Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 38. fejezetéhez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 38. fejezet 777. nap
Ha Izráel népe a századokon át követi ezeket a tanácsokat,
milyen más lett volna történelme! A népnek csak akkor lehetett reménye arra,
hogy be tudja tölteni a menny szándékát, ha az Isten igéje iránti tiszteletet
ápolja szívében. Az Isten törvénye iránti megbecsülés adott erőt Izráelnek
Dávid uralkodása alatt és Salamon uralkodása kezdetén. Az élő Igében való hit
által ment végbe a reformáció Illés és Jósiás idejében. Ugyanezekre a
szentírási igazságokra, Izráel gazdag örökségére hivatkozott reformtörekvéseiben
Jeremiás. Ahol csak szolgált, ezzel a komoly kéréssel fordult a néphez:
"Halljátok meg a szövetség igéit" (Jer 11:2), azokat a szavakat,
amelyek megértetik velük, hogy Isten el akarja juttatni minden néphez a
megmentő igazság ismeretét.
Júda hitehagyásának utolsó éveiben a próféták intései
látszólag nem sok eredményre vezettek. Amikor pedig a káldeusok seregei
harmadszor és egyben utoljára ostromolták Jeruzsálemet, mindenkit elhagyott a
remény. Jeremiás teljes pusztulást jövendölt, és mivel változatlanul
hangoztatta, hogy Júda adja meg magát, börtönbe vetették. Isten azonban nem
hagyta reménytelen kétségbeesésben a városban levő hűséges maradékot. Jeremiás
még akkor is kapott új kinyilatkoztatásokat a menny megbocsátó és megmentő
készségéről, amikor a jövendölésein gúnyolódók szigorúan őrizték. Ezek a
kijelentések azóta is a vigasz kimeríthetetlen forrását nyújtják Isten
egyházának.
Jeremiás, megingathatatlanul bízva Isten ígéretében,
példamutatóan szemléltette a pusztulásra ítélt város lakosai előtt erős hitét,
hogy Isten szándéka végül teljesülni fog népe életében. Tanúk jelenlétében
minden törvényes formaságot betartva, tizenhét siklusért családi földet
vásárolt a szomszédos Anatót faluban.
Mai Bibliai szakasz: Jeremiás
34
A fejezetet itt olvashatod
el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Senki sem
szeret rossz híreket kapni. De feltehetek egy kérdést? Mit választanátok: jó híreket,
amik nem igazak, vagy rossz híreket, amik igazak? Sedékiás király rossz híreket
kapott Jeremiás prófétától, hogy Nabukodonozor, Babilónia
királyának serege le fogja rombolni Jeruzsálemet és a királyt foglyul
ejtik.
Jézus is
rossz híreket mondott követőinek: „Ezeket
beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok.
A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket,
mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.” (Jn 16:1-2)
Miért mond
az Úr ilyen rossz híreket népének? A válasz egyszerű: fel akar készíteni az
előttünk álló nehéz időkre. A legjobb felkészülés a nehézségekre és az
üldözésre az Istennel való személyes kapcsolat. Jézus ezt mondta a követőinek: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy
békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én
meggyőztem a világot.” (Jn 16.33)
Nem csoda,
hogy Pál apostol ilyen örömteli bizonyságot tett: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem
fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi
más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a
mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 8:38-39)
„Uram, köszönöm ma neked, hogy velem leszel a
megpróbáltatások idején és semmi sem választhat el szeretetedtől. Ámen.”
Derek J. Morris
109. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 38. fejezetéhez (augusztus 27-
szeptember 2.).
Jeremiás könyvében a
remény egyik legfigyelemreméltóbb jelképe a földvásárlás prófétai megcselekvése
(Jeremiás 32). Júda elpusztításának előestéjén, mikor Júda már a babilóniaiak
kezén volt. Isten szavával szólította meg Jeremiást, és arra utasította, hogy
vásároljon földet az otthonát jelentő faluban. Így is tett, tanúk előtt aláírta
és lepecsételte az ezt tanúsító okiratot. Micsoda egy visszás tett – főleg egy
olyan próféta részéről, aki folyamatosan azt hirdette, hogy Júdát hamarosan
elpusztítják! Azonban ez nagy reményt kifejező tett is volt – olyan tett, mely
bizonyítja Jeremiás hitét abban az ígéretben, hogy a küszöbön álló katasztrófa
nem az utolsó fejezetet fogja jelenteni a családja és népe történetében.
Jeremiás, felvállalva a vérrokoni szerepet, megváltotta a családi tulajdont.
Ezen cselekedete biztosítékként, letétként szolgált, szimbólumként a jövőben
történő helyreállítás ígéretére (lásd 14–15. vers).
Ezt a történetet
olvasva azon tűnődöm, vajon milyen cselekedeteket lennék képes véghez vinni most,
hogy úgymond lábnyomot hagyjak a hitemen, hogy amit ma tapasztalok az nem a
történet vége. Jeremiás imájának második sorát visszhangozva, megerősítem:
„Uram Isten, semmi sincs lehetetlen előtted!”
Jody Washburn
biblikumok tanársegéd
Walla Walla University
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése