Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 72. fejezet 1182. nap
72.
"Az én emlékezetemre"
"Az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték,
vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: vegyétek,
egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre. Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna,
ezt mondván: E pohár amaz új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek,
valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e
kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg
eljövend" (lKor 11:2-26).
Jézus ott állt az Ó- és Újszövetség fordulópontján, a két
szövetség két nagy ünnepének találkozásánál. Krisztus, Isten hibátlan Báránya
elkezdte bűnáldozatként bemutatni magát, hogy ilyen módon véget vessen a
jelképek és istentiszteleti szertartások ama rendszerének, amely négyezer év
óta az ő halálára mutattak. Mikor tanítványaival megette a húsvéti vacsorát,
akkor ennek a helyettesítése szerezte ezt a szolgálatot, amelynek nagy áldozata
emlékjeléül kellett szolgálnia. A zsidó nemzeti ünnep érvénye örökre megszűnt.
Azt a szolgálatot, amelyet Krisztus akkor és ott elrendelt, figyelembe kellett
és kell venni minden követőjének, minden országban és minden korszakban az idők
végezetéig.
A húsvét az egyiptomi fogságból, rabszolgaságból való
megszabadításnak a megemlékezésére szolgált. Isten parancsolta meg a zsidóknak
azt, hogy évről-évre, mikor a gyermekek megkérdezik ennek az elrendelt ünnepnek
értelmét, akkor a megszabadítás történetét ismét és ismét beszéljék el nekik.
Ezt a csodálatos megszabadulást ilyen módon kellett frissen megtartani minden
egyes nemzedék emlékezetében. Az Úrvacsorát Jézus annak a nagy szabadításnak a
megemlékezésére rendelte el, amit Ő eszközölt ki halála eredményeként. Amíg
Krisztus másodszor is eljön hatalommal és dicsőséggel, ezt az isteni
elrendelést kell ismételten megünnepelnünk. Ez az az eszköz, amellyel Krisztus
nagy művét frissen kell megtartanunk emlékezetünkben.
Az Egyiptomból való szabadulás idejében Izrael gyermekei
állva ették meg a húsvéti vacsorát, felövezett derékkal és vándorbottal a
kezükben, készen az indulásra, vándorútjuk megkezdésére (Vö. 2Móz 12:11). Ez a
mód, amellyel megünnepelték ezt az isteni elrendelést, összhangban volt akkori
állapotukkal és körülményeikkel. Igen, mert éppen kivonulófélben voltak
Egyiptom földéről, hogy megkezdjék fáradságos és nehéz vándorlásukat a
pusztaságon át. Krisztus idejére azonban a helyzetük gyökeresen megváltozott.
Most nem egy idegen földről voltak kiindulófélben, hanem saját országukban
laktak. Összhangban azzal a nyugalommal, amivel Isten választott népeként
megajándékozta őket, már fekvő helyzetben vettek részt a húsvéti vacsorán.
Heverőket helyeztek el az asztal körül, és a vendégek azokra dőltek le a bal
karjukra támaszkodva és a jobb kezüket szabadon hagyva, hogy evés közben
használhassák. Ebben a helyzetben a vendég annak mellére hajthatta fejét, aki
közvetlenül mellette ült. A lábaikat, mivel azokat a heverő külső peremén
nyújtották ki, minden nehézség nélkül megmoshatta valaki, aki a kör külső
oldalán körbejárta az asztalt.
Mai Bibliai szakasz: Jelenések
17
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Rögtön észrevehető, hogy 17. és a 18. fejezet
nem más, mint a 6. és a 7. fejezetben olvasható csapások további magyarázata,
amely a végidőbeli Babilon felemelkedését és bukását írja le. A 17. fejezet az
egyik csapást végrehajtó angyal vezetése alatt bontakozik ki. Az első hat vers
a cifra ruhába öltözött asszonyról szóló látomást mutatja be, aki a fenevadon
ül, amelynek hét feje és hét szarva van. Az asszony neve Babilon. Királyokkal
van parázna kapcsolatban és "paráznaságának borával" megrészegíti a
föld lakóit. Ő maga is „részeg a szentek vérétől és a Jézus
bizonyságtevőinek vérétől”.
A fejezet hátralévő része megmagyarázza a
látomást. A profetikus szimbolizmusban az asszony azokat jelképezi, akik Isten
népének vallják magukat - vagy így vagy úgy. A fenevad általában valamilyen
politikai erőre utal. Így az itt látható kép egy szentségtelen szövetségi
kapcsolatot mutat be egyház és állam között, ami egy részegítő italt hoz létre.
Ez a részegítő ital az evangélium „új
borának” (Máté 9:17), valamint az igazság tisztaságának megrontását
jelképezi. A föld lakói megrészegednek attól a filozófiától és tanítástól,
amely az egyház és a világ parázna házasságából származik. Ezé az asszonyé az a
vallás, amely vitatja eredendő bűnösségünket, és azt, hogy Megváltóra van
szükségünk, és ezer meg egy más módon talál arra, hogy megakadályozza, hogy az
emberek megtalálják a Mennybe vezető ösvényt. A parázna asszony vallása az
embereket önnön sorsuk és céljaik trónjára ülteti, ahol maguk döntik el
maguknak, hogy mi a helyes és mi az, ami megkötözi az embereket szabadságukban.
Isten parancsolatait ezekhez az elgondolásokhoz igazítják, a Jézus hitét
semmibe veszik, úgy, ahogyan ez az emberi büszkeségüknek és törekvéseiknek a
legjobban megfelel.
Ez a parázna asszony, saját bűbájától,
valamint a világ vezetőinek és lakosainak támogatásától felbátorodva egy
nemzetközi szövetséget sodor bele az armageddoni csatába. „Ezek a Bárány
ellen viaskodnak, és a Bárány meggyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak
Királya; és az ő vele való hivatalosok és választottak és hívek is”,
akiknek nincs más fegyverük, csak az igazság, és nincs más védelmük, csak
egyedül a hitük. Valaki azt gondolhatná, hogy a győzelem biztosan ezé a jeles
és híres, de gonosz hatalmi tengelyé lesz. Azonban a Bárány győzedelmeskedik a
fenevad fölött, és hűséges maradéka megveri ezt a világszéles szövetséget.
Jézus szeretettel hódít, szolgálattal uralkodik, és halála által ment meg. Az
alázatos Bárány az uraknak Ura és királyoknak Királya.
Garth Bainbridge
166. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
72. fejezetÉhez
(október 7-13.).
Ami különösképpen
megragadta a figyelmemet ebben a fejezetben, az Jézus könyörületes szeretete
Júdás iránt. Jézus folyamatosan esdekelt nála, hogy változtassa meg gonosz
gondolkodásmódját, bánja meg bűneit, és egyedül kegyelem által változzon meg.
Jézus türelme Júdással szemben csodálatos volt, és mindig azt az utat kereste,
hogyan segítsen neki legyőzni a gonoszt és kegyelem által győzelemre jutni.
Megrendüléssel
olvastam, hogy Júdás még a lábmosás során is csak a saját gonosz, sötét
terveire tudott gondolni, és a szíve eltelt a saját haragos, bosszúszomjas és
gyűlölettől átitatott gondolataival. Azon tűnődöm, vajon a többi tanítvány
miért nem vette észre, hogy micsoda harag és hamisság tölti meg Júdás szívét?
Arra viszont nyitva volt a szívük, hogy megértsék, Krisztus mennyire
aggodalmaskodik Júdás tervei miatt. Saját maguknak kezdtek kérdéseket feltenni,
és végül ijesztő gondolatok kerekedtek rajtuk felül. El foglak árulni, Uram?
Vagy én? Szívet és lelket vizsgáló kérdések ezek, amelyektől mindannyian
reszketnénk, ha nem kapaszkodnánk szorosan Istenbe és a megigazulásba, ami
egyedül hit által lehetséges.
Isten azt akarja, hogy
jobban hasonlítsunk rá, naponta a lábához üljünk, és igyunk az ő szeretetet
árasztó szavainak forrásából. Azt akarja, hogy teljesen átalakuljunk, hogy a
lelkünk az Ő mindenható hatalmára fókuszáljon. Azt akarja, hogy ennek során
megalázkodjunk, és a figyelmünk teljesen az Ő ígéreteire irányuljon, amelyek
szerint benne győzedelmeskedünk.
Isten azt akarja, hogy
lásd az Ő irántad tanúsított türelmét, a mosolyát; érezd a karjait, amint
körülvesznek és megnyugtatnak.
Amikor az Ő ígéreteit
olvasod, hidd, hogy Ő hamarosan haza akar vinni,abba a házba, amelyet
kifejezetten neked épített!
Solveig Marcussen
lelkész, hitoktató
Juelsminde adventista
gyülekezet, Dánia
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése