2017. augusztus 11., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 11 - PÉNTEK - Jeremiás 17

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 35. fejezet 760. nap

Sem a király, sem a fejedelmek nem féltek, "ruháikat sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei". Jóllehet a kegyes fejedelmek "kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk." Miután az írás megsemmisült, a gonosz király haragja Jeremiás és Bárúk ellen fordult. Azonnal értük küldött, "de az Úr elrejtette őket" (Jer 36:24-26).

Az irgalmas Isten Júda népe érdekében akarta az ihletett írásba foglalt intésekkel a templomban összegyűlt hívőket, valamint a fejedelmeket és a királyt figyelmeztetni. "Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet készülök rájuk zúdítani - mondta az Úr -, és ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket és vétküket" (Jer 36:3). Isten szánja a romlott elvakultságban vergődő embert. A dorgálásokkal és fenyegetésekkel fényt akar gyújtani elhomályosult értelmükben. Azt akarja, hogy a legnagyobbak is érezzék tudatlanságukat és sírjanak botlásaik miatt. Az elbizakodottakban elégedetlenséget akar kelteni a maguk üres sikereivel szemben, és vágyat akar ébreszteni a mennyel való szoros kapcsolat útján elnyerhető lelki áldások után.

Isten nem a bűnösök kedvét kereső és nekik hízelgő követeket akar küldeni. Nem akarja a békesség üzenetével hiú biztonságba ringatni a megszenteletlen embert. Inkább felébreszti a bűnös lelkiismeretét, és a meggyőzés éles nyilaival hatol lelkébe. Szolgáló angyalok tárják fel neki Isten félelmes végzéseit, hogy hiányérzetét elmélyítsék, és kimondassák vele a lelkét mardosó kérdést: "...mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" (ApCsel 16:30). Az a kéz, amely porig aláz, a bűnt megfeddi, a gőgöt és becsvágyat megszégyeníti, ugyanaz a kéz felemeli a bűnbánót, a megsebzettet. Aki megengedi a büntetést, mélységes együttérzéssel kérdezi: "Mit tegyek érted? Mit szeretnél?"

Amikor az ember a szent és irgalmas Isten ellen vétkezik, nincs szebb az őszinte megbánásnál, a keserű könnyekkel való bűnvallásnál. Isten ezt kívánja tőle. Nem fogadhat el mást, csak megtört szívet és töredelmes lelket. De a felfuvalkodott és gőgös Jójákim király és a főurak elutasították Isten hívását. Nem akarták megfogadni az intést, nem akarták megbánni bűneiket. Az irgalmasan felkínált alkalom, amelyet a szent tekercs elégetésével elszalasztottak, az utolsó lehetőség volt számukra. Isten kijelentette, hogyha most nem hajlandók meghallani szavát, félelmes büntetést mér rájuk. Ők pedig nem akarták meghallani, és Isten meghirdette végső ítéletét Júdára. Azt az embert pedig, aki kevélyen fellépett a Mindenható ellen, különös haraggal látogatta meg.


"Ezért így szól az Úr Jójákimról, Júda királyáról: Nem fog az utódja Dávid trónján ülni. Holttestét pedig kidobják, és ott hever nappal a hőségben, éjszaka a fagyon. Megbüntetem őt és utódját meg udvari embereit a bűneik miatt. Elhozom rájuk és Jeruzsálem lakóira meg a júdaiakra mindazt a veszedelmet, amit megmondtam nekik, de nem hallgattak meg" (Jer 36:30-31).

A tekercs elégetésével nem volt vége e dolognak. A leírt szavaktól könnyebb megszabadulni, mint a benne foglalt feddéstől és intéstől, valamint a rohamosan közelgő büntetéstől, amelyet Isten kimondott az engedetlen Izráelre. De még az elégett tekercset is pótolta Isten. "Végy elő egy másik tekercset - parancsolta az Úr -, és írd rá az előbbi igéket mind, amelyek az előző tekercsen voltak, de elégette Jójákim, Júda királya!" Az írás, amely a Júdáról és Jeruzsálemről szóló próféciákat tartalmazta, elhamvadt, de a szavak "perzselő tűz"-ként éltek Jeremiás szívében, és a próféta megismételhette azt, amit az emberi harag szívesen megsemmisített volna.

Jeremiás vett egy másik tekercset, és odaadta Bárúknak, aki "felírta rá... azokat a beszédeket, amelyek a Jójákim, Júda királya által elégetett iratban voltak. Sőt még sok más hasonló beszédet is csatoltak hozzájuk" (Jer 36:28, 32). Az ember haragja akadályozni akarta Isten prófétájának munkáját. De amivel Jojákim Jahve szolgája befolyását korlátozni akarta, éppen az adott újabb alkalmat Jeremiásnak Isten kívánalmai megvilágítására.

Mai Bibliai szakasz: Jeremiás 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

Londonban, a British múzeumban azon vettem észre magam, hogy egy biztonsági üveg mögött tárolt hatalmas, őskori gránittömböt bámulok. Sötétszürke, majdnem fekete volt és három különböző, ősi nyelvű felirat látszott rajta.  Az bizony nem más volt, mint a Rosette-i kő, amit Egyiptomban talált egy régészeti expedíció 1799-ben. Hogyan véshették bele az ősi betűjeleket és számokat abba a kemény kőbe? És vajon miért fáradoztak egy ilyen kényes, nehéz feladattal? Nyilván annyira fontos volt a mondanivalójuk, hogy maradandó megoldást kerestek megörökítésére.

Isten Szentlelke Jeremiás próféta által erőteljes ellentéteken keresztül mutatja be a szívszorító, fájdalmas valóságot.  Júda népének – az Ő saját népének – bűnei maradandóan az oltárok szarvára, és szívükbe íródtak. Az oltárok szarvára… ezt még megértjük, de az érzékeny hús-szívekbe? Gyémánthegyű vastollal, és ennek minden következményével? Örökre szól bűneink feljegyzése? Soha nem törölhetők el? Teljesen elveszett a remény?

Hogyan történhetett ez? Egyszerűen. Átkozott az ember, aki emberekben bízik. Mi ennek az elkerülhetetlen következménye? A szív eltávolodik az Úrtól. S ismét egy ellentét: áldott azonban az ember, vagy asszony, aki az Úrban bízik! Micsoda különbség! Ezeket a következményeket szeretném az életemben!

Az előbb jellemzett szív azonban mindenestül csalárd és reménytelenül gonosz. A fájdalmas kiáltás: „Kicsoda ismerhetné azt?”- korszakokon át visszhangzik felébredt bűntudatunkban.  Előfordult már veled, hogy annyira szerettél volna valamit, hogy rábeszélted magad, később pedig megbántad? Velem igen. Néhány éve volt egy kis hajó, amit meg kellett szereznem, legalább egyszer az életben. Olyan sokszor ismételgethetsz valamit-, még ha becsapod is magad -, hogy a végén te is elhiszed!

Függetlenül attól, kik vagyunk, tényleg nem ismerjük igazán magunkat. „Igazi önismeretre csak egy úton juthatunk: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust. (E.G. White: Krisztus példázatai 105. o. Advent Kiadó 1990)
Nem csoda, hogy Jeremiás imádságra fakad.  Nekem is ezt kell tennem!

Drága Atyám! Vizsgáld meg szívemet és gondolataimat, Te gyógyíts, és ments meg engem, akkor meggyógyulok! Te vagy egyetlen reménységem! Ámen.

Isten még résnyire nyitva hagyja az ajtót.  Ha úgy tetszik ez az utolsó hívás. A szombat, Isten és ember, a Teremtő és a teremtmény kapcsolatának jelképe különleges jelentőséggel bír, amire Jeremiás is felhívta a vezetők és a nép figyelmét.
„Nincsen új a nap alatt.” –mondta Bölcs Salamon. Napjainkban, a XXI. században, a bűn bélyege vésődik ismét az emberiség családjának szívébe. Ez nagyon gyorsan, és Istenünket, „akinek kezében van a lelkünk” (Dán 5:23) bántó önteltséggel megy végbe.  A szombat ismét középpontba kerül.  Micsoda kiváltság az idők végének záró pillanataiban élnünk!

A „Megújulás Isten Igéje által” blog olvasói családja minden egyes tagjának Isten különleges áldását kívánom, miközben ezeket a fontos fejezeteket tanulmányozzuk.

Dan Houghton

106. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 35. fejezetéhez (augusztus 6-12.).

Leültem vele, és meghallgattam a történetét az egyetemi álma végéről. Nem sikerült neki. A professzorok és barátok figyelmeztetéseit nem szívlelte meg, és le kellett mondania egy értékes helyről egy tekintélyes programban. Könnyekkel a szemében ült le, a fejét lehajtva, vörös arccal. A szavai a fülemben visszhangoznak: „Túl késő most már. Bárcsak hallgattam volna másokra!”

A meghallgatott figyelmeztetések hatalmas lehetőségekhez és növekedéshez vezethetnek. Amikor Isten figyelmeztetést küld, gyakran a feddés formájában, jó lehetőségünk van növekedni, sőt, másokat Jézushoz vezetni. De amikor elutasítjuk, hogy oda figyeljünk, a következmények katasztrofálisak. Talán a büszkeség, a naivitás, a nem tudás vagy az önelégültség az, ami felbátorít minket ilyen úton járni, miközben megvolt az óvaintés. Jeremiás megosztotta Isten figyelmeztetését Jójákimmal, és Jójákim nem csak figyelmen kívül hagyta, de el is égette azokat! A mennyei figyelmeztetések nem szűntek meg azonban az elutasítással. Jeremiás a szívében hordta és elismételte azokat.

Isten figyelmeztetései, csak úgy, mint a szeretete, megmaradnak. Isten jelleméhez tartozik, hogy haza hív minket, amivel iránymutatást és támogatást nyújt, vigasztal és bátorít. Isten hív és ó!, milyen csodás, amikor hallgatunk rá és követjük.

Jenniffer Ogden
segédlelkész
Walla Walla University Church, USA

 Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése