Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 75. fejezet 1204. nap
Mindenekelőtt azonban találniuk kellett egy megfelelő
vádat. Eddig még semmi olyat nem találtak, ami elég lett volna elítéltetéséhez.
Annás elrendelte, hogy Jézust vigyék el Kajafáshoz. Kajafás a szadduceusokhoz
tartozott. Néhányan éppen ezek közül voltak Jézus legelkeseredettebb
ellenségei. Kajafás híjával volt a jellemerőnek, és teljes mértékben olyan
kemény, szívtelen és lelkiismeretlen volt, mint Annás. Nem hagyott semmi
eszközt kipróbálatlanul Jézus megsemmisítése céljából.
Kora reggel volt, de még nagyon sötét. A felfegyverzett
szolgák a fáklyák és a lámpák fényénél mentek foglyukkal a főpap palotájához.
Itt, mialatt a szanhedrin tagjai összegyülekeztek, Annás és Kajafás ismét
kikérdezték Jézust, de minden eredmény nélkül.
Mikor a főtanács tagjai megérkeztek a bírósági
tárgyalóterembe, Kajafás elfoglalta helyét az elnöki székben. Mindkét oldalán
ültek bírák és más olyan személyek, akik különösképpen érdekeltek voltak az
ügyben. A római katonák egy emelvényen álltak az elnöki szék előtt. A szék
lábánál állt Jézus. A sokaság reá szegezte tekintetét. Erős izgalom kerített
hatalmába mindenkit. Az egész tömegből egyedül Krisztus volt higgadt és
nyugodt. Abból a légkörből, amely Jézust körülvette, szent, isteni befolyás áradt.
Kajafás ellenfelének tekintette Jézust. Az a tény, hogy a
nép nagy buzgósággal törekedett Jézus beszédének a meghallgatására, és hogy
nyilvánvalóan készek voltak tanításainak elfogadására, keserű féltékenységet
ébresztett fel a főpap szívében. Most azonban, mikor Kajafás a fogolyra
tekintett, nem tudta elnyomni azt a csodálkozást, amit Jézus nemes és
méltóságteljes magatartása keltett benne. Az a meggyőződés kerítette hatalmába,
hogy ennek az embernek isteni eredete kell hogy legyen. A következő pillanatban
azonban megvetően űzte ki ezt a gondolatot elméjéből. Közvetlenül ezután
megszólalt és gúnyos hangon megparancsolta Jézusnak, hajtsa végre egyik
hatalmas csodáját előttük. Szavait azonban, mintha nem is hallotta volna az
Üdvözítő. A jelenlevők összehasonlították Annás és Kajafás izgatott,
rosszindulatú magatartását Jézus higgadt, fenséges viselkedésével. Még ennek a
megkeményedett szívű sokaságnak az elméjében is felvetődött a kérdés, vajon
gonosztevőként kell-e elítélni ezt az embert, akinek a fellépése ilyen isteni
hasonlatosságot tükröz?
Kajafás észrevette, hogy Jézus befolyása alá kezdenek
kerülni a főtanács jelenlevő tagjai. Ezért siettette a kihallgatás menetét.
Jézus ellenségei nagy zavarban voltak. Hajlottak arra, hogy biztosítsák
elítéltetését, de nem tudták, hogy miként vigyék ezt véghez. A tanács tagsága a
farizeusokból és a szadduceusokból tevődött össze. Keserű feszültségek és
ellenségeskedések voltak közöttük. Felmerültek olyan megtárgyalandó kényes
témák, amelyeket nem mertek megközelíteni, mert féltek attól, hogy veszekedés
tör ki közöttük. Néhány szóval Jézus fel tudta volna kelteni egymással szembeni
előítéleteiket, és ezzel el tudta volna fordítani haragjukat önmagáról. Kajafás
is tudta ezt, és szerette volna elkerülni a perlekedés felélesztését. Sok tanú
volt, akik bizonyítani tudták, hogy Jézus elítélte a papokat és az írástudókat,
és képmutatóknak és gyilkosoknak mondta őket. A szadduceusok a farizeusokkal
való éles küzdelmükben hasonló kifejezéseket használtak. A rómaiak előtt az
ilyen tanúbizonyságtételnek nem volt semmi súlya, semmi jelentősége, mert ők
maguk is ellenszenvvel viselkedtek a farizeusok törekvéseivel szemben.
Számtalan nyilvánvaló bizonyíték volt arra, hogy Jézus nem tartotta
tiszteletben a zsidók hagyományait, és nem vette figyelembe nagyon sok vallási
és szertartási előírásukat.
A hagyomány vonatkozásában a farizeusok és a szadduceusok
éles ellentétben álltak egymással. A rómaiak előtt azonban ennek a
bizonyítéknak sem volt semmi súlya, jelentősége. Ellenségei nem merték vádolni
Krisztust a szombatra vonatkozó törvények áthágásával, mert attól féltek, hogy
egy ezzel kapcsolatos vizsgálat megmutatná munkálkodása isteni hatalmát. Ha
pedig gyógyítási csodáit hoznák napfényre, akkor a papok Jézus személyével
kapcsolatos szándékai mind meghiúsulnának.
Hamis tanúkat állítottak tehát megvesztegetés útján, akik
lázadásra való felbujtással vádolták meg Jézust és azzal, hogy külön kormányt
igyekezett alakítani. Tanúskodásuk azonban homályosnak és ellentmondónak
bizonyult. A kivizsgálás alatt saját állításaikkal is ellentmondásba kerültek.
Földi szolgálata első időszakában Krisztus egyszer azt a
kijelentést tette: "Rontsátok le a templomot és három nap alatt megépítem
azt" (Jn 2:19). A jövendőmondás képes beszédével Jézus saját halálát és
feltámadását mondta meg ilyen módon előre. "Ő pedig az ő testének
templomáról szól vala" (Jn 2:21). A zsidók Jézusnak ezeket a szavait szó
szerinti értelmükben fogták fel, és az volt a meggyőződésük, hogy Jézus a
jeruzsálemi templomra utalt szavaival. Mindazok között, amiket mondott -,
kivéve ezt az egyet - a papok semmi olyat nem találtak, amit felhasználhattak
volna ellene. Ezeknek a szavaknak az elferdítésétől remélték, hogy valami
hasznot húzhatnak. A rómaiak hozzájárultak a templom újjáépítéséhez és
felékesítéséhez. Erre nagyon büszkék is voltak. Ezzel szembeni bármiféle
megvetés kimutatása biztos, hogy azonnal felkeltette volna méltatlankodásukat.
Itt, ennél a vádpontuknál tehát a rómaiak és a zsidók, a farizeusok és a
szadduceusok találkozhattak. Igen, mert mindegyikük nagy tiszteletben tartotta
a templomot. Ezen a ponton két tanút találtak, akiknek a tanúvallomásában nem
volt annyi ellentmondás, mint a többiekében. Egyikük, akit megvesztegetéssel
vettek rá Jézus vádolására, kijelentette: "Ez azt mondta: Leronthatom az
Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem azt" (Mt 26:61). Krisztus
szavait így ferdítették el. Ha pontosan azt mondták volna el, amit Jézus
mondott nekik, akkor nem tudták volna biztosítani Jézus elítéltetését, még a
szanhedrin segítségével sem. Ha Jézus csupán csak ember lett volna, amint a
zsidók állították, akkor kijelentése csak egy ésszerűtlen, dicsekedő lelkületre
mutatott volna, de nem magyarázhattak volna bele semmiféle istenkáromlást. Még
akkor is, ha a hamis tanúk tévesen jelentették és képviselték Jézus mondását,
szavai semmi olyat nem tartalmaztak, amit a rómaiak halálbüntetésre méltó
bűnténynek tekintettek volna.
Jézus türelmesen hallgatta az egymással ellentétes
tanúvallomásokat. A maga védelmében egy szót sem ejtett ki. Végül is vádolói
belekeveredtek ellentmondásaikba, összezavarodtak és dühbe jöttek. A
kihallgatási eljárás nem jutott előbbre. Úgy látszott, hogy a papok és
főemberek cselszövései kudarcot vallanak. Kajafás kétségbeesett és mindenre
elszánt volt. Még egy utolsó lehetőség maradt számára: Krisztust arra kell
kényszeríteni, hogy ő ítélje el saját magát. A főpap felkelt ítélő székéből.
Arca eltorzult a szenvedélytől. Hangja és magatartása világosan elárulta,
jelezte, hogyha hatalmában lett volna, akkor azonnal leütötte volna az előtte
álló foglyot. "Semmit sem felelsz-é? - kiáltotta - Micsoda tanúbizonyságot
tesznek ezek ellened?" (Mt 26:62).
Jézus továbbra is megőrizte békességét és hallgatott.
"Kínoztatott, pedig alázatos volt és száját nem nyitotta meg, mint bárány,
mely mészárszékre vitetik és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és
száját nem nyitotta meg!" (Ésa 53:7).
Végül Kajafás jobb kezét az ég felé emelte és ünnepélyes
eskü formájában szólította meg Jézust: "Az élő Istenre kényszerítelek
téged, hogy mondd meg nekünk, ha te vagy-e a Krisztus, az Istennek fia?"
(Mt 26: 63).
Erre a felszólításra Krisztusnak feleletet kellett adnia;
nem maradhatott csendben. Van idő, amikor hallgatni kell, de van idő, amikor
meg kell szólalni. Eddig Jézus még nem felelt, nem szólalt meg, mert nem
közvetlenül kérdezték meg. Jézus tudta, hogy az, amit most majd felelni fog a
neki szegezett kérdésre, bizonyossá teszi számára a halált. A felszólítást
azonban olyan valaki intézte hozzá a legfenségesebb Isten nevében, aki a nép
legmagasabbrendű elismert hatósága volt. Krisztus nem akart mulasztást elkövetni
a törvény iránti tisztelet megmutatása terén, még ennél többet is meg kellett
mutatnia, hiszen az Atyához való kapcsolatát is ebben a kérdésben vonták
kétségbe. Krisztusnak világosan ki kellett jelentenie isteni lényét és
küldetését. Jézus így szólt egyszer a tanítványaihoz: " Valaki azért
vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei
Atyám előtt" (Mt 10:32). Most saját példájával ismételte és erősítette meg
ezt a tanítását. Mindenki figyelt, hogy meghallja azt, amit Jézus felelni fog,
és mindenki Jézus arcára irányította tekintetét. Jézus csak ennyit mondott:
"Te mondád" (Mt 26:64). Úgy tűnt, mintha mennyei világosság ragyogta
volna be Krisztus sápadt arcát, mikor rövid feleletéhez még hozzátette a
következő mondását: "Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az
embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az égnek
felhőiben" (Mt 26:64).
Egy pillanatig Krisztus istensége átvillant emberi alakján.
A főpap megijedt Krisztus szemeinek átható pillantásától, amely elárulta, hogy
az Üdvözítő olvasott Kajafás szívének rejtett gondolataiban, és azok égették a
főpap szívét. Későbbi élete folyamán sohasem felejtette el a megkínzott Isten
Fia kutató szemeinek a pillantását, amelyet reá vetett. "Mostantól fogva
meglátjátok - mondotta Jézus - az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas
jobbján és eljönni az égnek felhőiben" (Mt 26:64). Ezekkel a szavakkal a
fordított képét adta meg annak a jelenetnek, amely éppen akkor játszódott le.
Krisztus az élet és a dicsőség Ura, Isten jobbján ül. Krisztus ítéli meg az
egész földet és döntése ellen nincs helye semmiféle fellebbezésnek. Ekkor
minden titkos dolog Isten jelenlétének a világosságában mutatkozik meg, ott
lesz nyilvánvalóvá. Minden emberre kimondják a tettei alapján meghozott helyes
ítéletet.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 17
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Amikor Ábrám kétségbe
vonta Isten ígéretét, Isten folyamatosan emlékeztette őt a vele való
szövetségre. Ábrámról Ábrahámra változtatta a nevét, ami arra mutatott előre,
ahogyan Isten látta őt, sok nemzet atyjaként. Szárai nevét Sárára változtatta,
ami az ő jövőjét is előrevetítette. Isten be akarta csomagolni az ő nevüket, az
ő identitásukat csodálatos ígéretébe. Isten azt látja bennünket, akivé leszünk,
még akkor is, amikor önmagunkat nem vagyunk képesek így látni.
A megerősítésnek ebben
a meghitt légkörében, Isten útmutatást adott Ábrahámnak arra nézve, hogyan
teljesítheti a szövetség rá eső résztét. A körülmetélkedés fizikai változást is
magába foglaló odaszentelődésében minden férfi utódnak és minden férfinak, aki
a családhoz tartozik, viselnie kell az ígéret jelét. Ábrahám nem kérdőjelezte
meg ezt a parancsot, hanem annak a kételyének adott hangot, hogy Sára
foganhat-e. Ábrahám nem tudta elképzelni Isten ígéreteinek teljesedését, hanem
bemutatta a saját áldozatát és azt kérte, hogy ez legyen elég. Miközben Isten
kegyelmesen megáldotta Ismáelt, teljesen világossá tette, hogy az ígéret Sára
születendő fiát, Izsákot jelenti. Isten kitartott amellett, hogy képes a
lehetetlent is megvalósítani.
Mi is küszködünk azzal,
hogy elfogadjuk Isten hosszútávú terveit, és miközben Isten kihoz valamit a
hibáinkból, sosem feledkezik meg eredeti ígéretéről.
Kathlyn Mayer
169. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
75-76. fejezeteihez
(október 28 – november 3.).
A legnehezebb akkor
megzabolázni érzelmeinket és megfékezni nyelvünket, amikor igaztalanul
gúnyolnak és vádolnak minket. A vágy, hogy válaszoljunk, hogy bebizonyítsuk,
hogy a támadók rosszindulatúan tévednek, hogy rámutassunk a vádolóink hibáira,
majdhogynem túl sok az emberi szív számára. Szinte elviselhetetlen. Az ártatlan
áldozatok szíve, akiket igazságtalanul bántalmaztak és gyaláztak, igazságért
kiált.
Képzeljük el, hogyan
érezhetett a Megváltónk e felháborító látszattárgyalás alatt!
Krisztus körül volt
véve Sátán által irányított hálátlan emberekkel, akiket Ő teremtett és akikért
leteszi az életét, és megkísértette Őt, hogy felfedje isteni természetét. Soha
nem fogjuk megérteni a kísértés erejét, sem az elszántságot, amibe került, hogy
féken tartsa hatalmát a mindent elsöprő fizikai és érzelmi bántalmazással
szemben.
Sok férfi és nő
szenvedett már elmondhatatlan bántalmazást, amely mély sebet hagyott szívükön.
Ezek a sérülések folyamatosan túlélik az utóhatásaikat napi szinten az
otthonokban, iskolákban és munkahelyeken, csak úgy mint a gyülekezetekben. A
legnagyobb küzdelmek egyike, amivel a bántalmazottak küzdenek az az, hogy
hogyan reagáljanak a bántalmazóikra. A vágy időnként, hogy érvényesítsék a
szemet szemért, fogat fogért elvet majdnem elviselhetetlen. Az áldozat maga is válhat bántalmazóvá a
puszta fájdalom és a rossz idegrendszeri beidegződések következtében. Ezeket a
sérüléseket a túl sok stressz által előidézett kortizolszint-emelkedés okozza.
Krisztus megmutatta
ezen a kihallgatáson, hogy mindegy, hogy mennyire kegyetlenül bánnak velünk,
Isten mindig felruház minket az Ő kegyelmével.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés