Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 35. fejezet 760. nap
Sem a király, sem a fejedelmek nem féltek, "ruháikat
sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei". Jóllehet a kegyes
fejedelmek "kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de
nem hallgatott rájuk." Miután az írás megsemmisült, a gonosz király
haragja Jeremiás és Bárúk ellen fordult. Azonnal értük küldött, "de az Úr
elrejtette őket" (Jer 36:24-26).
Az irgalmas Isten Júda népe érdekében akarta az ihletett
írásba foglalt intésekkel a templomban összegyűlt hívőket, valamint a
fejedelmeket és a királyt figyelmeztetni. "Talán meghallja Júda háza, hogy
mennyi veszedelmet készülök rájuk zúdítani - mondta az Úr -, és ha megtérnek a
rossz útról, én megbocsátom bűnüket és vétküket" (Jer 36:3). Isten szánja
a romlott elvakultságban vergődő embert. A dorgálásokkal és fenyegetésekkel
fényt akar gyújtani elhomályosult értelmükben. Azt akarja, hogy a legnagyobbak
is érezzék tudatlanságukat és sírjanak botlásaik miatt. Az elbizakodottakban
elégedetlenséget akar kelteni a maguk üres sikereivel szemben, és vágyat akar
ébreszteni a mennyel való szoros kapcsolat útján elnyerhető lelki áldások után.
Isten nem a bűnösök kedvét kereső és nekik hízelgő
követeket akar küldeni. Nem akarja a békesség üzenetével hiú biztonságba
ringatni a megszenteletlen embert. Inkább felébreszti a bűnös lelkiismeretét,
és a meggyőzés éles nyilaival hatol lelkébe. Szolgáló angyalok tárják fel neki
Isten félelmes végzéseit, hogy hiányérzetét elmélyítsék, és kimondassák vele a
lelkét mardosó kérdést: "...mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?"
(ApCsel 16:30). Az a kéz, amely porig aláz, a bűnt megfeddi, a gőgöt és
becsvágyat megszégyeníti, ugyanaz a kéz felemeli a bűnbánót, a megsebzettet.
Aki megengedi a büntetést, mélységes együttérzéssel kérdezi: "Mit tegyek
érted? Mit szeretnél?"
Amikor az ember a szent és irgalmas Isten ellen vétkezik,
nincs szebb az őszinte megbánásnál, a keserű könnyekkel való bűnvallásnál.
Isten ezt kívánja tőle. Nem fogadhat el mást, csak megtört szívet és töredelmes
lelket. De a felfuvalkodott és gőgös Jójákim király és a főurak elutasították
Isten hívását. Nem akarták megfogadni az intést, nem akarták megbánni bűneiket.
Az irgalmasan felkínált alkalom, amelyet a szent tekercs elégetésével
elszalasztottak, az utolsó lehetőség volt számukra. Isten kijelentette, hogyha
most nem hajlandók meghallani szavát, félelmes büntetést mér rájuk. Ők pedig
nem akarták meghallani, és Isten meghirdette végső ítéletét Júdára. Azt az
embert pedig, aki kevélyen fellépett a Mindenható ellen, különös haraggal
látogatta meg.
"Ezért így szól az Úr Jójákimról, Júda királyáról: Nem
fog az utódja Dávid trónján ülni. Holttestét pedig kidobják, és ott hever
nappal a hőségben, éjszaka a fagyon. Megbüntetem őt és utódját meg udvari
embereit a bűneik miatt. Elhozom rájuk és Jeruzsálem lakóira meg a júdaiakra
mindazt a veszedelmet, amit megmondtam nekik, de nem hallgattak meg" (Jer
36:30-31).
A tekercs elégetésével nem volt vége e dolognak. A leírt
szavaktól könnyebb megszabadulni, mint a benne foglalt feddéstől és intéstől,
valamint a rohamosan közelgő büntetéstől, amelyet Isten kimondott az engedetlen
Izráelre. De még az elégett tekercset is pótolta Isten. "Végy elő egy
másik tekercset - parancsolta az Úr -, és írd rá az előbbi igéket mind, amelyek
az előző tekercsen voltak, de elégette Jójákim, Júda királya!" Az írás,
amely a Júdáról és Jeruzsálemről szóló próféciákat tartalmazta, elhamvadt, de a
szavak "perzselő tűz"-ként éltek Jeremiás szívében, és a próféta
megismételhette azt, amit az emberi harag szívesen megsemmisített volna.
Jeremiás vett egy másik tekercset, és odaadta Bárúknak, aki
"felírta rá... azokat a beszédeket, amelyek a Jójákim, Júda királya által
elégetett iratban voltak. Sőt még sok más hasonló beszédet is csatoltak
hozzájuk" (Jer 36:28, 32). Az ember haragja akadályozni akarta Isten
prófétájának munkáját. De amivel Jojákim Jahve szolgája befolyását korlátozni
akarta, éppen az adott újabb alkalmat Jeremiásnak Isten kívánalmai
megvilágítására.
Mai Bibliai szakasz: Jeremiás
17
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Londonban, a British
múzeumban azon vettem észre magam, hogy egy biztonsági üveg mögött tárolt
hatalmas, őskori gránittömböt bámulok. Sötétszürke, majdnem fekete volt és
három különböző, ősi nyelvű felirat látszott rajta. Az bizony nem más volt, mint a Rosette-i kő,
amit Egyiptomban talált egy régészeti expedíció 1799-ben. Hogyan véshették bele
az ősi betűjeleket és számokat abba a kemény kőbe? És vajon miért fáradoztak
egy ilyen kényes, nehéz feladattal? Nyilván annyira fontos volt a
mondanivalójuk, hogy maradandó megoldást kerestek megörökítésére.
Isten Szentlelke
Jeremiás próféta által erőteljes ellentéteken keresztül mutatja be a
szívszorító, fájdalmas valóságot. Júda
népének – az Ő saját népének – bűnei maradandóan az oltárok szarvára, és
szívükbe íródtak. Az oltárok szarvára… ezt még megértjük, de az érzékeny
hús-szívekbe? Gyémánthegyű vastollal, és ennek minden következményével? Örökre
szól bűneink feljegyzése? Soha nem törölhetők el? Teljesen elveszett a remény?
Hogyan történhetett ez?
Egyszerűen. Átkozott az ember, aki emberekben bízik. Mi ennek az
elkerülhetetlen következménye? A szív eltávolodik az Úrtól. S ismét egy
ellentét: áldott azonban az ember, vagy asszony, aki az Úrban bízik! Micsoda
különbség! Ezeket a következményeket szeretném az életemben!
Az előbb jellemzett
szív azonban mindenestül csalárd és reménytelenül gonosz. A fájdalmas kiáltás:
„Kicsoda ismerhetné azt?”- korszakokon át visszhangzik felébredt
bűntudatunkban. Előfordult már veled,
hogy annyira szerettél volna valamit, hogy rábeszélted magad, később pedig
megbántad? Velem igen. Néhány éve volt egy kis hajó, amit meg kellett
szereznem, legalább egyszer az életben. Olyan sokszor ismételgethetsz valamit-,
még ha becsapod is magad -, hogy a végén te is elhiszed!
Függetlenül attól, kik
vagyunk, tényleg nem ismerjük igazán magunkat. „Igazi önismeretre csak egy úton juthatunk: Krisztust kell szemlélnünk.
Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust. (E.G. White:
Krisztus példázatai 105. o. Advent Kiadó 1990)
Nem csoda, hogy
Jeremiás imádságra fakad. Nekem is ezt
kell tennem!
Drága Atyám! Vizsgáld meg szívemet és gondolataimat, Te
gyógyíts, és ments meg engem, akkor meggyógyulok! Te vagy egyetlen reménységem!
Ámen.
Isten még résnyire
nyitva hagyja az ajtót. Ha úgy tetszik
ez az utolsó hívás. A szombat, Isten és ember, a Teremtő és a teremtmény
kapcsolatának jelképe különleges jelentőséggel bír, amire Jeremiás is felhívta
a vezetők és a nép figyelmét.
„Nincsen új a nap
alatt.” –mondta Bölcs Salamon. Napjainkban, a XXI. században, a bűn bélyege
vésődik ismét az emberiség családjának szívébe. Ez nagyon gyorsan, és
Istenünket, „akinek kezében van a
lelkünk” (Dán 5:23) bántó
önteltséggel megy végbe. A szombat ismét
középpontba kerül. Micsoda kiváltság az
idők végének záró pillanataiban élnünk!
A „Megújulás Isten
Igéje által” blog olvasói családja minden egyes tagjának Isten különleges
áldását kívánom, miközben ezeket a fontos fejezeteket tanulmányozzuk.
Dan
Houghton
106. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 35. fejezetéhez (augusztus
6-12.).
Leültem vele, és
meghallgattam a történetét az egyetemi álma végéről. Nem sikerült neki. A
professzorok és barátok figyelmeztetéseit nem szívlelte meg, és le kellett
mondania egy értékes helyről egy tekintélyes programban. Könnyekkel a szemében
ült le, a fejét lehajtva, vörös arccal. A szavai a fülemben visszhangoznak:
„Túl késő most már. Bárcsak hallgattam volna másokra!”
A meghallgatott
figyelmeztetések hatalmas lehetőségekhez és növekedéshez vezethetnek. Amikor
Isten figyelmeztetést küld, gyakran a feddés formájában, jó lehetőségünk van
növekedni, sőt, másokat Jézushoz vezetni. De amikor elutasítjuk, hogy oda
figyeljünk, a következmények katasztrofálisak. Talán a büszkeség, a naivitás, a
nem tudás vagy az önelégültség az, ami felbátorít minket ilyen úton járni,
miközben megvolt az óvaintés. Jeremiás megosztotta Isten figyelmeztetését
Jójákimmal, és Jójákim nem csak figyelmen kívül hagyta, de el is égette azokat!
A mennyei figyelmeztetések nem szűntek meg azonban az elutasítással. Jeremiás a
szívében hordta és elismételte azokat.
Isten figyelmeztetései,
csak úgy, mint a szeretete, megmaradnak. Isten jelleméhez tartozik, hogy haza
hív minket, amivel iránymutatást és támogatást nyújt, vigasztal és bátorít.
Isten hív és ó!, milyen csodás, amikor hallgatunk rá és követjük.
Jenniffer Ogden
segédlelkész
Walla Walla University
Church, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése