Higgyeztek az Ő prófétáinak - július 26 - PÉNTEK - 2 Sámuel 20

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 45. fejezet 1474. nap

Aki erős, kiegyensúlyozott jellemet akar építeni és minden tekintetben biztos alapon álló kereszténnyé óhajt válni, annak késznek kell lennie, hogy Krisztusért mindent odaáldozzon, mindent megtegyen, mert az Üdvözítő nem fogadhat el megosztott szolgálatot. Naponta kell megtanulnia az alázatos odaadás jelentőségét. Isten Igéjében kell kutatnia, lényegét meg kell értenie és engedelmeskednie kell előírásainak. Csakis így juthat el a keresztényi tökéletességre. Napról napra Isten munkálkodik vele, csiszolja jellemét, melynek meg kell állania a végső próba órájában. Viszont a hívő napról napra bizonyságot tesz emberek és angyalok előtt, hogy mit tehet az evangélium az elesett emberekért.

"Én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna" - írja Pál "de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára."

Pál nagyon sokat tett. Kezdve attól a naptál, midőn Krisztusnak adta át magát, élete fáradhatatlan szolgálatból állott. Városról városra, országról országra utazott, hirdette a keresztről szóló Igét; lelkeket térített meg az evangéliumhoz és gyülekezeteket alapított. Ezek sorsát állandóan szívén viselte; több levelet is intézett hozzájuk, hogy oktassa őket. Időközönként mesterségét is folytatta, hogy mindennapi kenyerét megkeresse. Azonban életének valamennyi elfoglaltsága közepette sem tévesztette szem elől az egyetlen nagy célt: "hogy törtessen magasztos elhivatására." Előtte egyetlen cél létezett csak: hogy hű maradjon Hozzá, aki Damaszkusz kapujánál nyilatkozott meg előtte és lépett be életébe. Ettől a céltól semmi sem tudta eltántorítani. A golgotai keresztet magasztalni - ez volt a mindent átfogó indíték, ami szavait és tetteit ihlette.

Az a magasztos cél, mely Pált arra bírta, hogy minden fáradtság és viszontagság ellenére is előretörjön, késztessen minden keresztény munkást arra, hogy fenntartás nélkül szentelje életét Isten szolgálatára. A világ csábítani Fogja; igyekszik figyelmét elvonni az Üdvözítőről; a hívő azonban törtessen célja felé. Mutassa meg a világnak, az angyaloknak és az embereknek, hogy reménységének megvalósulása, megvalósítása minden áldozatot és erőfeszítést megér, mert elvezet: Isten színe elé.

Noha Pál fogoly volt, de mégsem csüggedt el. Győzelmi ének hatja át leveleit, melyeket Rómából írt a gyülekezetekhez. "Örüljetek az Úrban mindenkor" - üzeni a filippieknek - "ismét mondom örüljetek!... Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Továbbá, atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok." (Fil. 4, 4-8.)

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban... A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal!"

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 20

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+20&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+20&version=NT-HU

Mostanra már sokat tudunk Dávid életrajzírójáról, aki röviddel Dávid halála után részleteket választott ki mindabból, amit az írnokok apró jegyzetekben és naplókban írtak le. A palota írnokai és a Joábbal tartó katonai tudósítók gondoskodtak ezekről a forrásokról. (Lukács is ugyanilyen módon hagyatkozott a forrásokra, amikor az evangéliumot írta. Lásd: Lukács 1:1-3). Emlékeznünk kell azonban arra, hogy a Szentlélek a főszerkesztő, és Ő felügyelte, hogy a történetíró ne csak romantikus hangvételű írásban tudósítson Dávidról, mint  hatalmas hadvezérről, valamint királyként elvégzett nemes munkájáról. A Szentlélek valósághűen tudósít, és nem hallgatja el Dávid gonosz döntéseit.

A fejezet Séba jelentéktelennek tűnő lázadásával kezdődik, aki maga mögé állította Izrael népét. A Szentlélek és az írnok elvetemült, istentelen embernek írja le. (Az angol King James Version Bibliában „Belial fia”-ként szerepel, ami szó szerint azt jelenti, hogy „értéktelen”.) Dávid bement jeruzsálemi házába, előhozatta tíz ágyasát, akiket ünnepélyesen vett feleségül Izrael minden törzséből, bezáratta őket, és soha többet nem találkozott velük. Özvegyekként kellett élniük. Általában ezek – az ünnepélyes szertartáson – elvett asszonyok voltak a palota hírforrásai azon törzsek felé, ahonnan származtak. A király családi élete már amúgy is romokban hevert, és ez a fordulat még tovább rontott a helyzeten.

Dávid gyorsan le akarta verni Séba lázadását, mielőtt az más területekre is átterjedt volna. Saját hadvezérét, Joábot mellőzve, megbocsátott Amasának, Absolon korábbi hadvezérének, majd elküldte, hogy hívja össze Júda minden férfiúját, hogy üldözőbe vegyék Sébát. Amasa azonban valamilyen okból késett (5. vers). Joáb dühös volt, hogy megkerülték őt, és fiatal, közeli rokonát helyezték a pozíciójába. Amikor Gibeon sziklájánál találkoztak, Joáb – akár Iskáriótes Júdás –, előrelépett, megcsókolta Amasát, és közben beledöfte kardját a gyomrába (10. vers). Miközben Amasa teste ott vérzett az úton, Joáb emberei döbbenten álltak meg mellette. Ekkor egy fiatalember felhívást intézett a többiekhez, hogy legyenek hűségesek Dávidhoz, és kövessék Joábot. A testet ezután lehúzta valaki az útról a mezőre, az emberek pedig Joáb után mentek. A Szentlélek azt szeretné, hogy lássuk a bűn következményeit, és a rossz politikai döntésekből eredő kudarcokat.

Joáb és emberei eljutottak Béth-Maakában Abeláig, addig az izraeli városig, ahol Séba rejtőzködött. Már éppen hozzákezdtek volna az ostromhoz, amikor egy bölcs asszony jött ki a városból. Elmondta, hogy lerombolni ezt a várost olyan, mintha elpusztítanának egyet Izráel anyjai közül, és lerombolnák az Úr örökségét (19. vers). Joáb hallgatott az asszonyra, és azzal védekezett, hogy nem a várost akarja elpusztítani, hanem csak Sébát keresi. Ha kiadják őt, akkor felhagy az ostrommal. Az asszony visszament, fejét vétette Sébának, és kihajíttatta azt a falon. Hátborzongató idők! És mindez csak azért, hogy hűségesek maradjanak a királysághoz,  ahhoz a rendszerhez, amit az egész nép választott annak ellenére, hogy Sámuel próféta figyelmeztette őket a következményekre még Saul idejében (1Sám 8:11-18). Miután Séba meghalt, az emberek hazatértek, Joáb pedig visszament Jeruzsálembe.

A bűn zsoldja a halál, és szinte minden bibliai történet figyelmeztet minket valamire. Mindenképpen egyetérthetünk Sámuellel abban, hogy a királyság nem az ideális rendszer, sőt egyetlen rendszer sem lehet megfelelő, míg a sátán uralma alatt lévő, bűnös földön élünk.  

Szerető Istenünk!

A te szavad igaz és Te vagy a királyok Királya. Elsőként Téged áldunk, mielőtt bármely politikai, vallási, vagy egyéb személynek fogadnánk hűséget. Adj nekünk bölcsességet, hogy kiállhassunk elveid mellett, hogy bölcsen beszélhessünk akkor is, amikor már minden összedől körülöttünk, és eljön a káosz ideje. Jézus nevében, ámen.

Koot van Wyk

207. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  45-46. fejezeteihez (július 21-27.).

„… a keresztény a nyomorúság vesszője alatt néha többet tehet Mesteréért, mint amikor tevékeny szolgálatban dolgozik.” Ez az oximoront tartalmazó mondat kihívást jelent az önazonosságunk számára.

Gyakran úgy gondoljuk: a hasznosságunk határozza meg, mennyire szilárd az önazonosságunk. Úgy hisszük, hogy az értékünk abból származik, ha Isten királyságáért cselekszünk és mutatunk fel dolgokat. Isten azonban mennyei szemüveget visel. Időnként megengedi, hogy az élet kegyetlen ütéseket mérjen ránk, megfosztva minket az egészségünktől, önállóságunktól vagy a karrierünktől. Mi pedig viharverten azt hisszük, vége a hasznavehetőségünknek, és megkérdőjelezzük, hogy vajon Isten miért engedné meg, hogy félreállítsanak a csapások.

Pál bizonyosan csodálkozott rajta, hogy miért lett akadályoztatva abban, hogy végezze hittérítői munkáját Európa-szerte. A börtönben írt levelei mégis mélységesen reményt keltőek. Több szívhez jutott el a levelein keresztül, mint az utazásai során.

Isten munkája néha megköveteli, hogy egy lépést visszalépjünk a tevékenységeinktől, hogy Isten nagyobb céljai elérhetővé váljanak. Néha Isten bennünk akar elvégezni valamit, amihez mozdulatlanságra van szükség.

Ideggyógyászati sérülésemnek köszönhetően az elmúlt három és fél évet házhoz kötve éltem; veszteségek tömegét gyászolhatom azóta: jövedelemkereső képességemet, azt, hogy autót vezethessek, lehetőségeket, hogy tanácsot adjak, prédikáljak és tanítsak, a képességet, hogy utazzak és felfedezzek helyeket. Mindattól, ami „Lorivá” tett, megfosztott a fájdalom-sújtotta állapotom.

Isten azonban áldások csokrát és a kegyelem kincsét juttatta nekem. A belső átalakulás megérte a külső pusztítás áldozatát. A nyereség meghaladja a fájdalmat.

A cselekvőképtelenség Isten kegyelmének legnagyobb eszköze lehet, nem az Ő legrosszabb átka. Hiszen amíg én képtelen vagyok, ő képes!

Lori Engel

lelkész (jelenleg rokkantnyugdíjas)

Eugene, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba