Higgyeztek az Ő prófétáinak - július 21 - VASÁRNAP - 2 Sámuel 15

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 45. fejezet 1469. nap

45. Rómából írt levelek

Pál apostolnak már keresztényi tapasztalatai kezdetén különös alkalmakat adott Isten, hogy megismerhesse akaratát, Jézus követőit illetőleg. "Elragadtatott a harmadik égig", "elragadtatott a paradicsomba és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie." Bizonyságot tett arról, hogy többször kapott "látomásokat és az Úrnak kijelentéseit." Az evangélium alaptételeinek ismeretében "egyenlő volt a fő-főapostolokkal". (2. Kor. 12, 2. 4. 1. 11.) Világos, teljes volt a megértése abban is, "hogy mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága" a "Krisztus minden ismeretet felülhaladó szereteté"- nek. (Ef. 3, 18. 19.)

Pál nem mondhatott el mindent, amit látomásaiban látott, mert voltak olyan hallgatói is, akik visszaéltek volna szavaival. Amit azonban Isten kinyilatkoztatott előtte, képesítette arra, hogy mint jó vezető és bölcs tanító munkálkodjék. Ezek a kinyilatkoztatások hatották át azokat az üzeneteket is, amelyeket a későbbi években a gyülekezeteknek küldött. A benyomások, amelyeket látomásai folyamán nyert, lelkébe vésődtek és lehetővé tették számára, hogy a keresztényi jellemet kellőképpen szemléltesse. Szóval és írásban olyan üzenetet hirdetett, mely azóta is mindenkor segítséget és erőt adott Isten egyházának. Ez az üzenet napjaink hívőihez is világosan szól, azokról a veszélyekről, amelyek a gyülekezetet fenyegetik és azokról a tévtanokról, amelyek útjában állnak.

Az apostol mindazoknak, akikhez tanácsadó és buzdító tartalmú leveleit intézte, őszintén kívánta, "hogy többé ne legyenek gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele", hanem hogy "eljussanak mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére." Felkérte követőit, akik a pogányok között éltek, hogy: "többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában, kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől... az ő szívük keménysége miatt", hanem "okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem, mint bölcsek" és az időt jól kihasználjátok. (Ef. 4, 14. 13. 17. 18; 5, 15. 16.) Bátorította a hívőket, hogy várják azt az időt, amikor Krisztus, aki "szerette az egyházat, és ónmagát adta azért", majd "ónmaga elébe állítsa azt dicsőségben, úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy afféle", "hogy legyen szent és feddhetetlen." (Ef. 5, 25. 27.)

Ezek az üzenetek, melyeket nem emberi erő, hanem Isten ereje, Isten Lelke által írt, olyan tanácsokat tartalmaznak, amelyeket mindenkinek tanulmányoznia és gyakran ismételnie kell. Ezekben a levelekben a gyakorlati kereszténységet, életszentséget vázolja; olyan alapelveket fektet le, amelyeket minden gyülekezetnek követnie kellene. Világosan megjelöli az utat is, amely az örök élethez vezet.

Levelében, amelyet római fogsága alatt írt, a "Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban", Pál kifejezi örömét, hogy a hitben kitartottak, amiről Epafrás értesítette, aki "meg is jelentette nékünk a ti Lélekben való szereteteteket." "Azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűntünk meg érettetek imádkozni és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és növekedvén az Isten megismerésében; minden erővel megerősíttetvén az () dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel."

Pál e szavakkal tolmácsolta kívánságait a kolosséi hívőknek. Milyen eszményi életcélt mutatnak Jézus követői részére! A keresztény élet csodálatos lehetőségeiről tanúskodnak és megvilágítják, hogy Isten gyermekei korlátlan áldásokban részesülhetnek. Mialatt Isten ismeretében állandóan növekszenek, haladhatnak keresztényi tapasztalatban erőről erőre, magaslatról magaslatra, "hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban."

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+15&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+15&version=NT-HU

Tudjuk, hogy a 14. fejezet végén feljegyzett dolgok akkor történtek, amikor Dávid már Jeruzsálemben élt, és öt év múltán megbékélt fiával, Absolonnal. Absolon önbíráskodásból megölte Amnont, a bátyját, ami egy előre megfontolt gyilkosság volt. Majd felgyújtotta Joáb mezejét, ezzel gyakorlatilag ellopta a tulajdonát.

Absolon állapota azonban, ami a lopás bűnét illeti, tovább súlyosbodott az évek folyamán. „Lőn pedig negyven esztendő múlván” (7. vers) – ami David uralkodásának a végén volt –, Absolon kezdte lopni Izráel gyermekinek Dávid király iránti hűségét a saját maga számára. Ez egészen odáig ment, hogy Absolon engedély kért apjától, hogy elmehessen Hebronba Istent imádni, noha ők Jeruzsálemben imádták Istent, ahol a frigyláda is volt.

Absolon nagyon ravasz volt, és igen rafináltan szervezte meg az apja elleni lázadást. „És igen nagy lőn az összeesküvés” (12. vers), ezért Dávid úgy döntött, hogy elmenekül. (13. vers). Sokan hagyták el a várost Dáviddal együtt, még idegenek is voltak, akik hűséget fogadtak mellette, hasonló volt ez a hűség ahhoz, amit Ruth könyvében láthatunk (21. vers). Így Dávid beleegyezett, hogy átkeljenek vele a Kedron patakján (22-23. vers).

Dávid azonban visszaküldte Sádók és Abjátár papokat az Úr ládájával Jeruzsálembe (25. vers). Dávid egy hírszerző hálózatot is szervezett olyanokból, akik Absolon közelében dolgoztak Jeruzsálemben, akik rendszeresen informálták a királyt Absolon terveiről. A két pap fiai részt vettek a kémkedésben (36. vers). Így indította útjára Dávid a tervét, ami hűségre épült. Nem állt szándékában megölni saját fiát, sőt azt kérte Khúsaitól, hogy éppúgy szolgálja Absolont, ahogy addig őt szolgálta (34. vers). Dávid azért fohászkodott, hogy bárcsak az Úr összezavarná Akhitófel gondolatait, aki naponta tanácsolta Absolont, és így meghiúsítaná terveit (31. vers).

Ez a szakasz is arra emlékeztet bennünket, hogy úgy tűnik, az Írás feljegyzői a Bibliában mintegy egybeszövik az egy bizonyos témakörhöz tartozó történeteket, az események kisebb-nagyobb részleteit, amit olvasunk, az csupán egy szála mindazoknak a dolgoknak, amiket Dávid király palotájának életéből az Írás kijelent számunkra. A Szentléleknek az a szándéka, hogy világossá és átláthatóvá tegye ezeknek az eseményeknek a leírását. Meglehet, hogy esetenként az események részletei nem időrendi sorrendben kerültek feljegyzésre, de ez nem változtat a kép egészén, annak üzenetén. Az esztelenség, a kapzsiság, az önjelölt magatartás, a ravaszság, a hűség másoktól való elcsalása mind annak a lázadásnak a jeleit mutatja, amely a Mennyben kezdődött.

Drága Istenünk!

Mi magunk is, részeseivé váltunk a nagy küzdelemnek, amely a Mennyben kezdődött, Lucifer lázadásával. Ajándékozz meg minket azzal a képességgel, hogy tudnánk inkább Hozzád hűségesnek lenni mint önmagunkhoz, tudnánk szolgálni mintsem uralkodni, kérni és nem parancsolni! Jézus nevében kértünk. Ámen!

 
Koot van Wyk

207. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  45-46. fejezeteihez (július 21-27.).

„… a keresztény a nyomorúság vesszője alatt néha többet tehet Mesteréért, mint amikor tevékeny szolgálatban dolgozik.” Ez az oximoront tartalmazó mondat kihívást jelent az önazonosságunk számára.

Gyakran úgy gondoljuk: a hasznosságunk határozza meg, mennyire szilárd az önazonosságunk. Úgy hisszük, hogy az értékünk abból származik, ha Isten királyságáért cselekszünk és mutatunk fel dolgokat. Isten azonban mennyei szemüveget visel. Időnként megengedi, hogy az élet kegyetlen ütéseket mérjen ránk, megfosztva minket az egészségünktől, önállóságunktól vagy a karrierünktől. Mi pedig viharverten azt hisszük, vége a hasznavehetőségünknek, és megkérdőjelezzük, hogy vajon Isten miért engedné meg, hogy félreállítsanak a csapások.

Pál bizonyosan csodálkozott rajta, hogy miért lett akadályoztatva abban, hogy végezze hittérítői munkáját Európa-szerte. A börtönben írt levelei mégis mélységesen reményt keltőek. Több szívhez jutott el a levelein keresztül, mint az utazásai során.

Isten munkája néha megköveteli, hogy egy lépést visszalépjünk a tevékenységeinktől, hogy Isten nagyobb céljai elérhetővé váljanak. Néha Isten bennünk akar elvégezni valamit, amihez mozdulatlanságra van szükség.

Ideggyógyászati sérülésemnek köszönhetően az elmúlt három és fél évet házhoz kötve éltem; veszteségek tömegét gyászolhatom azóta: jövedelemkereső képességemet, azt, hogy autót vezethessek, lehetőségeket, hogy tanácsot adjak, prédikáljak és tanítsak, a képességet, hogy utazzak és felfedezzek helyeket. Mindattól, ami „Lorivá” tett, megfosztott a fájdalom-sújtotta állapotom.

Isten azonban áldások csokrát és a kegyelem kincsét juttatta nekem. A belső átalakulás megérte a külső pusztítás áldozatát. A nyereség meghaladja a fájdalmat.

A cselekvőképtelenség Isten kegyelmének legnagyobb eszköze lehet, nem az Ő legrosszabb átka. Hiszen amíg én képtelen vagyok, ő képes!

Lori Engel

lelkész (jelenleg rokkantnyugdíjas)

Eugene, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba