Higgyeztek az Ő prófétáinak - július 14 - VASÁRNAP - 2 Sámuel 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 43. fejezet 1462. nap

43. Rómában

A hajózás újból megindult, a százados és foglyai útra keltek Rómába. Egy alexandriai hajó, "Kásztor és Pollux", amely útjában nyugat felé, Melita szigetén telelt, fedélzetére vette a hajótörötteket. Noha az ellenszél kissé késleltette őket, az utat mégis szerencsésen megtették és a hajó Puteoliban, Itália kies kikötőjében horgonyt vetett.

Az itt lakó néhány keresztény testvér felkérte az apostolt, időzne náluk hét napig. A százados készségesen teljesítette kérelmüket. Mióta az itáliai keresztyének olvasták az apostolnak a Rómabeliekhez intézett levelét, vágyva vártak látogatására. Igaz, hogy nem mint foglyot várták, azonban elviselt szenvedései miatt csak annál inkább megszerették az apostolt. Mivel a távolság Puteolitól Rómáig körülbelül csak 225 km-t tett ki, s mivel a tengeri kikötő és a világváros között állandó volt az összeköttetés, a római keresztények csakhamar értesültek Pál érkezéséről. Közölök néhányan eléje siettek fogadására és üdvözlésére.

A partraszállás utáni nyolcadik napon a százados elindult foglyaival Rómába. Julius százados szívesen könnyített Pál sorsán, amennyire hatalmában állott, de azon, hogy fogoly, változtatni nem tudott, sem láncaitól, amelyek őrizőjéhez kötötték, meg nem szabadíthatta. Pál nehéz szívvel közelgett a világ fővárosa, a hőn vágyott látogatás felé. Milyen másként képzelte el! Hogyan hirdesse az evangéliumot mint megláncolt és megbélyegzett fogoly? Reménysége, hogy Rómában sok lelket megnyerjen, teljesen szertefoszlott.

Végül a fogolycsoport elérte az Appii Forumot, Rómától kb. (4 kilométerre. Mialatt a nagy embertömeg között a forgalmas úton utat törnek maguknak, sok megvető pillantás éri az ősz öreget, akit odaláncoltak egy csoport megrögzött gonosztevőhöz. Az apostol kénytelen eltűrni a sok durva élcet és gúnyos megjegyzést.

Hirtelen azonban örömkiáltás hangzik fel. A járókelők közül egy férfi ugrik elő, a fogoly nyakába borul és örömkönnyek között öleli át, mintha hosszú távollét után atyját üdvözölné. És ez a jelenet újból és újból megismétlődik, mert igen sokan, szerető várakozástól megélesedett tekintettel, felismerik a megkötözött fogolyban azt a férfiút, aki Korinthusban, Filippiben és Efézusban az Élet Igéjét hirdette nekik.

Mialatt a melegszívű tanítványok vágyakozva gyülekeznek lelki atyjuk köré, az egész menetet megakasztják útjában. Igaz, hogy a katonák a késleltetés miatt türelmetlenek, de még sincs szívük, hogy ezt a boldog találkozást megszakítsák, mert hiszen ők is megtanulták, hogy foglyukat tiszteljék és nagyra becsüljék. A tanítványok azon az elgyötört, szenvedésektől elcsigázott arcon, Krisztus képmásának visszfényét látják. Biztosítják Pált, hogy nem felejtették el, hogy mindvégig szeretni fogják, örök hálára kötelezettek iránta azért a boldog reménységért, mely életüket áthatja és Istennel megbékéltette őket. A legszívesebben vállukra emelnék, ha megengednék nekik, és úgy vinnék végig az egész úton, a városig.

Amikor Pál a hittestvéreket megpillantotta, "hálákat adván az Istennek, bátorságot vőn" - jelenti tovább Lukács. Kevesen tudják csak felfogni e szavak mély jelentőségét. A könnyező, részvétteljes hívők között, kik nem szégyellték béklyóit, az apostol fennhangon dicsőítette Istent. A bánatfelhő, mely előzetesen lelkére nehezedett, immár eloszlott. Keresztényi élete ugyan nem volt egyéb a bántalmazások, szenvedések és súrlódások sorozatánál, de ebben az órában bőséges jutalmat vett. Most már bátrabban és vidámabb lelkülettel folytatta útját. Nem akarta többé panaszolni a múltat, sem félni a jövőt. Bilincsek és nyomorúság várt reá, azt igen jól tudta; de azt is tudta, hogy sokkal borzalmasabb rabságból szabadított meg lelkeket, és így örült Krisztusért viselt szenvedéseinek.

Julius százados Rómában átadta foglyait a császári testőrség fővezérének. A Pálról adott jó jelentés, valamint Festus kísérőlevele azt eredményezte, hogy a fővezér jóindulattal viseltetett iránta. Fogság helyett megengedte neki, hogy saját bérelt szállásán lakjék. Ugyan még mindig őréhez láncolva, de mégis fogadhatta barátait és munkálkodhatott Krisztus ügyének terjesztésén.

Sok zsidó, kiket néhány évvel előbb száműztek Rómából, ismét engedélyt kapott a visszatérésre, úgyhogy nagy számban laktak ott. Pál először is eléjük óhajtotta tárni a személyére és munkájára vonatkozó tényeket, mielőtt még ellenségeinek alkalma nyílna fellázítani őket ellene. Ezért Rómába érkezése után harmadnapra, összehívta a zsidók főembereit és egyszerűen, tárgyilagosan elbeszélte nekik, miért hozták őt fogolyként Rómába.

"Atyámfiai, férfiak" - mondotta - "én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az ősi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe. Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen. De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra apellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam. Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánccal."

Nem említette a zsidók bántalmazásait, sem ismételt kísérleteiket, hogy élete ellen törjenek, hanem kíméletesen és barátságosan beszélt velük. Nem óhajtotta személyes figyelmüket, vagy pedig részvétüket, csupán az igazságot, az Evangéliumot akarta védelmezni.

Hallgatói mondották, hogy mindeddig sem nyilvános, sem magánlevelek útján semmiféle panasz nem érkezett ellene, és hogy egyetlen, Rómába érkezett zsidó sem vádolta őt valamiféle gonosztettel. Ellenben kijelentették, hogy szeretnének hallani a Krisztusban való hitének alapjairól. "Mert e felekezet felől" - mondották - "tudva van előttünk, hogy mindenütt ellene mondanak."

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+8&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel+8&version=NT-HU

E fejezet jó példája annak, hogy Isten mindent ismer előre, és mindent a maga idejében enged megtörténni, az Ő mindennél fontosabb célját szem előtt tartva. Így volt ez Dávid esetében is, amikor számos ellenséges népet legyőzött. Hogy miért sikerült ez neki? Azért, mert Dávid „jogot és igazságot szolgáltatva az egész népnek” uralkodott (15. vers – új prot. ford.). Legyőzte Hadadézert (3. vers) és az arámokat, akik Hadadézer segítségére keltek (5. vers). Amikor Tói, Hamát királya, meghallotta, mi történt, behódolt Dávidnak (9-10. vers), az edómiak is ugyanígy tettek, és Dávidot szolgálták (14. vers).

Itt nem a katonai hatalom a lényeg, hanem a – Dávid Istennel való kapcsolatában rejlő – lehetőség arra, hogy Izraelben helyreállítsa Isten jellemének visszatükröződését azáltal, hogy igazságosan és tisztességesen uralkodik. A Zsoltárok 85:10-ben így áll:  „Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást.” E két tulajdonság egyensúlya létfontosságú mind a földi, mind a mennybeli életünkhöz.

Egy másik fontos dolgot is meg kell itt jegyeznünk: Sámuel könyvének és a Krónikák könyvének összehasonlításakor hasonlóságokra, mégis eltérő hangsúlyra bukkanunk. Néha más-más nevekkel találkozunk, mivel az írnok a személy második nevét használta, mint például Gedeon esetében, akit a kánaániak Jerubbaálnak hívtak, vagy Salamonnál, akit a föníciaiak Jedidjának neveztek. Ezért tehát, amikor Sámuelnél egy nevet látunk, a Krónikák illetve Királyok könyvében pedig egy másikat, emlékeznünk kell, hogy a Szentlélek nem az írnok kezét fogva és a tollát irányítva vezette őt. Ezen írnokok és próféták Isten írói voltak, nem pedig a tollai. Ők a Szentlélek indítása szerint írtak (2Pt 1:21). A Szentlelken keresztül kaptak gondolatokat, amelyeket az egyes írók különböző módon fejeztek ki, mindig a szükséges pontra helyezve a hangsúlyt.

Így mutatkozik meg Isten együttérzése. Ott találkozik az elesett emberrel, ahol ő van. A Biblia tökéletes a maga egyszerűségében, mégsem tudja Isten nagyszerű gondolatait tökéletesen visszaadni az emberi nyelven. Emlékezzünk rá, hogy az Úr az Ő csodálatos erejével tartotta meg ezt a Szent Könyvet a jelenlegi formájában (lásd: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. kötet. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 15, 19-21. oldal.)

Szerető Istenünk!

Segíts minket ma, ó Urunk, hogy az ügyeinket igazságosan és tisztességesen tudjuk intézni, az Igéddel és a Veled való kapcsolatunk által! Bízunk az Te Igédben, ami nehéz időket átélve került hozzánk, és ami változatlan és megingathatatlan igazságokat tartalmaz. A Te biztos Igéd, ami ránk hagyatott, erővel szól hozzánk. Fogadd el kérésünk, így imádkozunk! Ámen.

Koot van Wyk

206. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  43-44. fejezeteihez (július 14-20.).

Néhány évvel ezelőtt a Via Appián sétáltam, azon az ősi úton, ami Rómába vezet, és elhalad az Appius Fóruma mellett. Pál is ugyanezen az úton sétált – keménykötésű bűnözők csoportjához láncolva. A 2000 évvel ezelőtt itt járt római szekerek nyoma még mindig látható a kőben.

Amikor elhaladtunk egy omladozó fogadó mellett, melynek oldalán vadborostyán nőtt, elképzeltem a kereszt hajlott hátú öreg harcosát, amint elcsigázottan Rómába tart, sértegetés és csúfolódás közepette, amiket az út során azoktól kapott, akik megátalkodott bűnözőnek tartották.

A lelki szemeim előtt hirtelen egy férfit látok, aki az elhaladó tömegből kiugrik, átkarolja Pált, és könnyekkel és örvendezve magához öleli. Újra és újra megismétlődik ez a jelenet, amikor Pál lelki gyermekei felismerik a szeretett evangelistát, aki az élet szavait beszélte nekik Korinthusban, Filippiben és Efézusban. Micsoda öröm és megújult bátorság lett Pál osztályrésze, mikor a barátai megköszönték áldozatos erőfeszítéseit a maguk nevében!

Milyen gyakran jut eszünkbe, hogy köszönetet mondjunk a lelki vezetőinknek? Azoknak, akik különösen értékes bibliaórákat tartottak nekünk a szombatiskolában vagy a gyülekezeti tanítás során, és akiket nagyban bátoríthatna, ha egy köszönő üzenetet kapnának tőled és tőlem! Mi a helyzet a lelkésszel, aki megkeresztelt minket? Ha még mindig él az a személy, megerősíthetnénk a szívét és örömet vihetnénk a mindennapjaiba a megbecsülés egy szavával, hogy segítettek nekünk megismerni Jézust.

Cindy Tutsch

nyugalmazott igazgatóhelyettes

Ellen G. White Intézet

Fordította Gősi Csaba