Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 35. fejezet 757. nap
A közelgő ítéletről szóló jövendölések így összevegyültek a
végső és dicsőséges szabadulás ígéreteivel. Akik szeretnének Istennel
megbékélni és a hitehagyás közepette szent életet élni, azok erőt kapnak minden
próbában, és hatalmas erővel tudnak bizonyságot tenni Istenről. Az eljövendő
korszakok során szabadulásuk híre túlszárnyalja azt, amit Isten Izráel fiaiért
az Egyiptomból való kivonulás idején tett. Az Úr kijelentette prófétája által,
hogy eljönnek azok a napok, "...amikor nem azt mondják többé, hogy él az
Úr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről, hanem azt, hogy él az Úr, aki
felhozta, hazahozta Izráel házának utódait észak földjéről és mindazokból az
országokból, amelyekbe szétszórta őket; és a maguk földjén fognak lakni."
(Jer 23:7-8). Ilyen csodálatos jövendöléseket mondott Jeremiás Júda országa
történetének utolsó éveiben, amikor a babiloniaiak szerezték meg a
világuralmat, és ostromló seregei Sion falai ellen is felsorakoztak.
A szabadulás ígérete kellemes zeneként hatott azok fülének,
akik kitartottak Jahve tiszteletében. Az előkelő és az egyszerű otthonokban,
ahol a szövetséget megtartó Isten tanácsait még mindig tiszteletben tartották,
újra és újra elismételték a próféta szavait. A gyermekeket is mélyen érintették
e szavak. Fiatal, fogékony lelkükre maradandó benyomást tettek.
Jeremiás szolgálata idején azért kínálkozott alkalom
Dánielnek és társainak arra, hogy az igaz Istent megdicsőítsék a föld népei
előtt, mert lelkiismeretesen megtartották a Szentírás parancsait. Az a tanítás,
amelyet ezek a gyermekek a szülői házban kaptak, erőssé tette őket hitben és
állhatatossá az élő Istennek, a menny és föld Teremtőjének szolgálatában.
Amikor Joakim uralkodása kezdetén Nabukodonozor első ízben ostromolta meg és
vette be Jeruzsálemet, Dánielt és társait másokkal együtt fogságba vitte.
Kiválasztotta őket a babiloni udvar szolgálatára. E héber foglyok hite a
végsőkig próbára lett téve. De azok, akik megtanultak bízni Isten ígéreteiben,
teljes nyugalmat találtak, bármit is kellett átélniük az idegen országban való
tartózkodásuk idején. A Szentírás volt vezérük és támaszuk.
Jeremiás elmondta, hogy miért sújtják Júdát az elkezdődött
büntetések, és nemes lélekkel védte Istennek a legsúlyosabb büntetésben is
megmutatkozó igazságos és irgalmas voltát. A próféta fáradhatatlanul dolgozott.
Szeretett volna átfogni minden társadalmi osztályt. Ezért hatáskörét
kiterjesztette Jeruzsálemen túl a környező vidékekre is, és sokszor
ellátogatott az ország különböző részeibe.
Az egyházhoz intézett bizonyságtételeiben Jeremiás
állandóan utalt a törvény könyvének tanításaira, melyet Jósiás uralkodása alatt
tiszteletben tartottak. Ismét hangoztatta, hogy milyen fontos a végtelenül irgalmas
és könyörületes Istennel kötött szövetség megőrzése, aki a Sínai-hegyen
kinyilatkoztatta a Tízparancsolatban foglalt elveket. Jeremiás figyelmeztető és
kérlelő szavai eljutottak a birodalom minden részébe. Mindenkinek alkalma volt
megtudni, mi Isten szándéka a nemzettel.
A próféta világosan feltárta, mennyei Atyánk azért küldi
büntetését, hogy "tudják meg a népek, hogy ők csak emberek!" (Zsolt
9:21). "Ha mégis szembeszálltok velem, és nem akartok rám hallgatni -
figyelmeztette népét -, akkor... szétszórlak a nemzetek közé, és kirántott
karddal üldözlek benneteket. Országotok pusztasággá lesz, városaitok pedig
romhalmazzá" (3Móz 26:21, 33).
Mai Bibliai szakasz: Jeremiás
14
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az egyik legnehezebb
kapcsolatom egy asszonyhoz fűződik, akit nevezzünk most Irinának. Akkor találkoztam vele, amikor mintegy tíz
éve elkezdtem a hetednapi adventista gyülekezetbe járni Moszkvában. Irina
nagyjából velem egykorú, kétgyermekes elvált orosz asszony volt.
Igazán jó barátok
lettünk. Időnként együtt töltöttük a szombat délutánt és hét közben is gyakran
beszéltünk telefonon. Irina egyszer elutazott néhány hétre. Amikor legközelebb
találkoztunk, kijelentette, hogy soha többé nem megy adventista gyülekezetbe.
Úgy döntött, az oroszok többsége által gyakorolt ortodox vallást veszi fel, és
azt mondta, nem maradhatunk barátok, hacsak én le nem mondok adventista
hitemről.
Irina nem örült
döntésemnek, hogy hűséges maradok gyülekezetemhez, de valamiért mégis
rendszeresen felhívott telefonon, hogy az élet dolgait megbeszéljük.
Elszomorított, hogy elutasította a bibliai tanokat és az orosz ortodox
hagyományok és gyakorlat keverékét tette magáévá. Mivel tanácsot soha nem kért
tőlem, csak meghallgattam. Aztán egy napon így szól: „Andy, nagyon sok bajom
van. Gondjaim vannak a fiam nevelésével. Nem találok stabil munkahelyet. Rossz
anya vagyok? Elrontottam valamit az életemben?”
Mit is mondhattam volna
neki? Irina élete valójában azért esett szét, mert függetlenítette magát Istentől.
Erről azonban hallani sem akart. Csak megnyugtató biztosítékot akart arról,
hogy ő jó ember.
Jeremiás is hasonló
problémával szembesült Izraellel kapcsolatban. Isten azt akarta, hogy
figyelmeztesse a népet az éhínségre és pusztulásra, ami akkor következik rájuk,
ha nem tartanak bűnbánatot. Az emberek azonban inkább a hamis prófétákra
hallgattak, akik a béke ígéretének kellemes illúziójával kecsegtették őket.
„És monda az Úr nékem: Hazugságot prófétálnak a próféták az
én nevemben; nem küldtem őket, nem parancsoltam nekik, nem is beszéltem velük;
hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívbeli csalárdságot jövendölnek
nektek. Azért azt mondja az Úr a próféták felől, akik az én nevemben
prófétálnak, holott én nem küldtem őket és mégis azt mondják: fegyver és éhség
nem lesz e földön: Fegyver és éhség miatt vesznek el azok a próféták! A nép
pedig, amelynek ők prófétálnak, ott hever majd Jeruzsálem utcáin az éhség és a
fegyver miatt, és nem lesz, aki eltemesse őket, őket és feleségeiket, fiaikat
és leányaikat; így zúdítom rájuk gonoszságukat!” (14-16. vers).
Isten nem tekint jó
szemmel azokra, akik helytelenül békét ígérnek a gonoszoknak. Akármilyen
nehéznek tűnik is néha, ki kell állnunk Jézusért és az igazságért, és félelem
nélkül bemutatnunk Őt másoknak.
Imádságom: Drága Istenem, szükségem van ma kegyelmedre
és tapintatodra. Kérlek, segíts, hogy soha ne ígérjek hamis békét azoknak, akik
szándékos bűnben vesztegelnek. Inkább add nekem bölcsességed és szereteted
szavait, hogy megmutathassalak Téged és szabadító kegyelmedet nekik! Ámen.
Andrew
McChesney
106. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 35. fejezetéhez (augusztus
6-12.).
Leültem vele, és
meghallgattam a történetét az egyetemi álma végéről. Nem sikerült neki. A
professzorok és barátok figyelmeztetéseit nem szívlelte meg, és le kellett
mondania egy értékes helyről egy tekintélyes programban. Könnyekkel a szemében
ült le, a fejét lehajtva, vörös arccal. A szavai a fülemben visszhangoznak:
„Túl késő most már. Bárcsak hallgattam volna másokra!”
A meghallgatott
figyelmeztetések hatalmas lehetőségekhez és növekedéshez vezethetnek. Amikor
Isten figyelmeztetést küld, gyakran a feddés formájában, jó lehetőségünk van
növekedni, sőt, másokat Jézushoz vezetni. De amikor elutasítjuk, hogy oda
figyeljünk, a következmények katasztrofálisak. Talán a büszkeség, a naivitás, a
nem tudás vagy az önelégültség az, ami felbátorít minket ilyen úton járni,
miközben megvolt az óvaintés. Jeremiás megosztotta Isten figyelmeztetését
Jójákimmal, és Jójákim nem csak figyelmen kívül hagyta, de el is égette azokat!
A mennyei figyelmeztetések nem szűntek meg azonban az elutasítással. Jeremiás a
szívében hordta és elismételte azokat.
Isten figyelmeztetései,
csak úgy, mint a szeretete, megmaradnak. Isten jelleméhez tartozik, hogy haza
hív minket, amivel iránymutatást és támogatást nyújt, vigasztal és bátorít.
Isten hív és ó!, milyen csodás, amikor hallgatunk rá és követjük.
Jenniffer Ogden
segédlelkész
Walla Walla University
Church, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése