Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 43. fejezet 1462. nap
43.
Rómában
A hajózás újból megindult, a százados és foglyai útra
keltek Rómába. Egy alexandriai hajó, "Kásztor és Pollux", amely
útjában nyugat felé, Melita szigetén telelt, fedélzetére vette a hajótörötteket.
Noha az ellenszél kissé késleltette őket, az utat mégis szerencsésen megtették
és a hajó Puteoliban, Itália kies kikötőjében horgonyt vetett.
Az itt lakó néhány keresztény testvér felkérte az apostolt,
időzne náluk hét napig. A százados készségesen teljesítette kérelmüket. Mióta
az itáliai keresztyének olvasták az apostolnak a Rómabeliekhez intézett
levelét, vágyva vártak látogatására. Igaz, hogy nem mint foglyot várták,
azonban elviselt szenvedései miatt csak annál inkább megszerették az apostolt.
Mivel a távolság Puteolitól Rómáig körülbelül csak 225 km-t tett ki, s mivel a
tengeri kikötő és a világváros között állandó volt az összeköttetés, a római
keresztények csakhamar értesültek Pál érkezéséről. Közölök néhányan eléje
siettek fogadására és üdvözlésére.
A partraszállás utáni nyolcadik napon a százados elindult
foglyaival Rómába. Julius százados szívesen könnyített Pál sorsán, amennyire
hatalmában állott, de azon, hogy fogoly, változtatni nem tudott, sem láncaitól,
amelyek őrizőjéhez kötötték, meg nem szabadíthatta. Pál nehéz szívvel közelgett
a világ fővárosa, a hőn vágyott látogatás felé. Milyen másként képzelte el!
Hogyan hirdesse az evangéliumot mint megláncolt és megbélyegzett fogoly?
Reménysége, hogy Rómában sok lelket megnyerjen, teljesen szertefoszlott.
Végül a fogolycsoport elérte az Appii Forumot, Rómától kb.
(4 kilométerre. Mialatt a nagy embertömeg között a forgalmas úton utat törnek
maguknak, sok megvető pillantás éri az ősz öreget, akit odaláncoltak egy
csoport megrögzött gonosztevőhöz. Az apostol kénytelen eltűrni a sok durva
élcet és gúnyos megjegyzést.
Hirtelen azonban örömkiáltás hangzik fel. A járókelők közül
egy férfi ugrik elő, a fogoly nyakába borul és örömkönnyek között öleli át,
mintha hosszú távollét után atyját üdvözölné. És ez a jelenet újból és újból
megismétlődik, mert igen sokan, szerető várakozástól megélesedett tekintettel,
felismerik a megkötözött fogolyban azt a férfiút, aki Korinthusban, Filippiben
és Efézusban az Élet Igéjét hirdette nekik.
Mialatt a melegszívű tanítványok vágyakozva gyülekeznek
lelki atyjuk köré, az egész menetet megakasztják útjában. Igaz, hogy a katonák
a késleltetés miatt türelmetlenek, de még sincs szívük, hogy ezt a boldog
találkozást megszakítsák, mert hiszen ők is megtanulták, hogy foglyukat tiszteljék
és nagyra becsüljék. A tanítványok azon az elgyötört, szenvedésektől
elcsigázott arcon, Krisztus képmásának visszfényét látják. Biztosítják Pált,
hogy nem felejtették el, hogy mindvégig szeretni fogják, örök hálára
kötelezettek iránta azért a boldog reménységért, mely életüket áthatja és
Istennel megbékéltette őket. A legszívesebben vállukra emelnék, ha megengednék
nekik, és úgy vinnék végig az egész úton, a városig.
Amikor Pál a hittestvéreket megpillantotta, "hálákat
adván az Istennek, bátorságot vőn" - jelenti tovább Lukács. Kevesen tudják
csak felfogni e szavak mély jelentőségét. A könnyező, részvétteljes hívők
között, kik nem szégyellték béklyóit, az apostol fennhangon dicsőítette Istent.
A bánatfelhő, mely előzetesen lelkére nehezedett, immár eloszlott. Keresztényi
élete ugyan nem volt egyéb a bántalmazások, szenvedések és súrlódások
sorozatánál, de ebben az órában bőséges jutalmat vett. Most már bátrabban és
vidámabb lelkülettel folytatta útját. Nem akarta többé panaszolni a múltat, sem
félni a jövőt. Bilincsek és nyomorúság várt reá, azt igen jól tudta; de azt is
tudta, hogy sokkal borzalmasabb rabságból szabadított meg lelkeket, és így
örült Krisztusért viselt szenvedéseinek.
Julius százados Rómában átadta foglyait a császári
testőrség fővezérének. A Pálról adott jó jelentés, valamint Festus kísérőlevele
azt eredményezte, hogy a fővezér jóindulattal viseltetett iránta. Fogság
helyett megengedte neki, hogy saját bérelt szállásán lakjék. Ugyan még mindig
őréhez láncolva, de mégis fogadhatta barátait és munkálkodhatott Krisztus
ügyének terjesztésén.
Sok zsidó, kiket néhány évvel előbb száműztek Rómából,
ismét engedélyt kapott a visszatérésre, úgyhogy nagy számban laktak ott. Pál
először is eléjük óhajtotta tárni a személyére és munkájára vonatkozó tényeket,
mielőtt még ellenségeinek alkalma nyílna fellázítani őket ellene. Ezért Rómába
érkezése után harmadnapra, összehívta a zsidók főembereit és egyszerűen,
tárgyilagosan elbeszélte nekik, miért hozták őt fogolyként Rómába.
"Atyámfiai, férfiak" - mondotta - "én
jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az ősi szokások ellen,
mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe. Kik miután
kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra
méltó vétek nincsen. De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a
császárra apellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam.
Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak
veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánccal."
Nem említette a zsidók bántalmazásait, sem ismételt
kísérleteiket, hogy élete ellen törjenek, hanem kíméletesen és barátságosan
beszélt velük. Nem óhajtotta személyes figyelmüket, vagy pedig részvétüket,
csupán az igazságot, az Evangéliumot akarta védelmezni.
Hallgatói mondották, hogy mindeddig sem nyilvános, sem
magánlevelek útján semmiféle panasz nem érkezett ellene, és hogy egyetlen,
Rómába érkezett zsidó sem vádolta őt valamiféle gonosztettel. Ellenben kijelentették,
hogy szeretnének hallani a Krisztusban való hitének alapjairól. "Mert e
felekezet felől" - mondották - "tudva van előttünk, hogy mindenütt
ellene mondanak."
Mai Bibliai szakasz: 2
Sámuel 8
A fejezetet itt olvashatod
el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
E fejezet jó példája annak, hogy
Isten mindent ismer előre, és mindent a maga idejében enged megtörténni, az Ő
mindennél fontosabb célját szem előtt tartva. Így volt ez Dávid esetében is,
amikor számos ellenséges népet legyőzött. Hogy miért sikerült ez neki? Azért,
mert Dávid „jogot és igazságot szolgáltatva az egész népnek” uralkodott
(15. vers – új prot. ford.). Legyőzte Hadadézert (3. vers) és az arámokat, akik
Hadadézer segítségére keltek (5. vers). Amikor Tói, Hamát királya, meghallotta,
mi történt, behódolt Dávidnak (9-10. vers), az edómiak is ugyanígy tettek, és
Dávidot szolgálták (14. vers).
Itt nem a katonai hatalom a lényeg,
hanem a – Dávid Istennel való kapcsolatában rejlő – lehetőség arra, hogy
Izraelben helyreállítsa Isten jellemének visszatükröződését azáltal, hogy
igazságosan és tisztességesen uralkodik. A Zsoltárok 85:10-ben így áll: „Szeretet és hűség találkoznak, igazság és
béke csókolgatják egymást.” E két tulajdonság egyensúlya létfontosságú mind
a földi, mind a mennybeli életünkhöz.
Egy másik fontos dolgot is meg kell
itt jegyeznünk: Sámuel könyvének és a Krónikák könyvének összehasonlításakor
hasonlóságokra, mégis eltérő hangsúlyra bukkanunk. Néha más-más nevekkel
találkozunk, mivel az írnok a személy második nevét használta, mint például
Gedeon esetében, akit a kánaániak Jerubbaálnak hívtak, vagy Salamonnál, akit a
föníciaiak Jedidjának neveztek. Ezért tehát, amikor Sámuelnél egy nevet látunk,
a Krónikák illetve Királyok könyvében pedig egy másikat, emlékeznünk kell, hogy
a Szentlélek nem az írnok kezét fogva és a tollát irányítva vezette őt. Ezen
írnokok és próféták Isten írói voltak, nem pedig a tollai. Ők a Szentlélek
indítása szerint írtak (2Pt 1:21). A Szentlelken keresztül kaptak gondolatokat,
amelyeket az egyes írók különböző módon fejeztek ki, mindig a szükséges pontra
helyezve a hangsúlyt.
Így mutatkozik meg Isten
együttérzése. Ott találkozik az elesett emberrel, ahol ő van. A Biblia
tökéletes a maga egyszerűségében, mégsem tudja Isten nagyszerű gondolatait
tökéletesen visszaadni az emberi nyelven. Emlékezzünk rá, hogy az Úr az Ő
csodálatos erejével tartotta meg ezt a Szent Könyvet a jelenlegi formájában
(lásd: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. kötet. Budapest, 1999,
Advent Kiadó. 15, 19-21. oldal.)
Szerető Istenünk!
Segíts minket ma, ó Urunk, hogy az
ügyeinket igazságosan és tisztességesen tudjuk intézni, az Igéddel és a Veled
való kapcsolatunk által! Bízunk az Te Igédben, ami nehéz időket átélve került
hozzánk, és ami változatlan és megingathatatlan igazságokat tartalmaz. A Te
biztos Igéd, ami ránk hagyatott, erővel szól hozzánk. Fogadd el kérésünk, így
imádkozunk! Ámen.
Koot van Wyk
206. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 43-44. fejezeteihez (július 14-20.).
Néhány évvel ezelőtt a
Via Appián sétáltam, azon az ősi úton, ami Rómába vezet, és elhalad az Appius
Fóruma mellett. Pál is ugyanezen az úton sétált – keménykötésű bűnözők
csoportjához láncolva. A 2000 évvel ezelőtt itt járt római szekerek nyoma még
mindig látható a kőben.
Amikor elhaladtunk egy
omladozó fogadó mellett, melynek oldalán vadborostyán nőtt, elképzeltem a
kereszt hajlott hátú öreg harcosát, amint elcsigázottan Rómába tart, sértegetés
és csúfolódás közepette, amiket az út során azoktól kapott, akik megátalkodott
bűnözőnek tartották.
A lelki szemeim előtt
hirtelen egy férfit látok, aki az elhaladó tömegből kiugrik, átkarolja Pált, és
könnyekkel és örvendezve magához öleli. Újra és újra megismétlődik ez a
jelenet, amikor Pál lelki gyermekei felismerik a szeretett evangelistát, aki az
élet szavait beszélte nekik Korinthusban, Filippiben és Efézusban. Micsoda öröm
és megújult bátorság lett Pál osztályrésze, mikor a barátai megköszönték
áldozatos erőfeszítéseit a maguk nevében!
Milyen gyakran jut
eszünkbe, hogy köszönetet mondjunk a lelki vezetőinknek? Azoknak, akik
különösen értékes bibliaórákat tartottak nekünk a szombatiskolában vagy a
gyülekezeti tanítás során, és akiket nagyban bátoríthatna, ha egy köszönő
üzenetet kapnának tőled és tőlem! Mi a helyzet a lelkésszel, aki megkeresztelt
minket? Ha még mindig él az a személy, megerősíthetnénk a szívét és örömet
vihetnénk a mindennapjaiba a megbecsülés egy szavával, hogy segítettek nekünk
megismerni Jézust.
Cindy Tutsch
nyugalmazott
igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés