Higgyeztek az Ő prófétáinak - július 7 - VASÁRNAP - 2 Sámuel 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 41. fejezet 1455. nap

41. "Majdnem ráveszel engem"

Pál a császárhoz fellebbezett, s így Festus kénytelen volt őt Rómába küldeni. Azonban hosszabb idő telt el, míg alkalmas hajó kínálkozott. De mivel még más foglyokat is el kellett küldeni Pállal együtt, ügyeik kivizsgálása szintén halasztást okozott. Ez adott alkalmat Pálnak, hogy hitének alaptételeit nemcsak Czézárea főemberei, hanem II. Agrippa király, a Heródesek utolsó ivadéka előtt is kifejtse.

"Néhány nap elmúltával pedig Agrippa király és Bernicé érkezék Czézáreába, hogy köszöntsék Festust. Mikor pedig több napig időztek ott, Festus elébe adá a királynak a Pál dolgát, mondván: Van itt egy férfiú, kit Félix hagyott fogva, ki felől, mikor Jeruzsálembe mentem, jelentést tőnek a főpapok és a zsidóknak vénei, kérve ő ellene ítéletet." Azután előadta a körülményeket, melyek a foglyot arra késztették, hogy a császárhoz fellebbezzen; elbeszélte a nemrégen megtartott tárgyalást, hogy a zsidók semmiféle olyan vádat nem hoztak fel ellene, amilyent várt tőlük, hanem csupán "valami vitás kérdéseik valának ő vele az tulajdon babonaságuk felől, és bizonyos megholt Jézus felől, kiről Pál azt állítja vala, hogy él."

Ez az elbeszélés felkeltette Agrippa király érdeklődését és így szólt: "Szeretném magam is ezt az embert hallani." Kívánságának megfelelően, a következő napra gyűlést hívtak össze. "Másnap tehát eljövén Agrippa és Bernicé nagy pompával, és bemenvén a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város főpolgáraival együtt, Festus parancsolatjára előhozák Pált."

Vendégei tiszteletére Festus ez alkalommal nagy pompát óhajtott kifejteni. A tiszttartó és a vendégek díszes öltözetei, a katonák kardjai és parancsnokaik csillogó fegyverzete ragyogó keretet nyújtott a jelenetnek.

Ott állott Pál, még mindig bilincsekben, az összegyűlt tömeg előtt. Milyen nagy ellentét! Agrippa és Bernicé, a hatalom és magas állás birtokosai, s ezért az egész világ hódolata övezte őket; azonban nélkülözték azokat a jellemvonásokat, melyeket Isten értékel. Törvényét lábbal tiporták, szívük és életmódjuk romlott volt. Tetteik undort keltettek a mennyben.

Az őréhez láncolt agg fogoly megjelenésében semmi olyan nem volt, ami a világot hódolatra késztethette volna. Noha barátok, vagyon és tekintély nélkül állott ott - mint fogoly, az Isten Fiába vetett hite miatt -, sorsát mégis az egész menny érdeklődése kísérte. Angyalok állottak mellette. Ha ezen fénylő hírnökök dicsősége csak felvillant volna, akkor a királyi pompa és büszkeség elhalványodik, megsemmisül; a király és udvaroncai úgy a földre rogynak, mint egykoron Krisztus sírjának őrzői.

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+1&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+1&version=NT-HU

Saul és három fia elesett a filiszteusok elleni csatában, ahogyan ezt Sámuel 1. könyve is feljegyzi. Elérkezett az idő, hogy Dávid lépjen trónra. Sámuel 2. könyvének 1. fejezete a Saul és Dávid uralkodása közötti átmeneti időszak leírása.

Dávid még filiszteus területen volt, amikor hírét vette, hogy egy nagy ütközet volt a filiszteusok és Izráel között. Érthető, hogy Dávid mindent kész volt megtenni, hogy megtudja a csata kimenetelét. Valószínűleg türelmetlenül várta a legapróbb híradást is a harctérről. Történetesen a hír egy amálekitától jött, akinek az életét Saul kímélte meg, amikor Isten parancsa iránti engedetlenségében nem pusztította el teljes egészében az amálekitákat (1Sám 15:2-3). Függetlenül attól, hogy a beszámoló mennyire volt megbízható, egy néhány tényre fény derült: 1) Saul király elvesztette a csatát, és fiával, Jonatánnal együtt meghalt; 2) a hír hozója amálekita volt; és 3) a hírnök valószínűleg abban a hitben volt, hogy jó hírt hoz, „örömet szerez Dávidnak” (2Sám 4:10), a puszta tény, hogy elhozta Dávidnak Saul koronáját és az aranyperecét arra utalt, hogy Dávidban felismerte az új királyt.

Legnagyobb meglepetésére Dávid mélyen gyászolt Saul és Jonatán halála és az Úr népének vesztesége felett. Nem jutalmazta meg az amálekitát, ahogyan azt a hírvivő várta, hanem saját kardjával végeztette ki, mivel önnön vallomása tanúskodott ellene: „Én öltem meg az Úrnak felkentjét” (16. vers).

Dávid gyásza nem csupán politikai színjáték volt, siratóénekének, az Íj-dalnak (2Sám 1:17-27) keserűsége bizonyítja bánatának mélységét és őszinteségét. Dávid azt tanácsolja Izráelnek, hogy ne tegyék közhírré Saul halálát, ehelyett inkább egyszerű szavakkal hívja Izráel lányait, hogy sírjanak vele Saul felett (24. vers). Saul jó néhányszor halálra kereste Dávidot, mégsem okozott sem örömet, sem megelégedést számára a király halála. Az Úr útmutatása az ellenség szeretetéről nagyban átalakította Dávid látásmódját. Szemében Saul volt „Izrael gyönyörűsége”, az „erős és hatalmas”, mert ő volt az Úr fölkentje. Ahogy dicsérte üldözőjében az erényeket, Dávid az Urat dicsőítette meg, akitől „minden jó adomány és tökéletes ajándék” származik (Jak 1:17). Mi is Istennek adunk dicsőséget, amikor másokban, – még „ellenségeinkben” is –, a jót látjuk meg, és erényeikről beszélünk.

Dávid nagyra értékeli gyászénekében Jonatánt bátorságáért, apja, Saul iránt tanúsított gyermeki, ragaszkodó szeretetéért, és a nép iránti elkötelezett hűségéért. Ahogy olvassuk Dávid sorait, szinte érezzük összetört szíve bánatát, amit Jonatán felett érzett, akiben oly kivételes barátot veszített el, és osztozunk kimondhatatlan fájdalmában.

Dávid és Saul, Isten két felkentje közötti konfliktus arra a kozmikus küzdelemre emlékeztet bennünket, ami Mihály és a sárkány között folyik (Jel 12:7-9). Ahogyan Dávid kesergett Saul fölött, úgy sír Jézus is sátán és mindazok miatt, akik vele együtt fellázadtak a Menny ellen. Dávid szomorúsága ahhoz a keserűséghez is hasonló volt, amit Jézus érzett Jeruzsálem felett (Mt 23:37-39).

A jó hír az, hogy közel van az a nap, amikor minden küzdelem véget ér „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé ...”

Samuel Wang

205. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  41-42. fejezeteihez (július 7-13.).

Ennél tragikusabb szavak nem hangoztak még el, mint Agrippa király kijelentése: „Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.” Pál lelkiismeretesen bemutatta az evangéliumot, és azzal zárta mondandóját, hogy megkérte a királyt: döntsön Jézus mellett.  Agrippa, Bereniké és Fesztusz azonban a hatalmat és a tekintélyt választották a szelíd és alázatos Megváltó helyett, aki mindent nekik adott, hogy megmentse őket, és ezzel megpecsételték örök sorsukat.

Bár a Biblia nem beszél erről, de én eltűnődtem, hogy vajon Pál szavai a palotában nem fognak-e valamikor beérni és gyümölcsöt teremni. Talán voltak ott más hallgatói is Pál tiszta és erőteljes elbeszélésének, amely a Krisztus földi életével kapcsolatos legfontosabb eseményekről szólt. Bizonyságot tett arról, hogy a próféciák Messiása már megjelent a Názáreti Jézus személyében. Bemutatta, hogy a Szentírás leírásának megfelelően Jézus betöltött minden jellegzetességet, amiket Mózes és a próféták adtak meg a Messiás azonosítására.

Sok-sok évvel később a mi számunkra ugyanolyan bizonyos a Szentlélek felhívása, hogy teljes egészében Krisztusnak éljünk, mint Pál felhívása volt Agrippának. Számtalan prédikációban, tanulmányozás során és a Bibliánk lapjain találkoztunk mi is a rendkívül értékes evangéliumi történetekkel. Az kívánom, hogy egyikünket se csupán „majdnem rávegyen”, hanem szilárd döntést hozzunk mindannyian, hogy Jézusért éljünk minden egyes nap, amíg csak el nem jön!

Cindy Tutsch

nyugalmazott igazgatóhelyettes

Ellen G. White Intézet

Fordította Gősi Csaba