Higgyeztek az Ő prófétáinak - július 13 - SZOMBAT - 2 Sámuel 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 42. fejezet 1461. nap

Ekkor Pált és a többi foglyot még a hajótörésnél is rettenetesebb sors fenyegette. A katonák úgy látták, hogy miközben a partra jutni igyekszenek, a foglyokra nem vigyázhatnak. Mindenkinek elég gondja lesz, hogy saját életét mentse. A katonák viszont felelősek voltak és életükkel szavatoltak a foglyokért, hogy közölök egy se hiányozzék. Ezért elhatározták, hogy az összes foglyokat megölik. A római törvény ezt a kegyetlen eljárást jóváhagyta és tervüket véghez is vitték volna azonnal, ha nem lett volna köztük Pál, akinek mindannyian egyenlően hálával tartoztak. Julius százados tudta, hogy valamennyien, akik a hajón tartózkodtak, Pálnak köszönhetik megmenekülésüket; de azonkívül arról is meg volt győződve, hogy az Úr volt Pállal és ezért is félt őt megbántani. Megparancsolta tehát, "hogy akik úszni tudnak, először azok szökdössenek a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre. A többiek pedig ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. És így lőn, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre." Amikor a névsort később felolvasta, senki sem hiányzott.

A hajótörötteket Melita (Málta) lakosai szívesen fogadták. "Mert tüzet gerjesztvén" - írja Lukács - "és befogadának mindnyájunkat a rajtunk való záporért és hidegért". Pál is részt vett a munkában, hogy társai segítségére legyen. Miután "sok venyigét szedett és tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragada." A körülötte álló bennszülöttek rettenetesen megijedtek és amikor láncairól látták, hogy Pál fogoly, így szóltak egymáshoz: "Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerből megszabadult." Pál pedig lerázta és bedobta az állatot a tűzbe, anélkül, hogy árthatott volna neki. Ismerve a kígyó mérgező voltát, a nép azt várta, hogy Pál a következő pillanatban borzalmas kínok között fog összerogyni. "Mikor azonban sok ideig vártak és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmüket, istennek mondják vala őt."

Három hónapig tartózkodtak a hajó utasai Melita szigetén. Ezalatt Pálnak és munkatársainak alkalmuk nyílt, hogy az evangéliumot prédikálják és az Úr láthatóan munkálkodott általuk. Pál kedvéért az egész hajótörött társasággal szeretettel bántak; igyekeztek szükségleteiket minden tekintetben kielégíteni, és amidőn Melitát elhagyták, ellátták őket minden szükséges útravalóval. Ott-tartózkodásuk főbb eseményeit Lukács röviden így foglalja össze:

"Annak a helynek környékén valának pedig a sziget főemberének, név szerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott. Lőn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reávetve, meggyógyítá őt. Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, ő hozzá jövének és meggyógyulának. Kik nékünk nagy tisztességet is tőnek, és mikor elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának."

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+7&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+7&version=NT-HU

Ebben a fejezetben láthatjuk, hogy Dávid szíve vágya volt templomot építeni az Úrnak. Amikor elmondta Nátánnak a prófétának, hogy mi van a szívében, Nátán így bátorította: „Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van” (3. vers). Azon az éjszakán azonban az Úr megszólította Nátánt, és üzenetet küldött Dávidnak. Így szólt az Úr: „Házat akarsz-é nékem építeni, hogy abban lakjam? ... avagy szólottam-é csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének ... mondván: Miért nem építettetek nékem cédrusfából való házat?”  (5-7. vers). Majd az Úr felsorolta mindazokat a dolgokat, amelyeket Dávidért tett a múltban hozzátéve, hogy „... feltámasztom utánad a te magodat, ...az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (12-13. vers). Dávid meghallgatta, amit az Úr mondott neki, és hálát adott mindazért, amit érte tett a múltban. Így szólt: „Magasztaltassék az Úr neve mindörökké” (26. vers).

Igen jelentős ebben a szakaszban, hogy az Úr örökkévaló trónt ígér Dávidnak Nátán prófétán keresztül, melyet közvetlenül Isten trónja mellett biztosít a számára. Isten Dávidnak tett ígérete nem volt személyválogatás, sem kivételezés, vagy részrehajlás. Dávid leszármazottai között találjuk a megígért Messiást, aki által eljön az az idő, amikor Izrael nyugalmat és békét talál minden ellenségétől (11. vers). Az örökké tartó béke ígérete nekünk (a lelki Izraelnek) is adatott, amelyben Jézus Krisztus halála által részesülhetünk. Isten megígérte, hogy még Dávid halálát követően is támaszt (lelki) utódokat ő utána, akik mint egy királyi örökséget az egész világra elviszik Isten ígéretét, miszerint Jézus helyet készít országában az Őt szeretőknek, ahol Vele együtt fognak uralkodni (13-16. vers).

Dávid megértette, hogy Nátán tanítása a vég idejére szól. Válaszul bement az Úr elé, leborult előtte, és imádkozott. A 7. fejezet 18-29. verse az egész imát feljegyzi. Dávid tudta, hogy Isten nem csak róla és test szerinti gyermekeiről beszélt, amit a következőkből láthatunk: „Mert megerősítetted magadnak a te népedet, az Izráelt, népedül mindörökké; és te voltál, Uram, nékik Istenök” (24. vers). Nem Dáviddal kapcsolatos kivételezés volt ez, nem is egy szűk népcsoportnak adott ígéret. Az ígéret alapja egy valódi lelki kapcsolat volt Isten és ember között, Ádámtól egészen Krisztus második eljöveteléig. Dávid éppúgy örököse volt ennek a régmúltból érkező ígéretnek, mint ahogy mi is mindannyian, akik elfogadtuk Jézus Krisztus Megváltónknak.

Semmi különbség nincs Dávid imája, hogy az ő háza legyen állandó Isten előtt (25. vers), és a mi imáink között, hogy a mi házunk (vagyis családtagjaink, szeretteink), akik imádjuk Őt, bemehessünk egy napon a Mennybe. Dávid azt kívánta, hogy bárcsak Isten megáldaná őt fiaival együtt mindörökké Őelőtte (29. vers). Az, ahogy Dávid látta a vég idejét, megegyezett azzal, ahogyan azt Nátán látta, és megegyezett Jézus tanításával is.

 
Szerető Istenünk!

Köszönjük Neked, hogy ezen a Földön minden ember, függetlenül attól, hogy milyen a bőre színe és melyik nép gyermeke, egyaránt a te gyermekeddé válhat, ott ülhet majd Krisztussal a Menny trónján mindörökké, és részesülhet mindabban az áldásban, amit lábaidnál elnyerhet mindenki, aki Téged imád. Csatlakozni szeretnénk Isten lelki népéhez, akik a Tiéid Ádámtól fogva egészen az idők végezetéig, ahogy ezt az igazságot Dávid is megértette.

Koot van Wyk

205. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  41-42. fejezeteihez (július 7-13.).

Ennél tragikusabb szavak nem hangoztak még el, mint Agrippa király kijelentése: „Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.” Pál lelkiismeretesen bemutatta az evangéliumot, és azzal zárta mondandóját, hogy megkérte a királyt: döntsön Jézus mellett.  Agrippa, Bereniké és Fesztusz azonban a hatalmat és a tekintélyt választották a szelíd és alázatos Megváltó helyett, aki mindent nekik adott, hogy megmentse őket, és ezzel megpecsételték örök sorsukat.

Bár a Biblia nem beszél erről, de én eltűnődtem, hogy vajon Pál szavai a palotában nem fognak-e valamikor beérni és gyümölcsöt teremni. Talán voltak ott más hallgatói is Pál tiszta és erőteljes elbeszélésének, amely a Krisztus földi életével kapcsolatos legfontosabb eseményekről szólt. Bizonyságot tett arról, hogy a próféciák Messiása már megjelent a Názáreti Jézus személyében. Bemutatta, hogy a Szentírás leírásának megfelelően Jézus betöltött minden jellegzetességet, amiket Mózes és a próféták adtak meg a Messiás azonosítására.

Sok-sok évvel később a mi számunkra ugyanolyan bizonyos a Szentlélek felhívása, hogy teljes egészében Krisztusnak éljünk, mint Pál felhívása volt Agrippának. Számtalan prédikációban, tanulmányozás során és a Bibliánk lapjain találkoztunk mi is a rendkívül értékes evangéliumi történetekkel. Az kívánom, hogy egyikünket se csupán „majdnem rávegyen”, hanem szilárd döntést hozzunk mindannyian, hogy Jézusért éljünk minden egyes nap, amíg csak el nem jön!

Cindy Tutsch

nyugalmazott igazgatóhelyettes

Ellen G. White Intézet

Fordította Gősi Csaba