezéből és szájából, akiket Ő teremtett, és
akikért végtelenül nagy áldozatot hozott, csak méltatlanságot kapott. Attól az
ellentéttől is szenvedett, amely szentségének tökéletessége és az emberi bűnök
nagysága között volt. Az olyan emberek által való kihallgatása is, akik
ellenségei voltak, nagy szenvedést jelentettek számára. Az is szomorúságot
okozott neki, hogy olyan emberek vették körül, akik a Sátán uralma alatt
állottak. Közben Krisztus tudta, hogy isteni hatalmával kegyetlen kínzóit egy
pillanat alatt a porba tudná sújtani. Ez még nehezebbé tette számára a kihallgatás
elviselését.
A zsidók olyan Messiásra várakoztak, aki majd külső
látványosságban jelenti ki magát. Azt várták tőle, hogy uralkodó akarata
egyetlen felvillanásával megváltoztatja az emberek gondolatainak az áramlatát,
és kényszeríti őket uralmának az elismerésére. Így azt hittek, hogy neki kell
biztosítania saját felmagasztalását és az ő becsvágyó reménységeik
kielégítését. Így amikor Krisztust megvetéssel kezelték, akkor Ó erősen
kísértésbe esett, hogy kinyilvánítsa isteni lényét. Egyetlen szavával, és tekintetével
arra tudta volna kényszeríteni üldözőit, hogy olyan Úrnak vallják meg, aki Úr
volt királyok és uralkodók, papok és a templom felett is. Éppen ez volt azonban
Krisztus nehéz feladata, hogy megtartsa azt a helyzetét, amelyet maga
választott magának, mikor úgy döntött, hogy hozzánk hasonló emberként éli le
életét ezen a földön.
A mennyei angyalok tanúi voltak minden tettnek,
mozdulatnak, amit szeretett Parancsnokuk ellen követtek el. Szerették volna
kiszabadítani Krisztust. Isten uralma alatt az angyalok határtalan hatalommal
rendelkeztek. Egy alkalommal, engedelmeskedve Krisztus parancsának, egyetlen
éjszaka az asszíriai hadsereg száznyolcvanötezer katonáját vágták le. Ezek az
angyalok most is, mikor Krisztus kihallgatásának szégyenteljes jelenetét
szemlélték, méltatlankodásuknak azzal adhatták volna tanújelét, hogy
megsemmisítik Isten ellenségeit. Ezt minden nehézség nélkül megtehették volna.
Isten azonban nem adott nekik erre megbízást. Nem ezt parancsolta meg nekik.
Krisztus pedig, aki halállal büntethette volna ellenségeit, türelmesen
elhordozta kegyetlenségüket. Az Atya iránti szeretete és az a fogadalma,
ígérete, amelyet a világ teremtésének a kezdetén tett, hogy az emberiséget
megváltja, arra késztette Krisztust, hogy panaszkodás nélkül tűrje el azoknak a
vele szemben tanúsított durva bánásmódját, akiket megmenteni jött el.
Küldetésének egyik része éppen az volt, hogy ember voltában hordozza el mindazt
a gúnyolódást és gyalázkodást, amivel az emberek szidalmazták Őt. Az emberiség
egyetlen reménysége Krisztusnak ebben az engedelmességében volt és van; abban a
tényben, hogy Krisztus hajlandó volt, és még ma is hajlandó mindazt elhordozni,
eltűrni, amit az emberek kezéből és szívéből kapott és kap.
Krisztus nem mondott semmi olyant, ami előnyt jelenthetett
volna vádolói számára. Mégis arra kötelezte el magát, vállalja, hogy elítélik.
Vádolóinak az igazság látszatát meg kellett tartaniuk. Szükséges volt tehát,
hogy meglegyen a törvényes kihallgatás formája. A hatóságok elhatározták, hogy
siettetik a törvényes eljárás lefolytatását. Tudták, hogy az emberek milyen
nagy tiszteletben tartották Jézust.
Féltek, hogyha letartóztatásának a híre mindenüvé eljut,
akkor megkísérelnék őt kiszabadítani fogságából. Attól is féltek, hogyha a
törvényszéki eljárást és a kivégzést nem valósítják meg azonnal, akkor a húsvét
ünnepe miatt az eljárást csak egy héttel később folytathatnák. Ez
meghiúsíthatná terveiket. Jézus elítéltetésének a biztosítása részben a
csőcselék zajongásától függött, amelynek nagy részét Jeruzsálem gyülevész népe
alkotta. Egy hét késedelem az eljárásban azt eredményezhetné, hogy csökkenne a
mesterségesen felkeltett és felszított izgalom, és valószínűleg egy számukra
kellemetlen visszahatás következnék be. A nép jobbik része felkelne Jézus
érdekében. Sokan Jézus mellett tett bizonyságtevéssel jönnének elő védelmében,
és napvilágra hoznák azokat a hatalmas dolgokat, amelyeket cselekedett. Ez
méltatlankodást támasztana a szanhedrinnel szemben. Elítélnék a főtanács Jézussal
kapcsolatos eljárásait, és Jézust azonnal szabadlábra kellene helyezniük, hogy
újra megkaphassák a tömegtől a tiszteletet. A papok és a főemberek ezért
elhatározták, hogy mielőtt szándékuk kitudódna, Jézust átadják a rómaiak
kezébe.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 16
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Könnyű nekünk,
olvasóknak, hogy szívünkben nehezteljünk Száraira és Ábrámra türelmetlenségük
miatt. Végül is mi már tudjuk, hogy „öt fejezettel később” Izsák megszületik és
a pár megkapja régen várt boldogságát. Azonban, amikor saját életünkről van
szó, gyakran szembesülünk a keresztényi élet hasonló kihívásával – a
várakozással.
Életünk legnehezebb
időszakai közé tartozik, amikor várnunk kell Isten ígéreteinek megvalósulására.
Saját szemszögünkből nézve a várakozás hosszadalmasnak tűnik, és az ígéretek
teljesedését a magunk módján értelmezzük. Arra gondolunk, Isten arra vár, hogy
valamit tegyünk annak érdekében, hogy a dolgok megtörténjenek. Amikor nem
bízunk Isten időzítésében, ártunk önmagunknak, és elkerülhetetlenül hatással
vagyunk a körülöttünk élők életére is. Mi azonban egy olyan Istent szolgálunk,
Aki nem szolgáltat ki bennünket elhamarkodott döntéseinknek.
Isten nem szépítette a
dolgokat, amikor ismertette Hágárral azt, hogy Ismáel jövőbeli kapcsolatai
hogyan alakulnak majd szülei és saját döntései következtében. Ugyanakkor Isten
úgy döntött, hogy a gyermeket – mint Ábrahám fiát – megáldja, és sok utódot ad
neki. Isten hallja nyomorúságos kiáltásainkat, amelyek saját vagy mások hibái
miatt érnek bennünket. Az Ő fülei nem süketek, amikor hozzá fordulunk.
Kathlyn Mayer
169. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
75-76. fejezeteihez
(október 28 – november 3.).
A legnehezebb akkor
megzabolázni érzelmeinket és megfékezni nyelvünket, amikor igaztalanul
gúnyolnak és vádolnak minket. A vágy, hogy válaszoljunk, hogy bebizonyítsuk,
hogy a támadók rosszindulatúan tévednek, hogy rámutassunk a vádolóink hibáira,
majdhogynem túl sok az emberi szív számára. Szinte elviselhetetlen. Az ártatlan
áldozatok szíve, akiket igazságtalanul bántalmaztak és gyaláztak, igazságért
kiált.
Képzeljük el, hogyan
érezhetett a Megváltónk e felháborító látszattárgyalás alatt!
Krisztus körül volt
véve Sátán által irányított hálátlan emberekkel, akiket Ő teremtett és akikért
leteszi az életét, és megkísértette Őt, hogy felfedje isteni természetét. Soha
nem fogjuk megérteni a kísértés erejét, sem az elszántságot, amibe került, hogy
féken tartsa hatalmát a mindent elsöprő fizikai és érzelmi bántalmazással
szemben.
Sok férfi és nő
szenvedett már elmondhatatlan bántalmazást, amely mély sebet hagyott szívükön.
Ezek a sérülések folyamatosan túlélik az utóhatásaikat napi szinten az
otthonokban, iskolákban és munkahelyeken, csak úgy mint a gyülekezetekben. A
legnagyobb küzdelmek egyike, amivel a bántalmazottak küzdenek az az, hogy
hogyan reagáljanak a bántalmazóikra. A vágy időnként, hogy érvényesítsék a
szemet szemért, fogat fogért elvet majdnem elviselhetetlen. Az áldozat maga is válhat bántalmazóvá a
puszta fájdalom és a rossz idegrendszeri beidegződések következtében. Ezeket a
sérüléseket a túl sok stressz által előidézett kortizolszint-emelkedés okozza.
Krisztus megmutatta
ezen a kihallgatáson, hogy mindegy, hogy mennyire kegyetlenül bánnak velünk,
Isten mindig felruház minket az Ő kegyelmével.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése