Higgyeztek az Ő prófétáinak - július 11 - CSÜTÖRTÖK - 2 Sámuel 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 42. fejezet 1459. nap

A százados a többség véleményét fogadta el. Ennek megfelelően, "mivel pedig déli szél kezdett lassan fújni", Szépkikötőt elhagyták abban a reményben, hogy a kívánt kikötőt minél előbb elérik. "Nemsokára azonban viharos szélvész csapott le oda;" ez a hajót "elragadta és nem bírt a széllel szembe menni."

A hajó, a vihartól dobálva, közeledett a kis Klauda szigetéhez. Ennek védelme alatt a hajósok a legrosszabbra készültek fel. A mentőcsónak, egyetlen menedékük a hajó süllyedése esetén, a hajóhoz volt kötve, azonban minden pillanatban összezúzódhatott. Első teendő volt tehát, hogy ezt a csónakot a fedélzetre hozzák. Azután megtettek minden óvintézkedést, hogy a hajót a viharral szemben ellenállóbbá tegyék. Az a csekély védelem, melyet a sziget nyújtott számukra, nem sokáig tartott és csakhamar ismét a legerősebb viharba kerültek.

A vihar egész éjjel dühöngött; minden intézkedésük ellenére, a hajó léket kapott. "Másnap a hajóterhet kihányák." Ismét eljött az éjszaka, de a vihar csak tovább tombolt. Teljes erejével dobálta a hajót ide-oda, melynek árboca már kettétört és vitorlái széttépve lógtak alá. Úgy rémlett, hogy a recsegő-ropogó szálfák bármely pillanatban széthullhatnak, oly erősen hányódott és ingott a hajó a vihar dühöngésében. A lék szemlátomást nagyobbodott. Valamennyien - utasok és hajószemélyzet - állandóan szivattyúzták a vizet. A fedélzeten egy pillanatig sem volt megállás senki számára sem. "És harmadnap" - írja Lukács - "tulajdon kezeinkkel hányók ki a hajó felszerelését. Mikor pedig több napon át sem nap, sem csillagok nem látszottak, és nem kis vihar szorongatott, továbbra minden reménységünk elvétetett életben maradásunk felől."

Tizennégy napig hányódtak így a felhős ég alatt, sem napot, sem csillagokat nem látva. Azonban az apostol, noha testileg sokat szenvedett, még a legsötétebb órákban is csak bátorított, és ahol csak szükség volt, mindenütt készségesen segített. Hitben fogódzott meg a Mindenható karjában. Lelkét nyugodtan Istenre bízta. Nem aggodalmaskodott önmagáért, mert hiszen jól tudta, hogy Isten megtartja, mivel Rómában bizonyságot kell tennie Krisztusról, igazságáról. De mélységes részvétet érzett a körülötte lévő szegény lelkek iránt, akik bűnös és süllyedt állapotukban készületlenek voltak a halálra. Midőn komoly imában könyörgött Istenhez életük megóvásáért, azt a kinyilatkoztatást nyerte, hogy imája meghallgattatott.

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+5&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+5&version=NT-HU

Noha Dávidot Sámuel próféta ifjú korában királlyá kente, és utána ismét királlyá kenték Júda fölött, most harmadjára is királlyá kenik, hogy uralkodjon az egész Izraelen és Júdán. Dávid nem katonai sikerek útján kerül trónra, hanem Izrael törzsei az Úr ígérete alapján emelik királlyá, miszerint Dávidot Izrael fejedelmévé és pásztorává teszi.

Közben elérkezett annak az ideje, hogy egy sokkal megfelelőbb települést jelöljenek ki fővárossá. A jebuzeusokat Dávid kiűzi Jeruzsálemből, vagy ha költőibben mondjuk, Sionból, és új fővárossá teszi. Dávid egyre erősebb és erősebb lett.

Azt a tényt, hogy Hírám, Tírusz királya küldötteket küld Dávidhoz, és neki házat épít, Dávid az Úr ígérete megerősítéseként értelmezi, hogy királlyá teszi Izrael felett, és királyságát felmagasztalja népéért az Izraelért. Ez a nagylelkű felajánlás Tírusz királyának azt a szándékát is tükrözte, hogy baráti szövetséget köt Izraellel. A filisztesok azonban nem örültek ennek, és elkezdték keresni Dávidot. Dávid minden alkalommal megkérdezte az Urat, mielőtt harcba keveredett volna velük. Az Úr kétszer is győzelmet adott Dávidnak.

Dávid nem csak egyszerűen elfoglalta a trónt, mert korábban királlyá kenték, hanem megvárta az Urat, hogy Ő nyissa meg a lehetőségek ajtaját előtte. Dávid alázatossága és teljes bizalma Istenben, kedves volt az Úr előtt. A feljegyzések megörökítik azt, hogy a „Seregek Ura vele volt.”

Másrészről viszont Dávid leszármazottai egyre szaporodtak a sok ágyasnak köszönhetően, ami előrevetítette annak az árnyékát, hogy ebből gondok lehetnek a jövőben. Figyelmeztető jelek történnek, hogy miden eltérés Isten nyilvánvaló akaratától megtermi majd borzasztó gyümölcseit.

Dávid Júda és Izrael trónjára való kerülésének a története nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen irgalmas és türelmes az Úr. Nem úgy bánik az emberrel, ahogyan megérdemelné, hanem bőségesen árasztja kegyelmét mindazokra, akik Benne bíznak, és alázatosan várnak Rá, amit Dávid meg is tett – sajnálatos hibái ellenére is.

Samuel Wang

205. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  41-42. fejezeteihez (július 7-13.).

Ennél tragikusabb szavak nem hangoztak még el, mint Agrippa király kijelentése: „Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.” Pál lelkiismeretesen bemutatta az evangéliumot, és azzal zárta mondandóját, hogy megkérte a királyt: döntsön Jézus mellett.  Agrippa, Bereniké és Fesztusz azonban a hatalmat és a tekintélyt választották a szelíd és alázatos Megváltó helyett, aki mindent nekik adott, hogy megmentse őket, és ezzel megpecsételték örök sorsukat.

Bár a Biblia nem beszél erről, de én eltűnődtem, hogy vajon Pál szavai a palotában nem fognak-e valamikor beérni és gyümölcsöt teremni. Talán voltak ott más hallgatói is Pál tiszta és erőteljes elbeszélésének, amely a Krisztus földi életével kapcsolatos legfontosabb eseményekről szólt. Bizonyságot tett arról, hogy a próféciák Messiása már megjelent a Názáreti Jézus személyében. Bemutatta, hogy a Szentírás leírásának megfelelően Jézus betöltött minden jellegzetességet, amiket Mózes és a próféták adtak meg a Messiás azonosítására.

Sok-sok évvel később a mi számunkra ugyanolyan bizonyos a Szentlélek felhívása, hogy teljes egészében Krisztusnak éljünk, mint Pál felhívása volt Agrippának. Számtalan prédikációban, tanulmányozás során és a Bibliánk lapjain találkoztunk mi is a rendkívül értékes evangéliumi történetekkel. Az kívánom, hogy egyikünket se csupán „majdnem rávegyen”, hanem szilárd döntést hozzunk mindannyian, hogy Jézusért éljünk minden egyes nap, amíg csak el nem jön!

Cindy Tutsch

nyugalmazott igazgatóhelyettes

Ellen G. White Intézet

Fordította Gősi Csaba