Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 8. fejezet 1574. nap
A reformáció nem ért véget Lutherrel, ahogy azt sokan
gondolják. A reformáció e világ történelmének végéig tart. Luther nagy
feladatot kapott. Másokra is tükröznie kellett azt a világosságot, amelyet
Isten reá sugárzott. De Luther nem kapta meg a világnak szánt teljes
világosságot. Luther korától kezdve napjainkig állandóan új fény sugárzik a
Szentírásra, új és új igazságok tárulnak fel.
A nuncius beszéde nagy hatással volt az országgyűlésre.
Luther nem volt jelen, hogy Isten szavának világos és megdönthetetlen
igazságaival legyőzze a pápaság védelmezőjét. Senki sem próbálta a reformátort
megvédeni. Olyan hangulat lett úrrá, hogy Luthernak és tanainak elítélésén
kívül az eretnekség gyökerét is kiirtották volna, ha ez egyáltalán lehetséges.
Rómának ez volt a legkedvezőbb alkalma, hogy ügyét megvédje. A nuncius mindent
elmondott, amit csak lehetett, hogy magát igazolja. A látszólagos győzelem
azonban a vereség előjele volt. Ettől kezdve az igazság és tévelygés közti
különbség jobban kitűnt, mivel a harc nyíltan folyt tovább. Róma nem volt többé
olyan magabiztos, mint azelőtt.
Az országgyűlés tagjainak többsége tétovázás nélkül
kiszolgáltatta volna Luthert Róma bosszújának, de sokan közülük látták és
rosszallották az egyház romlottságát, és szerették volna, ha valaki megállítja
azokat a visszaéléseket, amelyeket a német nép a papság romlottsága és
kapzsisága miatt elszenvedett. A nuncius a legkedvezőbb megvilágításban mutatta
be a pápa uralmát. Az országgyűlés egyik tagját azonban az Úr arra indította,
hogy igazi képet fessen a pápai zsarnokság kihatásairól. A szászországi György
herceg nemes határozottsággal állt fel a fejedelmek gyülekezetében, és
félelmetes pontossággal részletezte a pápaság megtévesztéseit, és azok ijesztő
következményeit. Zárszavában ezt mondta:
"Íme Róma néhány visszaélése, amely ellene kiált.
Nincs bennük már semmi szégyenérzet, és egyetlen céljuk a... pénz, pénz,
pénz... A hitszónokok, akiknek az igazságot kellene tanítaniuk, mást sem
mondanak, mint hazugságot, és nemcsak eltűrik, de meg is jutalmazzák őket,
mivel minél nagyobbat hazudnak, annál több a nyereségük. Ez az a szennyes
forrás, amelyből fertőzött víz folyik. A kicsapongás kezet nyújt a
kapzsiságnak... Ó jaj, a papság okozta botránkozás az, ami oly sok szegény
lelket taszít örök kárhozatba. Általános reformra van szükség. "
Luther sem tudta volna ügyesebben és erőteljesebben
leleplezni a pápai visszaéléseket. Az a tény pedig, hogy a szónok a reformátor
esküdt ellensége volt, még nagyobb súlyt adott szavainak.
Ha a jelenlevők szeme megnyílt volna, Isten angyalait
láthatták volna maguk között, amint fénysugarakat hintenek a tévelygés
sötétségébe, és nyitogatják az emberek értelmét és szívét, hogy képesek
legyenek befogadni az igazságot. Az igazság és bölcsesség Istenének hatalma még
a reformáció ellenfeleit is befolyásolta. Isten így készítette el a nagy munka
útját. Luther Márton nem volt jelen, de nagyobb volt Luthernál az, akinek
hangját hallotta az a gyülekezet.
Az országgyűlés azonnal létrehozott egy bizottságot a német
népre súlyosan nehezedő pápai visszaélések számbavételére. A listát, amely
százegy tételt foglalt magában, megmutatták a császárnak azzal a kéréssel, hogy
azonnal intézkedjék a visszaélések felszámolásáról. "Mennyi keresztény
lélek vész el! - mondták a kérelmezők. - Micsoda pusztítás, micsoda zsarolás a
botrányok miatt, amelyek a kereszténység lelki vezetőjét veszik körül!
Kötelességünk, hogy megakadályozzuk népünk romlását és gyalázatát. Ezért a legalázatosabban,
de a legsürgetőbben esedezünk hozzád, rendelj el általános reformációt, és
vállald végrehajtását!"
A tanácskozó testület most az követelte, hogy a reformátor
jelenjék meg előttük. Aleander kérlelése, tiltakozása és fenyegetése ellenére a
császár végül engedett a követelésnek, és Luthert az országgyűlés elé idézte.
Az idézéssel együtt a futár, akinek Luthert Wormsba kellett kísérnie, egy
menlevelet is vitt Wittenbergbe, amely kezeskedett Luther biztonságos
visszatéréséről.
Luther barátait megrémítette és lesújtotta a hír. Ismerték
a Lutherrel szembeni előítéletet és gyűlöletet. Attól félve, hogy ellenségei a
menlevelet nem fogják tiszteletben tartani, kérlelték, hogy ne tegye ki
veszélynek az életét. Luther így válaszolt: "A katolikusok nem Wormsban
való megjelenésemet kívánják, hanem elítéltetésemet és halálomat. De ez nem
számít! Ne értem imádkozzatok, hanem Isten Igéjéért!... Krisztus meg fog áldani
Lelkével, hogy diadalmaskodjam a tévelygés e szolgáin. Életemben megvetem őket,
halálommal győzedelmeskedem rajtuk. Wormsban azon fáradoztak, hogy tanaim
visszavonására kényszerítsenek. Az én visszavonásom pedig a következő lesz:
korábban azt állítottam, hogy a pápa Krisztus helytartója; most pedig
kijelentem, hogy Urunk ellensége és az ördög apostola. "
Luthernek nem egyedül kellett a kockázatos utat megtennie.
Leghívebb barátai közül hárman döntöttek úgy, hogy a császári futáron kívül ők
is elkísérik. Melanchton nagyon szeretett volna velük tartani. Szíve összeforrt
Lutheréval. Sóvárgott, hogy követhesse - ha kell a börtönbe vagy a halálba. De
hasztalan könyörgött. Luther halála esetén a reformáció reménysége a reformátor
ifjú munkatársában összpontosul. Luther így szólt búcsúzóul Melanchtonhoz:
"Ha nem térek vissza, mert ellenségeim a halálba küldenek, folytasd a
tanítást, és állj meg szilárdan az igazságban! Dolgozz helyettem is!... Ha Te
életben maradsz, az én halálom nem sokat jelent. " A Luther búcsúztatására
összegyűlt diákok és polgárok mélyen megindultak. Sokan, akiknek szívét
érintette az evangélium, sírva vettek búcsút tőle. A reformátor és társai így
indultak el Wittenbergből.
Útközben észrevették, hogy az emberek lelkét balsejtelmek
gyötrik. Egyes városokban semmi megbecsülést nem tanúsítottak irántuk. Egyszer,
amikor éjszakára megálltak, egy barátságos pap az egyik olasz mártír reformátor
arcképének megmutatásával fejezte ki aggodalmát. Másnap tudomásukra jutott,
hogy Wormsban betiltották Luther írásait. Császári hírnökök hirdették ki a
császár rendeletét, és azt, hogy a tiltott műveket át kell adni a
magisztrátusoknak. A futár, féltve Luthert a zsinattól, és gondolva, hogy
elszántsága talán megingott, megkérdezte, hogy kívánja-e útját folytatni.
Luther így válaszolt: "Bár minden városból kiközösítettek, én mégis
továbbmegyek. "
Erfurtban Luthert nagy tisztelettel fogadták. Rajongói
tömegének kíséretében haladt át azokon az utcákon, amelyeket
koldustarisznyájával sokszor bejárt. Elment zárdacellájába, és azokra a
küzdelmekre gondolt, amelyek nyomán a Németországot most elárasztó világosság
akkor az ő lelkére sugárzott. Felkérték, hogy prédikáljon. Bár ezt nem lett
volna szabad megtennie, a futár mégis megengedte neki, és így a barát, akinek
egykor robotmunkát kellett a kolostorban végeznie, most a szószékre lépett.
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jórám király története,
amit ebben a fejezetben olvashatunk olyan, mint a tragédiának nevezett ókori
görög történetek. Azonban a görög történetek az összes gyásszal és balsorssal
együtt sem voltak olyan tragikusak, mint ez a Jórámról szóló fejezet. Ez azért
van így, mert a görög tragédiák kitalált történetek voltak, de ez a valós
életről szól, és igazi hús-vér emberek szerepelnek benne, nem csak papír és
tinta.
Bár több oldalról is
megközelíthetjük ezt a szomorú történetet, számomra jelentős szempont, hogy a
bűn által okozott rombolás nem korlátozódik csupán a bűn elkövetőjére. Ez a
történet elég tragikus lenne akkor is, ha csak Jórám szánalmas végéről,
fájdalmas haláláról – „a belei kizáródtak” - szólna. Ám a bűn hatása
szinte soha nem a bűn elkövetőjével kezdődik és végződik. Ha a bűn, még a
legalázatosabbunké is, kiterjedhet és megbánthat másokat (gyakran a hozzánk
közel állókat és sokszor éppen azokat, akiket a legjobban szeretünk), gondoljuk
csak el, mennyivel ártalmasabb azoknak a bűne, akik hatalmi pozícióban vannak,
és befolyásuk széles körre terjed ki.
Ahogy ebben a
fejezetben láthatjuk, Jórám
erőszakossága – megölte összes fivérét –
, valamint hitehagyása és bálványimádása, amivel az izraeli Akháb példáját
követte, nemcsak a saját fejére hozott szenvedést, hanem közvetlen családjára
és egész Júda népére is. Ez igazságtalanságnak tűnik, de soha senki nem mondta,
hogy a bűn igazságos, ésszerű vagy megérthető. Ahogy Ellen White mondta: „A bűn eredetére lehetetlen olyan
magyarázatot találni, ami megindokolná létezését….A bűn ’betolakodó’, amelynek
jelenlétét nem lehet megindokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése
egyenlő volna igazolásával” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N.
Adventista Egyház. 438. oldal).
A bűnt nem tudjuk megmagyarázni.
Csak annyit tudunk – és ezt Jórám tragikus története is elmondja nekünk –, hogy
Isten erejét és áldását kell igényelnünk, aki „megőrizhet … a botlástól, és
dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben ujjongó örömmel” (Júd 24 új prot.
ford.).
Justin McNeilus
222. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
8. fejezetéhez
(november 3-9.).
„Luther Márton a legkiemelkedőbb azok között,
akik által Isten a katolicizmus sötétségéből a tisztultabb hit világosságára
vezette az egyházat.” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista
Egyház, 111. o.).
Luther Márton annyira elkötelezett volt Isten
műve iránt, hogy a munkájának hatását még ma is érezhetjük. Luther a különböző
országokban az írásai és prédikációi által vált ismertté. Mindenki hallott
erről az egyszerű szerzetesről, aki vette magának a bátorságot, és leleplezte a
pápaságot.
Mi volt a titka a bátorságának? Amikor a császár
felé közeledett, a bátorsága részben elhagyta őt. A találkozás előestéjén
tudta, hogy a tételeinek visszavonása az élethez vezet, de ha hűséges marad, az
a halálba viszi. Azon az éjjelen Luther az egyetlen helyes dolgot tette, amit
tehetett. Imádkozott, és Istenhez kiáltott segítségért. De vajon a saját jó
híréért imádkozott, vagy az életéért? Egyik sem! Isten művéért imádkozott. Ami
legjobban foglalkoztatta, az az volt, hogy az igazság ne legyen semmissé téve.
Tudta, hogy nem róla szól a dolog, hanem Isten művéről. Azt is tudta, hogy
Isten az egyetlen, aki gondoskodni tud az Ő művéről. Luther elismerte, hogy
menthetetlen, és abba az egyetlen valakibe kapaszkodott, aki segíthetett neki.
Ezáltal tartós hatást ért el.
Isten minket is arra hív el, hogy nagy munkát
végezzünk. Nekünk is ki kell hozzuk a világot a sötétségből Isten csodálatos
világosságára. Azonban csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha megtanultuk Luther
titkát, tudniillik, hogy egyedül Isten erejére hagyatkozzunk. Nehéz idők jönnek ránk, amikor államférfiak
előtt kell megállnunk és bátorságra lesz szükségünk. Ott pedig a tudásunk nem
fog segíteni, ha nem tanultunk meg függeni Istentől.
Meg kell tanulnunk Luther titkát, ha erősen
akarunk megállni a lábunkon az elkövetkezendő nehéz időkben.
Franziska Renauer
Momento Medien
München, Németország
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen🛐✝️🙏
VálaszTörlés