Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 11. fejezet 1600. nap
Néhány német fejedelmet meghódított a reformált hit. Maga a
császár is kijelentette, hogy a protestáns cikkelyek csak az igazságot
tartalmazzák. A Hitvallást számos nyelvre lefordították, egész Európában
elterjesztették, és a későbbi generációk során milliók fogadták el saját
hitvallásukként.
Isten hűséges szolgái nem egymaguk dolgoztak. Miközben a
levegőbeli fejedelemségek, hatalmasságok és gonosz lelkek összefogtak ellenük,
az Úr nem hagyta el népét. Ha szemük megnyílt volna, éppúgy látták volna, hogy
mennyei lények segítik őket, miként a régi próféta. Amikor Elizeus szolgája az
őket körülvevő és a menekülés minden lehetőségét elvágó ellenséges seregre
mutatott, a próféta így imádkozott: "Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő
szemeit, hadd lásson" (2Kir 6:17). És íme, a hegy tele volt tüzes
szekerekkel és lovakkal! A menny serege ott állomásozott, hogy megvédje Isten
emberét. Így vigyáztak Isten angyalai a reformáció ügyét szolgáló munkásokra
is.
Luther sziklaszilárdan vallotta, hogy nem szabad világi
hatalom igény bevételével elősegíteni, sem fegyverrel megvédeni a reformációt.
Boldog volt, hogy a birodalom fejedelmei megvallották az evangéliumot. De
amikor azt javasolták, hogy alkossanak védelmi szövetséget, kijelentette:
"az evangélium tanítását egyedül Istennek kell megvédenie... Minél kevésbé
ártják bele az emberek magukat ebbe a munkába, annál feltűnőbb lesz Isten
közbelépése. Nézete szerint minden körültekintő óvintézkedés hitvány félelemnek
és bűnös bizalmatlanságnak tulajdonítható. "
Amikor hatalmas ellenség fogott össze, hogy a reformált
hitet megdöntse, és úgy tűnt, hogy ezrek fognak kardot rántani ellene, Luther
ezt írta: "Sátán kimutatja dühét. Istentelen főpapok ármánykodnak, és
háború fenyeget bennünket. Buzdítsátok a népet, hogy küzdjön vitézül Isten trónja
előtt imában és hitben, hogy ellenségeink Isten Lelke által legyőzve nyugodni
kényszerüljenek! Legfőbb szükségletünk és legfőbb dolgunk az imádkozás! Tudja
meg a nép, hogy ki van téve a kard élének és Sátán haragjának! Ezért
imádkozzon! "
Később a reformált fejedelmek által tervezett szövetségre
utalva Luther kijelentette, hogy csak egy fegyvert szabad ebben a harcban
használni: "a Lélek kardját". A szász választófejedelemnek így írt:
"Lelkiismeretünk szerint nem egyezhetünk bele a javasolt szövetségbe.
Inkább tízszer is meghalunk, mintsem azt lássuk, hogy evangéliumunk egyetlen
csepp vér kiontását is okozza. A mi feladatunk az, hogy olyanok legyünk, mint a
mészárszékre vitt juh.
Hordoznunk kell Krisztus keresztjét. Ne féljen felséged,
imáinkkal többet teszünk, mint összes ellenségünk a kérkedésével! Csak ne
engedje, hogy keze testvérei vérével szennyeződjék be! Ha a császár azt
kívánja, hogy bíráinak kiszolgáltassuk magunkat, készségesen megjelenünk
előttük. Ön nem tudja hitünket megvédeni. Mindenkinek a saját maga kockázatára
és veszélyére kell hinnie. "
A titkos imából fakadt az az erő, amely a nagy reformáció
által megrázta a világot. Az Úr szolgái az imádkozás helyén szent nyugalommal
vetették meg lábukat Isten ígéreteinek szikláján. Az augsburgi küzdelem idején
"nem múlt el egy nap sem anélkül, hogy Luther ne szentelt volna legalább
három órát imára. Mégpedig az elmélyülésre legalkalmasabb órákat választotta
ki. " Hallani lehetett, hogy cellájának magányában kiönti lelkét Isten
előtt, "mint amikor az ember a barátjával beszél. Szavai tele voltak
hálaadással, aggódással és reménységgel. " "Tudom, hogy Atyánk és
Istenünk vagy - mondta -, és hogy szétszórod gyermekeid üldözőit, hiszen Te is
veszélyben vagy velünk. Ez a Te ügyed, és csak a Te késztetésedre vettük mi is
a kezünkbe. Védj meg hát bennünket, ó Atyánk!"
Az aggodalomtól és félelemtől roskadozó Melanchtonnak ezt
írta: "Kegyelem és békesség Krisztusban, mondom Krisztusban, és nem a
világban. Ámen. Gyűlölöm, szerfelett gyűlölöm a téged emésztő határtalan
gondokat. Ha az ügy igaztalan, hagyj fel vele; ha pedig igaz, miért
hazudtolnánk meg annak ígéretét, aki azt parancsolja, hogy félelem nélkül
hajtsuk fejünket álomra?! ...Krisztus nem fog hiányozni a jogos és igaz ügy
mellől. Ő él, Ő uralkodik; akkor mitől féljünk?"
Isten hallotta szolgái kiáltását. Fejedelmeknek és
lelkészeknek erőt és bátorságot adott, hogy őrizzék az igazságot az élet
sötétségének világbírói ellen. Így szól az Úr: "Imé szegletkövet teszek
Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül"
(1Pt 2:6). A protestáns reformátorok Krisztusra építettek, és a pokol kapui sem
tudtak diadalt aratni rajtuk.
Mai Bibliai szakasz: Nehémiás
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten
különböző úton-módon éri el, hogy az emberek készséggel végezzék a feladatot,
amit rájuk szeretne bízni. Nehémiás esetében minden úgy kezdődött, hogy
meghallotta a következő beszámolót: „A
fogságból megszabadult maradék zsidók ott abban a tartományban nagy
nyomorúságban és gyalázatban vannak; és azonfelül Jeruzsálem kőfala
lerontatott, s kapui tűzben égtek meg” (3. vers).
Isten elültette Nehémiásban a gondolatot, hogy tennie kellene valamit, hogy változtatni kellene: visszatérni Jeruzsálembe, és újjáépíteni a falakat. Ez a gondolat könnyekre fakasztotta, böjtölt és imádkozott azért, hogy tisztán és világosan megérthesse, mire is hívta el Isten (4. vers). Ha Istenért akarunk tenni bármit is, először imával kell kezdenünk, keresnünk kell Isten jelenlétét, hogy közelebb kerüljünk Hozzá.
Sokszor ha Isten akaratát akarjuk cselekedni, nem fog könnyen menni, de ha imádkozunk érte, biztosak lehetünk benne, hogy Isten meglágyítja mások szívét, és megmutatja az irányt, merre induljunk el, ha Érte akarunk tenni. Nehémiás nem tudhatta, hogy a király hogyan fog reagálni a vágyára, hogyan fog válaszolni Isten hívására. De az imának van ereje, és Nehémiás Isten hatalmáért imádkozott, hogy lágyítsa meg a király szívét, és Isten meg is tette.
Hatalmas Istenünk, ébressz mindnyájunkban vágyat, hogy a Te akaratodat cselekedjük, és irányítsd lépteinket ez irányban!
Pardon Mwansa
225. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
11. fejezetéhez
(november 24-30.).
Amikor azt látom, hogy valakik kockáztatják az
életüket is azért, hogy másoknak halvány esélyt biztosítsanak, a szemeim
könnyekkel telnek meg. És ezért van, hogy „A fejedelmek tiltakozásától” mindig
elszorul a torkom.
Ez a fejezet gazdag, fiatal uralkodók története,
ami boldog végkifejlettel zárul. A fejedelmek fiatalok voltak. Gazdagok voltak.
Uralkodásuk biztos volt, befolyásuk jelentős. És Jézus arra kérte, hogy
mindezeket igazán kockára tegyék, sőt, még az életüket is. És (van nálad
zsebkendő?) ők bátran előálltak a jó ügyért a hatalmas nyomással és veszéllyel
szemben.
Nem minden bátor cselekedet egyenlő. Sokan
bátran kiállnának olyan ügyért, ami egyértelműen helyes. Ebben az esetben a
történelem és a megfigyelők bizonyára igazolják ezt a döntést. De kinek van
bátorsága kiállni, ha a kicsúfolást kockáztatja? (Péter apostolnak sem volt.)
És a protestantizmus első tiltakozása esetében a vitatott dolgok elég kényesnek
bizonyultak ahhoz, hogy egy olyan személy, aki nem áll szilárd erkölcsi alapon,
könnyedén megalkudjon velük, bűntudat érzése nélkül. Az uralkodó nagylelkűen
felajánlotta például, hogy mindenki imádhatja Istent, ahogy csak szeretné! És
abban is megegyeztek, hogy a reformált egyházak használhatják a saját nyelvű
Bibliájukat! Mi volt hát, amiért protestálni kellett volna? Ezért: az uralkodó
megtagadta, hogy új embereket evangelizálni lehessen. Más szavakkal, az
uralkodó ragaszkodott hozzá, hogy az egyházak ugyanolyanok legyenek, mint ma is
sok egyház: halottak, akik nem fognak feltámadni.
És hogy ez ellen tiltakozzanak, a fejedelmek
felszólaltak, és mindent kockáztattak. Ámen. Ámen. Ámen. Te is protestáns vagy?
Eugene Prewitt
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet igazgatója
Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés