Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 46. fejezet 1475. nap
46.
Szabadlábon
Mialatt Pál Rómában áldásosan működött és sok lélek
megtérésére, valamint a hívők bátorítására szolgált, a láthatáron sötét felhők
tömörültek, melyek nem csupán az ő biztonságát, hanem az egyház létét,
fejlődését is fenyegették. Rómába érkezésekor a császári testőrség századosának
adták át, aki jóravaló, igazságos ember volt. Jószívűsége folytán Pál aránylag
szabadon mozoghatott és fejleszthette az evangélium művét. Azonban mielőtt még
kétévi fogsága letelt volna, ezt a századost olyan hivatalnok váltotta le,
akitől Pál nem várhatott különösebb jóindulatot.
A zsidók most még tevékenyebben áskálódtak Pál ellen, mint
valaha; jó segítőre találtak Néró második feleségében. Ez az elvetemült asszony
prozelita volt, aki felhasználta minden befolyását, hogy gonosz szándékukat
pártfogolja, a kereszténység buzgó harcosával szemben.
A császártól, akire Pál hivatkozott, nemigen várhatott
igazságos ítéletet. Néró életmódja züllöttebb, jelleme elvetemültebb volt, mint
valamennyi elődjéé; sőt fokozott kegyetlenkedéseket hajtott végre. A
kormányzatot nála erőszakosabb uralkodóra már nem lehetett volna bízni.
Uralkodásának első esztendejében fiatal mostohaöccsét, a jogos trónörököst
mérgeztette meg. Néró azután fokról fokra süllyedt, mind mélyebbre a bűnök és
gonosztettek posványában, míg saját édesanyját és azután feleségét is
meggyilkolta. Nem volt olyan gaztett, amelyre képes ne lett volna, vagy olyan
jellemtelenség, melyre nem lett volna kapható. Minden nemesen érző lélekben
csak undort és megvetést keltett.
Udvarában végrehajtott gonosztettek részletei sokkal
aljasabbak és borzalmasabbak, hogysem leírhatók volnának. Aljas rémtettei még
azokban is undort és iszonyatot keltettek, akik kényszerítve voltak részt venni
bennük. Állandó rettegésben tartotta őket az, vajon legközelebb milyen új
borzalmat eszel ki. De még ezek a gonosztettek, melyeket Néró elkövetett, sem
ingatták meg alattvalói hűségét. Az egész civilizált világ teljhatalmú
uralkodójának ismerték el. Sőt, úgy tisztelték és dicsőítették, mint Istent.
Emberi megítélés és mérlegelés szerint ilyen bíró előtt,
Pál halálos ítélete teljesen biztos volt. Az apostol azonban tudta, hogy addig,
amíg Istenhez hű marad, nincs mitől félnie. Isten, Aki megőrizte a múltban,
megóvhatja most is a zsidók gyűlölete és a császár hatalma elől.
És valóban, Isten megoltalmazta szolgáját. Pál
kihallgatásakor, az ellene felhozott vádakat nem tudták bizonyítani. Az
általános várakozás ellenére, jellemével össze nem egyeztethető
igazságérzettel, Néró kijelentette, hogy a fogoly ártatlan! Az apostol béklyóit
leoldozták; ismét szabad emberré lett.
Ha Pál kihallgatását tovább halasztják, vagy őt valamilyen
okból a következő évig visszatartják Rómában, akkor minden bizonnyal életét
veszti a kitört üldözés alkalmával. Fogsága alatt ugyanis annyira magnövekedett
a keresztény hitre tértek száma, hogy felkeltette a hatóságok figyelmét és
ellenségeskedését. A császár haragját különösen az szította fel, hogy
udvartartásának tagjai közül többen megtértek; csakhamar talált is módot rá,
hogy a keresztényekkel kegyetlenkedjék.
Akkortájt Rómában borzalmas tűzvész ütött ki, mely majdnem
a fél várost elpusztította. Az a hír járta, hogy Néró maga gyújtotta fel a
várost. Hogy a gyanú árnyát is eloszlassa, igyekezett különösen nagylelkűen
bánni a tűzvész áldozataival, amennyiben bőkezűen segítségére sietett a
hajléktalanoknak és tehetetleneknek. Mindamellett őt vádolták ezzel a
gonosztettel. A nép izgatott volt és feldühödött; tehát hogy minden gyanút
eltereljen, és egyszersmind megszabaduljon attól a néprétegtől, melytől félt és
amelyet gyűlölt, Néró a gyújtogatással a keresztényeket vádolta meg. Fondorlata
eredményes volt; Krisztus követőinek ezreit - férfiakat, nőket és gyermekeket
gyilkolták le a legborzalmasabb mádon.
Ettől a borzalmas üldözéstől Pál megmenekült; mert
szabadlábra helyezése után azonnal eltávozott Rómából. Ezt az utolsó, rövid
szabadságát arra használta fel, hogy szorgalmasan munkálkodjék a
gyülekezetekért. Különösen arra törekedett, hogy a görög és a keleti
gyülekezetek között szorosabb egységet, kapcsolatokat létesítsen; a hívők
lelkületét megerősítse, ellenállóbbá tegye a beszivárgó hamis tanokkal szemben,
melyek a hitet veszélyeztették.
Az a sok viszontagság és aggodalom, melyet Pál
elszenvedett, felőrölte testi erejét. Az öregség törődöttsége érezhetővé vált
nála. Tudta, hogy munkássága vége felé közeleg. De minél rövidebb idő állott
rendelkezésére, annál inkább fokozta igyekezetét. Buzgósága nem ismert határt.
Céltudatosan, gyors elhatározással, erős hittel utazgatott mindenfelé,
gyülekezetről gyülekezetre. Igyekezett megerősíteni a hívőket, hogy kitartó,
hűséges munkát végezzenek a lelkekért, kiket Krisztusnak nyernek meg.
Bátorította a testvéreket, hogy az előttük álló nehéz időkben is, hűségesen, állhatatosan
vallják meg Urukat, Jézus Krisztust.
Mai Bibliai szakasz: 2
Sámuel 21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben még többet tudunk meg Dávid
életrajzíróiról. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy rendezetlenül, nem
kronologikus sorrendben írtak, de mégis volt egy bizonyos időrendi sorrendjük.
Például, Dávid hét és fél éven keresztül Hebronból irányította az országot,
majd Jeruzsálembe tette át székhelyét, ahol még évekig uralkodott, egészen a
haláláig (2Sám 5:5). Dávid egészen addig nem gondoskodott Méfibósetnek, Jonatán
fiának, Saul unokájának a szükségleteiről, amíg nem költözött Jeruzsálembe, de
ezt követően – ahogy a Biblia 2Sám 9:13-ban mondja: „állandóan a király asztalánál étkezett”.
Mindezek előtt egy kellemetlen helyzetről szerezhetünk tudomást, amelynek során Saulnak és fiainak ellenségeit bábként használták fel, politikai elismerés céljából, de Méfibósetet megkímélték ettől. A gibeoniták, az amoriták maradéka kölcsönös egyezséget kötött az izrealitákkal még Józsué ideje alatt. Annak ellenére, hogy városaik Benjámin törzsének területén voltak, Saul indokolatlanul lemészárolta a lakók egy részét. Az éhínség Isten büntetése volt Saul öldöklése miatt. Később Dávid a gibeoniták kérése szerint hét embert adott nekik Saul családjából, hogy felakaszthassák őket viszonzásként azért, amit Saul tett velük. Dávid gyorsan cselekedett a béke érdekében, de Méfibósetet nem adta oda nekik. Az árpaaratás első napjaiban (2Sám 21:9) akasztották fel a hét embert egy hegyen annak bizonyítékaként, hogy az „életet életért” elvet beteljesítették. Aja leányának, Rispának két fiát szintén felakasztották (Rispa Saul király ágyasa volt). Rispa letáborozott a szikla tetején, és éjjel-nappal távol tartotta a madarakat és más állatokat a holttestektől (10. vers).
A korábbi történetekből tudjuk, hogy Jábes-Gileád lakói elmentek Bethsánba éjszaka, ahol a filiszteusok kiakasztották Saul és Jonatán holttestét a falra, levették a testeket, hazavitték, és tisztességesen eltemették azokat. A gibeonitákkal való tapasztalata után Dávid elment Jábes-Gileádba, felvették Saul és Jonatán hamvait, és a másik hét halottal együtt eltemették őket Saul édesapjának a sírboltjában. Ezek után Isten meghallgatta az ország népének imáját (2Sám 21:12-14). De vajon miért tűnik úgy, hogy Isten megelégedett Saul hét leszármazottjának a halálával, és ezután már meghallgatta az ország imáját? Valójában nem Isten, hanem a gibeoniták elégedtek meg az ítélettel, és fordultak vissza Istenhez, és Isten erre a lépésükre válaszolt.
A történetírónak van még egy információja, amit közölni akar velünk, mégpedig az, hogy a filiszteusok háborúba bonyolódtak Izraellel. Az egész lényege, hogy a katonák nem akarták, hogy Dávid továbbra is velük tartson a heves csatába, mert már fáradékony volt. Tehát a történetíró leírja azokat a férfiakat, akik Dávid helyébe léptek az óriásokkal való küzdelmekben. Például Séruja fia, Abisai megölte Jisbi Bénóbot, máshol Sibbékai megöli Sábot. Egy másik csatában Elkhanán megölte a gitteusi Góliát testvérét. Az utolsó a listán az a csata Gáthban, ahol Jonatán, Simeán fia megölte azt az óriást, akinek hat ujja volt mindkét kezén és mindkét lábán. Mindegyik óriás az összes elképzelhető fegyverrel fel volt fegyverezve. Bár az Úr nevét nem említi a szöveg ezekben a csatákban, de le tudjuk vonni a következtetést, hogy az Úr oltalmazta Dávidot, és Ő adott neki győzelmet ellenségei felett a királyi sereg katonái által.
Szerető Istenünk!
Egy olyan világban élünk, ahol mindennaposak a
válások, elszakadások és keveredések. Az igaz vallás hívei is minden szinten
kompromisszumokat kötnek, de mindezek közepette biztosítasz bennünket arról,
hogy a hűségeseket vezetni és védeni fogod, és mindennapi szükségleteinkben is
megsegítesz minket. Ámen.
Koot van Wyk
207. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 45-46. fejezeteihez (július 21-27.).
„… a keresztény a nyomorúság vesszője alatt néha
többet tehet Mesteréért, mint amikor tevékeny szolgálatban dolgozik.” Ez az
oximoront tartalmazó mondat kihívást jelent az önazonosságunk számára.
Gyakran úgy gondoljuk: a hasznosságunk határozza
meg, mennyire szilárd az önazonosságunk. Úgy hisszük, hogy az értékünk abból
származik, ha Isten királyságáért cselekszünk és mutatunk fel dolgokat. Isten
azonban mennyei szemüveget visel. Időnként megengedi, hogy az élet kegyetlen
ütéseket mérjen ránk, megfosztva minket az egészségünktől, önállóságunktól vagy
a karrierünktől. Mi pedig viharverten azt hisszük, vége a
hasznavehetőségünknek, és megkérdőjelezzük, hogy vajon Isten miért engedné meg,
hogy félreállítsanak a csapások.
Pál bizonyosan csodálkozott rajta, hogy miért
lett akadályoztatva abban, hogy végezze hittérítői munkáját Európa-szerte. A
börtönben írt levelei mégis mélységesen reményt keltőek. Több szívhez jutott el
a levelein keresztül, mint az utazásai során.
Isten munkája néha megköveteli, hogy egy lépést
visszalépjünk a tevékenységeinktől, hogy Isten nagyobb céljai elérhetővé
váljanak. Néha Isten bennünk akar elvégezni valamit, amihez mozdulatlanságra
van szükség.
Ideggyógyászati sérülésemnek köszönhetően az
elmúlt három és fél évet házhoz kötve éltem; veszteségek tömegét gyászolhatom
azóta: jövedelemkereső képességemet, azt, hogy autót vezethessek,
lehetőségeket, hogy tanácsot adjak, prédikáljak és tanítsak, a képességet, hogy
utazzak és felfedezzek helyeket. Mindattól, ami „Lorivá” tett, megfosztott a
fájdalom-sújtotta állapotom.
Isten azonban áldások csokrát és a kegyelem
kincsét juttatta nekem. A belső átalakulás megérte a külső pusztítás áldozatát.
A nyereség meghaladja a fájdalmat.
A cselekvőképtelenség Isten kegyelmének
legnagyobb eszköze lehet, nem az Ő legrosszabb átka. Hiszen amíg én képtelen
vagyok, ő képes!
Lori Engel
lelkész (jelenleg rokkantnyugdíjas)
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen🙏✝🛐
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés