Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 7. fejezet 1571. nap
Luther szökésének hírére a nuncius nem tudott hova lenni a
megdöbbenéstől és a méregtől. Azt remélte, hogy az egyház e rendbontójával való
bölcs és kemény eljárásáért nagy tisztességben lesz része. Reménye azonban
meghiúsult. Haragját Frigyesnek, a szász választófejedelemnek írt levelében
fejezte ki, elkeseredetten szidva Luthert. Követelte Frigyestől, hogy küldje a
reformátort Rómába, vagy űzze ki Szászországból.
Mutassa ki a nuncius vagy a pápa a Szentírásból, hogy
tévedek - hangoztatta Luther védekezésül! Megígérte, hogy visszavonja
tanításait, ha bebizonyosodik, hogy ellentmondanak Isten szavának. És hálát mondott
Istennek azért a kitüntetésért, hogy ilyen szent ügyért szenvedhet.
A választófejedelem még nem nagyon ismerte a reformált
tantételeket, de mélységesen hatott rá Luther elfogulatlan, energikus és
világos beszéde. Frigyes elhatározta, hogy védeni fogja a reformátort addig,
amíg csak be nem bizonyosodik, hogy téved. "Elégedettnek kell lennetek,
mivel Márton doktor megjelent előttetek Augsburgban. Nem gondoltuk, hogy tanai
visszavonására akarjátok kényszeríteni, anélkül hogy meggyőznétek tévedéséről.
Tartományunk egyetlen tanult emberétől sem hallottam, hogy Márton tanai
istentelenek, keresztényellenesek vagy eretnekek lennének. A fejedelem
visszautasította azt a követelést, hogy Luthert Rómába küldje, vagy országából
kiűzze. "
A választófejedelem látta, hogy a társadalom erkölcsi
korlátai alapjukig megrendültek, és alapos reformra van szükség. Nem kellene a
bűnöket bonyolult és költséges intézkedésekkel fékezni és büntetni, ha az
emberek felismernék és követnék Isten kívánalmait és a megtisztult lelkiismeret
parancsszavát. Frigyes látta, hogy Luther e cél elérésén fáradozik, és titokban
örült, hogy kedvezőbb hatások érezhetők az egyházban.
Frigyes felismerte, hogy Luther az egyetem rendkívül
eredményes professzora. Csak egy év telt el azóta, hogy a reformátor kitűzte
tételeit a vártemplomra, és máris sokkal kevesebben zarándokoltak el
mindenszentek ünnepén a templomba. Róma híveket és adományokat vesztett. De e
hívek helyét másfajta emberek foglalták el, akik nem az ereklyék imádása miatt
zarándokoltak Wittenbergbe, hanem tanulni vágyó hallgatókként töltötték meg a
tantermeket. Luther írásai mindenütt új érdeklődést ébresztettek a Szentírás
iránt, és nemcsak Németországból, hanem más országokból is özönlöttek a diákok
az egyetemre. Fiatal emberek, amikor első ízben pillantották meg Wittenberget,
"kezüket az ég felé emelték, és dicsőítették Istent, mert az igazság
fényét ragyogtatta fel ebből a városból, mint a régi időkben Sionból, ahonnan a
legtávolabbi országokba is eljutott a fény".
Luther azonban még csak részben tért meg a katolicizmus
tévedéseiből. Elcsodálkozott, amikor összehasonlította a szent
kinyilatkoztatásokat a pápai rendeletekkel és határozatokkal. "Olvasom a
főpapok határozatait - írja -, és... nem tudom, hogy vajon a pápa maga az
Antikrisztus, vagy pedig csak az apostola, mert Krisztus eltorzítva és
megfeszítve jelenik meg benne. " Luther ekkor még a katolikus egyház híve
volt, és nem is gondolt arra, hogy egyszer majd kiválik kötelékéből.
A reformátor írásai és tanításai a keresztény világ
valamennyi nemzetéhez eljutottak. Iratai elterjedtek Svájcban, Hollandiában,
Franciaországban és Spanyolországban is. Tanításait Angliában az élet igéjeként
fogadták. Az igazság eljutott Belgiumba és Olaszországba is. Ezrek ébredtek fel
halálos kábultságukból, és megismerték a hitből való élet örömét és
reménységét.
Rómát egyre jobban felbőszítették Luther támadásai. A
reformátor egyes fanatikus ellenfelei, még katolikus egyetemek doktorai is
kijelentették, hogy nem bűn megölni a lázadó szerzetest. Egy napon egy idegen,
köpenye alatt pisztolyt rejtegetve a reformátor mellé lépett, és megkérdezte,
hogy miért jár egyedül. "Isten kezében vagyok - felelte Luther. Ő az
erősségem és pajzsom. Mit árthat ember nekem?"' E szavak hallatára az
idegen elsápadt és elfutott, mintha a menny angyalai elől menekülne.
Róma eltökélt szándéka volt Luther elpusztítása. Luthert
azonban Isten védte. Tantételei mindenütt elterjedtek - "kunyhókban és
zárdákban, ... a nemesek kastélyaiban, az egyetemeken és a királyi
palotákban". Mindenütt voltak olyan nemesi származású emberek, akik
támogatták erőfeszítéseit.
Ez idő tájt történt, hogy Luther, Husz műveinek olvasása
közben felfedezte, hogy a hit általi megigazulás nagyszerű igazságát, amelyet ő
is vallott és tanított, már a cseh reformátor is képviselte.
"Mindnyájan - mondta Luther -, Pál, Ágoston és magam
is, tudtunkon kívül husziták voltunk!" "Isten biztosan meg fogja
büntetni a világot - folytatta -, amiért ezt az igazságot egy évszázaddal
ezelőtt hallotta és elégette!"
Egyik kérelmében, amelyet a kereszténység reformációja
érdekében Németország császárához és nemességéhez intézett, Luther ezt írta a
pápáról: "Borzalmas dolog látni, hogy az az ember, aki magát Krisztus
helytartójának nevezi, olyan hatalommal hivalkodik, amellyel egy császár sem
vetekedhet. Ilyen volt-e a szegény Jézus vagy az egyszerű Péter? A pápa a világ
ura - mondják. Krisztus - akinek a helytartójaként kérkedik a pápa - ezt
mondta: ,Az én országom nem e világból való'. Túlszárnyalhatja-e a helyettes birodalma
a feljebbvalójáét?"
Az egyetemekről ezt írta: "Attól tartok, hogy az
egyetemek a pokol széles kapuinak fognak bizonyulni, hacsak nem fáradoznak
szorgalmasan azért, hogy a Szentírást magyarázzák, és nem vésik be tanításait a
fiatalok szívébe. Senkinek sem tanácsolom, hogy gyermekét olyan helyre vigye,
ahol nem a Szentírás a legfőbb úr. Minden olyan intézmény, ahol az emberek nem
foglalkoznak szüntelen Isten Igéjével, minden bizonnyal romlott lesz. "
Ez a felhívás szélsebesen bejárta az egész Németországot,
és nagy hatással volt a népre. Az egész nemzet felbolydult, és tömegek
sereglettek a reformáció zászlaja alá. Luther ellenfelei bosszúvágytól égve
unszolták a pápát, hogy lépjen fel határozottan ellene. Megszületett egy
rendelet, amely kimondta, hogy Luther tanításait haladék nélkül el kell vetni;
ha pedig a reformátor és hívei hatvan napon belül nem adják fel álláspontjukat,
az egyház mindnyájukat kiátkozza.
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 18
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A Krónikák második könyve 18. fejezetében
szereplő Mikeás prófétáról egyetlen történetet olvasunk a Bibliában, de ez
nagyszerű történet! A gonosz Akháb király harcot akar kezdeni Rámóth Gileád
ellen. Az Istenhez hűséges Jósafát király ezúttal nem hoz bölcs döntést, mert
csatlakozik hozzá a tervben. Azt javasolja, hogy kérdezzék meg Istent, mielőtt
kimennek a harctérre. Akháb beleegyezik, és maga elé hívatja négyszáz jól
kiképzett prófétáját. „Menj el!” – tanácsolják neki egyhangúlag a jól
megfizetett próféták. „Az Úr meg fog szabadítani!”
Jósafát azonban valódi prófétát szeretne
hallani, olyan valakit, aki őszinte kapcsolatban van Istennel. Akháb végül
odahívatja Mikeást. A követ, aki elmegy érte, ezt suttogja a próféta fülébe:
„Az lenne a legokosabb részedről, ha te is csak jót jövendölnél!”
Mikeás válasza nagyszerű példa Isten minden
mai szolgája felé: „Csak azt fogom
mondani, amit az én Istenek nékem megmondánd!” (13. vers). És valóban elmondja Akháb királynak, hogy „látám az egész Izráelt elszéledve a
hegyeken, mint a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen" (16. vers). A
királynak halált ígér a prófécia.
Az egyik hamis próféta arcon csapja Mikeást, és Izráel királya megparancsolja, hogy vessék börtönbe. Ő ekkor így válaszol: „Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr szólott én általam. Halljátok meg minden népek" (27. vers).
Bátorság! Az igazsághoz végtelen elkötelezettség kell! Akarat, hogy egyedül is megálljunk! De ami még ennél is fontosabb: az az akarat kell, ami megállhat 400 hamis próféta és a király ellen. Isten ezt szeretné tőlem és tőled. Képesek vagyunk mi erre? Igen, képesek, ha hagyjuk Jézust – aki bátor – beköltözni a szívünkbe. Ez csak úgy történhet meg, hogy a jót választjuk minden egyes döntéshozatalkor. Legyünk bátrak!
Scott Griswold
221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
7. fejezetéhez
(október 27 – november 2.).
Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt.
Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten
félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta
keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a
világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a
kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.
Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei
voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát,
tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a
bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az
által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így
nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a
félreértésnek a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt,
végül pedig a római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.
Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később
is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is
fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája
Isten ereje által be lesz fejezve.
Alyssa Haijon
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója
(Malajzia)
Fordította Gősi Csaba
Ámen🛐✝️🙏
VálaszTörlés