Higgyeztek az Ő prófétáinak - július 12 - PÉNTEK - 2 Sámuel 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 42. fejezet 1460. nap

A viharközti kisebb csendet felhasználva, Pál felment a fedélzetre, ahol fennhangon így szólt: "Jóllehet szükséges lett volna, óh férfiak, hogy engedelmeskedve nékem, ne indultunk volna el Krétából és elkerültük volna ezt a bajt és kárt. Mindazáltal mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó. Mert az éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, akié vagyok, akinek szolgálok is, ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak. Annakokáért jó reménységben legyetek férfiak! Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nékem megmondatott. Egy szigetre kell pedig nékünk kivetődnünk."

Ezek a szavak mindannyiukba új reménységet öntöttek. Az utasok, valamint a hajósok fölocsúdtak fásultságukból. Még mindig sok tennivaló akadt és minden erőfeszítésre szükség volt, hogy az alámerülést elkerüljék.

A sötéten tornyosuló hullámokkal vívott küzdelmük tizennegyedik éjszakáján a hajósemberek "úgy éjféltájban" zajt hallottak, mint valami örvénylést és azt képzelték, "hogy valami szárazföld közelget hozzájok. És lebocsátván a vízmérő ónt, húsz ölnyinek találák, majd egy kevéssé tovább menvén és ismét lebocsátván a vízmérő ónt, találák tizenöt ölnyinek. És mivel féltek, hogy szirtes helyekre vetődhetnek, a hajónak hátulsó részéből négy vasmacskát vetvén ki, kívánják vala, hogy nappal legyen."

Hajnaltájban viharos part körvonalai ködlöttek fel előttük, de a táj egészen ismeretlen volt. Oly vigasztalannak látszott a helyzet, hogy a pogány hajósok, minden bátorságukat vesztve, "el akarának menekülni a hajóból".

Azon ürügy alatt, "mintha a hajó orrából vasmacskákat akarnának vetni", azon fáradoztak, hogy a mentőcsónakot leeresztik. Ellenben Pál észrevette alávaló szándékukat, s így szólt a századoshoz: "Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadulhattok." A vitézek azonnal levágták a köteleket a csónakról "és ki hagyák esni azt (a tengerbe)".

A legválságosabb óra még előttük állott. Pál ismét bátorító szavakat intézett hozzájuk és kérte őket, úgy a hajósokat, mint az utasokat, hogy valami táplálékot vegyenek magukhoz: "Ma tizennegyedik napja, mióta folyton étlen várakoztok, semmit sem véve magatokhoz. Azért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közülük senkinek sem esik le egy hajszál a fejéről."

"Mikor pedig ezeket mondá, és kenyeret vőn kezébe, hálákat ada Istennek mindnyájok előtt és megtörvén, kezde enni." Erre a kimerült és elcsüggedt tömeg, 276 lélek, akik Pál nélkül teljesen kétségbeestek volna követte példáját és táplálékot vett magához. "Miután pedig megelégedtek eledellel, a hajót könnyebbítik vala, a gabonát kihányván a tengerbe."

Időközben teljesen megvirradt; azonban tájékozódni nem tudtak, hogy tulajdonképpen hol vannak. Egy "tengeröblöt sejdítenek, melynek sima partja van, melyre végezék, hogy kihajtják a hajót, ha bírják. A vasmacskákat azért köröskörül elvagdalván, a tengerben hagyák, egyszersmind eloldván a kormányrudak köteleit és felvonván a nagy vitorlát a szélfúvásnak, igyekeznek vala a part felé haladni. De mikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót. És az első része ugyan megakadván, mozdíthatatlanul maradt vala, a hátulsó része azonban szakadoz vala a haboknak ereje miatt."

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+6&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+6&version=NT-HU

Isten tisztelete mindig a legfontosabb helyet foglalta el Dávid gondolkodásában. Az ÚR volt az, aki erőt és győzelmet adott Dávidnak, hogy megalapíthassa a birodalmat és királyságát. Most béke honol Izráel királyságában, és Dávid régóta dédelgetett álmának is eljött az ideje, hogy áthelyezhesse a frigyládát, Isten jelenlétének jelképét.

Két kísérletet tettek a frigyláda átszállítására, mindkettő tanulságos elemeket tartalmaz számunkra. Az első kísérletnél harmincezer izraelitát választottak ki az áthelyezéshez, a frigyládát is új szekérre tették át, és Dávid, valamint egész Izrael népe örvendezett az ÚR előtt. A művelet során Uzza szörnyethalt, mert megszegte a ládára vonatkozó szigorú előírásokat! Ekkor Dávid komolyabban rádöbbent, mint életében bármikor,  hogy Isten törvénye szent, és annak szigorúan engedelmeskedni kell.

Felbátorodva azon, hogy Obed Edom házára, ahová a frigyládát helyezték, Isten áldása szállt, Dávid – három hónappal később – egy második kísérletet tett, hogy átszállítsa a ládát. Most azonban Dávid és az ő emberei pontosan betartottak az általuk ismert összes előírást, és sikeresen elszállították a frigyládát Jeruzsálembe. Dávid annyira izgatott volt, hogy gyolcs efódot viselt, és örömtáncot járt az Úr előtt. Égőáldozatot és békeáldozatot is bemutatott az Úrnak. Ez az esemény jelentős szerepet játszott abban, hogy Izrael népének szívét igaz istentiszteletre indítsa.

Az első kísérletnél a hűtlenség lehangolta és összezavarta Dávidot. Későbbi tiszta engedelmessége azonban igazán örömteli eseménnyé változtatta a szövetség ládájának átszállítását, amelynek megünneplése maradandó hatással volt Izraelre akkor, és a következő nemzedékek életére is. Mi is mélységes örömöt és boldogságot találhatunk abban,ha fenntartások nélkül engedelmeskedünk az Úrnak.

Sajnos Mikál, Saul lánya – akit Dávid éppen a birodalom egyesítéséhez kért feltételként –, nem osztozott Dávid örömében a legszentebb ünnepség során. Így csúfolta Dávidot: „Milyen dicső volt ma Izráel királya! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói előtt, ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni!” (2Sám 6:20 – új prot. ford.) Mikál – büszkesége és arroganciája miatt – nem élvezhette az Úr áldásait. A Biblia azt a szomorú megjegyzést teszi, hogy az asszonynak soha életében nem lehetett gyermeke.

Samuel Wang

205. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  41-42. fejezeteihez (július 7-13.).

Ennél tragikusabb szavak nem hangoztak még el, mint Agrippa király kijelentése: „Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.” Pál lelkiismeretesen bemutatta az evangéliumot, és azzal zárta mondandóját, hogy megkérte a királyt: döntsön Jézus mellett.  Agrippa, Bereniké és Fesztusz azonban a hatalmat és a tekintélyt választották a szelíd és alázatos Megváltó helyett, aki mindent nekik adott, hogy megmentse őket, és ezzel megpecsételték örök sorsukat.

Bár a Biblia nem beszél erről, de én eltűnődtem, hogy vajon Pál szavai a palotában nem fognak-e valamikor beérni és gyümölcsöt teremni. Talán voltak ott más hallgatói is Pál tiszta és erőteljes elbeszélésének, amely a Krisztus földi életével kapcsolatos legfontosabb eseményekről szólt. Bizonyságot tett arról, hogy a próféciák Messiása már megjelent a Názáreti Jézus személyében. Bemutatta, hogy a Szentírás leírásának megfelelően Jézus betöltött minden jellegzetességet, amiket Mózes és a próféták adtak meg a Messiás azonosítására.

Sok-sok évvel később a mi számunkra ugyanolyan bizonyos a Szentlélek felhívása, hogy teljes egészében Krisztusnak éljünk, mint Pál felhívása volt Agrippának. Számtalan prédikációban, tanulmányozás során és a Bibliánk lapjain találkoztunk mi is a rendkívül értékes evangéliumi történetekkel. Az kívánom, hogy egyikünket se csupán „majdnem rávegyen”, hanem szilárd döntést hozzunk mindannyian, hogy Jézusért éljünk minden egyes nap, amíg csak el nem jön!

Cindy Tutsch

nyugalmazott igazgatóhelyettes

Ellen G. White Intézet

Fordította Gősi Csaba