Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 48. fejezet 1478. nap
Pál tehát még egyszer alkalmat nyert, hogy a csodálkozva
figyelő tömeg előtt a kereszt zászlaját fennen lobogtassa. Mialatt tekintete
átfogta a körötte hullámzó tarka tömeget - zsidókat, görögöket, rómaiakat és
más országok idegenen -, lelkében felizzott a vágy, hogy üdvösségüket munkálja.
Nem gondol a védekezésre, nem törődik a környező veszélyekkel, sere rettenetes
sorsával, mely vár reá. Egyedül csak Jézust látja, a Közbenjárót, aki Isten
trónja előtt könyörög a bűnös emberért. Emberfölötti ékesszólással és erővel
tárja hallgatósága elé az evangélium igazságait. Rámutat a bukott emberiségért
hozott nagy áldozatra. Kijelenti, hogy az ember megváltásáért végtelen ár
fizettetett le. Isten gondoskodott arról, hogy az emberrel megoszthassa
trónját. Angyali hírnökök kötik össze a földet a mennyel és így az ember minden
cselekedete, akár rossz, akár jó, nyíltan feltárul az igaz Bíró szeme előtt.
Így harcol, küzd az igazság szószólója! Hívő a hitetlenek,
hűséges a hűtlenek között. Ott áll mint Isten képviselője, szava, mint a menny
szózata. Hangjában, tekintetében semmi szomorúság, semmi félelem, semmi
csüggedés. Ártatlanságának biztos tudatában, felövezve az igazság vértjével,
ujjong, hogy Isten gyermeke: Szava: győzelmi kürthang, mely túlharsogja a csata
zaját. Hirdeti, hogy az ügy, amelynek életét szentelte, az egyetlen, mely
sohasem bukhat el. Ő ugyan eleshet - de az evangélium nem veszhet el. Isten él,
és igazsága győz! Sokan, kik e napon Pálra tekintettek, "olyannak láták az
ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját." (Apcs. 6, 15.)
A jelenlevők soha azelőtt nem hallottak hasonló szavakat.
Még a legkeményebb szíven is átrezdültek, visszhangzottak. A tiszta, meggyőző
igazság diadalmaskodott a tévelygések felett. Sokan, kiknek szívébe most hatolt
a világosság, később örömmel jártak fényében. Igazságok, melyek ezen a napon
elhangzottak, hívatva voltak, hogy nemzeteket remegtessenek meg. Igazságok,
melyek idő felettiek, s még akkor is hatnak emberi szívekre, amikor azon
ajkakat, melyek hirdették, már régen elnémította a mártírhalál.
Néró sem hallotta még úgy az igazságot, mint ez alkalommal.
Sohasem látta még ilyen nyíltan életének rettenetes bűneit. A menny világossága
hatolt be lelke rejtekeibe; megremegett a rémülettől azon ítélőszék
gondolatára, mely elé végül őt is, a világ uralkodóját megidézik, hogy elnyerje
cselekedetei igazságos jutalmát. Félt Pál Istenétől és nem merte az apostolt
elítélni, mivel az ellene felhozott vádak közül egy sem volt bizonyítható. Néró
vérszomját e pillanatban szent félelem tartotta féken.
Egy pillanatra feltárult a menny Néró, a megátalkodott
gonosztevő előtt is; békéje és tisztasága kívánatosnak látszott előtte. Ebben a
pillanatban hozzá is szólt a kegyelmi meghívás. De csak egy pillanatra lobogott
fel benne a bűnbocsánat sóvárgó vágya. Utána közvetlenül kiadta a parancsot,
hogy Pált vigyék ismét vissza tömlöcébe. Midőn a börtönajtó bezárult Isten
követe mögött, Róma császára előtt is örökre bezárult a bűnbánat kapuja. A
mennynek egyetlen fénysugara sem hatolt át többé lelke sötétségén, amely
körülvette. Isten megtorló ítéletei csakhamar utol is érték.
Ezután nemsokára Néró elindult Görögországba, hírhedt
hadjáratára, melyen méltatlan és lealjasító kicsapongásaival szégyent hozott
magára és országára. Nagy pompával tért vissza Rómába, s udvaroncaival együtt a
legfelháborítóbb módon tobzódott. Tivornyáik közepette hirtelen zaj hallatszott
fel az utcáról. A hírnök, akit a zaj okának megtudakolására küldtek ki, azzal a
rémhírrel tért vissza, hogy Galba, hadserege élén, gyors ütemben közeledik Róma
ellen. A városban is lázadás tört ki, felháborodott tömeg zúg az utcákon,
fenyegetőleg közeledik a palota felé, hogy a császárt és kíséretét megölje.
Néró, a veszély, a szükség ez órájában nem támaszkodhatott
a hatalmas és irgalmas Istenre, mint a hithű Pál. A szenvedésektől és az
esetleges kínzástól, melyet a csőcseléktől elvárhatott, megfélemlett ez a
nyomorult zsarnok. Elhatározta, hogy inkább önkezével vet véget életének,
azonban a kellő pillanatban bátorsága elhagyta. Rettegésében fejét vesztette és
gyáván, szégyenteljesen menekült el a városból, közeli birtokára. Mindhiába!
Rejtekét csakhamar felfedezték. És miközben az üldöző lovasok mindjobban
közeledtek, szolgálattevő rabszolgájával halálos sebet ejtetett magán. Így
pusztult el Néró, a zsarnok, fiatal életének harminckettedik esztendejében.
Mai Bibliai szakasz: 2
Sámuel 24
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ennek a fejezetnek van egy
szövegpárja a Biblliában. A Szentlélek bölcsnek tartotta, hogy másodszor is
említést tegyen Dávid izraeli és júdabeli népszámlálásáról az Krónikák első
könyvének 21. fejezetében. Itt sátán szerepét is meg akarta említeni a
népszámlálásban. Ezt csak a szövegpár teszi világossá. Míg az írnok ebben a
fejezetben azt írta, hogy „haragra gerjedt az Úr Izrael ellen” (1.
vers), addig a Krónikák első könyve 21. fejezetének lejegyzője azt írja az 1.
versben, hogy „Sátán Izrael ellen támadt” (új prot. ford.) Az Úr nem
együttműködik sátánnal, hanem ellene küzd. A bűn Isten elleni tett, és amikor Ő
kimutatja haragját, az szabad utat enged sátánnak, hogy színre lépjen és
cselekedjen.
Dávid felelőtlenül rendelte el a
népszámlálást, és amikor Isten félreállt, Dávid átengedte az uralmat a
gonosznak és vétkezett, amikor elrendelte Júda és Izrael gyermekeinek
megszámlálását. Isten azt ígérte, hogy az Ő gyermekei sokasodni fognak, Dávid
pedig ellenőrizni akarta, hogy Isten betartja-e a szavát. Ezen kívül Dávid
Isten áldásaival akart kérkedni, hogy ezzel is bizonyítsa magának, hogy ő egy
jó vezető. Joáb ellenezte a népszámlálást. De vajon miért térnek el a számok?
Itt, a 9. versben 800 ezer illetve 500 ezer emberről van szó, míg a Krónikák első
könyvének 21. fejezetében 1,1 millió és 470 ezer ember áll. Az okot az
1Krónikák 21:6 adja meg, ahol azt olvassuk, hogy Joáb nem mondta el a teljes
számokat Dávidnak. Isten meggyőzte Dávidot a bűnéről, aki ezután megvallotta
azt Neki és bűnbocsánatot kért (10. vers).
Másnap reggel Gád próféta a bűnéért
való három büntetés közül választási lehetőségét ajánlotta fel Dávidnak: 1) hét
év éhínség, 2) az ellenségei által való üldöztetés; 3) három napig tartó
dögvész. Dávid ez utóbbit választotta, minek következtében 70 ezer ember halt
meg. Amikor azonban Isten angyala Jeruzsálem ellen nyújtotta ki a kezét, Dávid
ezt meglátva így szólt az Úrhoz: „Bizony én vétkeztem, és én követtem el
bűnt, de az én nyájam nem követett el semmit. Sújtson le kezed inkább énrám
...!” (17. vers - új prot. ford.). Ezután Gád ezt mondta Dávidnak: „...
állíts oltárt az Úrnak” ezen a helyen! (18. vers). Ezért Dávid meg akarta
venni azt a földet, ahol álltak, hogy oltárt építsen oda. A föld tulajdonosa
azonban ingyen akarta azt nekiadni. Ezt Dávid elutasította, mert nem akart
olyat áldozni az Úrnak, ami neki nem került semmibe. A tulajdonos végül
elfogadta Dávid ajánlatát, aki így megvette tőle a földet és az állatokat
rajta. Két különböző számot találunk itt, a 25. versben illetve az 1Krónikák
21:24-ben. A megoldás az írnokok által feljegyzett üzlet figyelmes
elolvasásában rejlik: a földért 600 sekel súlyú aranyat fizettek (1Krónikák
21:24), a marhákért pedig 50 sekel ezüstöt (25. vers).
Más eltérések is vannak e fejezet és
a Krónikák első könyvének 21. fejezetében található szövegpár között, ám ezen
események közül egyik sem akadályozta meg a Szentlelket abban, hogy
figyelmünket a bűn problémájára terelje, ami szenvedést okozott a túlélőknek.
Ennek ellenére az igazság megmaradt tökéletesnek és feddhetetlennek a
Szentlélek munkája nyomán, aki az Ige mindent átfogó szerkesztője.
Mindenható Urunk, aki soha nem
maradsz távol tőlünk, tökéletlen emberektől, tiszta szívből imádunk és
szeretünk Téged! Te nem rejtegetsz semmit senki elől, és mi arra az elképesztő
felismerésre jutunk, hogy – bármit is mondanak vagy tesznek mások – Te, Urunk
így szólsz hozzánk: „Én hiszek benned.” Jézus nevében. Ámen!
Koot van Wyk
208. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 47-49. fejezeteihez (július 28 – augusztus 3.).
A szombat délelőtti felhívást az imakérésekre
mindig a papírhajtogatás zöreje, a gyerekek elcsendesítése jelzi, majd izgatott
csend következik, ahogyan gondterhelten lefelé és körbe tekintünk, miközben
arra készülünk, hogy feltárjuk szükségleteinket és sebezhetőségünket mindenki
előtt. Szinte hallható a közös sóhaj, amikor az első kérés elhangzik.
„Anyagi nehézségek miatt szeretnék imasegítséget
kérni.” „Kérlek, imádkozzatok a fiamért (vagy lányomért), aki már nem jár gyülekezetbe.”
„Laboratóriumi vizsgálaton voltam ezen a héten. Kérlek, imádkozzatok a jó
eredményekért.”
Amikor a hangokat halljuk az alázatos esdeklő
imákban, vajon hány antenna fogja a nem artikulált érzéseket minden egyes
egyszerű kérés mögött? Halljuk-e a rejtve megbúvó érzelmeket: szégyen, félelem,
kétségek és magány, ezek mögött a láthatóan egyszerű kérések mögött? Fog-e az
esdeklő sóvárgással találkozni a vigasztalás és a támogatás? Vagy még egy
szombat délután megy haza úgy a testvéred, hogy még mindig egyedül van a
félelmével, szégyenével, kétségeivel, és hogy a rákövetkező hetet küzdelemben
és a meg nem válaszolt imák miatt szomorúan, magányosan várja?
Pál azt mondja az utolsó levelében: „Az Úr
legyen irgalmas az Onesiforus házanépének: mert gyakorta megvidámított engem,
és az én bilincsemet nem szégyenlette …” Elhúzódunk-e hittestvéreinktől, amikor
szükségük van ránk, csak mert megbénít az ellenállás a sebezhető állapotuk
miatt, talán mert tudjuk, hogy milyen könnyen megtörténhet velünk is ugyanaz?
Vagy leküzdjük a saját sebezhetőségünktől való félelmet, és szolgálunk, ahogyan
Onesiforus tette?
Jeanne Van Den Hurk
Anderson Hetednapi Adventist Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen✝🙏🛐
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés