2019. november 4., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 4 - HÉTFŐ - 2 Krónikák 21


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 8. fejezet 1574. nap

A reformáció nem ért véget Lutherrel, ahogy azt sokan gondolják. A reformáció e világ történelmének végéig tart. Luther nagy feladatot kapott. Másokra is tükröznie kellett azt a világosságot, amelyet Isten reá sugárzott. De Luther nem kapta meg a világnak szánt teljes világosságot. Luther korától kezdve napjainkig állandóan új fény sugárzik a Szentírásra, új és új igazságok tárulnak fel.

A nuncius beszéde nagy hatással volt az országgyűlésre. Luther nem volt jelen, hogy Isten szavának világos és megdönthetetlen igazságaival legyőzze a pápaság védelmezőjét. Senki sem próbálta a reformátort megvédeni. Olyan hangulat lett úrrá, hogy Luthernak és tanainak elítélésén kívül az eretnekség gyökerét is kiirtották volna, ha ez egyáltalán lehetséges. Rómának ez volt a legkedvezőbb alkalma, hogy ügyét megvédje. A nuncius mindent elmondott, amit csak lehetett, hogy magát igazolja. A látszólagos győzelem azonban a vereség előjele volt. Ettől kezdve az igazság és tévelygés közti különbség jobban kitűnt, mivel a harc nyíltan folyt tovább. Róma nem volt többé olyan magabiztos, mint azelőtt.

Az országgyűlés tagjainak többsége tétovázás nélkül kiszolgáltatta volna Luthert Róma bosszújának, de sokan közülük látták és rosszallották az egyház romlottságát, és szerették volna, ha valaki megállítja azokat a visszaéléseket, amelyeket a német nép a papság romlottsága és kapzsisága miatt elszenvedett. A nuncius a legkedvezőbb megvilágításban mutatta be a pápa uralmát. Az országgyűlés egyik tagját azonban az Úr arra indította, hogy igazi képet fessen a pápai zsarnokság kihatásairól. A szászországi György herceg nemes határozottsággal állt fel a fejedelmek gyülekezetében, és félelmetes pontossággal részletezte a pápaság megtévesztéseit, és azok ijesztő következményeit. Zárszavában ezt mondta:

"Íme Róma néhány visszaélése, amely ellene kiált. Nincs bennük már semmi szégyenérzet, és egyetlen céljuk a... pénz, pénz, pénz... A hitszónokok, akiknek az igazságot kellene tanítaniuk, mást sem mondanak, mint hazugságot, és nemcsak eltűrik, de meg is jutalmazzák őket, mivel minél nagyobbat hazudnak, annál több a nyereségük. Ez az a szennyes forrás, amelyből fertőzött víz folyik. A kicsapongás kezet nyújt a kapzsiságnak... Ó jaj, a papság okozta botránkozás az, ami oly sok szegény lelket taszít örök kárhozatba. Általános reformra van szükség. "

Luther sem tudta volna ügyesebben és erőteljesebben leleplezni a pápai visszaéléseket. Az a tény pedig, hogy a szónok a reformátor esküdt ellensége volt, még nagyobb súlyt adott szavainak.

Ha a jelenlevők szeme megnyílt volna, Isten angyalait láthatták volna maguk között, amint fénysugarakat hintenek a tévelygés sötétségébe, és nyitogatják az emberek értelmét és szívét, hogy képesek legyenek befogadni az igazságot. Az igazság és bölcsesség Istenének hatalma még a reformáció ellenfeleit is befolyásolta. Isten így készítette el a nagy munka útját. Luther Márton nem volt jelen, de nagyobb volt Luthernál az, akinek hangját hallotta az a gyülekezet.

Az országgyűlés azonnal létrehozott egy bizottságot a német népre súlyosan nehezedő pápai visszaélések számbavételére. A listát, amely százegy tételt foglalt magában, megmutatták a császárnak azzal a kéréssel, hogy azonnal intézkedjék a visszaélések felszámolásáról. "Mennyi keresztény lélek vész el! - mondták a kérelmezők. - Micsoda pusztítás, micsoda zsarolás a botrányok miatt, amelyek a kereszténység lelki vezetőjét veszik körül! Kötelességünk, hogy megakadályozzuk népünk romlását és gyalázatát. Ezért a legalázatosabban, de a legsürgetőbben esedezünk hozzád, rendelj el általános reformációt, és vállald végrehajtását!"

A tanácskozó testület most az követelte, hogy a reformátor jelenjék meg előttük. Aleander kérlelése, tiltakozása és fenyegetése ellenére a császár végül engedett a követelésnek, és Luthert az országgyűlés elé idézte. Az idézéssel együtt a futár, akinek Luthert Wormsba kellett kísérnie, egy menlevelet is vitt Wittenbergbe, amely kezeskedett Luther biztonságos visszatéréséről.

Luther barátait megrémítette és lesújtotta a hír. Ismerték a Lutherrel szembeni előítéletet és gyűlöletet. Attól félve, hogy ellenségei a menlevelet nem fogják tiszteletben tartani, kérlelték, hogy ne tegye ki veszélynek az életét. Luther így válaszolt: "A katolikusok nem Wormsban való megjelenésemet kívánják, hanem elítéltetésemet és halálomat. De ez nem számít! Ne értem imádkozzatok, hanem Isten Igéjéért!... Krisztus meg fog áldani Lelkével, hogy diadalmaskodjam a tévelygés e szolgáin. Életemben megvetem őket, halálommal győzedelmeskedem rajtuk. Wormsban azon fáradoztak, hogy tanaim visszavonására kényszerítsenek. Az én visszavonásom pedig a következő lesz: korábban azt állítottam, hogy a pápa Krisztus helytartója; most pedig kijelentem, hogy Urunk ellensége és az ördög apostola. "

Luthernek nem egyedül kellett a kockázatos utat megtennie. Leghívebb barátai közül hárman döntöttek úgy, hogy a császári futáron kívül ők is elkísérik. Melanchton nagyon szeretett volna velük tartani. Szíve összeforrt Lutheréval. Sóvárgott, hogy követhesse - ha kell a börtönbe vagy a halálba. De hasztalan könyörgött. Luther halála esetén a reformáció reménysége a reformátor ifjú munkatársában összpontosul. Luther így szólt búcsúzóul Melanchtonhoz: "Ha nem térek vissza, mert ellenségeim a halálba küldenek, folytasd a tanítást, és állj meg szilárdan az igazságban! Dolgozz helyettem is!... Ha Te életben maradsz, az én halálom nem sokat jelent. " A Luther búcsúztatására összegyűlt diákok és polgárok mélyen megindultak. Sokan, akiknek szívét érintette az evangélium, sírva vettek búcsút tőle. A reformátor és társai így indultak el Wittenbergből.

Útközben észrevették, hogy az emberek lelkét balsejtelmek gyötrik. Egyes városokban semmi megbecsülést nem tanúsítottak irántuk. Egyszer, amikor éjszakára megálltak, egy barátságos pap az egyik olasz mártír reformátor arcképének megmutatásával fejezte ki aggodalmát. Másnap tudomásukra jutott, hogy Wormsban betiltották Luther írásait. Császári hírnökök hirdették ki a császár rendeletét, és azt, hogy a tiltott műveket át kell adni a magisztrátusoknak. A futár, féltve Luthert a zsinattól, és gondolva, hogy elszántsága talán megingott, megkérdezte, hogy kívánja-e útját folytatni. Luther így válaszolt: "Bár minden városból kiközösítettek, én mégis továbbmegyek. "

Erfurtban Luthert nagy tisztelettel fogadták. Rajongói tömegének kíséretében haladt át azokon az utcákon, amelyeket koldustarisznyájával sokszor bejárt. Elment zárdacellájába, és azokra a küzdelmekre gondolt, amelyek nyomán a Németországot most elárasztó világosság akkor az ő lelkére sugárzott. Felkérték, hogy prédikáljon. Bár ezt nem lett volna szabad megtennie, a futár mégis megengedte neki, és így a barát, akinek egykor robotmunkát kellett a kolostorban végeznie, most a szószékre lépett.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jórám király története, amit ebben a fejezetben olvashatunk olyan, mint a tragédiának nevezett ókori görög történetek. Azonban a görög történetek az összes gyásszal és balsorssal együtt sem voltak olyan tragikusak, mint ez a Jórámról szóló fejezet. Ez azért van így, mert a görög tragédiák kitalált történetek voltak, de ez a valós életről szól, és igazi hús-vér emberek szerepelnek benne, nem csak papír és tinta.

Bár több oldalról is megközelíthetjük ezt a szomorú történetet, számomra jelentős szempont, hogy a bűn által okozott rombolás nem korlátozódik csupán a bűn elkövetőjére. Ez a történet elég tragikus lenne akkor is, ha csak Jórám szánalmas végéről, fájdalmas haláláról – „a belei kizáródtak” - szólna. Ám a bűn hatása szinte soha nem a bűn elkövetőjével kezdődik és végződik. Ha a bűn, még a legalázatosabbunké is, kiterjedhet és megbánthat másokat (gyakran a hozzánk közel állókat és sokszor éppen azokat, akiket a legjobban szeretünk), gondoljuk csak el, mennyivel ártalmasabb azoknak a bűne, akik hatalmi pozícióban vannak, és befolyásuk széles körre terjed ki.

Ahogy ebben a fejezetben láthatjuk,  Jórám erőszakossága –  megölte összes fivérét – , valamint hitehagyása és bálványimádása, amivel az izraeli Akháb példáját követte, nemcsak a saját fejére hozott szenvedést, hanem közvetlen családjára és egész Júda népére is. Ez igazságtalanságnak tűnik, de soha senki nem mondta, hogy a bűn igazságos, ésszerű vagy megérthető. Ahogy Ellen White mondta: „A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését….A bűn ’betolakodó’, amelynek jelenlétét nem lehet megindokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna igazolásával” (Ellen G. White:  A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 438. oldal).

A bűnt nem tudjuk megmagyarázni. Csak annyit tudunk – és ezt Jórám tragikus története is elmondja nekünk –, hogy Isten erejét és áldását kell igényelnünk, aki „megőrizhet … a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben ujjongó örömmel” (Júd 24 új prot. ford.).

Justin McNeilus

222. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  8. fejezetéhez (november 3-9.).

„Luther Márton a legkiemelkedőbb azok között, akik által Isten a katolicizmus sötétségéből a tisztultabb hit világosságára vezette az egyházat.” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház, 111. o.).

Luther Márton annyira elkötelezett volt Isten műve iránt, hogy a munkájának hatását még ma is érezhetjük. Luther a különböző országokban az írásai és prédikációi által vált ismertté. Mindenki hallott erről az egyszerű szerzetesről, aki vette magának a bátorságot, és leleplezte a pápaságot.

Mi volt a titka a bátorságának? Amikor a császár felé közeledett, a bátorsága részben elhagyta őt. A találkozás előestéjén tudta, hogy a tételeinek visszavonása az élethez vezet, de ha hűséges marad, az a halálba viszi. Azon az éjjelen Luther az egyetlen helyes dolgot tette, amit tehetett. Imádkozott, és Istenhez kiáltott segítségért. De vajon a saját jó híréért imádkozott, vagy az életéért? Egyik sem! Isten művéért imádkozott. Ami legjobban foglalkoztatta, az az volt, hogy az igazság ne legyen semmissé téve. Tudta, hogy nem róla szól a dolog, hanem Isten művéről. Azt is tudta, hogy Isten az egyetlen, aki gondoskodni tud az Ő művéről. Luther elismerte, hogy menthetetlen, és abba az egyetlen valakibe kapaszkodott, aki segíthetett neki. Ezáltal tartós hatást ért el.

Isten minket is arra hív el, hogy nagy munkát végezzünk. Nekünk is ki kell hozzuk a világot a sötétségből Isten csodálatos világosságára. Azonban csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha megtanultuk Luther titkát, tudniillik, hogy egyedül Isten erejére hagyatkozzunk.  Nehéz idők jönnek ránk, amikor államférfiak előtt kell megállnunk és bátorságra lesz szükségünk. Ott pedig a tudásunk nem fog segíteni, ha nem tanultunk meg függeni Istentől.

Meg kell tanulnunk Luther titkát, ha erősen akarunk megállni a lábunkon az elkövetkezendő nehéz időkben.

Franziska Renauer
Momento Medien
München, Németország
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: